Adatvédelmi tájékoztatónkat itt találod. A minőségi szolgáltatás érdekében sütiket használunk.
ELFOGADOM

Szezonnyitó sajtótájékoztatót tartott a Magyar Sí Szövetség

2024.10.21. sielok.hu

Tóth Zita és Leitgeb Richard indul az október 26-án kezdődő az Alpesi Sí Világkupa sorozatban és mindkettőjük számára a pontszerzés a cél – hangzott el a Magyar Sí Szövetség sajtóreggelijén, ahol arról is szó esett, hogy a sífutó világkupán is érdekeltek leszünk két versenyző által: a magyar színeket Kónya Ádám és Büki Ádám képviseli majd.
A Normafa Síházban rendezték a mai eseményt | Fotó: Wesselényi Andrea
A Normafa Síházban rendezték a mai eseményt | Fotó: Wesselényi Andrea
"Ezen a héten Söldenben megkezdődik az alpesi sízők legrangosabb versenysorozata, ezért is időzítettük mostanra a szezonnyitó sajtóeseményt. " - mondta Dr. Csák Levente, a Magyar Sí Szövetség szeptemberben megválasztott új elnöke, aki ismertette a szövetség céljait és bemutatta a magyar színekben induló versenyzőket. A világkupa technikai számaiban ebben a szezonban is rajthoz áll Tóth Zita. A Vasas sportolója idén új csapatával, az APEX2100-zal készül a szezonra, elmondása szerint nagyon sokat tanult és gyorsult az elmúlt hetekben. Pillanatnyilag a világranglista 77. helyén áll műlesiklásban, tehát közel a legjobbakhoz. Jelenleg Svédországban tréningezik, és onnan utazik át november 2-án az első világkupa futamaira, a finnországi Levibe. Ott lehetősége lesz a világkupa pályán edzeni. A versenyt november 16-án és 17-én rendezik.
Leitgeb Richard, Úry Bálint, Dr. Csák Levente, Tóth Zita és Petrahn Barbara | Fotó: Tumbász Hédi
Leitgeb Richard, Úry Bálint, Dr. Csák Levente, Tóth Zita és Petrahn Barbara | Fotó: Tumbász Hédi
A magyar szövetségnek és önmagának is az első győzelmet szerezte meg szeptemberben a dél-amerikai Kontinentális Kupa műlesikló számának összesített versenyében Leitgeb Richard. A honosított magyar sportoló a világranglistán jelenleg a 83. pozíciót tudhatja magáénak. A 30 éves egykori Universiade bajnok síző már a világkupa sorozatra koncentrál, és célja, hogy minél több versenyen sikerüljön a legjobb harmincban végeznie, és ezzel VK-pontokat szereznie. Leitgeb Richard hosszú évek jó a kapcsolatot ápol a magyar versenyzőkkel, edzőkkel, és amikor az osztrák szövetségtől megkapta az engedélyt, hogy országot váltson, ő a Magyar Sí Szövetséget kereste meg.
Leitgeb Richard és Úry Bálint | Fotó: Tumbász Hédi
Leitgeb Richard és Úry Bálint | Fotó: Tumbász Hédi
Az Ausztrál/Új-Zéland Kupán indult és stabilan a legjobb 10 között végzett Úry Bálint, aki jó szerepléseinek köszönhetően nagy lépést tett a világkupa indulás felé. A nyári versenylehetőség jó ötletnek tűnt, de az időjárási viszonyok miatt nagyon sok versenye elmaradt. Számára már csak nagyon kevés hiányzik ahhoz, hogy indulási jogot szerezzen a világkupában, amit minél előbb szeretne elérni.

A magyar alpesi sízők előtt még egy megmérettetés áll 2025 februárban, amikor a sportág világbajnokságát rendezik az ausztriai Saalbach-ban.

Az északi szakág szövetségi kapitánya, Szőcs Emőke beszámolt arról, hogy versenyzőik gőzerővel készülnek a szezonra. Többnyire fiatalok alkotják a csapatot, de két férfi sífutó – Kónya Ádám és Büki Ádám - a világkupákon indul. Síugróink a kontinentális és regionális kupákban szerepelnek majd és gyűjtenek tapasztalatot, míg a biatlonosok a junior kupákban versenyeznek. Az északi sí vb-t a norvégiai Trondheimben, míg a biatlon világbajnokságot a svájci Lenzerheidében rendezik meg.
KOMMENTEK

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
h i r d e t é s
h i r d e t é s
KIEMELT SÍTÁBOROK
UTASBIZTOSÍTÁS 10% KEDVEZMÉNNYEL
KIEMELT SZÁLLÁSAKCIÓK
SZAKÜZLET AJÁNLATOK
KIEMELT APRÓHIRDETÉSEK
Havazás Előrejelzés
FELIRATKOZOM A HÍRLEVÉLRE