Adatvédelmi tájékoztatónkat itt találod. A minőségi szolgáltatás érdekében sütiket használunk.
ELFOGADOM

Vorarlbeg: ma adják át az évtizedek óta várt liftet

2013.12.14. Bata Attila

Ma egy történelmi jelentőségű síliftet adnak át az ausztriai Vorarlberg tartományban. Több évtizedes álom válik azzal valóra, hogy megszületett a két síterep, Lech Zürs és Warth-Schröcken összekötése. Az Arlberg régió, az osztrák síelés egyik bölcsője, már régóta várt erre a 10 fős kabinos liftre.
Johann Müller, helyi lelkész, 1891 és 1896 között szolgált Warth településen. Ekkor olvasott arról az újságban, hogy Skandináviában az emberek síléceken közlekednek a nagy hóban. Titokban rendelt ilyen „eszközöket”, majd 1894-ben átkelt Warth és Lech között, kétezer méter magasságban. (Csak zárójelben, a történet és még az időpont is nagyon hasonlít a magyar síelés létrejöttéhez)

Egy kis történelem...
Közel 120 évvel később már síliftekkel is el lehet jutni az egyik településről a másikba. Igazából 1972-ben merült fel az összekötő lift ötlete a helyi újságban, és közel 41 évet kellett arra várni, hogy az álomból valóság legyen. Lech és Zürs már önmagában is két külön település, de a közös síliftek miatt már minden síelő egynek számítja őket. Ausztria talán legelitebb és legdrágább síterepéről beszélünk. Főszezonban egymásnak adják a kilincset a különböző uralkodóházak családjai, arab olajmágnások vagy jól ismert közszereplők a világ minden pontjáról. (Sajnos, a holland herceg is itt szenvedte el végzetes lavinabalesetét)

Warth-Schröcken pedig az Alpok egyik leghavasabb síterepének számít. A statisztikák szerint összesen átlagosan 10,6 méter havat kapnak egy szezonban, és ezt az értéket „csak” 1650 méteres magasságban mérték. Ezzel a lifttel, a közös síterepen már 46 lift közlekedik és a pályák teljes hosszúsága eléri a 190 kilométert. Ne felejtsük el, hogy a közelben található St. Anton, a meredek pályák és a freeride paradicsoma, amely külön buszokkal elérhető Lech-ből. Az ide érvényes régiós bérlettel már összesen 340 kilométernyi pálya síelhető!

Az új lift animációja
Az Auenfeld részen épült egy új, két kilométer hosszú lift az Auenfeldjet. Hagyományos értelemben nem igazán tudunk hegy- és völgyállomásokról beszélni, hisz a két állomás között csak 67 méter a szintkülönbség (1786 és 1719 méteren épültek). Az építkezést idén tavasszal kezdték, és a lift, valamint a környéken végrehajtott lavinamegelőző építkezések összesen 12 millió euróba kerültek. A körbe-körbe járó 10 fős kabinokban óránként 1500 síelő utazhat.

Az Auenfeldjet hivatalos átadására ma kerül sor egy négyórás ünnepség keretén belül.

KOMMENTEK
Egér 64 | 2013.12.14. 06:52
Én már mentem vele a héten,baromi érdekes ahogy az új lift becsatlakozik a meglévő Weibermahdba. A sítérkép ami itt a honlapon van az már elavult.http://cdn.skiarlberg.at/061cbb9ca5...57c7aca0b901260c091049--i...
Bata Attila | 2013.12.14. 07:03
Köszi, a térképet lecseréltük Lech-nél.
tmisi70 | 2013.12.14. 18:48
Wagrain sitérképén sincs rajta az új G-link a honlapon! http://www.bergbahnen-wagrain.at/co...ntent-winter/skigebiet/sk...
Bata Attila | 2013.12.15. 05:55
köszi, javítva

h i r d e t é s
h i r d e t é s
KIEMELT SÍTÁBOROK
UTASBIZTOSÍTÁS 10% KEDVEZMÉNNYEL
KIEMELT SZÁLLÁSAKCIÓK
SZAKÜZLET AJÁNLATOK
KIEMELT APRÓHIRDETÉSEK
Havazás Előrejelzés
FELIRATKOZOM A HÍRLEVÉLRE