Csődben a hazai síterepek?

A külföldi sí-központokat azonban a hóágyúk és a pályák gondos karbantartása, végül az Alpokban március végén leesett nagy hó megmentette az anyagi katasztrófától. Az utóbbi években sok munkával és nem kevés pénzzel fejlődésnek indult hazai terepeket viszont gyakorlatilag csődbe vitte az idei szezon. Egyedül a vízzel és hóágyúkkal rendelkező Mátraszentistván tudott nagy erőfeszítéssel a pálya felső részén sportolási lehetőséget biztosítani néhány héten át, máshol egyetlen napot sem lehetett sízni. Nagyon elhamarkodott következtetés lenne egy olyan megállapítás, hogy "lám, nem érdemes Magyarországon sípályákat tartani fenn, nem kell erőltetni az itthoni sízést". Egyrészt ne feledjük, hogy az előző évben magasabb hegyeinkben fél évszázad legjobb telének örülhettünk, Nagy-Hideghegyen már december elején 30-40 cm volt a hótakaró, február-márciusban pedig tartósan 120 cm volt a hó magassága. Tehát az idei tél nem valami tartós melegedés jele. Miközben Európában száraz és meleg volt az idei tél, az Egyesült Államok jelentős részén hatalmas havazások akadályozták a közlekedést, és Texasban fehér volt az idei húsvét! A következő télen aligha fog megismétlődni az idei hóhiány, vagy hideg, vagy csapadék biztosan lesz, reméljük, hogy a hegyekben mindkettő. Kis szerencsével külföldön azért lehetett hódolni kedvenc sportunknak, egészen húsvétig, sőt én a Chopok északi oldalán április 12-én remek nappal zártam a szezont. Amikor jó fél évre búcsút mondunk a léceknek (hacsak nem megyünk el valamelyik gleccserre, esetleg Új Zélandra vagy Chilébe), érdemes néhány tanulságot és teendőt számba venni.

Már sokan és számos alkalommal kifejtettük, hogy egészségünk érdekében télen minél többet kell a szabadban tartózkodni és mozogni, s erre a legideálisabb a sísport. Egy vagy két pár napos sítúra nem elég, de több külföldi utat idővel és pénztárcával kevesen engedhetnek meg maguknak. A magas hegyek, nagy síterepek jó kihasználásához elengedhetetlen erőnlét és technika megszerzésének a legjobb, mondhatnánk egyetlen útja, ha egész éven át sportolunk, futunk, járjuk a hegyeket, s amint lehet, felvesszük a síléceket. A hazai hegyekben erre sokszor van lehetőség már karácsony előtt. (Nem árt, ha egy jobban elhasznált lécet megtartunk "kősí"-nek, s csak a jól behavazott terepeken használunk újabb és drágább - saját vagy bérelt - lécet.)

Egyénileg és szervezetten is (talán a Síszövetségen keresztül?) fel kell venni a harcot azzal a torz, tudatlanságból származó szemlélettel, ami akadályozza itthon a hóágyúk elterjedését. Alkalmazásuk nemhogy károsítaná a környezetet, de előnyökkel is jár: segíti az árvíz- és tűzvédelmet. Nem késlelteti a vegetációs időszakot, hiszen gyakran a természetes hótakaró is kitart áprilisig, akkor viszont a meleg hatására a mesterséges hó is elolvad. Hóágyúk nélkül viszont nem lehet jól kihasználni a sífelvonókat, a hegyi szálláshelyeket és étkezési lehetőségeket, s végképp nem lehet sí-tanfolyamokat, sítúrákat tervezni itthonra.

Meglévő síterepeinket bővíteni kell, egyrészt kezdők számára alkalmas, könnyű lejtőkkel, másrészt minél hosszabb és minél változatosabb lesiklást kínáló pályákkal. Általában ehhez nem kell jelentősebb fakitermelést végezni, csak a régóta nem használt, bokrokkal benőtt, gazos terepeket kell kitisztítani. Galyatetőn Mátraalmásig lehetne lesízni, Mátraszentistván pályáit össze lehetne kötni a Piszkéstető északnyugati lejtőjével, Dobogókő pályája levezethet a Szőkeforrás völgyéig, és Hideghegyen a 7 km-es síút egyes szakaszai pályává fejleszthetők. Ezeken a méltán népszerű, és 60-90 napos idényt kínáló terepen néhány rövidebb szakaszon szükséges lehet a pályát rendezni, "megfaragni". Teljesen komolytalan ezt természetvédelmi szempontokra hivatkozva akadályozni. Sok esetben éppen a szerény beavatkozás eredményeként jön létre szép, gondozott gyeptakaró a köves, eróziós szakaszokon, a vízelvezetéssel is csökken az erózió, bizonyítható kárt pedig sehol sem okoz egy erdei út vagy pályaszakasz balesetmentessé tétele. A külföldi példák, a kiépített pályák és sí-sztrádák sehol sem okoztak kárt a természetben, el kell menni és megnézni Ausztria síközpontjait. Persze minden felvonótelepítést, pályakorrekciót gyakorlott, tapasztalt szakemberekkel történő konzultáció alapján szabad csak elvégezni. Természetesen be kell tartani a hatósági előírásokat is, de el kell érni, hogy azok ne drágák és bürokratikusak legyenek. Elvárható, hogy a sporttal, az ifjúsággal foglalkozó intézmények, hatóságok támogassák (szükség esetén törvénymódosítással is) a beruházásokhoz szükséges eljárások egyszerűsítését és gyorsítását. Kívánatos lenne, hogy az EU-támogatással készülő fejlesztések közé kerüljön be néhány székes sífelvonó építése is, ami az egész évi idegenforgalomnak lendületet adna, és munkahelyeket teremtene a hátrányos helyzetű hegyvidékeken.

Ha arra gondolunk, hogy milyen sokan mennyi pénzt adnak ki tornatermek, teniszpályák, fitness-szalonok és "wellness"-létesítmények használatáért, s hogy a rendszeres téli sportolás mennyivel csökkentheti az orvosi- és gyógyszer-számlákat, akkor a sísportot nem indokolt különösen drágának tekinteni. Kétségtelen azonban, hogy a hóágyú-rendszerek, az új és gyors felvonók egyre jobban emelik a felvonójegyek árát, s így a sí-szabadság költségeit. Ezt valamennyire ellensúlyozza a "Ferienwohnung", a konyhával ellátott lakások igénybevétele, de érdemes a jövőben nagyobb figyelmet fordítani a sítúrázás különféle formáira és a sífutásra. Túraléccel, túrakötéssel, "fókával" csodálatos tájakra lehet eljutni, megtakarítva a felvonó-költséget. Az utazásszervezőknek érdemes lenne ilyen magashegyi vándortúrákat szervezni, hegyi turistaházakban megszállva. Itthon is ki kell építeni, jelzésekkel kell ellátni a futásra, túrázásra alkalmas útvonalakat, amelyeket már 10-15 cm hó esetén is jól lehet használni. Ezt a feladatot a meglévő sí- és turistaegyesületekre érdemes bízni. A Börzsönyben ezt folyamatosan végző Magyarországi Kárpát Egyesület e területen szerzett tapasztalatait szívesen megosztja az érdeklődőkkel.