Adatvédelmi tájékoztatónkat itt találod. A minőségi szolgáltatás érdekében sütiket használunk.
ELFOGADOM

Új világrekord született szánkózásban

2023.12.26. Bata Attila

December közepén új Guinness-rekord született szánkózásban Olaszországban. Az egykori osztrák extrémsportoló „közönséges” szánkóval 1815 méteres szintkülönbséget csúszott le megállás nélkül.
Az 57 éves Rolf Majcen a magyar határhoz közeli alsó-ausztriai Treesdorf településen lakik és számos érdekes, „sportos kihívásban” megmérette már magát. Talán síalpinistaként a legismertebb, hiszen első osztrákként sikerült megnyernie a sportág három klasszikus versenyét (Patrouille des Glaciers, Pierra Menta és Mezzalama Trophy) a 2000-es évek elején. Később leszokott a liftekről, és csak a lépcsőket használta. Ebbe annyira belejött, hogy 91 versenyen indult, ahol lépcsőn kell felfutni valamelyik ikonikus épület tetejére, és 19-szer nyert is.
A szánkózáshoz akkor kapott kedvet, amikor az Alpok szépségeit akarta megkedveltetni feleségével, aki nem síel. A szánkózás komoly hobbivá vált, közel 70 szánkópályát kipróbáltak már az Alpokban.

A mostani Guinness-rekordhoz természetesen két ellenőr is elkísérte és árgus szemekkel figyelték, hogy minden szabályosan alakul. A cél, a korábbi rekord megdöntése volt, amelyet egy svájci szánkós tartott 1700 méteres szintkülönbséggel.
Az ellenőrök sílécen mentek. Mindhármukat ratrakkal vitték a starthelyre.
Az ellenőrök sílécen mentek. Mindhármukat ratrakkal vitték a starthelyre.
A színhely választása a Dolomitokra esett, ahol december közepén, reggel 7:44-kor indult el 3265 méteres magasságból (Punta Rocca) és 34 perccel később érkezett meg a Marmolada síterep liftállomásához (Malga Ciapela – 1450 méter).

Mielőtt bárki kedvet kapna hasonló mutatványhoz, néhány dolgot érdemes figyelembe venni. Majcen mínusz 10 fok alatti hőmérsékletben indult és 60 km/órás szélben. A jeges pályán a szánkó másodpercek alatt felgyorsult 80 kilométerre. Fékezni nem lehetett, itt csak a tapasztalt iránytáson múlt, hogy nem lett baleset. Az út nagy része elég veszélyes volt, a szánkós elmondása szerint csak kb. 1800 méteres magasságban tudott először „megnyugodni”, onnan már viszonylag sima volt az utolsó néhány kilométer.
Még egy érdekesség. A csúcskísérlet nem kijelölt pályán történt. Az útvonalat Majcen saját maga nézte ki a térképen, majd többször is bejárta. Az úton nem voltak jelzések, útbaigazító táblák, neki kellett memorizálni a tereptárgyakat, megjegyezni, hol kell lassítani és hol lehet engedni a szánkót.
KOMMENTEK

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Szállástipp
Residence Civetta csillagcsillag
Modern 2-8 fős apartmanokból álló ház, 100 m-re Civetta felvonóitól. A minőségi fa bútorokkal felszerelt apartmanok mindegyikében található LCD TV. További szolgáltatások: szauna, sószoba, ingyenes WIFI, sítároló, gyerekeknek játszószoba.
Magyarul beszélünk Wellness Pályaszállás
h i r d e t é s
KIEMELT SÍTÁBOROK
UTASBIZTOSÍTÁS
KIEMELT SZÁLLÁSAKCIÓK
SZAKÜZLET AJÁNLATOK
Havazás Előrejelzés
FELIRATKOZOM A HÍRLEVÉLRE
facebook twitter youtube instagram linkedin pinterest google cégem rss tiktok

Megjelenési ajánlatunk:
sielok.hu © Copyright 2000-2024 - Síelők Bt.