Adatvédelmi tájékoztatónkat itt találod. A minőségi szolgáltatás érdekében sütiket használunk.
ELFOGADOM

Síelőkből lettek hegyimentők a Mátrában

Ismerd meg a Kékes Kutató-Mentő Alapítvány tevékenységét!

2020.12.19. sielok.hu

A Kékes Kutató-Mentő Alapítvány 2012 tavaszán azzal a céllal kezdte meg működését, hogy segítséget nyújtson a bajba jutottak vagy balesetet szenvedtek részére a Mátra területén. Az alapítók között volt Kis Péter hegymászó is, aki 2013-ban a Kancsendzönga expedícióban tűnt el. Társai a Kékestetőn az ő tiszteletére készítették el a Kis Péter Emlékparkot.
Bevetésen a mentőcsapat
Bevetésen a mentőcsapat
Évről évre egyre többen hódolnak az extrém sportoknak, outdoor tevékenységeknek, közöttük a síelésnek, hegymászásnak, teljesítménytúrázásnak, túrázásnak. Igaz ez a Mátra erdeire is, ahol az utóbbi években rengetegen keresik a felhőtlen kikapcsolódás élményét. Sokan azonban megfeledkeznek a hegyekben elfogadott alapvető biztonsági szabályokról és könnyelműségük, akár komoly balesetekhez is vezethet.

Kik segítenek, ha baj van?

A Klausmann Viktor által vezetett Kékes Kutató-Mentő Alapítvány már nyolcadik éve menti a bajbajutottakat a Kékestetőn, és harmadik éve télen a Mátraszentistváni Síparkot is biztosítja. A 27 aktív taggal rendelkező csapatban kilencen nagyon jól síelnek. Nem csoda, hiszen Viktor kezdetben a Kékestetőn és Mátraszentistvánon dolgozó síoktatókból „verbuválta” a csapatot, ugyanis egyedül ők voltak képesek a hatékony mentésre, mivel ők rendelkeztek megfelelő ruházattal, fejlámpával, terepismerettel és szakmai tudással. A csapat tagjai rendszeresen tesznek vizsgát, illetve komoly és szigorú mentési gyakorlaton vesznek részt, amely során szakemberek segítségével mentési szituációkat modelleznek a helyszínen. A tagok önkéntes alapon, munkaidejükön túl 0-24 órában látják el feladataikat. A szakemberek speciális képesítéssel rendelkeznek. Van köztük vízimentő, kötéltechnikás alpin mentő, Salvamonte hegyimentő, símentő, mentő tiszt és mentő szakápoló.
Járműveikkel a legnehezebb terepeken is könnyedén mozognak
Járműveikkel a legnehezebb terepeken is könnyedén mozognak

Profi eszközök is segítik a munkát

Minden helyzetben fontos, hogy a bajbajutott sérültet biztonságosan tudják elszállítani helyszínről. Amellett, hogy minden munkatársuk kiváló szakember és megfelelelő terepismerettel rendelkezik, munkájukat high-tech eszközök is segítik. Szűk nyomtávú, összekerékhajtású könnyűterpejáróval, csörlővel ellátott ATV (All Terrain Vehicle = minden terepen használható) quadokkal, speciális rugózó mentő utánfutóval, mentőszánnnal, speciális hordágyakkal és professzionális ruházattal rendelkeznek. Riasztás esetén telephelyeikről (Abasár, Recsk, Mártafüred, Kékestető) 20-50 percen belül elindul a minimun 3 főből álló mentőcsoport.
A speciális rugózó utánfutóban egy ún. „szarkofág” (mentőkosár) foglal helyet.
A speciális rugózó utánfutóban egy ún. „szarkofág” (mentőkosár) foglal helyet.

Multifunkcionális csapat

A Kékes Kutató-Mentő Alapítvány munkatársai a Mátra egész területén szolgálatban állnak. Versenyeket, teljesítménytúrákat biztosítanak, de mentettek már kirándulás közben eltévedt, sérült turistákat is. A multifunkcionális mentőcsapat a sípályákon rendészeti feladatokat is ellát. Sokszor előfordul, hogy ittas vendégeket kell felszólítaniuk arra, hogy hagyják el a sípályát, hiszen, ha valaki az alkoholtól felbátorodva, bódult állapotban siklik, ön- és közveszélyes és könnyen balesetet okozhat!

Érdekes tapasztalat, hogy télen kevesebb a baleset, hiszen a legtöbben a tavasztól őszig tartó időszakban kirándulnak a Mátra erdeiben, de ha valaki mínuszokban indul útnak, nem árt, ha alaposan felkészül előtte. Bár a Mátra "őrangyalai" mindig résen vannak, azért nem árt megfogadni alábbi intelmeiket!

Erdőjárók Tízparancsolata a Kékes Kutató-mentő Alapítvány ajánlásával:


1. Ne indulj egyedül hosszabb kirándulásra!

2. Rétegesen öltözködj, vízálló túrabakancsot viselj, legyen meleg tea a hátizsákban, sapka pedig a fejeden!

3. Mobiltelefonod legyen feltöltve, meleg helyen és ne használd feleslegesen!

4. Mentsd el lakóhelyed (szállodád) telefonszámát!

5. Ne térj le a jelzett útról, a kitaposott ösvényről!

6. Figyelj a lábad elé, a hó alatt rejtőző kövekre, vízfolyásokra!

7. Ha eltévedtél, megsérültél hívd a 112-őt! Keress azonosításra alkalmas pontokat!

8. Meleg ital, térkép, GPS (a telefonodban is lehet!!!), síp, bicska legyen nálad!

9. Tüzet csak kijelölt helyen rakj!

10. Mielőtt elindulsz, tájékozódj, szerezz minél több ismeretet a környezetedről!

… és ne feledd: a természet ereje hatalmas és kiszámíthatatlan!
KOMMENTEK

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
h i r d e t é s
facebook twitter youtube instagram linkedin pinterest google cégem rss tiktok

Megjelenési ajánlatunk:
sielok.hu © Copyright 2000-2024 - Síelők Bt.