Adatvédelmi tájékoztatónkat itt találod. A minőségi szolgáltatás érdekében sütiket használunk.
ELFOGADOM
Menü ≡

Szenzációs síugró sikert ért el Vörös Virág

2016.08.16. | Szerző: Gémes Renáta
Vörös Virág fölényes győzelmével ért véget a hat versenyből álló németországi Alpen Kupa FIS versenysorozat. A versenytúra alatt a kőszegi síugró négyszer győzött, egyszer 8. lett, egy alkalommal pedig az 5. helyen zárt.
h i r d e t é s
Az Ifjúsági Téli Olimpián is szereplő magyar sportoló a 3 helyszínen megrendezett 6 verseny összetett eredményében végzett az élen Németországban. Vörös Virág a túra korábbi versenyein is bizonyította, hogy remek formában van. Többször is sikerült győznie, de az í-re a pontot a hétvégén tehette fel.

Az utolsó állomás első versenyén, Bischofsgrünben szoros versenyben lett ötödik. A másodikon, a turné utolsó összecsapásán a nap leghosszabb ugrásait produkálta, és megérdemelten állhatott fel ismét a dobogó legfelső fokára. Az összesítésben is végül ő bizonyult a legjobbnak.

A versenyeken több olyan ugró is indult, akik az ifjúsági olimpián előkelő helyeken végeztek.
Kilépés a vetítésből
másodpercenként
3
váltás
"A hat versenyes turnét 3 németországi helyszínen (Klingenthal, Pöhla, Bischofsgrün) rendezték. Minden egyes helyszínen két versenyt tartottak, 60-as sáncon. Csak Bischofsgrunben volt egy kicsit nagyobb, 70-es sánc. Összesen 9 nemzet 43 versenyzője vett részt. Nagyon örülök a jó eredményeknek, szerintem a sok erőnléti edzés meghozta az eredményt, és úgy érzem, fejben is rendben vagyok. Idén leginkább a versenyekre fektetjük a hangsúlyt. Ebben a szezonban még csak 1 edzőtáborunk volt, Planicában. Ennek a turnénak most vége, de magának az Alpen Kupa versenysorozatnak vannak további versenyei is később. Remélem, a folyatásban is jól tudok szerepelni majd" - nyilatkozta Vörös Virág a győzelme után.

Hétvégi eredmények:
A 6 verseny utáni összesített eredmények >>> itt.

További eredményei Vörös Virág FIS oldalán elérhetőek.
h i r d e t é s
h i r d e t é s
FELIRATKOZÁS HÍRLEVÉLRE » UTASBIZTOSÍTÁS -10% » INGYENES TANÁCSADÁS » SÍELŐK NAPTÁRA »
A SIELOK.HU SZÁMOKBAN
A portált jelenleg 89 vendég és 9 regisztrált felhasználó látogatja.