Adatvédelmi tájékoztatónkat itt találod. A minőségi szolgáltatás érdekében sütiket használunk.
ELFOGADOM

Val d'Isere: hat év után ismét jár az ikonikus lift

2018.12.25. Bata Attila

A francia síterep az idén is néhány jelentős újdonsággal várja a szezont. Közülük is kiemelkedik az új, tízszemélyes kabinos megépítése, azonban sokaknak egy egykori, közel 3000 méteres magasságig közlekedő húzólift és a közeli fekete pályák újraindítása az igazi szenzáció. Most ez utóbbit tekintjük át.
Az alagút (Kép: valdiseretelepheriques)
h i r d e t é s
1952-ben építettek egy húzóliftet, amely több szempontból is érdekes volt. Először is a Leissières-gerinc két oldalát (Solaise és Fornet) "kötötte össze". Másodszor engedély nélkül és megvalósíthatósági tanulmányok nélkül készült. Harmadszor, olyan kitett magasságban és helyen épült, hogy az első években még liftcsatlakozása sem volt. Tehát, aki használni akarta, annak 2700 méteres magasságig kellett felcaplatnia, a völgyállomásig.

A régi lift (Kép: valdiseretelepheriques)
A régi lift (Kép: valdiseretelepheriques)
A kb. 400 méter hosszú, 173 méter szintkülönbségű (2760-2933 m) magas húzólift az első 20 méteren még teljesen laposan indult, aztán szépen beindult. Legmeredekebb részén elérte a 70 %-ot, átlagban pedig a 44 %-ot. A mellette lévő pálya is hasonló terepadottságokkal rendelkezett. Ehhez jött még a teljesen kiszámíthatatlan hóviszonyok és a hatalmas sziklák. A totál jegesre fagyott, nem ratrakolt, abszolút fekete pályát tényleg csak a haladó síelőknek ajánlották.

A meredek liftezés után ezen az alagúton lehetett átcsúszni a másik oldalra, ahol nem volt egyszerű az élet ...
Aki át akart csúszni a Fornet oldalra, az a videóban is látható alagúton csúszott át a gerinc alatt. Sokaknak már a 170 cm magas alagútban való összekuporodás is gondot okozott. A kíváncsiság azonban nagy úr, hiába a felirat, hogy csak nagyon jó síelőknek, sokan az alagút után döbbentek, hogy mi várta őket a másik oldalon, mint a fenti filmben.

A liftet 2012-ben lezárták, főleg a kezelhetetlen pályaviszonyok miatti sok baleset okán. Sok ínyenc reménykedett, hogy újranyitják és imák meghallgatásra találtak.

A pályákat valamennyire átalakították mindkét oldalon, de leginkább azért, hogy baleset esetén a hegyimentők könnyebben jussanak el a sérültekhez. Ratrakolni továbbra sem fogják, a fekete besorolása továbbra is megmarad, csakis jó síelőknek a jövőben is.

A térképen pirossal a hat év után újraindított lift
A térképen pirossal a hat év után újraindított lift
A régi lift helyére a 2016-ban Tignes-ben elbontott húzólift darabjai (Claret) érkeznek. A hegyoldalba új oszlopokat is építenek, de néhány régit az elbontottból is beépítenek. Hírek szerint az alagutat is kicsit kikupálják. Az ínyencek csettinthetnek, az egyik oldalon a 3000, a másik oldalon a Tunnel néven található fekete pályáikat visszakapják. A síterep marketing anyaga szerint ez előbbi maximális meredeksége eléri a 76 %-ot.
KOMMENTEK

h i r d e t é s
h i r d e t é s
KIEMELT SÍTÁBOROK
UTASBIZTOSÍTÁS 10% KEDVEZMÉNNYEL
KIEMELT SZÁLLÁSAKCIÓK
SZAKÜZLET AJÁNLATOK
KIEMELT APRÓHIRDETÉSEK
Havazás Előrejelzés
FELIRATKOZOM A HÍRLEVÉLRE