Adatvédelmi tájékoztatónkat itt találod. A minőségi szolgáltatás érdekében sütiket használunk.
ELFOGADOM

Véget ért a Honda Kupa 2013 Donovalyban

2013.01.29. sielok.hu

Véget ért a Honda Kupa 2013 Donovalyban A legtávolabbi nevező, a Vajdaságból érkező Bagi Dávid (2003) ugyanolyan boldogan tért haza a Honda Kupáról, mint a további 127 célba érő. Ugyanis ez a síverseny az amatőröknek szól: itt mindenki nyertesnek érezheti magát. Kitűnő hóviszonyok, jó csapatmunka, mosolygó, boldog gyermekek.
A 21. alkalommal megrendezésre került síversenynek másodjára volt házigazdája Donovaly (Dóval), a Honda Kupa fővédnökei a két ország külügyminiszterei, Dr. Martonyi János és Miroslav Lajcak voltak. Bár valamivel kevesebb volt a rajtolók száma, mint tavaly, ezzel együtt még sikeresebbnek ítélték meg a versenyt a szervezők és a házigazda szerepét betöltő besztercebányai sporttársak is.

Ez pedig köszönhető annak, hogy a versennyel egy időben került megrendezésre egy másik nagyszabású megmérettetés Ausztriában, ahová a klubokban sízők nagy számban utaztak. Így teljes mértékben a „laikusoké” maradhatott a Honda Kupa. A szervezést minden tekintetben segítő Szlovák Idegenforgalmi Hivatal budapesti kirendeltségének vezetője, Jelinek Szonja hangsúlyozta, hogy milyen nagy öröm számukra, hogy ezt a versenyt Ausztriából Szlovákiába sikerült átcsábítani, hiszen összesen már 14 alkalommal voltak a sógorok a házigazdák.

200-as rajtszámmal az előfutó az a Faragó Tamás volt, aki az első versenyen, akkori nevén "Tyrolia Kupa" egyik győztese volt 1993-ban. Most a családjával összesen 13 fővel jöttek ki a versenyre és több gyereket is indítottak. Ahogy elmondta, visszaadhatatlan érzés, öröm volt végigmenni a pályán, hiszen már több, mint 13 éve nem indult kapuk között!

Minden célba futó gyermek boldogan vette át a névre szóló okleveleket és a Honda ajándékcsomagokat. A tavalyi évben először került átadásra egy külön kupa a legkisebb rajtoló részére. Ezt a vándorkupát az előző verseny legfiatalabbja, Simon Borbála (1999) Viola Máté András (1999) részére adta át.

A verseny szervezését felvállalók és a támogatók képviselőinek nem titkolt célja, hogy az évszázadokon át együtt élő két nép barátságát ezzel a rendezvénnyel is erősítsék. Fehér Gyula, a verseny ötletgazdája elmondta: A versenynek helyet és hátteret biztosító szerepvállalók hozzáállása a lehető legjobb volt, minden eddigit felülmúló. A Honda mint főtámogató immáron negyedik alkalommal segítette a versenyt. Jelinek Szonja személyes jelenléte biztosította azt a háttérmunkát, mely elengedhetetlen egy ilyen nagyszabású szervezésnél. A Nordica magyar képviselete a kezdetektől – 1993 óta –, néhány év kihagyással ezüstfokozatú támogató. A képek sokat visszaadnak a gyermekek öröméről.

A versenyen forgattak: Magyar Televízió, Duna TV és a TV2 stábjai. Az összes sajtóbeszámoló hamarosan megtekinthető lesz a skioutlet.hu honlapon.

A verseny eredményeit itt lehet megtekinteni.
KOMMENTEK
vmate | 2013.01.29. 12:59
Hajrá hopp hopp hopp!
skioutlet | 2013.01.29. 16:17
Kisebb fotógaléria:
http://sielok.hu/fotoalbum/796128/k...ep/1/

HONDA KUPA 2013 EREDMÉNYEK + Fényképek, TV2, Duna TV, MTV egyéb sajtómegjelenések, beszámolók, értékelés itt!
http://www.skioutlet.hu/hirek.php?k...od=120
origie | 2013.01.31. 15:53
Sajnos a verseny előtt pár héttel derült ki számomra, hogy azon a hétvégén lesz a verseny amelyikre szállást foglaltam, sőt még snowboard verseny is volt egy időben.
Donovaly-ban senki nem tudta előző napokban megmondani melyik pályán lesz a verseny.

Nem voltam elragadtattva...
origie | 2013.01.31. 15:55
http://www.parksnow.sk/zima/hu/inde...x.php
honlapra kb. 2 héttel előtte tudták kiírni.
Gondolom tudatos volt a "ki cselezés"
be is jött nekik

KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA
Szállástippek
Apartments Racek
Az Apartments Racek 2 db apartmanháza Donovalyban a síliftek mellett található. Összesen 4 db apartmant kínál 7-7 fő részére önellátással. Minden apartman 2 hálószobából, 1 nappaliból, konyhából és fürdőszobából áll.
Magyarul beszélünk Wellness Pályaszállás
Chalúpkovo
A Chalupkovo üdülőházak az Alacsony-Tátra Nemzeti Parkban, a Rózsahegyi/Ruzomberok síközponttól 8-10 km-re, Donovalytól pedig kb. 30 km-re fekszenek. A tradicionális stílusban épült 2 szintes faházak a közelmúltban épültek, kapacitásuk 4-8 fő.
Magyarul beszélünk Wellness Pályaszállás
Villa Gardenia csillagcsillagcsillag
A Villa Gardenia a szlovák Donovaly síterepen, a legközelebbi sílifttől 150 m-re található. A vendégek 4 apartmantípusból választhatnak. A szállás wellness részleggel, kandallós nappalival, bárral, játszótérrel és parkolóval rendelkezik.
Magyarul beszélünk Wellness Pályaszállás
További szállástippek  
h i r d e t é s
h i r d e t é s
Havazás Előrejelzés
UTASBIZTOSÍTÁS
KIEMELT SÍTÁBOROK
MEGÚJULT A SÍELŐK NAPTÁRA
SZAKÜZLET AJÁNLATOK
KIEMELT APRÓHIRDETÉSEK
FELIRATKOZOM A HÍRLEVÉLRE
facebook twitter youtube instagram linkedin pinterest google cégem rss tiktok

Megjelenési ajánlatunk:
sielok.hu © Copyright 2000-2024 - Síelők Bt.