A helyi gazdasági kamara szerint, az előző szezonban a tiroli síterepek 70 millió eurót költöttek csak a hóágyúzás feltételeinek javítására. Ezen felül 160 millió euró jutott a liftek és egyéb létesítmények fejlesztésére. Ha nem is ilyen őrült mértékben, de a komoly fejlesztések az idén is folytatódnak.
h i r d e t é s
Ischgl
A Palinkopt húzólift még 1973-ban épült, azóta már kétszer is építettek ülőliftet a nyomvonalán. Most, harmadszorra egy hatszemélyes, "buborékos" liftet építenek ide a jelenlegi kétszemélyes helyett.
Serfaus
A falu, ahol metró közlekedik már harminc éve. A metró marad, de teljesen átépítik, futurisztikus dizájnt kap és megnövelik a kapacitását.
Sölden
A síterep igyekszik meglovagolni a sokat érő marketing lehetőséget, hogy itt forgatták a James Bond filmet (Spectre). 3050 méteres magasságban, 1300 négyzetméteren, páratlan kilátással épül a 007-es mozi világ.
Innsbruck
Csitultak a politikai indulatok és 50 millió euróért egy 10 személyes kabinos épül. Mellette pedig egy nyolc kilométer hosszú, kivilágított szánkópálya 950 méteres szintkülönbséggel.
Látványterv: Spieljoch
Spieljoch-Fügen
A síterep az idén új tulajdonos kezébe került, és egy tízszemélyes kabinos épül. Majd jövőre a két csúcs közötti összeköttetés a Hochzillertal-Kaltenbach résszel, amely síterepet szintén az új tulaj üzemelteti.
Kitzbühel
Nyugdíjba megy a 34 éves Juifen lift. Egy nyolcszemélyes épül a helyén. Szemre is javult a beépítettség, az eddigi 19 oszlop helyett az új liftnek 11 is elég lesz, így kevesebb mesterséges tárgy csúfítja a hegyoldalt.
Finkenberg
Egy tízszemélyes kabinos épül, amely 7 perc alatt emelkedik 900 métert Penkenjochig.
Látványterv: Bergeralm
Bergeralm - Steinach am Brenner
Van, aki úgy hívja, hogy telemix. Nyolcszemélyes kabinok és hatszemélyes székek egymás után a régi nyomvonalon. Akkor 12 perc volt az út, most már elég lesz hat perc is.
St Johann
Egy hatszemélyes "Expresslift" épül a faluból a csúcs irányába.
Ski Juwel (Alpbachtal-Wildschönau)
A
már átadott téli-nyári bobpálya mellett egy nyolcszemélyes lift is épül. Nyolcszemélyes kabinos lift épül egy régi nyomvonalon. Komoly fejlődés a kapacitásban: az eddigi 1600 helyett 2650 fő/óra!
Saalbach-Hinterglemm-Leogang-Fieberbrunn
Ez a síterep már inkább a salzburgi régió, ide egy tízszemélyes kabinost terveznek.
Hochötz
A Balbachlift helyére egy csákányos kerül. Ezen felül világítást terveznek esti síeléshez.
Hochgurgl
A Wurmkogel szálloda síbuszok helyett kabinszerű kisvasúttal szállítaná ki vendégeit a sípálya közelébe.
Kellerjoch
A családi síterep a gyerekek számára épít egy élményparkot (KInderland), benne gyerekliftekkel.
Ez a lista még felsorolva is elég hosszú lett. A szezon előtt a fontosabb fejlesztésekre külön-külön is visszatérünk.