A jól sikerült 2003-as muraui világbajnokság után a tengerentúlra költözött az olimpia után legszínvonalasabb FIS rendezvény. Whistlert több szaklap is a legjobb helynek tartja a snowboard pályák sorában. Nos, január 15-22. között itt, Kanadában került sor az olimpia előtti nagy megmérettetésre.
A pompázatos kisvárosban meseszép szállodák és méregdrága boltok között szinte fel sem tűnt a versenyzők megjelenése, hiszen akkora a snowboardos populáció, hogy pár száz új embert, minden gond nélkül felszív ez a téli paradicsom. A paradicsomban a VB megnyitó alatt szörnyű hideg volt. Mondjuk úgy hogy a reggeli mínusz 20 fok után, napközben 10 fokot melegedett. A hivatalos ceremónia végére meglepő dolgot találtak ki a kanadai rendezők. Szerveztek egy komoly pénzdíjas korlát versenyt, ahol az észak-amerikai ország legjobbjai a világ – elvileg - legjobb korlátosai ellen csatáztak. A legjobb jelző azért volt talán erős a világ csapatára nézve, mert igazi nagy névnek köztük csak Erro Ettula számított. Így a pénzdíjat a kanadai csapat vihette haza. Eredeti módon a megnyitó alatt már konkrét startlista alakult ki a boardercross (bx) mezőnyben, hiszen aznap már lezajlott a kvalifikáció, a legjobb 32 nem is maradt fent sokáig. Mivel a bordercross olimpiai számként szerepel Torinóban, nagy jelentősége és presztízse volt ennek a versenynek, és természetesen a pályának is igazodnia kellett az elvárásokhoz. Ennek megfelelően a bő 140 fős teljes mezőnyben komoly izgalmakat okozott a szokatlanul hosszú és technikás pálya bejárása, amely kevés lehetőséget adott az előzésre, sőt akadt benne három igazán kemény szakasz is. Egyszóval: nem volt piskóta a pálya.
Magyar színeket jómagam viseltem egyedül, de sajna a reményt keltő edzések dacára, a döntő pillanatban hibáztam, és elszálltam az egyik nehezebb ugrató sornál. Ez azért is fájdalmas, mert ha itt az ember jó eredményt ér el, akkor az komoly pontszámot jelent, ami az olimpia előtt...
Másnap a döntőben, már nem az idő, hanem egymás ellen küzdöttek a bekerültek. Érdekes módon a kvalifikációban még nagyon sokan választottak alpin lapot a nagy repülések ellenére is, mégis, az ember - ember elleni küzdelemben hasznosabbnak bizonyultak a freestyle – puha felszerelések. Szerencsére egy vállsérülésen kívül nem történt baleset. A roppant izgalmas versenyt komoly tömeg kísérte végig a cél arénában az óriás kivetítőn keresztül. A helyi közönség megelégedésére két amerikai, és egy német versenyző mellett döntőbe került egy kanadai versenyző is. A győztes végül az az amerikai Seth Wescott nyerte, aki a boardercross koronázatlan és verhetetlen királyát, Shaun Palmert is legyőzte a két évvel ezelőtti X-Gamesen. Seth ezen a versenyen magabiztosan tartotta maga mögött a többieket. Az ezüstöt Kanada vitte haza Francois Boivin révén. A bronz medál szintén amerikai kezekbe került, ami elég nagy pofon volt az európai mezőnynek. A nőknél ugyancsak amerikai siker született Lindsey Jacobellis jóvoltából. Őt egy francia és egy kanadai versenyző követte a dobogón.
Aztán beütött az, amit senki sem várt, és azt kell mondjam, hogy meghatározója lett a vb-nek. Elkezdett szakadni az eső. Szakadt, szakadt, és szakad... Az alpin számok következtek, melyek körülményeire a mostoha jelző nagyon baráti.
Öt nap szakadó eső a földkerekség legjobb helyét is simán hazavágja. Hát itt is ez történt. Mind a parallel óriásműlesiklás, mind a parallel szlalom ömlő esőben és latyakos hókásában folyt. A pálya minősége ehhez mérhető is volt, félméteres-méteres kádakban száguldottak a versenyzők. Mindezek ellenére óriási meglepetés született, másodszor a sportág történetében egy ember igázta le az alpin snowboard világát. A kanadai Jasey Jay Anderson mindkét számban megszerezte az elsőséget. Talán csak az F2 es Nicola Huet tudott felnőni hozzá, aki egy ezüst és egy bronz érmet szerzett Franciaországnak. A nőknél azért jól mentek a nagyon erősnek kikiáltott osztrákok, és a hat éremből hármat haza is vittek. Óriási meglepetés volt, hogy óriás műlesiklásban a dobogó második fokára orosz versenyzőnő állhatott.. A magyarok közül Lovász Laura a 32-dik helyet szerezte meg, míg jómagam egy 47-dik helyezést tudtam abszolválni a szlalomban. Itt is kissé jobbat vártunk magunktól, de 2005 így sikerült.
Szeretném megköszönni az F2, az Oakley, és a K2 sí- és snowboard központ segítségét, amelyet a felkészüléshez és a kijutáshoz nyújtottak.
STICO