Adatvédelmi tájékoztatónkat itt találod. A minőségi szolgáltatás érdekében sütiket használunk.
ELFOGADOM

Tízméteres hó alól ásták ki Ausztria kedvenc panorámaútját

2021.05.13. Bata Attila

Szinte minden évben beszámolunk arról, hogy ismét járható Ausztria legnépszerűbb alpesi panorámaútja, a Grossglockner Hochalpenstrasse.
Idén kicsit később nyitottak, de erre egyszerű a magyarázat. Igazából a járványügyi korlátozások miatt nincs ok a sietségre, és ehhez még az is hozzájárul, hogy hóból volt bőven a 48 kilométeres útvonalon. Így a szokásos május elsejei nyitás az idén május 12-re esett.

Túl sok minden nem változott az elmúlt évek munkálataiban. Idén is két csapat indult el a panorámaút két végéből (Fusch és Heiligenblut) és valahol találkoztak. Erre a találkozóra hétfőn került sor, amikor a két csapat 2504 méteres magasságban, a Hochtor környékén kezet foghatott egymással.
Az sem változott, hogy a hóeltakarításban a legnagyobb szerepük a már közel 70 éves, kék hókotróknak jutott. Ezeket a speciális gépeket még az alpesi út tervezője Franz Wallack építette és használta őket először 1953-ban. A 15 tonnás gépek egyfelől "falják" a havat, majd hatalmas erővel közel 50 méteres távolságra fújják el. Közel 70 éve így tisztítják meg az utat a hótól és a jégtől. A gépekről mindent elmond, hogy az eredeti példányokból öt még ma is dolgozik. Természetesen modernebbeket is használnak. Az új típusokat már GPS-navigációval látták el, így már látatlanban is tudják követni a behavazott útvonalat.

Az utat nem is olyan könnyű megtalálni, az idén például több helyen 10 méter vastag hóréteg alól kellett kiásni. Összesen 800 ezer köbméter hótól kellett megtisztítani az útszakaszt. Más példával élve, mintha egy 250 kilométer hosszú tehervonatot raknának tele a hóval, kb. Bécs-Budapest távolság.

A panorámautat a covid előtti időkben évente 900 ezren keresték fel. Az üzemeltetők abban bíznak, hogy ebben az évben minél kisebb lesz a különbség a szokásos látogatottsághoz képest.

Az utat ugyan szerdán átadták, de az elmúlt napokban ismét erős tél lett a környéken. Még csak korlátozásokkal nyitottak, és néhány szakasz teljes megnyitását csak a jövő hétre ígérik. 
KOMMENTEK
nagyzoli | 2021.05.14. 13:06
Egy ideje tervben van, hogy egyszer felmegyünk nem sokkal nyitás után is. Majd jövőre... talán...

Szállástipp
Landhotel Post
Az 50 szobás Landhotel Post szálloda Heiligenblut központjában közvetlenül a felvonóval szemben helyezkedik el. Vendégei számára félpanziós ellátást, wellness szolgáltatásokat és sok-sok szabadidős, sportolási lehetőséget kínál.
Magyarul beszélünk Wellness Pályaszállás
h i r d e t é s
KIEMELT SÍTÁBOROK
UTASBIZTOSÍTÁS 10% KEDVEZMÉNNYEL
KIEMELT SZÁLLÁSAKCIÓK
SZAKÜZLET AJÁNLATOK
KIEMELT APRÓHIRDETÉSEK
Havazás Előrejelzés
FELIRATKOZOM A HÍRLEVÉLRE