Adatvédelmi tájékoztatónkat itt találod. A minőségi szolgáltatás érdekében sütiket használunk.
ELFOGADOM

Winter ISPO 2014 - Beszámoló

2014.02.07. Árvay Sándor

Ötvenegy országból érkeztek kiállítók, rekordot döntött a résztvevő cégek száma (2565), egymást taposták az üzletkötés, vásárlás reményében tolongó nézelődők. Az idén is több mint nyolcvanezer látogatója volt a müncheni ISPO háromnapos seregszemléjének.
h i r d e t é s
A kiállításon többek között arra kaphattunk választ, milyen lesz a kínálat, miként alakult a sportszerek trendje, az öltözetek divatja a 2014/15-ös szezonban.

Kapkodhatta a fejét a látogató, hiszen igencsak széles skálán mozog a világ legnagyobb sportos termékbemutatójának kínálati listája: az outdoor világ képviselői, a síelők és snowboardosok szinte minden kanyarban ott voltak, de a kiállítók között nagy tömegben felvonultak az akciósportok (wakeboarding, vízisí, rali) vagy az úgynevezett performance sportágak is (pilates, balett, jóga, nordic walking, stb.). A divat – hagyományosan – főszereplő volt, ami pedig a kiállítás központ témáját illeti, az idén a fitnesz és egészség került a fókuszba.
Az már megszokott, hogy a sí- és télisport felszerelés gyártók igazi eldorádója a bajor fővárosban rendezett ISPO, hiszen a tradíciók szerint itt csodálhatja meg a nagyközönség először a következő szezonra készített kollekciókat. A kiállítók pedig színes és interaktív bemutatókon tárták a közönség elé termékeik újdonságait, előnyeit. A vásáron bemutatott újdonságokat nem csupán az érdeklődők "díjazzák", hanem független zsűri is értékelte – az idén is számos kategóriában ítélték oda a hatalmas presztízst jelentő ISPO nagydíjat. Ezúttal is így volt, s abban sem változott a világ, hogy az elismeréseket forradalmi, vagy éppen rendkívül egyszerű, de hatásos újításokkal lehetett kiérdemelni.
Megpróbáltuk a lehetetlent: áttekintjük, mit is kínál sporteszközök piaca a 2014/15-ös szezonra. A szétszedhető kajaktól az új lavina-légzsákig, az óriási síszemüvegtől a pillekönnyű hótalpakig és a többfunkciós sícipőkig számos hasznos gyártmányra bukkantunk – s a nagy kavalkádban vélhetően ugyanannyi érdekes produktum kerülte el a figyelmünket. Szubjektív szemle következik trendekről, díjakról, termékekről.
Egy vízre szánt, könnyen összecsomagolható sporteszköz, a Kaliforniában készült Oru Kayak lett az új termékek kategóriájának ISPO-fődíjasa. A normál személygépkocsik csomagtartójába könnyen elhelyezhető, vagy akár egy nagyobb hátizsákban is hordozható 11,8 kilós táskából pillanatok alatt elővarázsolhatóak az elemek. Nem egészen öt perc alatt összeszerelhető az Anton Willis tervező által megálmodott zseniális termék, a 3,66 méter hosszú, a boltokban várhatóan 800 euró körüli áron megvásárolható sporteszköz. A szakemberek nagy karriert jósolnak a Orunak, melyet a kezdő kajakosok, a szabadidő sportolók és a tapasztalt vízitúrázók számára egyaránt használhatnak – stabilitása igen jó, a kis csomagban való szállítás pedig egyaránt lehetővé teszi, hogy tengeri vitorlázók akár többet is magukkal vigyenek a szárazföldre evezéshez, s a repülőgépen való utazáskor sem okoz gondot a csomag feladása.
K2 Minarett 100 női freeride síbakancs
K2 Minarett 100 női freeride síbakancs
A praktikum szempontjait figyelembe véve hasonlóan népszerű lehet majd a Dahu Sports Company díjnyertes sícipője, mely arra a mindennapos gondunkra kínál megoldást, hogy lécünket lecsatolva a hütte melegében megpihenve nehéz, merev sícipőnkben miként „csattogjunk” le a csúszós műkövön az alagsori mellékhelyiségbe... A többfunkciós, a káposztalevelekhez hasonló módon egymástól leválasztható elem segítségével a síeléshez használt külső, merev részből egy mozdulattal kiléphetünk, s könnyedén sétálgathatunk a vízhatlan, levegőáteresztő, laza viseletet biztosító belső cipőben. Après-Ski-Party során, vagy szánkózás közben is nagyszerű viselet, s hazafelé menet a gépkocsiban is könnyedén kezelhetjük a pedálokat a sétára szánt sícipő-belsőben. Ami a havas sportokkal kapcsolatos általános tendenciákat egy mondatban elmondható: a lécek könnyebbek, a síszemüvegek nagyobbak lesznek, a hódeszkások gengszter-kinézetét pedig a divat szolidabbra simítja.
A védősisak használatának hangsúlyozására a politikus Dieter Althaus tavalyi és az Forma-1 autóversenyző Michael Schumacher közelmúltbeli tragikus síbalesete óta Németországban különösen figyelnek, s a gyártók is gyorsan reagáltak arra, hogy immár azok is sisakot húznak, akik eddig ódzkodtak a búrában síeléstől. Egyértelmű, hogy a gyártókra az a feladat vár, hogy a korábban is alapnak tartott biztonsági elemek mellett most arra koncentráljanak, hogy a sisakok kényelmesek, komfortosak, könnyen viselhetőek legyenek. A sisak sem garantál százszázalékos biztonságot egy balesetnél – de egyértelmű, hogy csökkenti a sérülés veszélyét.
VULCANO 6.8 díjnyertes bukósisak
VULCANO 6.8 díjnyertes bukósisak
A szövetség vezetői s a szakemberek is úgy vélik, továbbra sem lesz kötelező a sisak viselete – ezzel együtt növekszik a kereslet, mert egyre többen belátják, hogy a legfontosabb a biztonság. A síszövetség vezetői azt hangsúlyozzák, hogy a sisak nem örökre szól, négy-hét évente cserélni kell, mert az anyag elfárad, s már nem nyújt olyan védelmet, mint korábban. A gyártók masszív, stabil, a fejformához igazodó, levegő-áteresztő új termékekkel jelentek meg az idei vásáron. A K2 például szuperkönnyű, 320 grammos sisakot kínált, a Völkl új adalékanyaggal kísérletezett, amely a páraelszívó hatásával csökkenti az izzadást, segíti a komfortérzetet. Hasonló megoldást valósít meg az Alpina, s a Salomon sisakja, a Quest szintén a belső légcirkuláción igyekszik javítani. A biztonság kérdése a szemüvegeknél is változásokat generált: az új modellek (a periférikus látást segítendő) a korábbiakkal ellentétes irányban módosultak: méretük nem csökkent, hanem jóval nagyobbak, mint a megelőző években. Az Alpina "körszemüvege" például 220 fokos látást tesz lehetővé.

S ha már a síelésnél tartunk: úgy tűnik, egyre inkább a freeride és a sítúrázás irányába mozdul el a sportág, e trendet valószínűsítik a termék-kollekciók. A vásárlói szokásokra, igényekre érzékenyen reagáló sportszergyártók szerint a jövő egyre inkább a kalandé, a szabad terepeké, az önfeledt száguldozásé. A gondosan ápolt, tökéletes infrastruktúrával felszerelt lesiklópályák a kalandra vágyók számára már nem kínálnak oly nagy kihívást – az új hullám egyre népesebb táborának képviselői inkább elkerülik a zajos, zsúfolt lejtőket, s szűzhavas lesiklásokra, elhagyott tájakra, egyedi kalandozásokra, erejük, kitartásuk, fizikai állóképességük tesztelésére vágynak.
Őket igyekeznek kiszolgálni a legújabb termékek. A Fischer Transalp-80 nevű ultrakönnyű túrasíje, a Fristchi Diamir Vipec-12 márkajelű, az eddigieknél is biztonságosabban kioldó kötése már e felismerés jegyében született. A Black Diamond mély hóra készült Carbon Megawatt meglehetősen széles, 120 milliméteres léce a 188 centis hossz esetén is csupán 1710 gram súlyú. A sícipők készítői (mint a fentiekben is láthattuk) szintén alkalmazkodnak az igényekhez. Az alpesi szakágban új, könnyed siklású All-mountain lécek kerültek piacra, 80-85 milliméteres közép-szélességgel, tovább csökkentve a léc és a kötés együttes súlyát.

A Blizzard új kollekciójának kínálata ötven százaléka freeride és túraléc. Az Atomic márkaképviseletének vezetője, Herbert Buchsteiner is úgy véli, hogy a túralécek piaca növekszik a legdinamikusabban. "A lesiklópályák megteltek, egyre zsúfoltabbak. Az új jelszó: ki a tömegből, menjünk messze a kiépített lejtőktől!"
Ehhez a változáshoz igyekszik igazodni a Völkl a BMT széria (Big Mountain Touring) megteremtésével, amely egybedolgozza a túraléc könnyűségét és a freeride sí lesiklásnál előnyös mozgékonyságát, biztonságát. A két terület egybemosódik, nincsenek már csak az egyikkel, vagy a csak a másikkal foglalkozók – a léceknek a komplex igényeket kell kiszolgálniuk.
A hódeszkások világában tovább erősödik a Splitboard szerepe. A Jones immár gyermekek részére is készít modelleket, a Salomon két-, három- sőt négyrészes deszkákat is piacra dob, a megosztott „mászóléc” egyre keskenyebb, megkönnyítendő a felfele való kapaszkodást. A kötések terén is sok újdonságot kínál a Karakoram, a Plum és a Spark R&D. Az Union Binding Company kötése ISPO-díjas termék, igazi innovációnak számít a titánnál is könnyebb szénacél konstrukció (mindössze 1260 gramm).
A divatról szólva a hódeszkásoknál az erdő, a hullámok, a víz és a hókristály számít kiemelt motívumnak, a színeknél pedig a neonsárga, a narancs, a rózsaszín, a türkizkék dominál majd a következő szezon öltözeteinél. Sok ruha használja a zöld különböző árnyalatait, s vannak szürkés és barnás árnyalatok is bőven. A deszkások ruhájánál fontos a funkcionalitás, rengeteg zseb, pakolási lehetőség kerül az öltözetekre. Érdekesség, hogy a divat is alkalmazkodik ahhoz, hogy immár a snowboard sem kizárólag a tinik sportja, kedves téli időtöltése – a sportág felnőtt, s ez érződik a divatterendeken is. Szolidabb a megjelenés: fokozatosan eltűnik a gengszter-külső, kevesebb a mélyen lógó, lengedező szárú gatya – egyenesebb vágású, valamivel szűkebb pantallók jönnek divatba. Úgy tűnik, egyre kisebb lesz a síelők és boardosok ruházata közötti korábban meghatározó eltérés. A biztonságot helyezi a középpontba a Black Diamond és a Pieps cég közös fejlesztésű lavina-légzsákja, mely a JetForce technológia segítségével a hógörgeteg támadásakor egy erős akkuelem segítségével aktivizálódik a védőruha, s telítődik az atmoszférából vett levegővel s megóvja a bajba került sportolót, turistát. A K2 is kifejlesztett egy légzsákot, amely a hátizsák állandó kelléke. A Mammut légzsákja, az Alyeska Protection mellény szintén új termék a piacon.
A legújabb HEAD síléc modellek
A legújabb HEAD síléc modellek
A sérülésekre, a balesetek utáni regenerációra, a húzódások kúrálására kínál "gyógyruhát" a japán Venex. A speciális öltözetet (az igényeknek megfelelően nadrágot vagy a felsőtestre húzható ruházatot) versenysportolóknak és a szabadidős tevékenységben sérülést szenvedetteknek egyaránt ajánlják. Az úgynevezett Platinum Harmonized Technology (PHT) alapján készült kötést a pihenés (az éjszakai alvás) idején kell viselni, s a vérkeringés szabályozásával, felgyorsításával elősegíti a fáradt, sérült, elhasználódott testrészek gyógyulását, regenerálódását. A gyógyruha működésének elve ahhoz hasonlít, ahogy az akku feltöltődik – a szervezet is így kap impulzusokat, s gyorsítja a sérült részek gyógyítását. Dr. Erich Rembeck, a Német Síszövetség ortopéd szakorvosa úgy nyilatkozott, noha mostanáig a fizioterápiától a gyószeres kezelésig számos egyéb hagyományos módszerrel igyekeztek a sportsérüléseket gyógyítani, érdeklődéssel várja, mire lesz képes az új japán csodaruha, az új ázsiai terápia.

A Helly Hansen új applikációt fejlesztett a téli sportok szerelmeseinek. A First Track alkalmazás egy hagyományos ébresztőórából és egy speciális hójelző verzióból áll. Ha az éjszaka hullott hó mennyisége meghaladja az előre beállított értéket, a program reggel korábban ébreszt, így a többieket megelőzve elsőként mehetünk fel a pályára, ahol a friss szűzhó fog várni. A Firts Tracks with Helly Hansen című applikáció ingyenesen letölthető az Apple Itunes és az Android Play webáruházakból.
A Helly Hansen, az amerikai alpesi síválogatott hivatalos öltöztetőjének új ruházati kollekciói a könnyedség és a praktikum jegyében készültek. A hölgyeknek szánt Jotun anorák és az urak Jotun Nordic Shirt nevet viselő trikója egyaránt népszerű viselet, s az outdoor szekcióban kínált könnyű dzsekik, Odin Moon Light Jacket és a Loke Jacket szintén sikeresek
Az egészség és a fitness egyébként is központi szerepet kapott a müncheni ISPO idei programjában – egy egész kiállítási csarnok szerveződött a Health & Fitness terület köré. Európában és világszerte valós társadalmi törekvés a polgárok egészségének garantálása – nem csoda tehát, hogy a sportipar is igyekszik felzárkózni e tendenciához. Erősítő- és fitnessgépek (nagydíjas a Technogym Google Glass Controlled Treadmill nevő új generációs termék), edzésprogramok, étkezési tippek és életmód-javaslatok, az életvezetéssel kapcsolatos előadások, a futást, a testmozgást, a kerékpározást, túrázást népszerűsítő prospektusok, filmek, könyvek, újságok sorakoznak a standokon. A hasznos "ketyerék" közül kiemelendő például a dínyertes X-Bikeman, mely a kerékpárost óvja a ruhájának hátába épített szenzorral, mely bármely mozdulatot, irányváltást azonnal jelez a mögötte haladó autósnak. Életvédő funkciót lát el az ausztrál egyetemi oktatók által kifejlesztett Shark Attack Mitigation System is, mely a ruha színével és rezgéseivel (időlegesen) elbizonytalanítja a támadásba lendülő ragadozót, megzavarja látását, időt adva a szörfösnek a menekülésre. Voltak garmadával ötletes, otthon is könnyedén felállítható, a szobában vagy a kertben elhelyezhető sportszerek, a gyógyulást segítő készítmények, s prevenciót, a megelőzést szolgáló ötletek sokaságával találkozhattunk.
KOMMENTEK

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA
h i r d e t é s
h i r d e t é s
h i r d e t é s
KIEMELT SÍTÁBOROK
UTASBIZTOSÍTÁS 10% KEDVEZMÉNNYEL
KIEMELT SZÁLLÁSAKCIÓK
SZAKÜZLET AJÁNLATOK
KIEMELT APRÓHIRDETÉSEK
Havazás Előrejelzés
FELIRATKOZOM A HÍRLEVÉLRE