Adatvédelmi tájékoztatónkat itt találod. A minőségi szolgáltatás érdekében sütiket használunk.
ELFOGADOM

Király(i) sízés

2009. december Patrick Thorne

A világ királyai, királynői, elnökei és miniszterelnökei általában nagy sírajongónak számítottak. Talán ennek tudható be, hogy több ország síközpontja a királyi támogatóknak köszönhette létezését régen és ma.
h i r d e t é s
Még az Iráni Iszlám Köztársaság is sokat köszönhet a néhai sahnak (akinek egyik síházában meg is lehet szállni), de valószínűleg a 2014-es téli olimpia helyszíneként sem futott volna be győztesen az oroszországi Szocsi, ha a korábbi elnök, jelenlegi miniszterelnök, és nem utolsó sorban elszánt síző, Vlagyimir Putyin nem karolja fel az ügyet.
De hol is találjuk azokat a téli üdülőhelyeket, ahol a legnagyobb valószínűséggel láthatunk szabadságunk alatt egy királyt vagy királynőt – már amennyiben felismerjük őket a síruhában?

A svájci Klosters egyike azon helyeknek, ahol egész télen összefuthatunk a leggazdagabbakkal, illetve királyi családok tagjaival, akik szeretnének egy kicsit elbújni a nyilvánosság elől, és nem vágynak feltétlenül St. Moritz csillogására. A brit királyi család tagjai visszatérő vendégeknek számítanak például, különösen Károly herceg, aki régebben mindig itt töltötte fel lemerült uralkodói elemeit, de manapság is gyakran feltűnik errefelé.

Franciaországban kétségkívül Courchevel a legexkluzívabb síközpont, melyet nemzetközi szinten is a tíz legjobb közé sorolnak. A világ legnagyobb összefüggő sírendszere, a Trois Vallées keleti felében elhelyezkedő üdülőhely Európa egyik legjobb infrastruktúrájú terepe, az előkészített és a pályán kívüli lejtők tekintetében egyaránt. Ide jár síelni a dán és a spanyol uralkodói család, a hírességek közül Jean Michel Jarre, Roman Polański és Giscard d'Estaing korábbi államelnök is. Courchevel hírneve a hasonlóan drága St. Moritz, Aspen vagy Lech hírnevével vetekszik, a helyi turisztikai hivatalnál azonban sohasem felejtik el kihangsúlyozni, hogy az előbbi helyekkel ellentétben Courchevelben kisebb költségvetésből is élvezhető a sívakáció.

Az imént említett spanyol uralkodói família hazai síterepet is szívesen választ a kikapcsolódásra. A spanyol síbajnok, Luis Arias nevével fémjelzett Baqueria/Beret síközpont 1964-ben nyílt meg, különlegessége az atlanti-óceáni klíma által garantált kiváló minőségű hó, a pont megfelelő mennyiségű napsütés és a déli fekvésnek köszönhetően egy órával tovább tartó nappali világosság az Alpok országaihoz képest. Baqueira/Beret príma elhelyezkedését, modern lifthálózatát, mozgalmas après-ski életét és a viszonylag szolidnak mondható spanyol árakat egyébként egyre több külföldi síző is nagyra értékeli.

A franciaországi Megève történelme hosszú időkre nyúlik vissza, a fellendülést azonban az 1920-as évek hozták el, amikor Rothschild bárónő kedvence lett. Néhány évvel korábban megnyílt a városka idegenforgalmi irodája, mégpedig azzal a céllal, hogy a helyet a „francia St. Moritz-cá” varázsolják. A bárónő olyan befolyással bírt, hogy miután megépült az üdülőhely negyedik szállodája, a Hotel Palace Mont d'Arbois, meggyőzte a francia vasúttársaságot egy különvonal megnyitásáról Párizsból a szomszédos St. Gervais-ig. Szintén neki köszönhető, hogy mindezek után az európai királyi dinasztiák is felfedezték maguknak Megève-et. Sokan a leszármazottaik közül ma is fel-feltűnnek itt.

Az uralkodók között azonban ma is St. Moritz a legkedveltebb, már úgy 150 éve. Igazság szerint, ha valaki híres és/vagy gazdag, és élt az elmúlt másfél évszázadban, biztos, hogy megfordult St. Moritzban.
Fotó: Badrutt
Fotó: Badrutt's Palace Hotel
Jó, lehet, hogy ez kissé túlzó kijelentés, de tényleg nagy a valószínűsége, hogy ha találomra mondunk egy világhírességet, akkor ő az itt működő öt ötcsillagos szálloda valamelyikében már legalább egyszer megszállt valamikor. De Niro, Hitchcock (aki ide utazott a nászútjára, majd azt követően minden évben visszatért), Claudia Schiffer, Umberto olasz király, Gregory Peck, Charlie Chaplin, Douglas Fairbanks (ő vágta át a szalagot az első modern svájci sílift avatásakor 1935-ben, a Suvretta House Hotelnél), Aga Khan, Eva Perón, Kate Moss és a perzsa sah (aki az iráni sízést is bőkezűen támogatta) – mindannyian jártak itt.

Az igazi kihívás azonban a hírességek és uralkodók számára az, hogy túlszárnyalják a korábbi neves vendégeket.

A Palace, mely a hely ötcsillagos szállodái között is a legelőkelőbb, egyszer egy arab királyi családot látott vendégül, melynek szakácsa és 10 fős személyzete – a konyhai kellékekkel és 100 bőröndnyi holmival együtt – előre ideutazott, hogy a család fogadására felkészülhessen. Ami a poggyászok mennyiségét illeti, a hyderabadi maharadzsának ezt is sikerült felülmúlnia, amikor 500 utazóládával és 300 kézipoggyásszal érkezett meg egy másik luxusszállodába, a Suvretta House-ba.

Újabb kori példákat is találunk a dúsgazdag hatalmasságok fényűző életvitelére: a Badrutt’s Palace Hotelnek két vendége is volt, aki saját, átalakított Boeing 737-esével érkezett a helyi repülőtérre, hogy onnan a szálloda egyik – korábban a brit királyi család tagjai által használt – Rolls-Royce-ával érkezzen meg.

Patrik Wiederkehr, a Prada által szponzorált Suvretta House igazgatója sok történetet fel tud idézni a világ leggazdagabbjaival kapcsolatban.

„Egyszer két oktatóval a svéd királyi család tagjai és kíséretük társaságában síeltünk. Olyan sok testőr vett minket körbe, hogy olyan érzés volt, mint amikor egy csapat gyereket tanítunk síelni, és nagyon oda kell figyelni, nehogy valamelyikük elvesszen. Tökéletes, félméteres porhóban síeltünk a gyönyörű Suvretta-völgy felé, amikor Károly Gusztáv király hirtelen így szólt: Patrik, keressünk egy meredekebb részt, hogy tesztelhessük a testőröket… Nem sokkal később egy kollégámmal együtt próbáltuk a hóból kiásni az egyik nagydarab biztonsági embert, akinek nem sikerült a tempót tartania.”

A fontos vendég érkezésének egyértelmű jele az, ha országának zászlaját felhúzzák a szálloda előtt. Amikor például Farouk egyiptomi király először szállt meg a Suvretta House Hotelben, virágokkal teleszórt vörös szőnyeget gördítettek elé. Amikor már huszadjára járt a svájci luxusszállóban, már nem készültek hasonló hacacáréval – és ezt valószínűleg a király sem bánta.

Ausztria legexkluzívabb téli üdülőhelye a csodálatos panorámával és nagy síhagyományokkal büszkélkedő Zürs. Ez az a hely, ahova akkor mennek a hírességek, ha már nem kell bizonygatniuk, hogy megengedhetik maguknak St. Moritzot, a lejjebb fekvő Lechet pedig már nem tarják eléggé divatosnak.

Függetlenül attól, hogy síelésünk során találkozunk-e egy királlyal vagy királynővel a helyi önkiszolgáló étteremben, vagy éppen olyan helyen siklunk, ahol néhány évszázaddal korábban uralkodók vadászgattak, sohase felejtsük el, hogy amikor síelünk vagy snowboardozunk, igazi királynak vagy királynőnek érezhetjük magunkat!
KOMMENTEK

h i r d e t é s
h i r d e t é s
h i r d e t é s
KIEMELT SÍTÁBOROK
UTASBIZTOSÍTÁS 10% KEDVEZMÉNNYEL
KIEMELT SZÁLLÁSAKCIÓK
SZAKÜZLET AJÁNLATOK
KIEMELT APRÓHIRDETÉSEK
Havazás Előrejelzés
FELIRATKOZOM A HÍRLEVÉLRE