Adatvédelmi tájékoztatónkat itt találod. A minőségi szolgáltatás érdekében sütiket használunk.
ELFOGADOM

St. Corona: ez az utolsó tél, aztán mindennek vége

2012.10.09. Bata Attila

St. Corona: ez az utolsó tél, aztán mindennek vége Újabb kevésbé jó hír az osztrák határ másik oldaláról, az utolsó szezonjára készülhet az alsó-ausztriai St. Corona am Wechsel síterepe. Az idei szezonban még járnak a liftek, de jövőre itt már nem tudunk síelni, a tervek szerint más, inkább nyári turisztikai célokra hasznosítják a bezárandó síterepet.
Egy kellemes kis sítereptől búcsúzik a magyar közönség is, hiszen mikor még nagyobb különbség volt az osztrák és magyar szállásárak között, sok magyar indult kora reggel a határ magyar részén foglalt szállásáról Coronára. Sokszor akkor is, ha Kőszegen már elolvadt minden, de itt még akadt síelhető hó.

Az ok természetesen itt is a veszteségek. Az utóbbi években, minden évben 80-90 ezer eurós vesztességgel fejezték be a téli szezont, így a síterepet üzemeltető Alsó-Ausztria tartománya úgy döntött, hogy nem várja meg, amíg a veszteség „hochkari” magaslatokba emelkedik.

A helyiek úgy érzik, hogy cserbenhagyták őket, amiben van is logika, hiszen a tartomány látszólag eldöntötte, hogy melyik ujját harapja meg. St. Corona közelében található a tartomány másik síterepe, Mönichkirchen, ahol néhány évvel ezelőtt komoly beruházásokat hajtottak végre. A nagyobb és modernebb, kb. 10 kilométerre található síterep megmarad. A sors fintora lehet, hogy a Coronán leszerelt liftek a 2013/14-es szezonban ott kötnek majd ki.

St. Corona síterepét 1965-ben építették, és az ötvenéves jubileumát már valószínűleg nem síterepként, hanem egy családi kiránduló központként ünnepli majd. A költséges üzemeltetésű tél helyett a nyári programokra koncentrálnak. Első lépésként öt millió euróért egy nyári bobpályát építenek, de van a tervekben egy új kilátó és játszóparkok építése gyermekeknek.

A magunk részéről nagyon sajnáljuk, hogy így történt. Akinek kellemes emlékei voltak a síterepről, az idén még csúszhat egyet a régi emlékek színhelyén, és egy utolsó csúszással búcsút vehet egy újabb eltűnő, közeli sítereptől.

KOMMENTEK
skioutlet | 2012.10.09. 09:29
Nagyon sajnálom, hogy az idei szezon lesz az utolsó.

Szép emlékeink vannak, itt volt egy általunk szervezett versenyünk, az Alfa Romeo Kupa. Fotók nagy havunk volt:
http://sielok.hu/fotoalbum/alfa-rom...eo-kupa-2005/galeria/

Az akkor versenykiírás:
http://sielok.hu/rovat/hirek/cikk/a...lfa-romeo-kupa/

Idei szezonban versenyünk Donovalyban:
http://www.skioutlet.hu/hirek.php?k...od=99
Csabee | 2012.10.09. 10:12
Hát sajnálom, mert amikor Mönichkirchen telt ház volt akkor bizony jól jött egy közeli terep alternatívának . Utólag visszagondolva érezni lehetett a dolgot, hiszen míg a szomszéd folyamatosan kapott fejlesztéseket itt mintha megállt volna az idő.
tibor76 | 2012.10.09. 10:39
Hmm...hát ez érdekes. Nem is olyan régen a következő hangzott el a St. corona-i topikban, idézek:

Feladó: WAndrea
Dátum: 2011.08.10. 20:57
Ma jártunk St. Coronán, és azt az infót kaptuk, hogy 2012 márciusában kezdik meg a síterep fejlesztését. A régi együléses liftet egy modern 6-ülésesre cserélik le. A település vendéglátói sokat várnak a fejlesztéstől, de a 2011-12 szezonban még tuti, hogy marad a régi egyszemélyes ülőlift az alsó pályán.

Hát ehhez képest a bezárás elég nagy fordulat.
Stani | 2012.10.09. 10:59
Tibor, az az igazság, hogy az a hatüléses volt négyüléses, korábban meg kétüléses is... szóval azt már ősidők óta tervezgetik. A Wechseli régióban elég nehéz a fejlesztés, mivel hó szempontjából rettentően bizonytalan, ti. az északias frontok nem jutnak el olyan intenzitással ide, azok kiszórják magukból a havat Schneeberg-Rax illetve Fischbachi Alpok vonulatában (Stuhleck stb).
Amiből elsősorban profitálhat azok a déli áramlások, de azok ritkán érnek el ide - itt a nagy havakról beszélek.

De ez még a kisebb ok, a nagyobb, hogy amolyan egynapos terepek, és mint ilyenek nagy pénzt nem lehet kiszedni belőlük.. sőt inkább nyelik.

Maga a mönichkircheni beruházás sokak szerint amolyan Fehlinvestion volt, és valóban túl sok euró milliót pumpáltak egy sítechnikai szemmel nézve unalmasabb hegybe, helyette Coronával kellett volna a két terepet össze kötni és akkor mindjárt nem zártak volna be, vagy legalábbis a fejlesztési összegekből oda is fordítani.

Amúgy a határ közelben tényleg bezárási hullám van jelenleg, és bármily furcsa, de még Hirschenkogelen is rezgett a léc (talán már nem)
A tartomány kiemelt néhány stratégiailag fontos terepet, melynek életben tartása fontos, ezért ezeket átvette, kérdés ez a mesterséges üzemben tartás meddig tartható fenn...
WAndrea | 2012.10.09. 17:06
Tavaly nyár végén jártuk végig a környéken a partnereinket illetve kerestük a kapcsolatot új szállásadókkal. Ott az egyik helyi panzió tulajdonosa mondta el, hogy a polgármestertől ígéretet kaptak arra, hogy a 2012/13-as idényre fogják lecserélni az együlős liftet St. Coronán. Ezek szerint igen rosszul sikerült ott 2011-12-es szezonjuk, ha bezárás vár a síterepre és ez a döntés elég nagy érvágás lehet a helyi szállásadóknak is.

Hóban tényleg nem dúskáltak az elmúlt években:
http://sielok.hu/holap/stcorona/arc...hivum/
huligan | 2012.10.09. 18:03
Sajnálom. Mi a céges síeléseinket szerveztük ide (100-120 fő 3 nap). Én nagyon szeretem az ilyen apró és "szellős" terepeket, ennek ellenére csak 2 csillagot adtam neki. De most felértékelődött a szememben, így megkapja az ötöt. 1 biztos, ha már nem üzemel a felvonó és leesik a nagy hó, én ott leszek a CODE-ommal és a fókámmal...:)
Rera | 2012.10.09. 21:01
Még nem voltam ott, de uuuutálom a gazdasági koncepciók miatti döntéseket.........
RM | 2012.10.10. 08:28
Hát azt az 1-es francia liftet lecserélhették volna már jó pár éve, szerintem az a gyenge pontja a terepnek. Plusz a mönichkircheni fejlesztések a látogatók jó részét szerintem átvonzották.
Monokli | 2012.10.11. 07:53
Sajnálom nagyon a bezárást,szép emlékek fűznek ehhez a síterephez,itt tanultam síelni...
mekxski | 2012.10.11. 09:08
Sajnos ez 1 folyamat része. A következő években valószinüleg folyamatosan olvashatunk ilyen híreket. Egyes terepeken nagyon lerövidült a szezon. Remélem az én életemben még nem következik be, hogy annyi alacsonyabban fekvő sípálya bezár, hogy "csak" a gleccsereken lehet majd síelni. A kínálati oldal szűkölérse és a kereslet koncentrálódása miatt az amúgysem olcsó árak határa a "csillagos ég"lehet.
Rera!
" Még nem voltam ott, de uuuutálom a gazdasági koncepciók miatti döntéseket......... "
Szerintem Te is nagyon sok döntésedet gazdasági szempontok alapján hozod meg. A világ már csak ilyen!
Töri-074 | 2012.10.11. 17:15
Nagyon sajnálom Coronát! Sokat járok ott évek óta és elmonhatom,egy nyugis erdei pálya. :-(
Sunce70 | 2012.10.11. 18:50
Irtóra sajnálom többször voltunk ott Kőszegről ingázva, esetenként mindkét pályára érvényes bérlettel -fő a változatosság. Szerintem kellemesebb pálya mint a Mönichkircheni összességében, csak az a nyamvadt együlésest kellett volna lecserélni. Én is láttam olyan tervet hogy a csákányostól is ülőlift vitt volna fel de ez már a múlt. Szűkül a választék nőnek a távok. :(

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Szállástipp
Ofnerhof - Familie Gruber
Családi Biogazdaság a megújult St.Corona/Unternbergi síiskolától 150 méterre, Mönichkirchen-Marienseetől 9 km-re. Gyermekek részére: játszószoba és játszótér. Ellátás: háztáji termékek reggelire.
Magyarul beszélünk Wellness Pályaszállás
facebook twitter youtube instagram linkedin pinterest google cégem rss tiktok

Megjelenési ajánlatunk:
sielok.hu © Copyright 2000-2024 - Síelők Bt.