Limitidőn belül, a szakaszgyőztes Simen Hegstad Krügerhez képest mintegy hat és fél perces lemaradással az 58. helyen ért célba Kónya Ádám a Tour de Ski záróversenyén Val di Fiemme-ben. Sífutónk összetettben is ezt a pozíciót szerezte meg, míg a versenysorozat győztese a norvég klasszis Johannes Hösflot Klaebo lett.
h i r d e t é s
A 2026-os Olaszországban rendezendő Téli Olimpián
Val di Fiemme lesz a sífutás helyszíne, ahol ma a sífutó világkupa speciális sorozatának, a Tour de Ski-nek az utolsó versenyszámát, a 10 kilométeres skatinget bonyolították le. Kónya Ádám eddig is kiemelkedő sikerrel teljesítette a december 28. óta zajló sorozat távjait. A mai verseny jelentette a legnagyobb kihívást, miután a legendás zárószakasz végén az Alpe Cermis lesiklópályát kellett „megmásznia” a világkupa mezőnyének. Ádám a rajt előtt a következőket nyilatkozta:
Nagyon örülök, hogy eljutottam az utolsó szakaszig a Tour-on. Nem úgy utaztunk ki Toblachba, az első verseny helyszínre, hogy ez benne lehet a pakliban. Mikor ősszel terveztük a szezont versenyzőtársammal, Büki Ádámmal és Szőcs Emőke szövetségi kapitánnyal, akkor nem is kértünk szállást január elseje után. De tessék, kint vagyunk Val di Fiemmében, ahol jövőre rendezik az olimpiát és futok a záró napon az Alpe Cermisre. A szezon összes világkupáján és annak összes számában elindultam eddig. Elég nagy terhelés ez, tartottam is tőle, hogyan fogom bírni. A világkupákon hétvégéről, hétvégére javultam, ennek is köszönhető a siker.
Kónya Ádám
Szőcs Emőke, szövetségi kapitány így értékelt a sikeres szereplést követően:
„Ádám sítörténelmet írt, szenzációs eredmény, hogy sikerült végig versenyeznie a Tour de Ski-n, óriási munka és összefogás van mögötte, valamint támogatás a síszövetség részéről. A korábbi években is helytállt a világkupa versenyein, és benne volt a siker. Ebben a szezonban eddig valamennyi világkupán elindult, és jól felkészülten érkezett a Tourra. Ezzel az eredménnyel Ádám példát mutat a fiataloknak, hogy sok edzéssel és kitartással el lehet érni a céljainkat”.