Az idei szezonban két új lanovkát építettek a szlovák síterepek. Ebből az elsőt Chopok déli oldalán decemberben még időben át is adták. Ugyan a másik lift is elkészült Oravská Lesná (Erdőtka) síterepén, azonban az engedélyezések miatt hónapokig nem történt semmi, hogy aztán a szezon végére átadhassák.
h i r d e t é s
Orava Snow síterepe Oravská Lesná közelében található a zsolnai járásban, a magyar határtól kissé messze, fenn északon, egészen a lengyel határ közelében. Egynapos síeléshez kissé messze van, közelebb is találunk hasonló pályákat. Többnapos síeléshez pedig sokaknak kicsi lehet a síterep. Bár, az új lift átadásával ez most változhat.
Az új lift, Kohútik, helye a térképen, a bal oldali részen
Az új lifthez hasonló kapacitású, 2400 fő/órás, ülőlift
már korábban is működött a síterepen. A húzóliftekkel együtt leginkább a családok és a gyerekek kedvelték enyhe lejtésű pályái miatt. Az új lift, a Kohútik, már egy meredekebb hegyoldalra visz fel, ahonnan piros pályákon lehet visszatérni a völgybe. Korábban itt egy húzólift üzemelt. Egyfajta alternatíva a szülőknek, ha megunták a laposabb pályákat és egy kicsit "izmosabb" csúszásra vágynak.
A hegyoldal meredekségére való tekintettel még októberben helikopterrel emelték be az új lift tartóoszlopait. Akkor még senki sem gondolta, hogy semmi sem lesz a tervezett decemberi átadásból. A lift ugyan időben elkészült, de csak találgatni lehetett, hogy mikor használhatja a nagyközönség. A csúszás okairól nincs pontos információnk, de az biztosnak látszik, hogy az engedélyeket nem kapták meg időben.
Sokan már letettek róla, hogy még az idei szezonban beindulhat az új lift, amikor a síterep február 20-án közölte, hogy március 9-én végre elindíthatja a liftet. Az ígéretből valóság lett, és az előző hétvégén már üzemelhetett is az új lift.