Adatvédelmi tájékoztatónkat itt találod. A minőségi szolgáltatás érdekében sütiket használunk.
ELFOGADOM

Szocsi: már négyszer aludt ki az olimpiai láng

2013.10.17. Bata Attila

Nincs szerencséjük a következő téli olimpia szervezőinek. Alig több mint egy hete érkezett meg orosz földre a láng és kezdődött meg a staféta, de eddig már négyszer aludt ki az olimpiai láng. A dolog inkább kellemetlen, mint szokatlan, hiszen ilyen balesetek a korábbi olimpiák előtt is előfordultak.
Az örmény származású búvárúszó, Savars Karpetjan, az egykori Szovjetunió nemzeti hőse. Már önmagában az is elég lenne, hogy 17-szeres világbajnok volt és 11-szer állított fel világcsúcsot. Pályafutásának az első hőstette vetett véget. 1976 szeptemberében testvérével az egyik tó mellett futott, amikor a gátról egy trolibusz zuhant a tóba, benne 92 utassal.

Karpetjan egyből a jeges vízbe vetette magát és 30-35 másodpercenként hozott fel egy utast a 25 méter mély tó aljáról. Összesen 20 ember életét mentette meg (ennél többet is a felszínre hozott), de a hőstettének nagy ára volt. A jéghideg víz, az üvegszilánkok miatti vérzés és vérfertőzés miatt 45 napig feküdt a kórházban eszméletlenül. Maradandó károsodásokat szenvedett, így 23 évesen véget ért a karrierje. Később, 1985-ben egy égő házból mentett ki sebesülteket, amely után ismét kórházba került.

Jó ha van kéznél egy öngyújtó
Ő az a fáklyavivő, akinek a filmje bejárta a világot, amikor egy (feltehetően) biztonsági őrnek kell öngyújtóval újragyújtania a kialudt fáklyáját még a váltó legelején. Valószínűleg nincs ember az egykori Szovjetunió területén, aki haragudna az egykori sportolóra, inkább a szervező bizottság került a támadások kereszttüzébe. A bizottságnak egyébként is van gondja bőven, hiszen minden idők legdrágább olimpiájának költségei már hihetetlen összegre rúgnak, és néhány fontos létesítmény megépítése késésben van. Igazi régi reflexek szerint először még azt is letagadták, hogy öngyújtóval kellett újragyújtani a lángot, még akkor is, ha ez a videón tisztán látható. Azt persze mondani sem kell, hogy az öngyújtót gyártó cég mekkorát profitált azóta ebből az ingyen reklámból. Ezen a szervezők akadtak ki, hogy nem szép dolog ezt kihasználni reklámra, az öngyújtósok pedig finoman jelezték, hogy a szervezők inkább örülnének, hogy "megmentették" a lángot.

Eddig négyszer aludt ki a láng Szocsi felé és kellett újragyújtani a váltóban, ami azért annyira nem szokatlan. 2010-ben Kanadában csak ez első hetekben legalább tucatszor elaludt ki a láng a mínusz 30-40 fokban és a 80-100 km/órás szélben. A londoni nyári olimpia előtt a raftingosok hajójában aludt ki a láng. A pekingi olimpia előtt a láng párizsi útján a Tibetért küzdő ellenzéki aktivisták, 1976-ban Montrealban az eső, 2004-ben Görögországban pedig a szél oltotta el ideiglenesen a fáklya lángját.

A láng oroszországi útja igazából egy bakancslistája hasonlít. Leviszik a Bajkál-tó mélyére, felviszik az űrbe és az Elbruszra, megutaztatják teveháton és még rénszarvas szánon is mennek vele. A láng közel 65 ezer kilométeres út végén érkezik meg február 7-én Szocsiba.

KOMMENTEK

h i r d e t é s
facebook twitter youtube instagram linkedin pinterest google cégem rss tiktok

Megjelenési ajánlatunk:
sielok.hu © Copyright 2000-2024 - Síelők Bt.