Adatvédelmi tájékoztatónkat itt találod. A minőségi szolgáltatás érdekében sütiket használunk.
ELFOGADOM
Menü ≡

A síelés múltja és jelene Dél-Koreában

2006.06.07. | Szerző: Stani
Koreában a sízés még meglehetősen ifjú sportág. Az első síterep még a 70-es évek közepén jött létre Yongpyong néven, aztán őt követte szép sorjában a többi a 80-as majd a 90-es években.
Kivilágított sípályák várják a síelőket munka után.
h i r d e t é s
De a nagy síparadicsom építési láz napjainkban sem hagyott alább és szinte a semmiből nőnek ki a felvonók, hotelek és jönnek létre a sípályák. A legifjabb köztük Oak Valley, amit 2005 nyarán húztak fel, így 2005 decemberében már rajtolhatott is a téli szezon. De ha minden jól megy, idén nyithatja meg kapuit a Kangwond Landra keresztelt újabb síközpont. A felvonókat a Doppelmayr szállítja, elmondásuk alapján a cég története során alig akadt ilyen hatalmas nagy beruházás, hiszen a koreaiak két négy-, három hat-, és négy nyolcüléses liftet rendeltek az osztrák vállalattól. A távol-keleti ország igyekezete érthető, hiszen 2014-ben ők szeretnék rendezni a Téli Olimpiát. Bár jelenleg Salzburg valamivel jobban áll, mint Pjongcsang, de mivel a salzburgi ötkarikás játékokat a helyiek kevésbé támogatják, így Korea mindenképpen esélyes a 2014-es játékokra.

Egyébként visszatérve a síterepépítésekre, érdekes az is, hogy hol húzták fel a télisportkomplexumokat. Oak Valley például korábban egy hatalmas nagy golfcentrum volt, aztán 2004-ben a tulajdonos úgy döntött mi lenne, ha a golfpályák felett magasodó hegyekre sífelvonókat és pályákat építenének. S ez a fajta "golfpálya mellé sípályát" mentalitás talán a koreai téli üdülőhelyek egyik legjellemzőbb vonása. Itt ne úgy képzeljünk el egy síparadicsomot, mint nálunk, Európában, vagy akár Észak-Amerikában és még lehetne hosszasan sorolni a többi országot, kontinenset. Itt a síparadicsom csak része egy komplexumnak, ahol van golfpálya, aqua park, wellness centrum, hatalmas bevásárlóközpontok (plázák) és magasabbnál magasabb acél, üveg és beton egyvelegéből "összegyúrt" hotelek. Hiába keressük itt a bájos osztrák vagy svájci faházakat vagy a dél-tiroli szűk utcácskák varázsát. Itt a modern, 21. századi távol-keleti építészeti remekművekkel találjuk magunkat szembe, egy mesterségesen létrehozott komplexum valahol a koreai hegyek között. A toronyházas koreai sífalvak a terepek nagy részén jelen vannak. Kivételt képez néhány, még a "hőskorszakban" megépített síhely, így például Yong Pyong. Vagy éppen Muju is, ahol néhány épülettel megpróbáltak egy kis alpesi hangulat varázsolni úgy 10 000 kilométerre a Matterhorntól.

A síközpontok többsége az ország északi tartományaiban fekszik, nevezetesen Gyeonggi-Do és Kangwon-Do tartományokban. Kivételt - többek között - az ország közepén elterülő Muju képez, ami Korea egyik legjelentősebb síterepe. A síparadicsomok átlagmagassága nem túl szédítő, legtöbbjük 7000-1500 m között helyezkedik el. Nagyságukat tekintve úgy Semmering és Gerlitzennel/Kreischberggel vetekedhetnek, vagy Donovaly, Rózsahegy és Chopok trióval vehetik fel a versenyt. Modernitásban viszont egyedülállóak a világon, gyors négy-hat-nyolcszékes felvonók repítik fel a hegyre a sízők és snowboardosok tömegeit. A húzólift itt szinte ismeretlen fogalom, ha van az is inkább mutatóban azt a célt szolgálva, hogy ha esetlegesen a koreai síző Európába téved, akkor egy csákányost látván legyen fogalma a használatáról.

Az országban öt, négy vagy három nehézségi fokozatra osztották a lejtőket, négynél a következőkre; kezdő, középhaladó, haladó és profi szintre. Színjelölésük még ennyire sem egyértelmű. Ahány ház annyi szokás elvét követik, így ezt síparadicsoma válogatja. Van olyan, ahol mindegyik lejtőt egy színnel jelölik, pl. narancssárgával. De egyes helyeken fel-fel bukkan egy Európában is szokásos szín, így a kék. Viszont arra vigyázzunk, hogy itt a kék az már a haladó részt jelképezi, ugyanakkor a világosabb kék a kezdő lejtőket. De a legmeglepőbb az, hogy egy adott szín jelentheti az ellentétjét is. Jó példa erre, hogy Jisanban a zöld a középhaladó, míg Phoenix Parknál a profi, "feketepályákat" jelenti. De a pályák lejtésénél is találhatunk érdekességeket. Itt van mindjárt Daemyung, ahol a középhaladó (15 fok) és haladó (17 fok) lejtő között szinte leheletnyi a különbség, mindössze két fok. A kezdőbb pályák szinte tenisztábla simaságúak.

A koreai síparadicsomok jellegzetessége a szokatlanul hosszú nyitva tartás. Néhol már hajnali 5-6 kor beindulnak a felvonók; Bears Townban hajnali 6 órakor már szelhetjük a sípályákat. De a túl korai zárás sem koreai sajátosság, több helyütt hajnali 1-2 óráig csúszkálhatunk a nagyszerűen kivilágított lejtőkön. Még ezt is túlszárnyalja Jisan az ún. "Hajnali sízés" akciójával, aminek keretében éjfél és hajnali négy között sízhetünk itt. Koreában az esti sízés megszokott és népszerű dolog, sokan tesznek munka/iskola előtt vagy után egy kitérőt valamelyik központba. Ráadásul a jellemzően a nappali nagy tömeg miatt érdemes ezt az alternatívát választani. Apropó tömeg.. Hol vannak azok az idők, amikor 30-45 perceket álltunk sorban egy-egy tatrapoma tányérosra várakozva? Hogy hol vannak? Hát kérem szépen, itt, messze a távol-keleten. Mindössze azzal a különbséggel, hogy itt nem egy "repülőstartos" tányérosra várunk ennyit, hanem egy ultramodern nyolcülésesre. Talán érthető is, hogy az országban miért nincsenek kiskapacitású felvonók. Mindhiába a modern libegők, a hosszú nyitva tartás, ha az érme másik oldalán hosszú sorok kígyóznak. S sajnos ez a korai sízés egyetlenegy, ám korántsem elhanyagolható hátulütője. Vegyük például a fővárost, Szöult, ahol több ember él, mint Magyarországon! A legközelebbi síterepek Seoul Resort és Star Hill. Utóbbi csekély 30 km-re fekszik a nagyra nőtt metropolisztól, előbbi még ennyire sem. Ezek a legzsúfoltabb helyek, de Bears Town sem panaszkodhat. Felvetődhet az emberben a kérdés: de akkor mégis hova menjek? Nehéz erre választ adni, egyrészt azért, mert Szöultól a távolabbi síközpontok, így Yongpyong vagy éppenséggel Muju is 200-300 km-re fekszenek, ami forgalomtól függően 2-5 óra autózást jelent. Vagyis olyan távol egyikük sincs a fővárostól. Másrészt a távolabbi helyek sem kisvárosok közelében lelhetők fel. Ha Mujunál maradunk, akkor a síterep hegyei a Csondzsu, Tegu és Tedzson metropoliszok alkotta képzeletbeli háromszög közepén, emelkednek a magasba. Mindhárom városról tudni kell, hogy lakosságuk egyenként 1,5 millió fő. A tömeget így szinte garantáltan hozzákapjuk síbérletünkhöz, különösen hétvégeken és ünnepnapokon. Hétköznaponként viszont már tolerálható 5-10 perc a várakozási idő. Ha tudjuk, kerüljük el a kezdőpályákat, itt ugyanis olyan szintű lehet a zsúfoltság, mint egy felkapott tengerparti üdülőhely korzóján főszezonban. Szemben a meredekebb pályákkal, ahol már-már egyedül érezhetjük magunkat, lévén a koreaiak többsége inkább a rosszabb/kezdőbb sízők és hódeszkások táborát bővíti.

Európához képest meglepően sok a snowboardos, rossz nyelvek szerint azért, mert ezt könnyebben tudják megtanulni.

A pályák széle mellesleg szinte mindenütt ki van hálózva és szivacsozva, gondolván azokra, akiknek még van mit gyakorolniuk a kanyarodás terén. Ha már a biztonságnál tartunk, hadd említsem meg a koreai FIS 10-et. Ez a legtöbb pontban hasonló a nálunk is érvényben lévő tíz aranyszabállyal, leszámítva például ezt: "Sízés és snowboardozás közben head-settel is tilos telefonálni". Egy városi szóbeszéd szerint korábban egy szöuli hölgy csevegett kedvesével önfeledten így, miközben elfeledkezett arról, hogy a pálya széltében bizony véges. Állítólag az ő balesete után hozták ezt a szabályt és "párnázták" ki a lejtők széleit. Az, hogy ez valóban így volt-e nem tudom, de tény, hogy a koreai pályákat hálók fogják közre, csúszás közben head-settel cseverészni pedig határozottan tilos.

A terepek másik tipikus vonása a hóágyúk armadája. Ezek nélkül ugyanis aligha beszélhetnénk koreai sízésről, legalábbis a szezon egy tetemes részében. Lévén a tél az Ázsia belső részéből fújó szeleknek köszönhetően hideg, azonban száraz. A legtöbb helyen meglehetősen kevés hó esik, a természetes hótakaró vastagsága általában 20-50 cm körüli. Ettől nagyobb értéket csak a magasabb hegycsúcsokon és egy-két nagyobb magasságokban fekvő síközpontokban mérhetünk (Yong Pyong, Muju). A téli szezon egyébiránt december elején veszi kezdetét és március közepével ér véget, bár akad néhány hely, ahol már novemberben elkezdődik és április elejével ér véget.

Korea nem tartozik a legolcsóbb országok közé. A síbérletek árai változóak. A nagyobb helyeken szemrebbenés nélkül elkérik a 70-80 euró körüli összeget egy "komplett" napijegyért. Bár ne felejtsük el, hogy esetenként egy komplett jeggyel reggel hattól egészen a hajnali órákig használhatjuk a felvonókat, vagyis 2-3x több időt tölthetünk egy napijeggyel a pályákon, mint egyes európai terepeken. Ha így számoljuk, már nem is olyan sok ez az ár érte. Természetesen vehetünk délelőttre, délutánra, estére, éjszakára is jegyet, na meg még a többi variációra, amit meghatároz egy-egy hely. A "normál" napijegy Alpsban 39 eurónak megfelelő won, míg a nagyobb Mujuban 53 euró. Első hallásra valóban soknak tűnhetnek ezek az összegek, és azok is. Azonban, ha egy utazási irodán keresztül veszünk jegyet és nem közvetlenül a sípályák melletti kasszákban jóval olcsóbban megúszhatjuk hobbinkat. Szinte mindegyik síterepnek van kirendeltsége a nagyobb koreai városokban, Szöulban meg pláne. Itt buszos utazással együtt 40-45 euróból kijöhet egy nap, ebben természetesen már a síbérlet is benne van. Ha nincs felszerelésünk azt is kérhetjük a csomaghoz, ebben az esetben 10 000-20 000 won többlettel (8-16 euró) számoljunk. A szállásáraknál nagy szórás mutatkozik. Az egyszerűbb szobákat 25-30 euróért adják ki (éjszaka/fő). A hotelok ezzel szemben csillagászati áron kínálják a szobákat. Phoenixban 200 euró a legolcsóbb és 1,5 millió won a legdrágább (ez kb. 1240 eurónak felel meg).
h i r d e t é s
h i r d e t é s
UTASBIZTOSÍTÁS -10% » INGYENES TANÁCSADÁS » SÍELŐK NAPTÁRA »
FELIRATKOZÁS HÍRLEVÉLRE »
A SIELOK.HU SZÁMOKBAN
A portált jelenleg 51 vendég és 2 regisztrált felhasználó látogatja.