Adatvédelmi tájékoztatónkat itt találod. A minőségi szolgáltatás érdekében sütiket használunk.
ELFOGADOM

Stubai: első képek az új lift kabinjáról

2016.02.20. Bata Attila

Gőzerővel dolgoznak az ismert tiroli gleccseren. Stubai az idén egy fantasztikus új lifttel várja a síelőket. A tervek szerint már ősszel, valamikor októberben üzembe állítják a 3S Eisgrat kabinost. A héten elkészültek az első kabinok, így megjelentek az első képek is az új lift igencsak dizájnos kabinjáról.
Már az összeg is hatalmas, amit Stubai az idén csak erre a liftre költ. Az 58 millió eurós (kb. 18 milliárd forint) összegben ugyan egyéb lifthez kapcsolódó költségek is benne vannak (pl. lavina elleni védekezés), de ez már olyan nagyságrend, amelyet csak a legjobb síterepek tudnak kifizetni.

Ez még a látványterv a tervezőasztalról
Az új lift építésének egyik fontos oka, hogy elődje kevésbé volt ellenálló a szélnek, így a szezonban sokat állt, így hiába voltak fenn jó viszonyok, nem lehetett felmenni síelni.

A francia Sigma cég már be is mutatta az első darabokat
A francia Sigma cég már be is mutatta az első darabokat
A francia Sigma cég már be is mutatta az első darabokat
A francia Sigma cég már be is mutatta az első darabokat
Erről a liftről még sokat fogunk beszélni, most csak megmutatjuk a héten megjelent első képeket a modern kabinjáról., amelyben összesen 32-en férnek el.
Újabb látványterv: a völgyállomás és az új kabin
Újabb látványterv: a völgyállomás és az új kabin
KOMMENTEK

Szállástippek
Hotel Grauer Bär csillagcsillagcsillagcsillag
Az Innsbruck központjában lévő Hotel Grauer Bär 196 felújított szobával várja vendégeit karnyújtásnyira az óvárostól. A környékbeli sípályákra a szálloda előtt megálló síbusszal juthatunk el, a Nordpark síterephez vezető fogaskerekű vasút pedig 200 m-re található.
Magyarul beszélünk Wellness Pályaszállás
Alphotel Innsbruck csillagcsillagcsillagcsillag
Modern szálloda Innsbruck külterületén, a Nordkette fogaskerekű megállótól 3,5 km-re. Panoráma-wellness-szauna részleg a szálloda legfelső emeletén!
Magyarul beszélünk Wellness Pályaszállás
Hotel Bon Alpina csillagcsillagcsillagcsillag
Felújított szálloda Innsbruck külterületén, Iglsben, a Patscherkofel kabinos lifttől 400 méterre. A wellness részleg szolgáltatásai: fűtött kültéri medence, beltéri medence, gőzszauna, finnszauna, fitneszterem, szolárium, masszázs.
Magyarul beszélünk Wellness Pályaszállás
További szállástippek  
facebook twitter youtube instagram linkedin pinterest google cégem rss tiktok

Megjelenési ajánlatunk:
sielok.hu © Copyright 2000-2024 - Síelők Bt.