Adatvédelmi tájékoztatónkat itt találod. A minőségi szolgáltatás érdekében sütiket használunk.
ELFOGADOM

St. Corona: idén lesz síelés, talán jövőre is

2013.12.02. Bata Attila

Nem egyszerű a helyzete a közeli alsó-ausztriai síterepnek. A csőd és felszámolás szélére jutott síterepről eddig csak annyit lehetett elmondani, hogy az idei szezonban mindenképpen mennek még a liftek, de jövőre már nem. Most felcsillant a remény, hogy jövőre is lehet síelni St. Corona pályáin.
Ez az utolsó tél és mindennek vége, írtuk tavaly októberben. Akkor úgy látszott, hogy az alsó-osztrák tartomány nem akarja az adófizető pénzéből finanszírozni a veszteségesen üzemelő síterepet, sőt, a síterep eszközeit inkább más tartományi terepre költöztetnék.

A helyiek természetesen ebbe nem nyugodtak bele, aláírásokat gyűjtöttek az életben maradásért, és úgy tűnt van remény a túlélésre.

Azóta bizony nagyon lassan őröltek a helyiek malmai, annyira lassan, hogy a tartomány a múlt héten ultimátumot adott a falunak, vagy megkapják az aláírt dokumentumokat, szerződéseket és garanciákat, vagy a helyiek felejtsék el, hogy megvalósul, amiben közösen, hosszú alkudozás után megegyeztek.

A beruházás célja az előremenekülés, vagyis újabb beruházásokkal életet lehelni a síterepbe, és akkor nagyobb esély lehet a gazdaságos működésre. Nyárra működne egy bob pálya, a következő szezonra pedig építenének egy hatszemélyes liftet és mellé egy új sípályát is. A projekthez szükséges 11 millió eurót a tartomány hozza, de a pénz előfeltétele volt a víz-, terület-, és egyéb használati jogok szerződésben rögzítése. Nos, ezek a papírok lassan fél év alatt nem tudtak megérkezni a tartományhoz, akik november 29-i végső határidővel adtak ultimátumot a településnek.

A keményebb hang hatott, a papírok beérkeztek, most már papíron rendben van a beruházás. Két érdeklődő van a projektre, ők január 31-ig tehetnek ajánlatot. Innen már egyszerűnek tűnik az ügy, gyorsan győztest hirdetnek, kezdődhetnek az építkezések, és a síterep egy időre biztosan fellélegezhet.

KOMMENTEK
kócos | 2013.12.02. 06:24
A hír biztató. Gondolom az egyes ülésű, lassú liftet váltják ki?
Bár az én koromban pihentető szendergésre is alkalmas volt a felhordó.
/Őrülten őröltek a helyiek malmai./
Bata Attila | 2013.12.02. 07:37
:) Köszi. Igen az együléses.

Ebben a cikkben benne van a tavalyi terv, azt hiszem ez nem változott.

http://sielok.hu/rovat/hirek/cikk/s...t-corona-megmentese/
Lynk | 2013.12.02. 22:34
Valaki tudna felvilágosítást adni, hogy miért kell egyből hatüléses felvonót odarakni? Ekkora nagy bizodalmuk van a felvirágzás tekintetében? Vagy épp kiszuperálnak egyet?

Csak azért, mert minden évben kiugrok oda egy párszor (itt lakok a határ mellett), és kötve hiszem, hogy hanyatt-homlok özönlenének a síelők. Bár úgy legyen.

Ha bezárna az azért nagy hiány lenne.
Lynk | 2013.12.02. 22:38
Még egy kérdés: Mikor nyitnak idén?
WAndrea | 2013.12.03. 07:26
Dec. 6-án nyitnak!
arsenal | 2013.12.03. 08:53
Érdekes, nem rég Lammeralmon is megkongatták a harangokat.
százas | 2013.12.03. 22:18
"Hat" csinálják! Mi meg majd ráülünk, amíg megy...
Dr.Thomas | 2013.12.04. 09:17
Örülök neki, hogy fejleszteni fognak és idén is kinyitnak, mert szeretek ide járni és nincsen messze tőlünk. Úgy Gondolom Semmering közelsége még mindig el fogja vonzani az embereket (pályák hossza miatt, árkategóriában nagyjából ugyanaz)! Drukkolok nekik, hogy életben maradjanak és még sokáig síelhessünk St.Coronán!

Szállástipp
Ofnerhof - Familie Gruber
Családi Biogazdaság a megújult St.Corona/Unternbergi síiskolától 150 méterre, Mönichkirchen-Marienseetől 9 km-re. Gyermekek részére: játszószoba és játszótér. Ellátás: háztáji termékek reggelire.
Magyarul beszélünk Wellness Pályaszállás
h i r d e t é s
KIEMELT SÍTÁBOROK
UTASBIZTOSÍTÁS 10% KEDVEZMÉNNYEL
KIEMELT SZÁLLÁSAKCIÓK
SZAKÜZLET AJÁNLATOK
KIEMELT APRÓHIRDETÉSEK
Havazás Előrejelzés
FELIRATKOZOM A HÍRLEVÉLRE