Adatvédelmi tájékoztatónkat itt találod. A minőségi szolgáltatás érdekében sütiket használunk.
ELFOGADOM

Les Arcs: The Speedflying Pro 2010 verseny

2010.01.23. Bata Attila

Les Arcs: The Speedflying Pro 2010 verseny Speedflying, az utóbbi időszak hóbortjai közé tartozik, amellyel azok próbálkoznak, akiknek már nem elég a megszokott síelés a szépen előkészített pályákon. Az ejtőernyőzés és a síelés keverékéből létrejött extrémsport egyik legrangosabb versenyét a következő héten rendezik Franciaországban.
h i r d e t é s
Nyolc országból, a világ 20 legjobb versenyzője (speedflyer) veszt rész az immáron negyedik alkalommal megrendezendő Speedflying Pro versenyen a franciaországi Les Arcs síterepén. A sport egyfajta keveréke az ejtőernyőzésnek és a síelésnek, a szabályai egyszerűek, természetesen látványos, és cseppent sem veszélytelen.

A verseny két különböző futamból áll. Az első hasonlít valamennyire a síelők szlalom versenyéhez, vagyis inkább a parallel-szlalomhoz. Itt egyszerre két versenyző indul egymás mellett, akiknek bólyákat kell kerülgetniük, akik hol a levegőben, hol a sítalpakon küzdik le a pályát és érnek be a célba. A másik, a klasszikus, a Big Mountain. Ez a látványos rész, amikor a hegy tetejéről kell lejönni. A versenyzők szabadon dönthetnek mindenben, a döntéseiket azonban a zsűri pontozza, több pontot kap, aki nehezebb útvonalon jön le, a zsűri pontozza a versenyzők technikáját, ugrásait, és stílusát, amely a síelés és ejtőernyőzés harmonikus és folyamatos váltogatását jelenti.

A két különböző versenyszám helyezései pontokat érnek, és az összesítés alapján hirdetik ki a győztest. A tavalyi versenyen a legjobbak között szinte csak francia és svájci versenyzőket találunk. A versenyt január 25. és 29. között rendezik, egy kis kedvcsináló az alábbi filmen.
KOMMENTEK

h i r d e t é s
h i r d e t é s
KIEMELT SÍTÁBOROK
UTASBIZTOSÍTÁS 10% KEDVEZMÉNNYEL
KIEMELT SZÁLLÁSAKCIÓK
SZAKÜZLET AJÁNLATOK
KIEMELT APRÓHIRDETÉSEK
Havazás Előrejelzés
FELIRATKOZOM A HÍRLEVÉLRE