h i r d e t é s
A junior világbajnok
Gyarmati Panka tizenhatodik lett
slopestyle versenyszámban,
Szigeti Viktor pedig
BigAir versenyszámban a
tizennegyedik helyen végzett. A zalaegerszegi fiú nagyon boldog, hiszen eddig még magyar versenyző soha nem jutott be felnőtt snowboard világbajnokság elődöntőjébe.
A két fiatal versenyző felnőtt snowboard-világbajnokságon, freestyle szakágban ilyen előkelő helyet még soha nem ért el.
A körülmények egy kicsit sem könnyítették meg a két versenyző helyzetét, ugyanis az elődöntőben -33°C-ban, szélben, jeges pályán kellett bizonyítaniuk.
„Örültem, hogy mozogni tudtam a -33 fokos hidegben. A pályát
színtiszta jég borította és olyan nagy volt az ugrató, hogy 10 lány el sem indult a mezőnyből. Ráadásul az edzés során megfájdult a sípcsontomnál lévő izom a kemény érkezőktől, így nehezen tudtam ugrani. Mindezeket együttvéve nagyon örülök a 16. helyemnek, amellyel
150 világbajnoki pontot szereztem. Az amerikai világkupán szerzett pontjaim alapján a WST (profi)
világranglista 5. helyén állok, amely elmondhatatlan boldogsággal tölt el” – számolt be a világbajnokságról
az egri lány.
Szigeti Viktor szintén hasonlóan viszontagságos körülmények között bizonyított és szerezte meg a 14. helyet.
„Az elődöntő után leszakadt a hó és a -33 fokról -5 fokra, ám
nagyon szelesre változott az idő” – kezdte mesélni Szigi. „A hó még nem is lett volna probléma, ha kicsivel nehezebb vagyok. Ugyan az edzésen tökéletesen megugrottam a
Backside 720-at, amely után még a
900 fokos fordulat is sikerült, de a versenyen sajnos rontottam. Az első ugrásomnál rosszul érkeztem és beleültem, és sajnos a második köröm sem a terveim szerint sikerült. Ugyanakkor boldog voltam, hiszen a kamera túloldalán szurkolt a családom, valamint az összes barátom, és ott lehettem életem második világbajnokságán, Kanadában” – tette hozzá a zalaegerszegi sportoló.
A snowboard-világbajnokság ezzel még nem ért véget: két magyar versenyző,
Viszlay Vanda és
Pátkay Marcell alpin versenyszámokban áll rajthoz.