Adatvédelmi tájékoztatónkat itt találod. A minőségi szolgáltatás érdekében sütiket használunk.
ELFOGADOM
Menü ≡

Síoktatás 50 felett - Interjú Klausmann Viktorral

2016.01.29. | Szerző: Wesselényi Andrea
Idén februárban tölti be 50. évét Klausmann Viktor. A televízióból ismert műsorvezető a tél nagy részét az ország csúcsán, Kékestetőn tölti, mint a Magyar Síakadémia Síiskola oktatója. Specialitása az 50 pluszos korosztály oktatása. Erről a különleges kihívásról és a sísporttal kapcsolatos élményeiről beszélgettünk.
h i r d e t é s
Szinte minden sízéssel összefüggő eseményen összefutunk, ami nem véletlen. Te is a Mátrában lettél a sísport örök szerelmese. Hogyan kezdődött?

Azt hiszem, biztosan állíthatom, hogy az első sport, amivel életemben megismerkedtem az a sízés volt. Négy éves koromtól minden telet fent töltöttünk Mátraszentimrén, az ottani nyaralónkban. Egészen 12 éves koromig megvolt ez a házikó. Mivel édesanyám és nagynéném testnevelő, apukám pedig élsportoló volt anno - így teljesen természetes volt, hogy ha fent vagyunk a hegyen és hó is van, akkor előszedjük a síléceket. Én is kaptam egy kis piros bowden-kötéses műanyag sílécet, és 4 évesen már a Narád oldalban, Mátraszentimrén telibe vágtam a csipkebokrokat, soha nem fogom elfelejteni. Annyi sérülés a kezemen és az arcomon soha nem volt életemben, mint abban a fél évben. Pedig rendesen kezelték akkoriban a Narád lejtőt Mátraszentimrén, mert szép legelő volt. De volt rajta egy bokros rész, benne mogyoróbokor, vadrózsa és csipke felváltva, na én a csipkét azt jellemzően mindig eltaláltam. Ez volt tehát az első élmény: gyerekként szinte minden téli hétvégén síeltem. 7-8 évesen már sísáncokat csináltunk magunknak a helyi korombeli fiúkkal és repkedtünk 4-5 métereket. Egészen húsvétig tartott a szezon, ami akkoriban még 90%-ban havas volt. Meghatározó élmény volt ez az életemben!
Kilépés a vetítésből
másodpercenként
3
váltás
Felvonó ugye nem volt akkor még?

Felvonó??? Nyomokban sem. Az első felvonós élményem, az nagyjából 10-11 éves koromban volt, amikor a Hatvani Cukorgyár TMK-sai Mátraszentlászlón építettek egy kis sífelvonót. Miután a nagyszüleim a cukorgyárban dolgoztak, én automatikus tagja lettem a hatvani Kinizsi Vasutas Sport Klub síszakosztályának. A felvonó építésére is nagyjából emlékszem, hogyan rakták be a fiúk a vasakat és a következő ősszel mentünk pályát kövezni. Mi gyerekek dobáltunk ki a pályáról minden követ, hogy szép legyen. A mai napig létezik ez a számomra nosztalgikus kis pálya és lift, tudtommal a Tisza-tó melletti Sarud önkormányzata működteti. Annak idején ennek a pályának az alsó része tökéletesen alkalmas volt arra, hogy az alapokat megtanuljuk, a felső része pedig arra, hogy bátorságpróbából versenyszerűen lejöjjünk.
Kitől tanultatok annak idején síelni?

Nagyon nagy szerencsénk volt, mert Hatvanban volt egy csomó nagyon jó síző. Egyik oktatóm volt az általános iskolában Páldi Robi tanár úr, aki gyönyörűen síelt, a másik pedig édesanyám, aki testnevelőként meg tudta mutatni, hogyan forduljak a sível, mire figyeljek oda.

Versenyeztél is?

Páldi Robi tanár úr, aki Hatvanban volt a testnevelőnk, szedte össze a csapatot, és együtt gyakoroltunk. Amikor már elég jól ment a sízés, akkor átmentünk a mátraszentistváni pályára, ott is toltuk egy kicsit - ez akkoriban a visontai Gagarin Hőerőmű pályája volt, ma a helyet Mátraszentistváni Síparknak hívják. Ez ment egészen 14 éves koromig, amikor először kijutottunk, Zakopaneba a szüleimmel, ahol egy középiskolában is tanító edző vett kézbe minket, és ott kezdtük el a komolyabb sípályafutásunkat. A HKBSC színeiben indultunk 1-2 hazai versenyen, sőt külföldi versenyen voltunk Besztercebánya fölött, Donovalyn, ahol gyakran rendeztek gyerek és serdülő síversenyeket. 17 évesen választanom kellett, hogy sport vagy tanulás, így leálltam a sízéssel, mondván, hogy jogásznak kell lennem. Akkoriban iszonyú sokat kellett tanulni: az nem úgy volt, hogy befizettél félmillió forintot és oda mentél, ahova akartál, hanem úgy, hogy tök mindegy ki az apád, ha a felvételi pontszámod megvolt felvettek, ha meg nem volt meg, akkor nem vettek fel. Engem felvettek Pécsre, ott voltam katona, és épp ott rendezték a hadsereg síbajnokságát a Misinán 1985. január 3-án, ahol a saját dandárunkat képviseltük, és a csapattal a harmadik helyezést értük el. Úgyhogy ez is egy nagy élmény volt. Aztán kimaradt egy-két év egyetem alatt, mert a klasszikus síszezonba pont belecsúszott a vizsgaidőszak. Egyszer-egyszer még felmentem csúszni a Mátrába, mindaddig amíg 1988-ban elkezdődött a kis kirajzás. Az egyetemen megkértek, hogy szervezzek már sítúrát "Cseszkóba", ahol én tudtam merre vannak sípályák: Donovaly és Chopok volt az úti cél. Öt embert vittem, én voltam akkor az oktatójuk, és ez volt az első igazi oktatási élményem, aztán meg jött a többi. Vigyázz, mert nagyon sokat tudok erről beszélni!

Megértem és tudom, mennyire jó ezekre a régi síélményekre visszagondolni. Később elkanyarodtál, annyi minden mással foglalkoztál, a médiából ismernek az emberek, most mégis síoktatóként mutatkozol be a síelők.hu olvasóinak. Hogyan illeszkedik ez a többi tevékenységedhez, és mennyire fontos, mennyi időt szakít ki az életedből az oktatás?

A 1980-as évek végén az lehetett síoktató, aki azt állította magáról, hogy síoktató, és legalább egy felkérést fel tudott mutatni, bármelyik iskola, vagy intézmény részéről. 1989-91 között sok hetet voltam kint Tále-ban, Rózsahegyen és Donovalyban iskolai csoportokat oktatni. A diákokkal egy testvelőtanár és én mentünk ki, ez nagyjából azon múlt, hogy a mi képzettségünk, akik valaha is de alacsony szinten is versenyeztünk, már elegendő volt arra, hogy a meglévő pedagógiai képességgel - ami a legfontosabb a síoktató életében - tudtunk tudást átadni, olyannyira, hogy évente duplázódott az oktatásra visszatérők száma. Aztán ennek 1993 telén vége lett, hiszen akkor elindult a Szerencsekerék, és akkor, mikor először, mint tévés elmentem egy ilyen táborba, na onnantól kezdve már csak az volt, hogy "Viktor bácsi kérek autogramot, meg fotózzunk!" Megszűnt a síoktatói létem, tehát nem egy ismeretlen, jópofa fickó voltam akitől nem úgy fogadták el a tanítást - hogy is fogadták volna el, hiszen egészen mást jelentett az akkori televízióban főműsoridőben millióknak dolgozni. Egy másféle polcra kerültem a szemükben, és azt már úgy nehéz volt naponta elviselni. Itt megszakadt egy időre az oktatás. Aztán 1994-ben a Magyar Síszövetségből Schäffer Jani bácsi, aki még gyerekversenyzőként ismert engem felhívott telefonon és mondta, hogy "Figyelj Viktor, látom, hogy benne vagy a televízióban, nagyon kéne nekünk valaki, hogy segítsen a médiakapcsolatokban!" Így 1994-től, pont 2010-ig a magyar síszövetség elnökségi tagjaként pontosan a médiakapcsolatokért meg a társasági versenyekért feleltem. 16 év volt a síszövetség elnökségében, és aztán a Magyar Síakadémia elnöki székére váltottam. Nem mint ha ragaszkodnék az elnöki címekhez, csak valamiért így jött össze.

Azóta is vezeted a Síakadémiát, de úgy hallom, újra dolgozol oktatóként is, itthon hazai pályán.

Igen, vezetem a Síakadémiát, és most sok év után döntöttem úgy végre, hogy azt a nagyképűséget megengedem magamnak, hogy kiírjam a nevem mellé, hogy síoktató. Látom, hogy milyen sok típusú képzésben, milyen sok fajta tudással rendelkező ember oktat sít időnként, amikor a nagyon problémás esetek megjelennek nálunk Kékestetőn a síházban, akkor be szoktunk segíteni a fiúknak.
Mi számít nagyon problémás esetnek? Tudsz erre példát mondani?

Amikor valakinek nagyon gyors, erős motivációja van, mert a környezete húzza magával, síelni akar menni, de nincs kellő fizikai felkészültsége vagy nincs bátorsága, vagy a hidegérzete olyan rendkívüli, hogy pillanatok alatt átfagy, vagy mindhárom egyszerre. Lányoknál jellemző leginkább a hidegérzet kialakulása. Az is jellemző, hogy egy-egy csapatban, ahol a fiúk már tudnak síelni, kitalálják, hogy na, egy hónap múlva megyünk Franciaországba, de a csajokat tanítsátok már meg síelni, hogy ne kelljen őket lent hagyni a büfében! És akkor ezek a csajok nem biztos, hogy meg akarnak tanulni sízni, ők a bulira mennek. Na, amikor látom azt, hogy 40 perc után jön fölfelé - akár még könnycseppeket is potyogtatva - egy tip-top sífelszereléssel rendelkező hölgy, megáll a síház előtt és levágja a sílécet a hóba, hogy ő soha többet, akkor benyúlok a kis pálinkás üvegemhez, megkérdezem, hogy mi a baj, iszunk két felest mindketten - ennyi még belefér - bármikor aláírom, hogy másnap délben ugyanúgy fog sízni mint a többiek. Nagyon nehéz néha, mert egy fontos lélektani határon kell átlépnünk, és együtt bizonyítjuk be - ő is önmagának, meg én is magamnak -, hogy ez nem egy ördöngösség, hanem szimplán egy hatalmas élmény előszobája. Az első picike kis alapélmény kell - mint a tenger közepén egy picike kis sziget - arra már lehet építkezni. Ez a legnehezebb, ez egy jó félnap ilyenkor. Ha eljutunk odáig, akkor lépésről lépésre lehet tovább menni, az így sízni megtanuló hölgyek és urak jellemzően visszatérő vendégeink lesznek. Több esetben még gyermekeikkel is át kell lépetni ezt a lélektani határt. Úgyhogy ezért is gondoltam azt, hogy megpróbálok ebbe is beleállni, építve a múlt év tapasztalataira, ahol is két olyan barátomat állítottam sílécre, akik 60 évesek is elmúltak és akik 15 éve nem álltak sílécre, mert akkor jött az első elhízásos szakasz, na akkor jöttek az első ízületi problémák, akkor mondták azt, hogy: biztosan jól össze-vissza fogják törni magukat, de feljöttek, és fél nap után, az új technikáknak és az új léceknek köszönhetően, miután félretettük a kétméteres dióverőket, sokkal kisebb energiabefektetéssel, sokkal biztonságosabban, visszajött a sítudásuk. Azóta járnak fel újra rendszeres vendégként Kékestetőre - és ennek hatására elhatároztam, hogy mostantól elkezdtem az 50+-os kezdő, és újrakezdő tanfolyamokat, mert ha valamiben, akkor azt hiszem ebben jó vagyok. 2016. február 10-től pedig teljes átéléssel és igazoltan leszek 50 pluszos síoktató.
Ezek szerint február 10-én leszel 50 éves. Ez az 50 pluszos síoktatás programot te találtad ki. Hogyan kell ezt elképzelni?

50+-os oktatásunk alapelve, hogy a tanfolyam kezdő és újrakezdő is lehet. A havas programot minden esetben megelőzi egy aránylag alapos fél órás beszélgetés és egy kérdőív kitöltése, amelyben jellemzően alapvető egészségügyi kérdéseket teszünk fel, a válaszokat pedig nagyon szigorúan őrizzük. Természetesen ezeket nem adjuk ki, de fontos tudnunk, hogy ha valaki magas vérnyomással, cukorbetegséggel, epilepsziával rendelkezik, vagy voltak-e különböző műtétei, de több mint felének semmi baja, szerencsére. Van viszont egy kb. 40%-os rész, akik rendelkeznek valamilyen negatív vagy rossz élménnyel, vagy túlsúllyal, vagy ízületi panaszokkal, és mégis síélményekre vágynak. Vagy azért, mert a gyerekeik előtt meg akarják mutatni, hogy bizony ők is tudnak síelni, vagy a haverjaiknak, akikkel közösen már megtehetik, hogy elmenjenek külföldre hosszú hétvégén sízni. Mert ugye nem illik egész végig a szaunában, vagy a kocsmában üldögélni, valamilyen sportteljesítményt mutatni kell. Ha ez a motivációs erő megvan ott belül, fejben és lélekben, akkor nincs akadály a fizikai kivitelezésben, és ezt meg fogjuk tudni csinálni.

Mit ígértek a kezdő 50+-osoknak, hány alkalom alatt fogják elsajátítani az alapokat? Nyilván megkérdezik ezt.

Az 50+-os, ha akarja, pont olyan gyorsan tudja megtanulni a síelést, mint egy gyerek. Semmi különbség nincs. Az 50+-osokkal ugyanis nagyon jól lehet kommunikálni, ők fejben ezt már le tudják játszani. Aki fejben nem tudja ezt lejátszani, vagy nincs meg benne az elhatározás, az ne is jöjjön! Komolyan mondom, az a legfontosabb, hogy aki fejben nem határozta el, hogy ő megtanul sízni, az ne jöjjön fel, mert az csak kínlódás lesz. Én azt gondolom, hogy pont olyan tempóban, és pont úgy fogunk dolgozni, mint a gyerekek esetében, csak más módszerekkel, más sebességgel haladunk. Egy tizenéves napi 6-7 órát sízik, addig nekünk a 3-4 óra bőven elegendő lesz. Csupán a mennyiségekkel van kérdés, de ez természetes: a 2000 métert már nem futjuk le annyi idő alatt, mint 18 évesen.

Ezek egyéni vagy csoportos oktatások lesznek, és helyileg hol?

Nagyon fontos kérdés! Az 50+-osok zöme, csoportba nem osztható, hacsak nem valami jópofa baráti társaság, de nagyon fontos, hogy szigorúan baráti társaság legyen, senki ne lógjon ki belőle és kellő motivációs erő legyen az ugratás, a beszólás, mint hajtóerő, ez nagyon sokat jelent. Ha ez nincs, idegeneket 50+-ba soha nem fogunk összetenni, mert az 50+-osok zöme szégyenli, hogy most áll először lécre. Nem akarja, hogy az ismerősei lássák, hogy bénázik, így ezt mindig diszkréten fogjuk megoldani, és ez bizony többnyire egyszemélyes face-to-face képzés lesz.
Rögtön az első órán már lécre állnak a kezdők?

Az elmélet a sízésben, ha csak síoktatásról beszélünk, negyed óra alatt letudható. Egy átlagos értelmi képességű embernek negyed óra alatt három dolgot kell megjegyeznie. Melyik a síléc eleje, melyik a síléc közepe, és melyik a síléc vége. Ha ezt megjegyezte, akkor innentől mehetünk. Egyből havon kezdünk, léccel a lábon próbálunk hozzászokni ehhez a fura érzéshez, hogy van rajtunk valami ami nem enged, és hogy ezt a valamit irányítanunk kell. Azt az arányt kell megérezni, hogy a mi saját súlyunk és a gravitáció - mert ő a legnagyobb barátunk, meg Newton, aki egykor legnagyobb síző volt a világon, aki kitalálta, hogy nekünk semmit nem kell hozzátenni, csak engedni kell magunkat és a léc csúszik magától. Nem kell felfelé taposni, nem kell rohanni a kosárpalánk alá, nem kell futni, hogy berúgjam a gólt, csak el kell magam engedni, csúszok és jön az élmény.

Személy szerint te leszel az oktató, vagy kollégák is viszik ezt a 50 pluszos programot?

Hárman vagyunk, három autentikus 50 pluszos síoktató. Vagyis igazából négyen, de az egyik kollégánk, annyira jól bírja magát, hogy már idegesítik az 50-pluszosok 70 évesen, ezért általában az 5-6 éveseket szereti oktatni, mert a kicsik abszolút kikapcsolják. Szóval hárman visszük a programot: egy magyar síbajnok, egy volt erdélyi síbajnok és én, mint legfiatalabb. Mindkét kollégám több mint 10 évvel idősebb nálam. Azt tapasztaltam, hogy egy 50+-os jobban elfogadja egy 50+-os mondatait, mint hogy egy 23 éves testnevelő tanár elé ugrik és ledarálja neki, hogy mit is kellene csinálni. Úgyhogy 50+-ost, 50+-os oktat, autentikusan.

Mondtad, hogy korábban zavart okozott ez a médiaszemélyiség vs. síoktató lét, ez akkor ma már nem probléma?

Azt gondolom, ez annyiban okozott problémát, hogy a hitelességemet vette el. Nem tudták hova tenni az emberek, hogy miért oktat 4-5 éveseket Donovalyban az a fickó, aki tegnap a TV-ben ott volt, ahol ezrek tapsoltak, és százezreket nyertek vele. Nem lehetett ezt a két képet összehozni. Most, hogy már az aktív televíziós pályafutásom nincs meg, hanem inkább szakértőként jelenek meg speciális hegyi mentés vagy sível kapcsolatos témákban a televíziózásban, így ez most már teljesen klasszikus, bennem is helyreállt a rend. Tíz éve visszük a síházat Kékestetőn, rengeteg emberrel találkoztam, mérhetetlen tapasztalatra tettem szert. Az évből három hónapot szinte folyamatosan fent élek Kékestetőn és szeretek itt lenni és itt dolgozni.
Picit provokálni foglak. Nem érzed úgy, hogy feláldozod a telet és magad azzal, hogy síszezon javát a Kékestetőn töltöd, ezen a lankás kis sípályán, ahelyett hogy mondjuk valami menő tiroli síparadicsomban dolgoznál és oktatnád az elitet?

1994 és 2009 között, amíg meg nem született Tamara kislányom, Kanada és Kamcsatka kivételével mindenhol síztem, ahol lehet síelni a világban. Azóta lusta vagyok 1000 kilométereket buszozni, autózni, hogy feljussak 3000 méterre, és onnan 16 pályán, 5 napon keresztül egyfolytában csússzak. Sokkal nagyobb élmény most már egy másik embert lécre állítani, megtanítani, a különböző nyavalyáiból fejben kigyógyítani, vagy a különböző rigolyákkal érkező, sílécet csapkodó tanulókat motiválni. Izgalmas kihívásként élem meg, miközben az is nagyon jó, hogy mind a két gyerekem ott van mellettem. Éppen most alakítjuk meg a Síakadémia sícsapatát, melyben a két gyermekem a saját korosztályában részt vesz. Nekem ők jelentik a mindennapokat, és Kékestető abszolút optimális hely erre, azért vagyok fent, hogy együtt lehessek velük, úgyhogy hidd el, tökéletes ez így.

A tanítványokról beszéljünk még egy kicsit. Ezek szerint az 50+-osok vannak idén télen a fókuszban, de gondolom vállaltok másféle oktatást is?

A Síházba a legnagyobb tömegben azok a környékről érkező általános iskolások jönnek, akiknél az elmúlt 10 évben el tudtuk hitetni, hogy Heves megyében lakni, a Kékestetőtől tíz-húsz-harminc kilométerre, az hatalmas lehetőség, ami másoknak nem adatik meg ebben az országban. Ha beül egy csapat gyerek egy különbuszba, oktatási óra után délben elindul, felér egykor a hegyre, fél kettőkor csatolják a gyerekek a sílécet, és ha egy héten keresztül minden nap elkezdjük az oktatást, péntekre már tudnak a síelni.
Hála istennek mostanában nagyon sok iskolával dolgozunk együtt, nem csupán gyöngyösi iskolákkal, hanem például Füzesabony, Hatvan, Abasár, Gyöngyöspata, rettentő sok iskola van, ahonnan nem csak egy, hanem több 30-40 fős busznyi csoport jön fel Kékestetőre és az iskolai órák mellett pedig igenis egy hetet síznek fent. Ha semmi értelme nincs is ennek, csak az, hogy egy picit megtanul a gyerek mozogni és a tüdeje kitágul egy kicsit a jó levegőtől fönt, már nyertünk. Mi azt tapasztaljuk, hogy zseniális volt a mindennapi testnevelési óra bevezetése, ha más miatt nem arra, hogy minden nap foglalkozzon azzal, hogy mozogjon a gyerek. Ha mozog, rájön, hogy van lába, térde, csípője, vannak ízületei, és ez nagyon nagy segítség. A hétvégék pedig úgy zajlanak, hogy ha jó havunk van a Kékestetőn, akkor a 15 emberem sem elég, olyan sok tanulni vágyó érkezik. Azt hiszem, hogy az elmúlt két évben érett be igazán Kékestető, illetve a 2013-as szezonban, akkor már elkezdték keresni a síelők a síakadémistákat. Azért csak képzünk valamilyen különleges csapatot mi, azt szoktuk mondani, hogy mi mosolyogva sízünk és tanítunk. Valóban nálunk a mosoly a legfontosabb. Nem az azonnali, hibátlan carving technika elsajátítása, hanem a mosolygósan eltöltött, minél hosszabb eltöltött idő a hegyen, a havon. Ez nálunk az elsődleges szempont. A kékestetői pálya egyébként erre ideális.

A Kékestetői Sícentrum üzemeltetésében is részt veszel?

Igen, Kékestetőn a síoktatás, télen a Síház vezetése, valamint a teljes non-stop egészségügyi ellátás télen-nyáron. A mentés egyrészt a Síakadémia, másrészt a testvércégünk a Kékes Kutató-Mentő Alapítvány feladata. Az alapítvány az egész Mátra hegységben végez mentéseket.
Nem fáj-e a szíved amiatt, hogy nem épült meg a tervezett ülőszékes felvonó Kékestető és Mátraháza között?

Mire az én kislányom 14-15 éves kiváló versenyző lesz - ha lesz -, de legalább kiváló ember és jókedvű, én azt gondolom, hogy addigra mindenképpen rájönnek, hogy ülős felvonót Mátraházától, egy kijelölt parkolótól egészen Kékestetőig meg kell építeni. Egyrészt gyönyörű a kilátás, hihetetlen a látvány, másrészt nem lehet már tovább terhelni Kékestetőt parkoló autókkal. Ezt most tapasztaltuk az "Advent a Kékesen" rendezvényen is. Lent Mátraháza magasságában valahol ki kell jelölni egy 500-1000 fős autós parkolót, akár a földbe süllyesztve, a tetejére visszaültetve a fákat, mint ahogy ezt Csorba-tónál meg tudták csinálni a szlovákok. Ami most van, az már nem tartható. Olyan nagy lett a turista forgalom a Mátrában és olyan sok lett az autó az országban, hogy sajnos vagy szerencsére előbb-utóbb ezt meg kell lépnie azoknak, akik nem csak kivenni akarják a pénzt a Mátrából, hanem áldoznának is rá, elsősorban önkormányzatokra gondolok itt.

Tudsz abban közreműködni, hogy ez megvalósuljon?

Négy év hajtjuk ezt a projektet, különböző szinteken, különböző ötletekkel, különböző pályázatokra rászaladva, előbb-utóbb be fog jönni.

Én is ebben reménykedem, várjuk a pozitív híreket a Mátrából. Végezetül mint minden interjúalanytól mostanában, megkérdezném, hogy mit üzensz a sípályák népének?

Csússzatok óvatosan, ügyesen és mosolygósan!
2016.02.09. 16:34:04 Mészöly Gábor
Gratulálok. Csak egy kérés: havat, havat, havat!!!
2016.02.10. 09:37:27 Badacsonyi
Ma van a jeles nap! Sok sikert és balesetmentes hosszú-hosszú síszezonokat kívánok Neked a következő 50 évre!
2016.02.14. 22:18:29 szalai5
Fogadd elismerésem. Csak így tovább.
Remélem, személyesen is találkozhatok Veled.
Egy stapabíró ötven plusszos.
Szólj hozzá Te is!
Kapcsolódó címkék:
Kapcsolódó síterepek:
Kapcsolódó síiskolák:
Kapcsolódó cikkek:
Kapcsolódó országok:
h i r d e t é s
h i r d e t é s
h i r d e t é s
UTASBIZTOSÍTÁS -10% » SÍELŐK NAPTÁRA »
FELIRATKOZÁS HÍRLEVÉLRE »
A SIELOK.HU SZÁMOKBAN
A portált jelenleg 82 vendég és 10 regisztrált felhasználó látogatja.