Adatvédelmi tájékoztatónkat itt találod. A minőségi szolgáltatás érdekében sütiket használunk.
ELFOGADOM

100 év magyar sítörténelme

2009. február Schäffer János

A következőkben az elmúlt száz év hazai sítörténelmébe lapozunk bele, évtizedenként egy-egy eseményt kiemelve.
h i r d e t é s
1909
Ekkor még az egybotos, Mathias Zdarsky által Ausztriában bevezetett sízést oktatták Magyarországon is, legalábbis ezt olvashatjuk abban a szakkönyvben, melyet Czant Hermann főhadnagy fordított magyar nyelvre 1908-ban. A könyvet Zdarsky 1896-ban írta, „A sí-futás iskolája – bevezetés a sízés pár hét alatti teljes elsajátításához” címmel.

1919
Az ország magas hegyeinek elcsatolása után, 1919. január 23-án a síszövetség tanácsa összeült, részben azzal a céllal, hogy a Magyar Turista Szövetséghez csatlakozva tiltakozzék a trianoni határmódosítások ellen, részben pedig annak érdekében, hogy a hazai síélet a sok baj ellenére se fusson zátonyra. Az év egyik jelentős eseménye volt, január 26-án ugróverseny keretében adták át az első komolyabb síugrópályát a Normafa lejtőjén.

1929
Remek havas szezon köszöntött be az 1927–28-as "hótlanság" után. Több verseny mellett a bajnokságot is megtartották Galyatetőn, amelyet nagy fölénnyel Szepes Béla nyert meg. Tudnivaló, hogy ezekben az évtizedekben csak összetett bajnokot hirdettek, Szepes Béla mindhárom bajnoki számban – sífutás, síugrás, lesiklás – győzött, megkönnyítve ezzel a bírák dolgát. 1929. január 6-án Kanderstegben tartották a cserkészek hagyományos nemzetközi versenyét, melyet nagy fölénnyel a Toldi Reáliskola 11. sz. Bocskai cserkészcsapata nyert meg. Ők annak a Szabó Zoltánnak, „Zulajnak”a neveltjei voltak, aki később a KISOK (Középiskolai Sportkörök Országos Központja) bajnokságok szervezésével írta be nevét a hazai sísport történetébe. Mellesleg az ő fia az a Szabó Zoltán (beceneve szintén Zulaj), aki évtizedek óta szervezi és működteti a Budapesti Gyermek Síiskolát.

1939 A Kassa környéki hegységek, majd később Kárpátalja visszacsatolása a magyar sítársadalomban nagy örömöt és sok várakozást hozott. Ambíciózus tervek készültek, melyeknek jelentős része 1943-ig meg is valósult. Ez az időszak külön könyvet érdemelne, sajnos azonban csak 8 évig tartott, és nagy részét a sport helyett a háború uralta.

1949
A hóhiány miatt csak a 4x10 km-es sífutóváltó-bajnokság került megrendezésre. Győztes a Goldberger SE váltója lett, melynek tagjai: Agárdi János, Németberta János, Harangvölgyi András és Beták Imre.

1959
A jó hóviszonyoknak is köszönhetően több mint 50 (!) síversenyt rendezett a szövetség és a tagegyesületek az ország hegységeiben. Az évkönyv (akkor még volt!) 82 oldalon sorolja az eredményeket. A minősített – I–III. osztályú – felnőtt versenyzők száma 118 fő, az ifjúságiak száma 101 fő volt. Nem semmi!

1969
Némileg enyhült a bezártság, néhány nemzetközi versenyre is eljutottak a legjobbak. A négysáncversenyen a magyar síugrók a mezőny második harmadában végeztek, sőt Bischofshofenben Gellér László a 22., Gellér Mihály a 45. helyet szerezte meg. Klingenthalban nemzetközi futóversenyen az 50 fő körüli mezőnyben Balázs Éva a 19. Bohinjban, a nemzetközi sífutóváltó-versenyen a magyar csapat a győztes olasz, majd a lengyel és bolgár csapat mögött a negyedik helyen végzett. Villachban nemzetközi ugróversenyen Gellér Mihály 7., bátyja, László a 13. E versenyen Gellér László 80 méteres ugrással sáncrekordot állított fel. A XXIII. Bezroukov Memorial FIS sífutóversenyen 165 induló között Holéczy Tibor 24., Egervári Ottó 34., Rosivall Zoltán 39., Vadas István pedig 76. helyezettként ért célba. Az ausztriai Obertraunban rendezett nemzetközi versenyen a műlesiklásban Gazdig Gyula 10., Mórótz András 12., Rieth József 17., óriás-műlesiklásban ugyanebben a sorrendben 14.,18., illetve 25. helyet szereztek. És még lehetne sorolni kisebb nemzetközi versenyeket, ahol versenyzőink igencsak a mezőny első negyedében végeztek!

1979
Néhány versenyző „kibérelte” a dobogó legfelső fokát. Dosek Ágoston 15 km-es és 30 km-es sífutásban is felnőtt bajnok. Hényel Gyula megnyerte a nagysánc és a középsánc síugróbajnokságot. Gótzy Antal (hála Istennek ma is katalizátora a magyar sísportnak) a műlesiklás, az óriás-műlesiklás és az alpesi összetett bajnoka.
Nemzetközi versenyeken is jó eredmények születtek. A biathlon vb-n Szöllősi és Kovács a mezőny közepén végzett, a juniorok között Palácsik László a 22. és a 24. helyet szerezte meg. A junior alpesi Eb-n Apjok Ildikó 23. és 37. helyezést ért el. Remények éledtek!

1989
A rossz hóviszonyok miatt szinte az összes felnőtt bajnokság és verseny elmaradt. A Galyatetőn megrendezett középsánc síugróbajnokságot a többszörös bajnok Fischer László nyerte meg. Szomorú tény, amit akkor még nem tudtak: a már agonizáló síugró szakágnak ez volt az utolsó bajnoksága. (Most talán Kőszegen újraálmodják?) Alpesi vb-n örülhettünk: lesiklásban Csák Levente 44., alpesi összetettben 33., Görgey Anna műlesiklásban a 26.! A junior biathlon vb-n 10 km-en Holéczy Bea meglepetésre a 13.! A többi nemzetközi szereplés feledhető. És jött a politika: rendszerváltozás, vele együtt a hazai sportszövetségek demokratizálódása.

1999
Ekkorra már megszokottá vált, hogy az alpesiek nem bízzák a véletlenre versenyeiket. A St. Lambrechtben megrendezett bajnokságokat Vincze Péter és Kovács Mónika nyerte, másokat csak a dobogó alsóbb fokaira engedtek. Sífutásban és biathlonban a korábban a vb-n az előkelő 10. helyet megszerző Panyik János már csak egy bajnokságot nyert, Tagscherer Imre és Zoltán viszont elkezdi gyűjteni az aranyakat, és ez mind a mai napig tart. A hölgyeknél Bekecs Zsuzsa mindhárom biathlonbajnokságot megnyerte. Sajnos sem ő, sem Panyik János a következő évszázadban már nem versenyeztek, nagy kár értük! Ebben az évben mással nem is dicsekedhetünk.
KOMMENTEK
kovacsjancsi | 2011.02.24. 17:42
Emlékszik valaki Kovács Jánosra? 1979- ben tragikus autóbalestben halt meg Mátraháza és Kékestető közöt... Gazdig Gyula? Neked emlékezned kell...
Andorra | 2011.05.28. 08:46
szerinted?? de ettől semmi sem lesz jobb :(
kovacsjancsi | 2011.05.29. 22:29
Kedves Andorra ! Te ismerted őt ?
kovacsjancsi | 2011.06.16. 21:52
Nekem jobb lenne ha ebben a kis összefoglalóban méltóképpen néhány mondatban megemlékeztél volna róla....

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
KAPCSOLÓDÓ VIDEÓK
h i r d e t é s
h i r d e t é s
h i r d e t é s
KIEMELT SÍTÁBOROK
UTASBIZTOSÍTÁS 10% KEDVEZMÉNNYEL
KIEMELT SZÁLLÁSAKCIÓK
SZAKÜZLET AJÁNLATOK
KIEMELT APRÓHIRDETÉSEK
Havazás Előrejelzés
FELIRATKOZOM A HÍRLEVÉLRE