Adatvédelmi tájékoztatónkat itt találod. A minőségi szolgáltatás érdekében sütiket használunk.
ELFOGADOM

Szomorú aktualitás: Saas-Fee és Last Christmas

2016.12.26. Bata Attila

Elhunyt George Michael, akinek többek között a "Last Christmas" című dalt is köszönhetjük. A dal, illetve a videoklip érdekessége, hogy a svájci síterepen, Saas-Fee-ben vették fel harminckét évvel ezelőtt. Akkor még kevesen gondolták a helyiek közül, hogy a dal sikere milyen ingyenreklámot ad a síterepnek.
Felskinn-Bahn, Saas-Fee a klipben
Felskinn-Bahn, Saas-Fee a klipben
A dalhoz, illetve a kliphez több legenda is fűződik, de ezeket hivatalosan soha senki sem erősítette meg. Először is, a dalt George Michael húsvéti dalnak írta, és az akkori lemezkiadója hatására írta át "Last Easter"-ről "Last Christmas"-ra. A síterepen forgatott klipben az együttes (Wham!) barátai szerepelnek, akiknek cserébe egy ingyenes hétvégét ajánlottak a svájci síterepen.

Wham! - Last Christmas - 1984
Ez minden idők legsikeresebb dala, amely sosem lett első a brit slágerlistán. A karácsonyra készült dalt 1984-ben megelőzte az afrikai éhezőknek írt nagyszabású, sztárfellépőkkel zsúfolt segélydal. Igaz ebben a dalban is szerepelt George Michael. Talán azt is kevesen tudják, hogy George Michael ennek a dalnak az első éves bevételét szintén jótékonysági célokra ajánlotta fel.

A forgatás nem volt egyszerű. Az adatok szerint a dal már december 3-án megjelent, a síterepre azonban csak december 15-én jutottak el forgatni. Eredetileg egy másik svájci síterepre (Gstaad) mentek volna, de mintha a történelem ismételné önmagát, ott nem volt elég hó.

Így kerültek Saas Fee-be, ahol nem minden ment simán. Az eredeti forgatókönyv szerint limuzinokban kocsikáznak a síterepen, de ez Saas-Fee-ben lehetetlen volt, hiszen már akkor is deklaráltan autómentes településnek számított. Nagy nehezen külön engedélyt kaptak, hogy a klipben szereplő felvonó elé kocsival érkezzenek. A forgatás szervezőjének pedig rémálom volt, hogy az akkori dobozszerű, elektromos meghajtású járművekkel szállítsák a stábot és a felszerelést mindenhová.

A helyiek csak nevetnek azon, ahogy a klipben felmennek a lifttel, majd megérkeznek a házhoz. Majd a végén, az egész fordítva. A lift hegyállomása valahol 3000 méter felett található, a ház pedig a település külső részén. A klipben a liftet kinyitó alkalmazott szerint indulás után a liftet néhány méterre az állomástól megállították és már jött is vissza a búcsújelenethez.

A ház még mindig áll, de utolsó tulajdonosa halála óta az utóbbi években már üresen. Most kissé másképpen néz ki, mint a klipben, de a kerítés, amelyen többször is átugranak, még mindig tartja magát.

Az egyik legnagyobb galibát a klipben található kitűző (bross) eltűnése jelentette. Mint karácsonyi ajándék a sztori ekörül (is) forog, majdnem öt órát állt a forgatás, amíg keresték. Az egész falut feltúrták érte, végül a stáb szállodája előtti járdán találták meg.

George Michael a szállása előtt (Kép: Saastal Tourismus)
George Michael a szállása előtt (Kép: Saastal Tourismus)
A dal és a klip végül hatalmas sláger lett. George Michael ebben a klipben látható utoljára szakáll nélkül. Bár kimondottan a forgatás helyszíne miatt turistacsoportok nem zarándokolnak ide, a forgatás mégis nagyszerű ingyenreklámnak bizonyult a síterepnek.

George Michael 2016. december 25-én hunyt el otthonában 53 évesen.
KOMMENTEK

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
h i r d e t é s
h i r d e t é s
KIEMELT SÍTÁBOROK
UTASBIZTOSÍTÁS 10% KEDVEZMÉNNYEL
KIEMELT SZÁLLÁSAKCIÓK
SZAKÜZLET AJÁNLATOK
KIEMELT APRÓHIRDETÉSEK
Havazás Előrejelzés
FELIRATKOZOM A HÍRLEVÉLRE