h i r d e t é s
Jó úton haladnak a helyiek, hogy lassan hagyománnyá váljon a magyar gasztronómiai nap, hiszen az idén már negyedik alkalommal rendezték meg. Becslések szerint a síterepre látogató vendégek 25-30 százaléka hazánkból kerül ki, és azok, akik a mai napot is ott töltötték, igazán otthon érezhették magukat.
Csúszás után a pálya melletti sátrakban Eszterházy rostélyost, debreceni karajt, vagy somlói galuskát lehetett fogyasztani. Persze azon nem kell csodálkozni, hogy a pálmát mégis a szlovákok örök kedvence a jó magyar halászlé vitte el. Sokan tették teljessé a magyar menüt egy kupica magyar körtepálinkával. A korlátozott hóviszonyok ellenére is körülbelül négyszázan keresték fel a síterepet és a magyar asztalokat, a szakácsok szerint nagyon sokan érdeklődtek a magyar receptek iránt.
A környező országok ételeit bemutató napok már megszokottnak mondható a síterepen. A magyar rendezvény a kezdetét jelenti az egész szezonra szóló programoknak. A szezon hátralévő részében az osztrák, a lengyel, cseh és ukrán ételek kerülnek sorra.