Síélet Chilében

A Dunántúl szélességű és kontinensnyi hosszúságú Chile különleges elhelyezkedésének köszönhetően a legváltozatosabb éghajlati viszonyokat kínálja. Vannak területén lakatlan sivatagok, burjánzó esőerdők, örök hó- és jégmezők, olyan tájak, amelyek általában csak nagyobb kontinenseken férnek meg együtt. Patagónia, a Húsvét-szigetek, vagy a Tűzföld pedig már nem is az egzotikum, hanem a kalandregények világa. Chile legmeghatározóbb földrajzi képződménye, az Andok, magában is páratlan jelenség. A Csendes-óceán partjáról 6000 méter fölé magasodó vulkanikus eredetű hatalmas hegyvonulatnak köszönhetőek a kiadós havazások is, hiszen az óceán felől érkező, csapadékot hozó felhőket természetes akadályként éppen az Andok kényszeríti az ország fölé. A viharos szelek sarkában tiszta idő jár, így hóesés után mindig gyönyörű kék az ég, síelésre ideális az idő.

A vidékenként eltérő időjárás miatt a síterepek minősége is változó. A legjobban felszereltek a közép-chilei, Santiago környéki pályák. Itt, a Kordillerák elővonulatain ugyan rövidebb a szezon, mint délen, de jobb a hó és naposabb az idő. Ezek a helyek valódi síparadicsomok, ahol bármelyik téli sport űzhető, a helikopteres síeléstől a korcsolyázásig. A két legnevesebb üdülőhely Valle Nevado és Portillo. Valle Nevado, azaz a Havas völgy Magyarországnyi területű terepeivel a déli félteke legnagyobb síelhető vidéke, ahol a hatalmas kiterjedésű hómezőkön a kezdőtől a technikásabbakig mindenki talál magának bőven friss porhóval fedett, kis esésű lejtőket, buckás tájakat, vagy akár veszélyesebb szakaszokat is. Az Andok vonulatai közé zárt síkságoknál pedig aligha találni a környéken téli kirándulásra, túrázásra izgalmasabb helyeket. Rengeteg a hó, a síelő akár teljesen elhagyatott utakra is tévedhet a vulkánok, tavak és az araucaria erdők között.

A síélet Chilében - és egész Dél-Amerikában - a századfordulón, az Andokot átszelő Valparaiso-Buenos Aires vasútvonal építésével kezdődött. A pályát építő norvég és angol munkások ugyanis utak hiányában gyakran sível közlekedtek, sőt, gyakran munka után sem csatolták le léceiket, hogy sítalpakon barangolhassanak az Andokban. Miután a vasútvonalat átadták, a síelők a vonatot sokáig sífelvonóként használták. A símánia gyorsan terjedt az országban, a 30-as években megalakultak az első síklubok, sok európai bevándorló is magával hozta síszenvedélyét, de a pályák igazán csak a 80-as években emelkedtek világszínvonalra.