Adatvédelmi tájékoztatónkat itt találod. A minőségi szolgáltatás érdekében sütiket használunk.
ELFOGADOM

Idén is lesz Trans Hungaria Maraton kerékpárosoknak

2012.06.04. sielok.hu

A tavaly nyáron első ízben megrendezett maraton idén is várja a hegyi kerékpározás megszállottjait az Északi-Középhegységben. A 380 km-es távot ebben az évben a résztvevők 6 nap alatt tehetik meg, 2012. augusztus 14-19. között. A nevezés már elindult, egyéni, páros és csapat kategóriákban!
A túra célja, hogy a kerékpáros túrázók is megismerhessék ezt a csodálatos útvonalat, amely végigvezet Észak-Magyarország legszebb vidékein, világörökségi helyszínt is érintve.

Fontos, hogy a résztvevőknek - mivel ez nem verseny - lehetőségük van megismerni az útvonal mentén található turisztikai látványosságokat, természeti szépségeket, nemzeti értékeket, a helyi lakosság kultúráját.
A Trans Hungária Maraton útvonala Magyarország legmagasabb és egyben legnehezebben leküzdhető hegységein vezet keresztül. Az első szakaszon a Dunakanyarból indulva érik el a Cserhátot, mely még a rendszeresen kerékpározók körében is ismeretlen terület. A látnivalókban sem szűkölködő szakasz záróállomása az UNESCO világörökségi listáján is szereplő palóc falu, Hollókő. A második és a harmadik nap talán a legnehezebb, hiszen a Mátrát kell a bringákkal meghódítani és eljutni Mátraszentistvánig, majd Bükkszékig. A negyedik etap a Bükkön át Eger borvidékein keresztül vezet Feslőtárkányba. Az ötödik napon a résztvevőknek Miskolcig kell eljutniuk, ahonnan aztán transzferrel viszik őket tovább a másnapi indulás helyszínére, Szerencsre. Innen indul a záró szakasz és a Zempléni-hegység meghódítása után Sárospatakon, a célszalag átszakításával fejeződik be.
A pálya nyomvonala 90%-ban jelzett turistaúton, erdészeti útvonalon, szakaszonként pedig kisforgalmú, alsóbbrendű aszfaltúton halad. A versenyközpont minden állomáson kiépül teljes infrastruktúrával, a résztvevők csomagjait teherautók szállítják a célállomásokig. A versenyzők részére sátortábort alakítunk ki, de lehetőség nyílik, hogy a résztvevők a helyi szállásokat is igénybe vegyék. Az állomásokon professzionális kiszolgálásban lesz részük a indulóknak és kísérőknek. Lesz óriássátor tésztapartival, helyi ízeket felvonultató cateringgel, tisztálkodási lehetőségek, ahol szükséges zuhanyzókonténerek, mobil WC-k, masszázs- és termálfürdő lehetőség, orvosi háttér, szervizszolgáltatás.

Nevezés

Három kategóriában (egyéni, páros, csapat) lehet nevezni a 18. életévüket betöltött bringásoknak. Van Felnőtt, Master, Senior, Női és csapatban vegyes alkategória is. A versenyen résztvevők számát a színvonalas lebonyolítás érdekében 500 főben maximalizáltuk.

Csapatban lazább!
Akik nagyon szeretnék letekerni a versenyt, de úgy érzik még nem biztos, hogy egyedül teljesíteni tudják - nekik ajánljuk a csapat kategóriát. A 4 fős csapatok megtervezhetik a taktikájukat erőnlétük alapján. Az etapokon a csapat két legjobban teljesítő tagjának együttes eredménye számít, ráadásul minden etapon féltávnál lehet váltani.

Nevezési díj
Augusztus 1-ig a nevezés lezárásáig 43.000 HUF fejenként a díj (a nevezési díj minden esetben fejenként értendő).
Rengeteg és egyre bővülő szolgáltatás jár a versenyzőknek, minden nevezési információ megtalálható a www.sportaktiv.hu weboldalon.
KOMMENTEK

KAPCSOLÓDÓ CIKK
h i r d e t é s
h i r d e t é s
KIEMELT SÍTÁBOROK
UTASBIZTOSÍTÁS 10% KEDVEZMÉNNYEL
KIEMELT SZÁLLÁSAKCIÓK
SZAKÜZLET AJÁNLATOK
KIEMELT APRÓHIRDETÉSEK
Havazás Előrejelzés
FELIRATKOZOM A HÍRLEVÉLRE