Vasaloppet 2024: Interjú Szabó Mátyással

Honnan jött az ötlet, hogy benevezz a versenyre?

Viszonylag későn, a húszas éveim közepén ismerkedtem meg a sífutással, de addigra már volt mögöttem jó pár utcai maraton, Kinizsi 100, egy Ironman teljes távja, így nagyon hamar a látókörömbe került ennek a sportnak is a hosszabb távjai. Legendás verseny révén a Vasa nagyon hamar célommá vált, de az első 20 évben inkább elérhetetlen kategóriában. Az évenkénti 2-3 nap sífutás nyilván nem engedi ezt meg. Azt is tudtam, hogy elképesztően gyorsan beteltek korábban mindig a nevezési helyek, de tavaly pont a verseny napján egy csendes nap volt és szerencsére kiszúrtam a facebookon a sífutók csoportjában egy bejegyzést, hogy megnyílt a nevezési felület. Megkérdeztem a mellettem ülő feleségemet, hogy mehet-e a dolog? Visszakérdezett, hogy fel tudok-e rendesen készülni (megélt mellettem pár őrültebb kalandomat, többek között egy sivatagi ultrafutást és maga is profi sportoló, teniszező volt), miután ezeket megbeszéltük, 20 perc múlva be voltam nevezve.

Hol tanultál meg sífutni és mióta, milyen rendszerességgel, hol gyakorlod ezt a sportot?

Olyan 25 éves lehettem, amikor egy buszos sítúra során Olaszországban meguntam a lesiklást és lementem a völgybe, ahol már előző nap kiszúrtam egy sífutópályát és egy kölcsönzőt. Fél órát minden segítség, oktatás nélkül elcsoszogtam magamban, és egyből bele is szerettem. Hazaérvén, internet segítségével rátaláltam Bozsik Annáék sífutó iskolájára. Szorgalmasan feljártam a Normafához, elmentem velük táborba. Azóta minden családi síelést olyan helyre szervezek, ahol reggel tudok sífutni, gyakorolni. Eleinte ez főleg Ausztria volt, de belgiumi kiköltözésünk (2020) óta Svájcban, Franciaországban. Kiköltözés előtt néha elmentem egyedül vagy társasággal Skalkára, ha volt hó a Normafához, Galyatetőre, utóbbi helyre, ha tudtam, hogy van verseny, akkor szintén mentem. Idén januárig sífutóversenyen voltam egyszer egy Miskolc környéki I. Huta-futamon, Galyatetőn talán kétszer és egyszer „elmerészkedtem” a magyar OB-re indulóként St.Jakob im Walde-re.

Hogyan zajlott a versenyre való felkészülésed? Egyedül vagy csapatban?

Egyedül edzettem a teljes év alatt. Mivel kora tavasszal indult a felkészülés, először kialakítottam egy fizikális torna feladatsort, amivel heti kétszer, törzs-, kar,- váll,- láb- ”tapadó” izmokat erősítettem. Áprilistól görkorcsolyával botozva kezdtem edzeni, fokozatosan emelve az edzésszámot és távot. Úszni is elkezdtem újra (kb. 10 Balaton-átúszás biztos van mögöttem), szeptembertől pedig beszereztem egy skike-ot, olyan típust, amivel tudtam már rendes klasszikus sífutó-mozgást gyakorolni. Mivel dombos, erdős vidéken lakom, ahol intenzív kerékpáros közlekedés zajlik az utak nem mentesek a gallyaktól, kövektől, nem mertem „fék nélküli” görsíre váltani. Ezek mellett botos futóedzéseket is tartottam időről időre, főleg hegymenetes intenzív, de lassabb, hosszabb adagokat is. Elejétől fogva excel táblában tervezett és vezetett edzéstervet hajtottam végre. Szintén szeptembertől havonta egyszer „elzarándokoltam” Oberhof-ba, ahol fedett pályán, már havon tudtam edzeni egy-egy hétvégét. Januártól amennyit csak tudtam havon voltam, szerencsére volt hó egy kicsit itt is Belgiumban (Elindultam és hatodik lettem korosztályomban a belga OB-n klasszikus 13 km távon [ez volt A hosszútávú táv]), Svájcban síelés alatt stb., részt vettem a Toblach-Cortina maratonon, ezzel megkaptam a besorolást a 8. induló zónába Vasa-futáson. Az utolsó hónapokban 6-szor egy héten edzettem, volt hogy napi kétszer.

Az elvárásaidhoz képest milyen élmény volt a verseny?

Sejtettem, hogy 8. zónából indulva nem lesz optimális a „nyomhelyzet”, és hosszú küzdelemre számítottam, mivel eleve lassú futó vagyok, de az idei vizes hó még inkább megnehezítette a dolgom. Talán ma már közismert, hogy a verseny rettenetes és nagyon lassú havat hozott, az utolsó napokon és aznap is, plusz 1-3 fok volt, esővel, köddel, szitálással. Az erdőből nem sokat láttam sajnos, pedig végig erdőkben mentünk, ha éppen nem befagyott tóöblökön.

Van egy kis rutinom egész napos kihívásokkal kapcsolatban, így fejben stabil voltam, nem aggódtam, egyedül a szintidők miatt. Felétől úgy voltam, hogy addig megyek amíg engednek, mert nagyon a határán voltam a szintidőknek. Nem tudtam, de jelentősen lazítottak ezeken közben, mert rengetegen mögöttem voltak, de így is közel 2500 embert kizártak vagy feladták. Amire a legbüszkébb vagyok, hogy az eredeti szintidőre beértem. 30-40 km között nem voltam benne biztos, hogy egyáltalán menni fog, de 50-70 km között végre nagyon jól haladtam. 70-től kb. tudtam, hogy, ha engednek, ÉN végig megyek. Ekkor már sötétedett, de volt fejlámpám, és visszafagyott kicsit a hó, nagy élmény volt sötétben, lejtőkön "bolyban" suhanni a lámpa fényekben. Egy messze nem problémamentes egy éves felkészülés után, jöttem, láttam, beértem 12 óra15 perc alatt!

Környezeted hogyan fogadta a teljesítményed, tudnak róla?

Előre nem szoktam reklámozni az ilyen dolgaimat, mert mi van ha mégsem sikerül, vagy nem úgy. Így a Vasaloppet készülésemről is csak a legszűkebb környezetem tudott. Aztán persze büszkén közhírré tettem, ország-világ tudtára. Régebbi ismerősök már meg sem lepődnek, ha pár évente jön egy ilyesmi hír rólam, de nyilván nagyon sok gratulációt, ünneplést kaptam. Jól esik a megérdemelt munka után. Persze ehhez hasonló üzenetet is akarok „sugározni” lelkes sportoló fiaim számára is ezekkel a teljesítményeimmel.

Mit tanácsolsz azoknak, akik szeretnének elindulni a Vasaloppeten?

Tanuljanak meg sífutni! A technika nagyon fontos, mert az hatékony, energia-takarékos. Nekem ez nincs meg, azon kevesek közé tartozok, akik „fejből” és lényegében fizikumból csinálták végig. Legtöbb helyen azt olvastam, hogy a Vasa-t megelőző szezonban 300 km-t kellene sífutni, nekem 150 km sikerült.

Fejben (én volt, hogy direkt kimentem ritkán preparált, vacak pályára emiatt) legyenek felkészülve nem optimális, nem előkészített pályára és a tömegre. Nem tudom hányan vannak így, de nekem a futás/sífutás az egyedüllétről szól. No, itt aztán olyan nincs. A hangulat csodálatos, de nagyon befele kell figyelni, el ne fussa magát az ember, el ne éhezzen, annyit pihenjen, amennyit lehet (én most alig álltam meg egy-egy kortyra csak, mert tudtam, hogy csak így van esélyem „hazaérni”). Ezzel pont ellentétes az is, hogy folyamatosan figyelni is kell a környezetre, a tömegre, ki esik el előtted/melletted, ki cserél nyomot, kit érsz utol, hogy előzöl stb.

A sok kihívás mellett viszont szuper a szervezés és a hangulat, van méltósága a versenynek, nagy büszkeség teljesíteni, úgyhogy mindenkit biztatok! (Egyébként persze bele lehet kóstolni rövidebb távokon is, a vasárnapi „király etap” csak a jéghegy csúcsa, egész heti, különböző versenyek sorozatát koronázza meg). Táj, természet csodás, emberek kedvesek, örülnek mindenkinek.