Adatvédelmi tájékoztatónkat itt találod. A minőségi szolgáltatás érdekében sütiket használunk.
ELFOGADOM

Új szakmai igazgató az eplényi Síarénában

2010.09.29. Intersport Síaréna

Szeptember 13-án kezdte el munkáját a Síarénában Barbai Áron szakmai igazgató. Feladati közé tartozik a sípálya egyes részterületeinek összefogása, ellenőrzése és egy teljesen európai szintű, színes rendezvényekben bővelkedő sícentrum kialakítása.
Barbai Áron neve a sísportban érintetteknek ismerős lehet, hiszen a 30 éves fiatalember 6-szoros magyar bajnok volt egyéniben és többszörös győztes csapatban. 3 éves kora óta síel és részt vett a 2003-as, valamint 2005-ös világbajnokságon is.

A versenyzői tevékenységet 2006-ban fejezte be, azóta számos utánpótlás csapat edzője volt, többek között a magyar utánpótlás csapaté is. 2002 óta Innsbruckban dolgozik, ahol az edzősködés mellett jó néhány nagyszabású rendezvény köthető a nevéhez: Sommer Am Sparkassenplatz, Innsbruck-i Sportnapok, Sommerkino Wiener Neustadt. Időközben elvégezte az Innsbruck-i Leopold Franzes Egyetem sportmenedzseri szakát is.

2006 óta a Magyar Síszövetség Edzőbizottságának tagja, továbbá lelkes híve a magyarországi síelésnek és a magyar sípályáknak is. Az eplényi síarénával 3 évre nyúlik vissza a közös együttműködés, hiszen több profi és amatőr versenyt is szervezett a sícentrumban, és az ő nevéhez fűződik a sikeres 2010-es Snowday rendezvény is.
KOMMENTEK
Szőllős Péter | 2010.09.29. 18:27
Gratulálok!
skioutlet | 2010.09.29. 20:05
Gratulálok, sok sikert és kitartó munkát kívánok!

Nagyon remélem, hogy összefogással, jó szervező munkával végre Magyarországon is beindulhat egy aktívabb síélet . A magam részéről - szerény lehetőségeimhez képest - igyekszem segíteni az eplényi sípálya és a hazai sísport fejlődését.

Fehér Gyula
maci-laci | 2010.09.29. 21:43
Magam részéről nagyon szurkolok,hogy a mostoha időjárás ellenére minél többet ki tudjanak hozni egy szezonból. Viszont reménykedem,hogy sokak által megfogalmazott kritikákat is megfontolják. Nekem viszonylag közel van a pálya így következő szezonban is szeretném többször felkeresni.
Szab | 2010.09.30. 09:15
Gratulálok Áron! Ezzel a lépéseddel nagyot léphet előre a Magyar Sísport.
kolzol | 2010.10.01. 08:36
Gratulálok és sok sikert.
Zoli Kuloar.hu / Pirat HUN-211
Kamil01 | 2012.02.13. 02:33
Kedves Áron!
Gratulálok én is a kinevezésedhez és sok sikert kívánok a tevékenységedhez!
Nem akarok ünneprontó lenni, de megkérdezem tőled, hogy "teljesen európai szintű"-e az a tény, hogy a Veszprém Város és ugyancsak Várpalota Város Nyílt Síbajnokságát az eredetileg meghirdetett időpont helyett kétszer is elhalasztották az Eplényi Nordica Síarénában? Különösen az, hogy a módosított második időpontra (2012. január 28.-ára) mindkettőre szabályosan benevezve, havazásban, hófúvásban utazva kb. 450 km-t teljes megdöbbenésemre csak a helyszínen tudtam meg, hogy az ideális eplényi ragyogó napos idő és fantasztikusan jó műhavas pályák ellenére ismét elmarad a verseny! Igen nagy költségembe (kb. 35-40 eFt-omba) és 64 éves létemre igen nagy erőfeszítésembe, fáradtságomba került ez a rendezői malőr. Már csak hazatérésem után tudtam meg, mert akkor kaptam késve kézhez mindkét szervező e-mail értesítését, amit a verseny előtti napon küldtek (az egyiket kb. 20 órával a tervezett rajt előtt), akkor amikor én már régen úton voltam; hogy állítólag a pályát üzemeltető cég mondta vissza a versenyt! Kérdésem, hogy európai viselkedés ez? Mert én ilyet máshol nem tapasztaltam, még hazánktól D-i és DK-i irányban sem, pedig arrafelé elég bizonytalan sok minden! És másik, de még fontosabb, hogy ki téríti meg a mások hibájából keletkezett káromat? Ha nem sikerül megtéríttetnem, akkor feltett szándékom, hogy bírósághoz fordulok, akik majd megítélik azt, de jóval több költséggel! És az ilyen esetek igencsak rombolják a Síaréna hírnevét és nem tesznek jót az image-jüknek! Többek között, ha én ezt a szomorú esetemet elmesélem csak annak a néhány száz (de az is lehet, hogy néhány ezer) sporttársamnak, akiket ötven éves sízői és sport- valamint síszervizes pályafutásom alatt megtanítottam sielni, illetve sítáborokban csiszolgattam sítudásukat.
admin2 | 2012.02.13. 07:42
Kedves Kamil!
A fenti cikk 2010. szeptemberi. A 2011/12 szezon kezdetétől új csapat irányítja a Síarénát, Barbai Áron már nem dolgozik Eplényben.
Kamil01 | 2013.01.12. 23:01
Köszönöm az információt. Én ezt a véleményem szerint igen durva hibát nem is elsősorban az ő felelősségének tudtam be, hanem a versenyek szervezőinek a pályát biztosító tulajdonosoknak! Mert nem tartom hihetőnek, hogy egy alkalmazott a tulajdonosok tudta nélkül eldönthette volna a másodszori halasztást is! És azt tartom nagyon durva dolognak, hogy nem megfelelő időben tájékoztatták a versenyszervezőket, ők pedig a szabályosan benevezetteket! Egy e-mail az interneten pár másodperc alatt célba ér; a levélke megírása egy-két perc csupán! A sportszerűségből egyesre vizsgázott a Síaréna!

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Szállástippek
Hotel Szarvaskút csillagcsillagcsillagcsillag
A Hotel Szarvaskút az eplényi Síarénához legközelebb eső (10 km) wellness szolgáltatásokat kínáló szálloda. Szolgáltatásai: úszómedence, szaunák, gőzkabin, jacuzzi, fitneszterem, gyermekmedence, stb... SZÉP kártya elfogadóhely!
Magyarul beszélünk Wellness Pályaszállás
Szépalma Hotel csillagcsillagcsillag
Az Esterházy család egykori ménesbirtokán kialakított, különleges szálloda a Magas-Bakony erdőségeiben található, távol a világ zajától, az eplényi Síarénától kb. 15 km-re. Szolgáltatásai: szauna, gőzkabin, sószoba stb...
Magyarul beszélünk Wellness Pályaszállás
h i r d e t é s
h i r d e t é s
Havazás Előrejelzés
UTASBIZTOSÍTÁS
KIEMELT SÍTÁBOROK
MEGÚJULT A SÍELŐK NAPTÁRA
SZAKÜZLET AJÁNLATOK
KIEMELT APRÓHIRDETÉSEK
FELIRATKOZOM A HÍRLEVÉLRE
facebook twitter youtube instagram linkedin pinterest google cégem rss tiktok

Megjelenési ajánlatunk:
sielok.hu © Copyright 2000-2024 - Síelők Bt.