Adatvédelmi tájékoztatónkat itt találod. A minőségi szolgáltatás érdekében sütiket használunk.
ELFOGADOM

Élménybeszámolók

oragod
5 élménybeszámolót írt
5
2 éve tag
Szlovákia
Donovaly
2023.12.19.
A hétvégén szezonnyitó síelésen voltunk itt, a társaságból ketten oktatáson is.
A Zahradiste oldalon a P5-P2-P1 tárcsások és a mellettük lévő lankák szépen meg vannak csinálva.
A 4-üléses G és a nagy sebességű tárcsás D működik. Mindkettő ugyanarra a 4-esre hordja fel a népeket, néha tömeg volt emiatt, de nem vészes. A 4-ülésestől a Triangle-ig terjedő területen előkészítés zajlik, van rajta hó, nem is kevés, de még csak nagyjából van eldózerolva, nincs szépen lekezelve.
Ha mínusz van, akkor nyomatják a hóágyúkat. Tervek szerint dec. 26-tól nyitják ezt a részt is.
A P6-os áthúzó lift (Pattyski, Funpark, aki ott száll meg) még szintén nem működik.
Nova Hola oldal a legszélső (a keskeny erdőközi) rész kivételével működik.
MarDa
21 élménybeszámolót írt
21
13 éve tag
Szlovákia
Donovaly
2023.12.16.
Sziasztok! 14-én voltam Donovalyban. Nova Hola zárva volt. Állitólag ma szombaton nyit. Távolból látszott, hogy dolgozik a havon egy ratrak, még az elején tartott. A túloldalon a 4-7-8-as pálya volt nyitva. A hó az 1-2 fokos hőmérsékletnek megfelelő volt. Jót tenne még utánpótlás de igy is a kis területen jót lehetett sielni. Síiskolások csoportjai jelentették a tömeget. Várni persze nem kellett a felvonónál. A közvetlen sorompós parkolóban 10 Eu a tarifa.
hangszi
2 élménybeszámolót írt
2
15 éve tag
Szlovákia
Donovaly
2023.02.27.
Ma voltam családdal Donovaly-n. Előtte kb. 15 éve. Ért néhány kellemes meglepetés. Az egyik, hogy bár több helyen is olvastam, hogy csak készpénzben lehet fizetni, ehhez képest mind a síbérletnél, mind a hüttében elfogadtak kártyás fizetést. A másik, hogy 6 euróért tudtam a fiamnak bérelni bakancsot, azt hittem húzósabb lesz. A harmadik pedig, hogy igaz hétfőn voltunk, de nem volt tömeg és a nyitva lévő pályák is rendben voltak még délután is. Összeségében egy nagyon jó napot töltöttünk kint.
skioutlet
13 élménybeszámolót írt
13
18 éve tag
Szlovákia
Donovaly
2023.02.17.
Donovaly újra bizonyított!

Kitűnő házigazdája volt versenyünknek, a Magyar Sí Szövetség Kupának Donovaly (Dóval), ez egy igazán gyermekcentrikus síterep!

10. alkalommal (2 covid-év kihagyás után, amikor is Mátraszentistvánban került megrendezésre a verseny) rendezhettük meg itt a versenyünket. Jó volt újra itt lenni! Végre szabadon találkozni a régi ismerőseinkkel, maszk nélkül! Köszönet minden támogatónknak!
Ráadásul csodálatosan szép napos időnk is volt, 80 cm vastag friss hótakaró, napközben is mínuszban!

Ma készült el az a rövid videónk, mely bepillantást enged a magyarországi amatőr gyerekek itteni versengésébe:
Kattints a képre a videó megtekintéséhez:


Reméljük jövőre, 2024-ben újra Donovalyban találkozhatunk, a 32. Országos Amatőr Gyermek Síbajnokságon!
solti
13 élménybeszámolót írt
13
14 éve tag
Szlovákia
Donovaly
2023.02.13.
Sziasztok! múlt héten voltunk kedd-szerda-csütörtök síelni Donovalyn gyerkőcökkel.
Utazás: Bp-ről mentünk ki már vasárnap és jöttünk haza pénteken. Unalmas eseménytelen út volt, egyedül a hegyen volt némi lassú haladás, de nem vészes.
Szállás: Apartman Maguraban laktunk, ár/értékben nagyon jó volt, 9en elfértünk (4 felnőtt 5 gyerek). Picit lepukkant bútorok, de amúgy rendben volt, jól felszerelt konyha, wifi, kényelmes ágy stb. Működött a korcsolyapálya is, igaz, sokat nem használtuk elég göcsörtös volt a jég, de legalább volt és ingyen:) Fontos, hüttét éttermet mi nem találtunk nyitva 5 után a Nova Holánál! Továbbá a kölcsönző se volt nyitva egész nap! Lehet, hogy hétvégén kinyit, azt nem tudjuk.

Síbérlet: Budapesten vettünk pár bérletet, sokkal olcsóbb mint kint, és kedves segítőkész volt a hölgy az utazási irodában. Jóval olcsóbb mint ott vagy online!

Síelés: Reggelente nyitáskor a Nova Holán kezdtem 1-1,5 óra síeléssel, baromi jó volt a frissen ratrakolt pályákon menni, nagyon élveztem. Egy délután mentem ki a Nova Holára, akkor viszont már nagyon buckás volt az alja, nem is voltak túl sokan...

Délelőtt meg délután Zahradiste oldalon néha gyerekkel néha gyerekek nélkül voltunk: pályán nem volt tömeg, viszont a felvonóknál néha volt 10 perces sor is ez nem igazán tetszett. Ráadásul az a jófajta tolakodós, majd egymást bevárós sorban állás ment, nem pedig a nyugodtan haladunk előre fajta...
Ebédidőben viszont eltűnt a sor, olyankor jó volt:) A pályák amúgy itt nem buckásodtak össze délutánra se, sőt, sőt egyik este is voltunk, szintén teljesen vállalható volt az egész, és a tömeg se volt nagy ilyenkor... Mondjuk hideg is volt:)

Gyerekoktatás: gyerekeket beírattuk a Patti Skihez, előzetesen szerettünk volna nekik 3x4 óra csoprotos oktatást a 3 nap alatt, ezt jeleztük is előre online amiről jött visszaigazolás. Emiatt is választottuk Donovalyt meg a szállás is közel volt...
Legelőször leszögezném, hogy két oktatóval is találkoztak a gyerkőcök, mindkettő nagyon aranyos és szuper volt!
Szóval 12 óra oktatás lett volna 140 euro. Hát kiderült, hogy ennyi kurzusuk nincsen, úgyhogy végül mi 100 eurot fizettünk 6 óra oktatásért, úgy, hogy még kettőért 40-ez el akartak kérni, erre mondtuk, hogy na nem. Mint kiderült, kedvezmény akkor van, ha ők úgy tartanak kurzusokat amire tud menni a gyerek (tehát ha van elég jelentkező), ha az ő hibájukból nincs elég óra, akkor nincs kedvezmény. Próbáltam 50% kedvezményt kérni az utolsó 2 órára, de nem, kategórikusan elzárkózott tőle a nem túl kedvesnek tűnő idősebb magyarul is beszélő hölgy (főnök?). Így lett az, hogy a velünk levő ismerős 10 óra oktatásért fizetett 140-et, nekünk 8 óra került volna annyiba, ha meg van végig oktatás, akkor akár 12 óra oktatás is ennyibe került volna... Szerintem ez nagyon nem korrekt! Így mi fizettünk végül 100 eurót a 6 óráért... szerintem azért ez nem olcsó.

Non plus ultra: a fun parkjukhoz külön jegy kell, amiből volt sok kavarodás: sokan igazából érvényes jegy nélkül tanultak, míg mi például 8 órás jeggyel voltunk, ami érvényes volt oda úgyhogy szépen fizetősen ment a történet. Amikor meg kimentek oktatás alatt a Zahradistere, volt olyan, hogy azért nem mentek az ülősön, mert pár gyereknek meg oda nem volt jó bérlete (vagy nem működött, passz).

Mindenesetre a tanulság az, hogy véleményünk szerint a Patti Ski baromira rossszul, szervezetlenül működik, nem ajánlom őket. A weboldalukon is olyan, hogy látszólag rengeteg információ van rajta, de igazából nagyon nehéz rájönni előre, hogy mi mennyibe fog kerülni és hogy jön majd ki... Úgy tűnik ez nem véletlen! Persze, ha valakinek nem számít a pénz, akkor azt el kell mondjam, hogy az oktatók nagyon aranyosak és kedvesek (tudom, már írtam, de megérdemlik).
Még egy dolog: a weboldalukon azt írják, hogy a délutáni csoportos órák 13:30-kor kezdődnek, ez nem igaz, 14:30-kor vannak. Gyakorlatilag a két oktatás között 1,5 órát kell elütni, ami nem volt túl komfortos.

Kölcsönzés: sajnos a bakancsom nagyon nyomott, úgyhogy kellett kölcsönöznöm: 11 euroért kaptam két napra a Sport 2000-nél (nagy parkolónál) ráadásul mivel nem volt nálam kp (kártyával nem lehetett), simán engedték, hogy visszavitelnél fizessem ki, szóval korrektek voltak.

Mindent egybevéve kellemes időt töltöttünk itt, bár nem gondoltam volna a gyerekek előtt, hogy ide fogok jönni több napra:)

Volt egy szabadnapunk az elején, a hétfő amikor meg elautóztunk a Tatralandiaba: gyerkőcök meg mi is élveztük, jó fürdő, igaz, hogy kicsit húzós: 32 ezer volt négyünknek a belépő (2 felnőtt, 3 és 6 éves gyerekek). Működött mind az 5 benti csúszda, az ufót ajánlom, az vicces mikor kimegy a mínuszba:)
Gopasson keresztül vettük a jegyet, így egy picivel olcsóbb volt.
balazs_s
1 élménybeszámolót írt
1
6 éve tag
Szlovákia
Donovaly
2023.02.04.
Febr. 1-3. Jol sielheto palyak. Penteken kicsit tobben, de elotte lifteken sincs nagyobb tomeg. Febr. 4. Hovihar, palyak zarva. Napokban folyamatos hoeses. Utak kotorva, neha lezarjak, de ujra nyitjak. Besztercetol Pest fele jol jarhatoak.
5F5761F5-0848-4320-B58C-D0614B85289F.jpeg
D897669E-7971-468C-BB01-3BB620369B1F.jpeg
A424C7C8-57F2-43F2-B789-C2ADC0F35545.jpeg
C4287B0C-0870-4443-91F3-E18C108A5C69.jpeg
26FB9083-5C20-4B86-B7E0-58400CF03F38.jpeg
7933EB8F-9446-4737-9C8D-3B7165BC9E79.jpeg
Agent
15 élménybeszámolót írt
15
20 éve tag
Szlovákia
Donovaly
2022.02.14.
A hétvégén sítúráztam kicsit Donovaly környékén. A felszerelést a Dami Sportnál kölcsönöztem - ez volt életem első sítúrája:D De nem az utolsó! Pénteken reggel még napsütésben a piros pályán másztam fel a Nova Hola-ra, aztán a gerincen mentem át a Zvolen-csúcson át a Maly Zvolen-re, innen jó kis freeride-ot lehetett nyomni a friss hóban a sajnos már nem működő Nizna Revuca sípályák középső felvonó állomásához.

Itt újra felraktam a fókát, visszamásztam a Maly Zvolen-re, ekkor már szépen fütyült a szél fent és esett a hó, így inkább a védettebb szűzhavas keleti hegyoldalon traverzeltem vissza a Zvolen-ra, szintén mély szűzhóban megkerültem a Nova-Hola-t hátulról, aztán a sípályán csúsztam vissza a szálláshoz.

Másnap ragyogó időben a "Skialp Trasa C" útvonalon az erdőben kapaszkodtam a Patociny lift aljáig, innen pedig a Nova-Hola hátsó oldalán át a hegyoldalban másztam tovább a sítúra útvonalon, a végén pedig felkapaszkodtam a gerincre.

Innen jobbra lecsúsztam a "Na Kopiskách" nevű helyig, egy hatalmas jó lejtésű legelőn. A hó itt változatos volt, a keményre fagyott firn mélyedéseiben frissen összefújt porhó volt. Innen felmásztam a Maly Zvolen-re, majd csúsztam mégegyet a szűzhavas lejtőn. Az újabb visszamászás után a gerincen visszamentem a Zvolen-re. Közben csodálato volt a kilátás a Magas-Tátra és a Nyugati-Tátra felé északi irányban, keletre a Chabenec-Velka Chocula vonulat, nyugatra a Krizna- Ostredok vonulat uralta a panorámát. Innen pedig a "B" sítúra útvonalon csúsztam le hosszan a gerincen a Motycianska Hola irányába, majd a balra forduló úton a Zvolen hegyoldalán az erdőben csúsztam vissza Donovaly centrumba.
GOPR6910.JPG
GOPR6912.JPG
GOPR6916.JPG
GOPR6924.JPG
GOPR6928.JPG
GOPR6930.JPG
GOPR6931.JPG
IMG-0515.JPG
IMG-0517.JPG
IMG-0519.JPG
IMG-0525.JPG
IMG-0529.JPG
IMG-0531.JPG
IMG-0537.JPG
IMG-0539.JPG
IMG-0547.JPG
IMG-0555.JPG
IMG-0557.JPG
IMG-0559.JPG
IMG-6234.JPG
IMG-6238.JPG
IMG-6242.JPG
IMG-6255.JPG
GOPR6936.JPG
GOPR6937.JPG
GOPR6938.JPG
GOPR6944.JPG
GOPR6945.JPG
GOPR6948.JPG
GOPR6951.JPG
GOPR6956.JPG
GOPR6957.JPG
GOPR6960.JPG
GOPR6964.JPG
GOPR6973.JPG
IMG-0579.JPG
IMG-0582.JPG
IMG-0584.JPG
IMG-0586.JPG
IMG-0590.JPG
IMG-0593.JPG
IMG-0599.JPG
IMG-0601.JPG
IMG-0603.JPG
IMG-0609.JPG
IMG-0610.JPG
IMG-0613.JPG
IMG-0630.JPG
IMG-0642.JPG
IMG-0657.JPG
IMG-0658.JPG
IMG-0664.JPG
IMG-6273.JPG
IMG-6278.JPG
IMG-6285.JPG
IMG-6290.JPG
IMG-6291.JPG
IMG-6293.JPG
IMG-6296.JPG
IMG-6297.JPG
IMG-6298.JPG
IMG-6302.JPG
IMG-6306.JPG
IMG-6316.JPG
IMG-6320.JPG
IMG-6325.JPG
IMG-6331.JPG
IMG-6342.JPG
nanaytamas
1 élménybeszámolót írt
1
4 éve tag
Szlovákia
Donovaly
2022.02.13.
Február 9--én egy napra látogattunk Donovalyba csúszni kicsit. Mivel hétköznap mentünk alig voltak a pályákon bár délutánra megélénkültek a lejtők. Határellenőrzés nincs, síbérlet vásárlásánál kérnek valamit ami hasonlít egy covid igazolásra, kapsz egy rózsszínű szalagot amit magadra raksz és innentől nem kérnek már semmit a hüttékben sem.
Nova Hola parkoló 10EUR/nap ami a síbérlet érvényesítése után 5EUR. Mosdók , WC tiszták
Két nappal korábban rengeteg hó esett ami a pályákon sajnos nem látszott mert a +5/+7 fokban olvadt, vizes , tapadós felületeket eredményezve még a Nova Holán is!! Itt a 2-es piros pálya még délután is egész jó állapotban volt de az 1,9 már délben nagyon kezeletlennek tűnt:(
A kék pályákon többen voltak de a felületek állapotán ez nem látszott rendben voltak. Minden felvonó üzemelt, sor nem vagy ritkán alakult ki.
admin3
20 élménybeszámolót írt
20
17 éve tag
Szlovákia
Donovaly
2022.01.25.
Tegnapra a szél elcsendesedett és az időjárás remek napsütéses idővel ajándékozott meg minket, így elhatároztuk, hogy benevezünk egy "kezdő" sítúrás kirándulásra.

A Telemix felvonó felső állomásától, azaz Nova Holáról induló (nyáron is népszerű) kirándulóút kb. 3 km hosszan, kisebb szintkülönbségekkel vezet egészen a Maly Zvolen 1372 méteres csúcsáig, mi kisebb-nagyobb megállókkal nagyjából 2,5 óra alatt teljesítettük a 6 km-es távot. Az út nagy része végig egy gerinc mentén halad, így minden irányban garantált a szép kilátás, a Magas-Tátra legmagasabb csúcsait is tisztán lehetett látni. A friss hó és napsütés kombinációjának köszönhetően igazi "képeslap" fotókat készíthettünk, melyekről néhány képet de töltöttünk fel, hátha kedvet kapnak még többen is, hogy elhagyják a jelölt sípályákat:

https://sielok.hu/fotoalbum/donoval...y-turasi-2022-januar/gale...
IMG-0084.jpeg
karezoli
2 élménybeszámolót írt
2
14 éve tag
Szlovákia
Donovaly
2021.12.19.
December 18-án végre ismét síeltünk Szlovákiában. 1 napra mentünk a családdal Donovaly síterepre és remekül éreztük magunkat. A határon nem volt ellenőrzés, és a sípályán az előre online megvásárolt jegyeket pár perc alatt átvehettük. Oltási igazolványt tőlünk sehol sem kértek, bár mi készültünk az applikációval is.
A szezon első sízéséhez tökéletes volt a Zahradiste oldal, ahol szinte sorban állás nélkül tudtuk használni a felvonókat. A pályákon elegendő hó volt, de ezen még lehet és kell javítani.
A megújult büfében csak maszkban és elvitelre lehet vásárolni, amely a teraszon elfogyasztható.
Összességében nem csalódtunk a régóta ismert síterepben, így legközelebb is megyünk.
Donovaly-2021.jpg
scottish
7 élménybeszámolót írt
7
9 éve tag
Szlovákia
Donovaly
2020.02.24.
Még február elején 02.08-02.14 között voltunk itt. Családostól, két gyerekkel, no meg a legkedvesebb anyósommal. Egy hónappal korábban elmentünk, megnézni a viszonyokat. A Sport Hotel már akkor is tutinak tűnt, de havat nem nagyon láttunk.

Szerencsére az égiek kegyeikbe fogadtak, mivel előtte esett vagy húsz centi hó, így a pályákon is porhóban lehetett snowboardozni. A másik nagy előnye Donovalynak, hogy nem csak a pályákon, de akárhol lehet csúszkálni, így a gyerekek vígan szánkóztak az anyóssal, míg mi a pályán gyakoroltunk. Mivel párom még a levelezést gyakorolja, és én sem vagyok veretes feketepályahuszár, ezért szinte csak a kék oldalon csúsztunk. Nekünk tökéletesen megfelelt. Széles pálya, pont annyi letöréssel, hogy még ne essünk-keljünk végig.
Szóval kezdőknek nagyon ajánlott. A felvonó (beülős) nem snowboard barát, ezért lecsatoltunk és kézbe vittük fel a cuccot, mint ahogy a boardosok 80%-a.

A szállás főnyeremeny lett. Bár hivatalosan nem beszélnek magyarul, azért mégis volt aki igen. A gyerekek játszószobája akkora, mint a lakásunk. A Wellness gyerekmedencéjében pedig egy fél napot elpancsoltak. A kaja jó volt, bár a sztrapacskát itt már nem "forgalmazzák" :(

Szerintem míg a gyerekek felnőnek, rendszeres látogatók leszünk.
Pantherophis
6 élménybeszámolót írt
6
13 éve tag
Szlovákia
Donovaly
2020.02.24.
Szombaton síeltünk öcsémmel Donovalyn, először voltunk itt. Egynapos csúszásra még pont racionálisan elérhető távolságra van, és az előzetesen itthon megvett kedvezményes bérlettel remek az ár-érték arány. A 7 órás jegy kiváló lehetőség: ha nem sikerül elég korán odaérni, az esti síelésbe is bele lehet kóstolni.
Szerencsénk volt, mert szép napsütéses/enyhén felhős időjárás volt, még pont a melegfront előtt, így 0 fok körüli időben nem igazán olvadtak a pályák (kivéve a Nova Hola oldal alsó napsütötte részét). Az előző nap esett természetes hó nagyon jót tett a pályának.
Kipróbáltunk szinte mindent, ami ment, ez alapján:
- a pályák kellően változatosak, sokféleképpen kombinálhatók
- a felvonók (a Telemixet kivéve) eléggé korosak
- a Zahradiste oldal önmagában nem egy kifejezetten izgalmas rész, nagyjából egy Eplény/Mátraszentistván dimenziójú terület, viszont kezdőknek és családosoknak kiváló. A haladóbbak is jól elszórakozhatnak a jó ívű pályákon és az ugratókkal.
- a Nova Hola rész a komolyabb, remek vonalvezetésű pályákkal. Viszont sajnos rendkívül buckásodik, ami a meredek részeken kihívást jelenthet. Nagy előnye a felvonókapacitás: sor itt szinte nem is volt.
- a síterület leggyengébb pontja az összeköttetés: egészen döbbenetes, hogy egy ilyen kaliberű terepen nem lehet megoldást találni arra, hogy a forgalmas főutat keresztezve kelljen átmenni a pálya egyik oldaláról a másikra. Technikailag semmi nehézség nem lenne egy síelhető alagutas (pl. Turracher Höhe) vagy hidas (pl. Obertauern) megoldás kiépítésében.

Mindenesetre Budapestről komoly alternatíva egynapos vagy 2-3 napos síelésre is, főleg amikor az időjárás miatt az alacsonyabb magyar pályák szenvednek.
Berta Bálint
1 élménybeszámolót írt
1
6 éve tag
Szlovákia
Donovaly
2020.02.15.
Február 7-től 9-ig síeltem 3 napot Donovalyban édesapámmal, mert szombaton részt vettem a Honda kupa síversenyen. Már többször jártam Donovalyban, de most láttam először napsütésben. Nagyon szép volt a táj. Pénteken még felhős, ködös volt az idő ennek ellenére sokan voltak. Reggel fél 7-kor indultunk Budapestről és 10 óra körül kezdtünk síelni. Bérletet nem kellett váltani, mert apu megvette még Budapesten egy utazási irodában. Először a Záhradiste oldalt próbáltuk ki, a pályák jók voltak, bár helyenként vékony volt rajtuk a hó, mert a tetejénél barna foltok látszódtak. Sajnos csak az ülős és a csákányos lift ment így 4-5 percet sorban kellett állni. Mindössze a 4-es és a 6-os pálya volt nyitva, ezért sokan voltak a pályán is. A tömeget megunva átmentünk a másik oldalra, a telemix aljába. Mivel az S2-es nevű kis tányéros összekötő lift nem járt, sílécen botozás nélkül sajnos nem tudtunk átcsúszni, apukám le is csatolt és gyalog próbálkozott. Utána át kellett menni a főúton, ami szerintem elég veszélyes. Végül megérkeztünk a telemix felvonóhoz. Itt szerencsére nem volt sor. A hegy teteje ködben volt, alig lehetett látni és csak az 1-es pályán lehetett síelni, ami nagyon buckás volt. 3 csúszás után inkább visszabotoztunk a másik oldalra és ott síeltünk. Délutánra már a nap is előbukkant. Szombaton a verseny napján gyönyörű napsütéses idő fogadott és elindítottak még két tányéros felvonót (D, P3). A pályákat éjjel ratrakolták és még nappal is hóágyúzták, eltüntetve a barna foltokat. Nagyon szép időben jó pályákon csúszhattam, de a tömeg még nagyobb volt mint előző nap. Miután lecsúsztam a verseny távomat, átmentünk a telemixes oldalra. A másik oldal is sokkal jobb volt, délután is csak kicsit volt buckás, gyönyörűen sütött a nap és végre lehetett látni a tájat és a pályát is. Szombaton is csak az 1-es pálya volt nyitva. A két oldalt összekötő kis tányérost sajnos egyik nap sem indították el. Mivel egész nap 0 fok körül volt a hőmérséklet a pályák nem olvadtak, csak kicsit buckásodtak. Vasárnap ugyanolyan szép idő volt mint szombaton. Reggel a telemix parkolójában álltunk meg és ezen az oldalon kezdtünk síelni, délig nagyon jó volt az 1-es pálya, mert most is csak az ment, de nagyon sokan voltak rajta. A pálya felső meredek szakasza alján egy éles bal kanyart kell venni, van ugyan háló, de az egy fél méteres deszka kerítés tetejéhez van rögzítve, apuval néztük is a felvonóról, hogy mennyire balesetveszélyes lehet, ha valaki elesik és neki csapódik a deszkapalánknak. Délben átálltunk a kocsival a Záhradiste oldal parkolójába és zárásig ott síeltünk. Kevesebben voltak, mint szombaton, kisebb volt a sor is a felvonóknál, a pályák is jók voltak. A bérlet délután 4 óráig érvényes, de még 4 óra 5 perckor is felengedett az ülős felvonó. A parkolóhoz vezető tányérosok pedig bőven 4 óra után is felvittek, de ott mindig nagyon hosszú sorok voltak. Minden nap a felső parkoló melletti büfében ebédeltünk, nagyon ízlett a cigány pecsenye zsemlében (5 euro), de volt hot-dog 2 és rántott sajt sült krumplival 6 euroért. A lenti étteremben pedig nagyon finom tejszínes forró csokit adtak (3,3 euro). Bár sokan voltak és a pályák is kicsit rövidek, jól éreztem magam és örülök, hogy végre napsütésben láthattam ezt a síterepet.
20200207-143812.jpg
20200207-143816.jpg
20200207-143820.jpg
20200207-143828.jpg
20200207-143840.jpg
20200207-143847.jpg
20200207-144131.jpg
20200208-131710.jpg
20200208-131731.jpg
20200208-131827.jpg
20200208-131831.jpg
20200208-131914.jpg
GGregory
17 élménybeszámolót írt
17
6 éve tag
Szlovákia
Donovaly
2020.02.09.
A hétvégét Donovalyban töltöttük, szombaton csak a kék (Záhradiste) pályákon síeltünk. A 4-es és a 6-os pályákat váltogattuk, talán a 4-esen több kört tettünk meg. A 8-ason és a 7-esen is csúsztunk egyet-egyet, de azokat inkább csak logisztikai célból használtuk. Hóesés ide vagy oda, csak a korábban hóágyúzott pályák voltak makulátlanok, a többin azért vasárnapra már előjöttek itt-ott foltok. Síelhető pályakilométerek tekintetében nem áll jól Donovaly, a 13-as például nem is pálya, hanem egy behavazott szekérút a Party Ski melletti parkolóig, ha ott parkolt/szállt meg valaki akkor végülis jobb, mint gyalogolni. Azért azt fontos leszögezni, hogy a fő pályákat jól lehet variálni, így a széles 6-oson több variációban le lehet jönni, vagy éppen átcsúszni a felénél a 4-esre. Illetve van egy csomó kialakított ugrató, korlát stb. stb…
Kezdőknek a 8-as (14-es) és 7-es pályák tökéletesen megfelelnek, ment még a 11-es is, de ezt nem próbáltuk.
Vasárnap viszont a Nová hola-n kezdtünk. 9:30-ra értünk a parkolóba, hely nem sok volt, de a parkolóőrök segítettek beállni (itt talán azért van sorompó a parkolón, hogy a megtelt parkolóban ne körözzenek fölöslegesen az autók). 10:00-re föl is értünk a tetejére (kabinossal mentünk mert anya nem csúszott). Mi két kört mentünk, a pálya teteje volt kicsit jeges, de nem volt vészes, sorban állás nem volt (a Záhradiste-n akár 15 percet is kellett sorba állni). 11 körül átmentünk autóval a Záhradiste pályarészre, szerencsére 50-60 m-re a 8-as pályától találtunk is helyet a parkolóban.
Ebédet szintén itt a Yeti bárban oldottuk meg mindkét nap (hamburger 6, hot-dog 2, sültkrumpli 3 Euro), három főre 12-15-ből mindkét nap megoldottuk. Forró csoki, Capuccino és tea 2-3 Euró/ital. Kiszolgálás ebédidőben 2-5 perc!
Szerencsére nagyon jó időt fogtunk ki, ez már ránk fért ebben a gyenge télben.
IMG-20200209-102151.jpg
IMG-20200209-123013.jpg
IMG-20200209-102206.jpg
IMG-20200209-132803.jpg
IMG-20200209-102205.jpg
TKata
21 élménybeszámolót írt
21
15 éve tag
Szlovákia
Donovaly
2019.03.22.
Csütörtökön estefelé mentünk síelni Donovalyba a hosszú hétvégére. Zólyomnál 8-10 fok és szórványosan eső. Besztercebánya felé már hidegebb, aztán Stare Hory után a csapadék elkezdett átmenni havas esőbe, az erdőben már lehetett látni a havat. Aztán Donovalyba már este fél8-kor erős havazásban érkeztünk meg. Kicsi izgulás volt, hogy a szállás felé vezető úton kell-e hólánc, de téli gumival simán odajutottunk. Éjjel esett 15 cm friss hó, másnap egy kicsit borús idő minusz fokokkal, ideális sielős idő fogadott minket. Először a Nova Holára menő Telemixhez mentünk, a szállástól térdig érő friss hóban kellett legyalogolnunk. A csúcson elég erős, hideg szél fújt. A piros pályákon kevesen voltak, mégis a friss hónak köszönhetően 10 óra után már buckásodott, főleg a letöréseken. Mindezek ellenére nagyon jó köröket lehetett menni. Igazi különlegesség volt a Nova Hola csupasz részén a pályán kívüli porhóban a szűzhavas síelési lehetőség. Délután átmentünk a másik oldalra, ahol egy kicsit többen voltak, de tömeg itt sem volt, néha egy-egy felvonónál kialakult egy pár perces várakozás, de ez volt a legtöbb. A szélen lévő csákányos és húzós felvonó pályáin pedig volt olyan, hogy egyedül mentünk. Pénteken és szombaton is volt esti síelés, gyakorlatilag a 7 órás jegy folyamatosan jó volt míg le nem járt, így még 5 óra után is mentük a köröket. Éjjelre erősen lehűlt a levegő, de szombaton napközben már a lentebbi részeken egy kicsit felpuhult, gyengén vizesedett a pálya. Vasárnap erősebben. Szombaton bejött pár síiskola és a helyi síklub számos gyakorlója, de még így is bőven elfértünk.
Igazi havas hangulat, nagyon jó körülmények és örömsíelés a márciusi télben.
Misuty, hótaposás a Telemixhez
NovaHola, piros pálya
Mélyhó pályán kívül
20190315DonoM.jpg
20190316DonovalyZP.jpg
20190316DonovalyZPA.jpg
bertazs
55 élménybeszámolót írt
55
11 éve tag
Szlovákia
Donovaly
2019.02.14.
Február 9-én érkeztünk Donovalyba, mert a gyerekek részt vettek a Honda kupa amatőr síversenyen. Az idő ködös, felhős volt mínusz 1-2 fok. Aznap szinte mindenki magyar volt, sokan is voltunk, a hírek szerint 220 gyerkőc indult, így sorállás is volt a felvonóknál, de az aznapi síelést úgyis feláldoztuk a verseny oltárán. Délután, viszont már többen haza mentek a verseny után, az idő is tisztult kicsit, a köd is feljebb emelkedett és végül is lehetett csúszkálni. A pályák rendesen behavazva, nem olvadtak, csak a középső buckásodott a rengeteg ember miatt. A szélső pályák viszont egészen jól tartották magukat. Az ugratós pálya (fun park) is teljesen rendben volt. A csákányos felvonó mellett pedig kitűztek egy kb. 300 m hosszú óriás műlesikló időmérős pályaszakaszt, ami jó móka a családnak, lehet a gyerekekkel versenyezni, bár inkább rövidebb lécekhez van tűzve, de én is jól szórakoztam rajta, hát még a gyerekek, amikor jobb időt mentek a szüleiknél. Az északi oldal teteje egész nap teljesen ködbe veszett, így nem is mentünk át aznap – nagyon mások sem - hanem a déli oldalon síelgettünk zárásig. Másnap reggel a webkamerát megnézve Donovalyban megint köd volt, de a Rózsahegyi (Ruzemberok) kamera képe napsütést ígért, így aznap ott síeltünk.
3. nap ismét Donovalyt választottuk a hazaút előtti síelésre. Aznap felhős volt az idő, de legalább nem volt köd, ellenben fújt a szél, de délutánra még a nap is előbukkant. A 0 fok körüli hőmérséklet nem rontott a pályákon és sokkal kevesebben voltak, mint szombaton, így nagyobb sor sem alakult ki a felvonóknál és a kevesebb ember is a pályák javára vált. Bemelegítésként csúsztunk egyet a laposabb oldalon, de látva, hogy jók a látási viszonyok, átmentünk az északi oldalra. Egy dolgot nem értek. Hogyan nem képesek megoldani 20 éve (mióta először voltam itt), hogy amikor átcsúsznánk a telemix aljába, ne a főúton kelljen a gyerekekkel, síléccel a kézben kvázi életveszélyben átmenni a dübörgő kamionok, buszok és elhúzó személy autók között. Ráadásul a visszajövetnél nem működött az egyik húzólift a kettőből, úgyhogy még botozni is kellett jócskán, vagy lecsatolni és felkutyagolni. Csak azért nem értem, mert közben minden más dinamikusan fejlődik és egy két dolgot kijavítva teljesen korrekt síterep lehetne. Szóval felmentünk a telemixxel (itt szinte alig volt ember a felvonónál) és az 1-es és 9-es pályát váltogattuk. Mindkettő hosszabb, kicsit meredekebb piros pálya mint a szemközti oldali pályák, de jó esésűek, jól síelhetőek. Mivel éjjel esett 5-10 centi hó a ratrakolt pályára, kicsit mélyebb havon, enyhe buckákon csúszhattunk, de ez még abszolút nem volt zavaró, az én GS lécemmel is hibátlanul és tempósan lehetett abszolválni. A 2-es pálya a tányéros aljába, az első felmenetelnél még nyitva volt, akkor nem csúsztunk még le rajta, de bánhattuk, mert később 2-3 csúszás múlva valamiért lezárták, bár a felvonót nem állították le, de nem mertük megkockáztatni. Mikor a gyerekek megéheztek kénytelenek voltunk visszatérni a másik oldalra, mert a Telemixnél lévő büfé zárva volt. Újra átkeltünk a főúton, majd felgyalogoltunk a nem üzemelő felvonó mellett az üzemelőig és visszatértünk. A hütte árak teljesen korrektek 2 euro körül van hot-dog, 3-4 euroért hamburger, sültkrumpli, 6 euroért gőzgombóc. A nap hátralévő részében már itt a déli oldalon síelgettünk, a szélső pályák még ekkor is hibátlanok voltak, középen megint kicsit buckásabb, de nem annyira mint szombaton. A gyerekek most is nagyon élvezték az időmérős és az ugratós pályákat. A végére kezdett kicsit elromlani az idő, sötétebb felhők jöttek és a fagyott hódarát vágta a az arcunkba a szél, de szerencsére ez csak utolsó csúszásnál volt, így egy kellemes aktív nappal búcsúztunk el Donovalytól
vargamarc
1 élménybeszámolót írt
1
5 éve tag
Szlovákia
Donovaly
2019.02.10.
Sziasztok!
Február 4-8-ig voltunk Donovalyban. Az öt napos bérletet már itthon megvettük a Lupus Travelnél, aznap pont jó volt az Euro árfolyama. Egyébként kint minden rendben volt a bérlettel. A 2/A-n mentünk és Ipolyságnál léptük át a határt, Zólyom és Besztercebánya érintésével érkeztünk a sípályához. A nagy tranzit forgalom ellenére jól telt az utunk.
Mind az öt nap a Nova Hola pályáin síeltünk, egyszer-kétszer mentünk át a Zahradiste oldalra éjszakai sielésre. Első nap hatalmas szél és köd nehezítette a sportolást, ezért kevesen jöttek, cserébe szuper volt a pálya. A többi nap viszont gyönyörű napsütéses idő volt, néha egy-két felhő és szellő. A piros 1-es és 9-es pályát viszont minden nap csak 11-ig lehetett normálisan használni, mert utána buckássá és jegessé vált. Sérülések, balesetek miatt, szinte minden nap szükség volt hegyi mentőkre, egy alkalommal mentő helikopterre is. A fölső 2-es pálya viszonylag alkalmas volt egész nap.
Maga a síelés élménye jó volt, viszont a pálya környéke (parkoló) kritikán aluli, 6-8 cm-es jég borította a területet,(úgy tűnt, hogy még a hajlandóság sem volt meg arra, hogy idejében el legyen takarítva a hó) ilyet máshol még nem tapasztaltam.
A Funparkban teljesen kezdők számára adnak lehetőséget síelni tanulni. Egy oktató óra 50 perc, ennek az ára gyerek, illetve felnőtt esetében 29-31 Euro + 6-8 Euro a tanpályára való belépés. Lehet választani magyar és szlovák oktatók közül, aki teheti és szeretné, hogy gyermeke tudjon síelni,vagy aki felnőttként szeretné most kezdeni, azoknak mindenképpen ajánljuk az ottani síoktatást!
MonteCristo
1 élménybeszámolót írt
1
6 éve tag
Szlovákia
Donovaly
2018.01.23.
Sziasztok!

Január 13-án, szombaton voltunk Donovalyban, egyfajta bemelegítésképp a februári, francia sítúrára. A 7 órás jegyeket már Budapesten megvettem előre, az itt is ajánlott utazási irodában, kedvezményes áron, 24,5 euróért darabját (ebből két euró visszajár a kártya leadásakor, automata is működik). Az út Pestről 3 óra volt, megállásokat nem számítva. A waze használatát ajánlom, csak Szlovákia területén pontosan jelzett 4 különböző trafit/ellenőrzést. Nem sokkal 9 után érkeztünk, és még pont találtunk helyet a Nova Hola alatti parkolóban.
Meglepően hűvös, szeles idő volt és szinte egész nap ködös volt, különösképp a csúcson. Mivel előtte sokáig nem nagyon esett hó az időjárásjelentések szerint, csak megerősíteni tudom az előttem hozzászóló tapasztalatait. A piros pályák mindegyike jeges volt, csak néhány folt volt, ahol szépen lehetett csúszni igazi hóban. Mivel kezdők is voltak velünk, akiknek ez túl nagy kihívást jelentett, átmentünk a kék pályás oldalra, amely viszont zsúfolásig volt családokkal, kisgyerekekkel és kezdőkkel, cserébe a hó csak kicsit volt jobb állapotban. A síelést így aztán ismét a Nova Hola pályáin zártuk, de a helyzet délutánra sajnos csak romlott, szinte végig a jeget karcoltuk egy-két szakasztól eltekintve.
Aznap is és utána is havazott a területen, így biztos vagyok benne, hogy akik olyankor mennek, amikor kicsit több a hó, nem fognak csalódni. Nekem nagyon tetszett a piros részek esése és vonalvezetése, a kék pályákat főleg kezdőknek ajánlanám. Összegezve, ha a hóviszonyok megfelelőek, szerintem nagyon megéri itthonról kimenni akár egy napra is, hiszen alig több pénzért egy lényegesen élménydúsabb és szebb terepen csúszhatunk, mint a legtöbb hazai pálya.
unnamed2.jpg
unnamed.jpg
unnamed3.jpg
Lalo85
7 élménybeszámolót írt
7
7 éve tag
Szlovákia
Donovaly
2018.01.15.
Sziasztok!

Most 13-án szombaton ugrottunk át Dóvalba csúszni egyet tekintettel a siralmas hazai állapotokra. 18 év után voltam itt először, találkoztam új dolgokkal. A parkolók ingyenesek, ez pozitív meglepetésként ért, a 2000-es évek elején még nem volt így. A jegyet hamar megvettük, jó döntés volt, hogy hét órás jegyet vettünk, mivel relatíve későn értünk oda (11 óra), így ki tudtuk használni az esti sízés lehetőségét is. A pályákon több magyar volt mint helyi, az éttermekben, pénztárakban alap magyar szavakat már tudogatnak. Mi a Nová Holá oldalon voltunk, az 1-es, és 9-es hosszabb pirosak már első csúszásunkról, 11:30-kor meglehetősen jegesek voltak, ez a nap folyamán egyre csak romlott, késő délután már inkább műkorcsolya versenyre volt alkalmas, sem mint síelésre. Nyilván a kevés hó ebben szerepet játszott, de ez így katasztrófa volt, hasonlóra csak Telgártról emlékszem. A 2, és 2a pályák viszont jók voltak, ezen csúszkáltunk egész nap, még zárás előtt is jó állapotban voltak, kivéve a felső szűkebb részt, amik itt is jegesedtek. Volt lehetőségünk kis pályán kívüli síelésre is, ami egész jó volt annak ellenére is, hogy rég esett hó, és eljegesedett a teteje. Ahhoz képest, hogy szombat volt, nem volt tömeg, a felvonóknál nem kellett várni. A 2, 2a pályák alján lévő Hüttében semmilyen idegen nyelvet nem beszéltek, az ételek kizárólag tótul voltak kiírva, és a választék is nagyon gyenge volt, jellemző, hogy du 1-kor kezdtek neki a padokról a nap folyamán lehullott havat letakarítani. Ezt ennyiben is hagytuk, és az 1-es, és 9-es piros alján lévő Hüttében ebédeltünk, az árak és ízek megfelelőek voltak, a pincér annyit tudott is magyarul, ami nekünk elég volt, de angolul is beszélt vmennyit. Wifi csak ebben az étteremben, vmint a túloldalon, az iglunál volt, máshol nem. A Nová Holá oldalon a négyes lift 4-kor zárt, így átsétáltunk a Zahradiste oldalra. A 13-as felvonót nem üzemeltetik (azt nem értem miért nem, mert így aki át akar menni csúszni Nová Holáról Zahradistére annak kell vagy 1 km-t sétálni), így sétáltunk az út mellett, a fahídon át. Maradt még másfél óránk a hét órás jegyből, azt a 6-os kéken csúszkálva töltöttük este hatig, a négyes ülős járt végig, melynek sebessége egyébként csiga 2.Ezen az oldalon a pályák szét voltak túrva, de értelemszerűen jegesedésről nem beszélhetünk, mivel nem volt annyi meredeksége. De a hó egész kellemes állapotban volt. Sorállás itt sem volt, és ahhoz képest, hogy hétvége volt, meglepően kevesen voltak, ekkora, estére már a sízők kb. 90%-a magyar volt. Ami feltűnő volt még nagyon, hogy boardosakat alig láttam, ellenben a hatos kéken rengeteg bukást, látszik, hogy sokan itt sajátítják el az alapokat. Az utazás Bp.-ről az tényleg három óra, csak Zólyom és Besztercebánya között lehet normálisabban haladni az autóútnak köszönhetően. Összességében fejlődtek az elmúlt 18 évben, de sztem ha Magyarországon lenne hasonló lehetőség (nyugatról nem is beszélve) sokkal többet ki tudna belőle hozni egy üzemeltető. Ha választhatok Eplény, Szentistván, vagy Dóval között, én otthonra tenném a voksom.
Anna12
1 élménybeszámolót írt
1
12 éve tag
Szlovákia
Donovaly
2018.01.12.
Jan. 8-10 között három napot töltöttünk Donovaly síterepén. Az előrejelzett 40 cm-es hó vastagsága nagyon érződött a helyszínen, helyenként barnás hó mutatta, hogy a síelők szépen "teljesítettek." Amúgy enyhe idő lévén nem voltak jegesek a pályák, inkább vizes-kásás állagúak. Déli 12-13 óra után eléggé össze voltak túrva a Nova Holá melletti 9-es és a négyüléses felvonó melletti 6-os pálya nagyobb szakaszai. Kissé hidegebb időjárás és több hó lett volna az ideális, azonban így sem unatkoztunk. A Nova Hola aljánál található Chata pod Magurou panzió kis étterme sok finomsággal szolgál elfogadható áron. Szobái is megfelelőek ár-érték arányban, ha valaki szerényebb-olcsóbb pályaszállást keres. Magán síoktatót is lehet foglalni interneten, teljesen kezdőknek napi 2 óránál többet azonban nem érdemes fizetni tapasztalatunk alapján.
Konrád Leo
28 élménybeszámolót írt
28
7 éve tag
Szlovákia
Donovaly
2017.03.19.
Vasárnap megtartottuk éves kisíelésünket Donovalyn. A tegnapi havazás után ma ragyogó napsütésben élveztük a csúszást. Reggel jók voltak a pályák, aztán 11.00 után egyre jobban felpuhult az alsó rész. Nová Hola teteje nagyon jó volt egész nap, a déli tájolású alsó részek pedig sajnos egyre buckásabb, néhol kövesek. De a tető panorámája és a fenti pálya szakaszok minden fáradalmat megértek- a kisfiam bírta a fáradalmakat én már kevésbé. Reggel bemelegítettünk a Zahrdiste oldalon, aztán átsétáltunk a Nová Hola felvonóhoz itt töltöttük a nap nagyrészét, aztán vissza séta a Patty ski mellett (erre felé sár volt), a felvonók alól elolvadt a hó. Ezután levezetés, az egész jó állapotban lévő Zahrdiste pályákon. Séta helyett gondoltunk az autókázásra is, de én lusta voltam bakancsot le- felvenni, inkább izzadtam a napon kutyagolva- mi lesz itt nyáron?:-). Jegypénztár csak lent a Zahrdiste alján (itt nagyon kedves és mosolygós a pénztárosnő) és a Telemix felvonónál volt. A jegy visszaváltó automata működött. Reggel +1, délután +5 fok volt a fenti nagy parkolóban- Besztercebányán délután +11. A szél néha kissé megélénkült, felkavarta a havat, de aztán eltűnt a hegyek között. Nagyon jól éreztük magunkat, igazi tavaszi sí élményben volt részünk.
P1310745.JPG
P1310795.JPG
P1310736.JPG
P1310733.JPG
P1310752.JPG
P1310778.JPG
P1310790.JPG
P1310841.JPG
P1310846.JPG
P1310847.JPG
Reggel 9.30- kor
Délután 14.00- kor
Robal
1 élménybeszámolót írt
1
7 éve tag
Szlovákia
Donovaly
2017.01.24.
Január 22-én voltunk a Donovaly sípályán. A pálya 8:30-kor nyit, de ekkor már a Telemixhez legközelebbi parkoló be is telt (csak itt csúsztunk) ami nem olyan nagy csoda, mert nem túl nagy méretű, a közvetlen mellette lévőben persze még volt hely. A pálya jól kezelt volt, nem volt jeges. Reggeltől kb délig a helyi nagymenők száguldoztak volt is pár ütközés. Délutántól már eltűntek a gyors sielők cserébe a pálya kezdett egyre ramatyabb lenni és buckásódni, ahol kikokopott nem volt jeges, inkabb tömör hó volt, ami jó éllel megfogható.
A reggeli korai érkezés erősen ajánlott. Magyar irodában 21 eurért jegy kapható és jó situdással ár-érték arányban már Eplénnyel szemben komolyan elgondolkoztató 200 kmnél nem távolabbról érkezőknek...
A pályán kívüli sielés számomra nem volt opció a kevés hó és keményre fagyottság miatt sem, így nem kockáztattam.
pinter14
4 élménybeszámolót írt
4
11 éve tag
Szlovákia
Donovaly
2016.12.29.
Tegnap mi is Nova Holan sieltünk. Sokkal jobb szájizzel, mint ahogy leirtad. (Amúgy dec 26-án 5 fok volt éjjel se fagyott, várható volt h. Ha vmi megolvad akkor egyszer vissza is fagy)

09.00kor mentünk első kört: pályán ratrakolt friss hó, előző nap nagy hófúvás volt délután nem is ment a felvonó, így pálya mellett voltak részek ahol 1 m friss hó volt, de valahol csak a szikla pár centi hóval megtèvesztésként, de teljesen jó volt.

12.00kor pályán a meredek részeken 70%ban jég, maradék bucka.Alsó részeken jobb volt az arány. Viszont még délben is sok helyen találtam teljesen friss nyomokat pálya mellett.
Fű a pályán sehol nem volt, kb. 1 méter hóágyuzott hó/jég van a pályán, ahol fű volt az már nem a pálya volt.

14.00-ig maradtunk óránként tudtunk kb. 5 kört menni, semmi sor nem volt.

Hóágyuztak ezerrel nem lesz ez olyan rossz a napokban.Másik oldalon is mentek hóágyuk és az eleve nem ennyire jeges.
Pluszpont hogy van diák jegy ,24 €. (Eu26-os diákot elfogadják)
karezoli
2 élménybeszámolót írt
2
14 éve tag
Szlovákia
Donovaly
2016.12.18.
Szisztok !
Ma síeltünk egy kellemeset a családdal Donovalyban, ezért adnék egy friss helyzetjeletést a körülményekről.
4 sílift üzemelt, kettő a parkoló alatti területen, a négy üléses és az erdő melletti tárcsás.
Síelni a négyüléses felvonó két oldalán tudtunk jól előkészített pályákon és délutánra sem volt jegesedés. A felvonóknál ~ 5 perces sor volt, így szinte folyamatosan mentünk. A bérlet 10 Euróba került, ami nagyon megérte, mert egy nap alatt ilyen sokat már régen síeltünk Szlovákiában.
Sajnos a Nová-Hola hegyen a pálya még zárva volt. Ahogy távolról láttam, vannak még fekete területek. Biztosan sokat dolgoznak a gépekkel, de nagyon kellene a természetes hó.
skioutlet
13 élménybeszámolót írt
13
18 éve tag
Szlovákia
Donovaly
2016.12.06.
Ma csodás, napos idő volt. Időnként erős északi széllel. Jó, hogy nem Chopokra mentünk.
Alig voltak. Egy gödi szakiskolás busznyi csapat volt, és voltak autóval is magyarok. Összesen kb 80-100 fő. Bemozgásnak még a profiknak is jó! A jegy 10 euró, de a 4 órás jegy csak 8 euró, ha jól emlékszem december 25-ig.
donovaly20161106-129.jpg
donovaly20161106-127.jpg
donovaly20161106-131.jpg
donovaly20161106-136.jpg
donovaly20161106-135.jpg
donovaly20161106-134.jpg
Dave
3 élménybeszámolót írt
3
19 éve tag
Szlovákia
Donovaly
2016.03.16.
Donovaly-n Funparkban voltunk március 15-én. 14-én mentünk volna, de láttuk, hogy 15-én fog esni friss hó, úgyhogy átraktuk az utazást. Rendesen nekiállt esni útközben. Zólyom/Zvolen előtt még eső zuhogott, Besztercebányára már hasesővé alakult, Donovaly-n pedig úgy elkezdett esni, hogy alig láttunk. Az utak rendesen meg lettek szórva előtte, úgyhogy nem volt havas vagy jeges. Maga az út is jó volt és haladni is jól lehetett végig. Besztercebányától fel Donovaly-ra volt pár kátyú, de semmi komoly.
Donovaly-n minden kis utat letúrtak és felszórtak hóláncos kotróval.

Pattyski-be mentünk, most először, hogy lássuk a Funpark mit nyújt gyerekeknek. Jövőre gyakran akarunk járni a 3 frissen tanult gyerekkel, gondoltuk felmérjük. A programot illetően semmit nem döntöttünk el, de azért bedobtuk a csemeték léceit. Összességében jól sült el, az egyik csemetét beadtuk oktatásra és kajálás közben nézelődtünk, hogy a síliftes pálya hogy üzemel, milyen az oktatás.

Oktatás:
Van magyar nyelvű oktató. Szezonban több, a végén kevesebb. A miénket egy szlovák srác oktatta, végtelen türelemmel.
1 órás gyerek oktatás 19€, plusz a funpark használat. funpark használat 1 órára 6€, 2 órára 10€, egész napra 13€.
Egy család mellettünk kajált, az ő gyereküknek a 2 órás magán oktatás 27€ volt, plusz funpark használat.
Egy másik család a csemetét a 2 órás délelőttös síoviba adta be. A két óra így csoportban 11€-ba került, plusz a funpark pályahasználat.

Kajaárak:
Ebéd 2 felnőtt+2 gyerekre 25€-ból megvolt. Ezt ettük: rántott sajt sültkrumplival és salátával, sűrű káposztaleves, 2 tányér spagetti, gőzgombóc, 2 espresszó(marha jó a kávéjuk), 0,5l víz, 3 tea, meg egy tejszínhabos kávé. Szerintem abszolút nem drága. A személyzet udvarias, kedves volt, a kaják finomak, az épület modern.
A teát kiemelném. Különösen finom "cukros-menzás", imádjuk, de az 1€/2dl-t sokalltam. De ez volt az egyetlen kiugró tétel.

Sisakot meg bakancsot kellett kölcsönözni, ezek 1-1 órára is 4-4€-ba kerültek. A bakancsunk sajnos még vizes volt, miután betétet mostunk pár napja, a sisakot meg elfelejtettük, miután direkt síelést nem terveztünk. Mindegy, béreltünk szép pókemberest. :)
Égett a pofám, de a csemetém nekiállt vitatkozni az oktatóval. Előjött a tipikus síelni akarok tudni, de nem akarok tanulni az 5 éves kis-sárkányból. Az oktató egy helyi szlovák srác volt, jó magyar tudással. Miro, ezúton is kösz a türelmet. :D Remélem te vagy a főnököd olvassa. :D

Következő szezonban szeretnénk minél többet jönni hétvégeken, úgyhogy próbáltam infót kinyerni a személyzetből. A recepciós sajnos nem beszélt magyarul. A kölcsönzőpultnál az egyik srác beszélt angolul némileg, de nem értettük egymást akcentusbeli okokból kifolyólag. Végül egy mackósabb termetű fickót sikerült elcsípni a kölcsönzőpultban aki beszélt magyarul. Gyorsan megmutogatott mindent és adott egy prospektust is, úgyhogy képbe kerültem. Utólag kiderült amikor itt a honlapon olvasgattam a cikkeket, hogy ő volt a tulajdonos. :)

Esztergomtól 140 perc autópályát is beiktatva, úgyhogy egész jó egynapos program. Ha sikerül valami kellemes apartmant találni, akkor komplett hétvégére is, bár nem tudom, hogy adnak-e ki szállást 1-2 éjszakára.
IMG-6170.JPG
IMG-6075.JPG
IMG-6187.JPG
IMG-6077.JPG
IMG-6087.JPG
IMG-6079.JPG
IMG-6092.JPG
IMG-6102.JPG
IMG-6094.JPG
IMG-6169.JPG
IMG-6155.JPG
IMG-6119.JPG
IMG-6208.JPG
IMG-6223.JPG
IMG-6214.JPG
Robin
91 élménybeszámolót írt
91
17 éve tag
Szlovákia
Donovaly
2016.02.14.
Pénteken a friss havat személyesen teszteltük.
Szép kis hó esett és igazi örömsíelés volt.
Délelőtt szűrt napsütés de délutánra leszakadt az ég és újból havazott, de nem kicsit.
20160212-101041.jpg
20160212-101644.jpg
20160212-101751.jpg
20160212-105005.jpg
20160212-105010.jpg
20160212-111506.jpg
20160212-112342.jpg
20160212-112434.jpg
20160212-112447.jpg
20160212-121530.jpg
sandorakos
6 élménybeszámolót írt
6
14 éve tag
Szlovákia
Donovaly
2016.01.22.
Tegnap (2016.01.21) voltunk kint egy napra síelni. Őszintén szólva kicsit jobbra számítottunk. Kevesen voltak, minden tökéletesen működött, pár cm friss hó volt a pályán DE 10 óra körül a Nova Hola oldalon csúnyán előjött a jég a hó alól és a helyzet természetesen nem javult később sem.
Hóágyúztak serényen, gondolom a hétvégén nyitják a többi pályát is, remélem esik hó bőven, hogy csak a jégpályán legyen jég ne a sípályán.
IMG-20160121-103716.jpg
IMG-20160121-132111.jpg
IMG-20160121-132115.jpg
IMG-20160121-132118.jpg
Friss porhó!!!
golo
23 élménybeszámolót írt
23
14 éve tag
Szlovákia
Donovaly
2016.01.16.
A mai napon a Nova Hola oldal is kitűnő volt. A pálya a természetes hónak köszönhetően kellemes, a legfelső, meredek rész kivételével nem jeges, jól síelhető.
A pályáról letérve pedig a szélnyomott friss porhóval borított füves lejtőkön és a nem megnyitott pályákon még egy kis freeride-ra is adódott lehetőség.
A friss, tiszta sarkvidéki maritim levegőben enyhe szélben alul -4 fent -9 fok, és a torlódó felhők között délelőtt még a nap is előbukkant.
CAM00127.jpg
CAM00133.jpg
CAM00132.jpg
almlieber
2 élménybeszámolót írt
2
10 éve tag
Szlovákia
Donovaly
2016.01.16.
Sziasztok! Nagyon jól síelhető a Zàhradište oldal, nyitva a 4, 6, 7, 8, 14-es pàlya, ebből éjszaka (16-21 h-ig) is síelhető a 6-os és 8-as (a Novà Hola-n mi nem voltunk). Kezdőknek (mint mi is :)) SZUPER a Zàhradište! Koliba Goral vendéglőt nagyon ajànljuk!
4.jpg
10.jpg
image-bb185194e3b12ef0b96cfa99789ea83a1ae65d52f56e2a592a759cb0b7877ee4-V.jpg
image-e589084a7564d67543586b7cb7395275cd0af8c58c0c6b8ad93ddcd65fc1c4f5-V.jpg
20160115-153322.jpg
20160115-152403.jpg
1.jpg
landsurfer
1 élménybeszámolót írt
1
12 éve tag
Szlovákia
Donovaly
2015.04.10.
Húsvét vasárnap reggel fél hétkor indultunk a Pöttyös utcai metró megállótól és fél tízkor már a Zahradiste oldali parkolóban vigyorogtunk, miután alaposan felmértük a terepet. Tovább autóztunk a felvonók fölé. A nap már szépen sütött, fagypont körüli hőmérséklet lehetett. A hatalmas (kb.60 cm) hó meglehetősen süppedős volt és motoros szánokkal barázdált.
A szél a völgy felől fújt a hegyoldalra (északias), szinte vízszintesen lehetett haladni a legmagasabban fekvő szálloda és egy facsoport, illetve az aszfalt út végénél lévő információs tábla között. Nem túl tágas terep, inkább technikás. A lécek 10 cm mélyen a hóba süllyedtek és a motoros szánok által karistolt nyomokon hatalmasat döccentek, ehhez hozzájött a szélerő hullámzása, mégis élveztem ahogy egyre jobban megszoktam a terepet. Olyan volt, mintha egy vadlovat törtem volna be. El is fáradtam, úgy három órás freeride után.
Ekkora hóban még sosem hókájtoztam. Furcsa volt, hogy esés után nem tudtam feltámaszkodni, mert a kezem hónaljig belefúródott a hóba. Első tapasztalat szerzésnek jó volt, de nem jobb, mint a Bakony. Ha valamikor újra eljövök, igyekszem inkább délies szelet kifogni és alacsonyabb hőmérsékletet, ugyanis a hegygerinc túloldalán tett túra során találtam egy ennél is nagyobb terepet, ahol a délies szél jól érvényesülhet és keményebb havon a lécek is jobban siklanának. Egyszer talán még jól jöhet ez tartalék terepnek, ha otthon nem lesz hó.
donovaly7.JPG
donovaly5.JPG
donovaly2.JPG
MGMM
15 élménybeszámolót írt
15
14 éve tag
Szlovákia
Donovaly
2015.03.16.
Sziasztok!

Vasárnap, 15-én voltunk itt síelni.
A két kisfiam ( 5 és 6,5 évesek )ebben az idényben kezdte a sítanulást ezért választottuk ezt a helyszínt, most voltunk velük először "igazi", felvonós, hóborította sípályán.

A meleg időjárás ellenére reggel még jók voltak a pályák, de dél körül már gyakorlatilag mély kásában síeltünk, egyik másik lankásabb pályán már-már tuszkolni kellett magunkat.
A várakozásainknak megfelelően a Zahradiste oldal kék pályarendszere tökéletes megfelel kezdőknek,kis gyerekeseknek akár első alkalommal is, úgy a pályák lejtése mint a tányéros felvonók kialakítása miatt.
Igen alkalmas a felvonózás elsajátítására is.
A gyerekek is nagyon élvezték a síelést az egyre inkább kásásodó pályák ellenére. Hó egyébként van még bőven, kis hideggel simán kitarthatnak Húsvétig, ahogyan írják.

A pályán lévő hüttében elfogadható áron-színvolalon kínálnak mindent és a Patty Ski büféjében úgyszintén.

Az egyetlen, de tényleg zavaró negatívum az volt, hogy a 4 üléses felvonó kiszállásánál sosem lassította le a felvonót a kezelő annak ellenére, hogy szemmel láthatóan a kicsiknek gondot okozott a kiszállás. Szóvá tettem neki de csak annyit hajtogatott, hogy emeljük föl a korlátot időben. Tényleg, (ide csúnyát írtam volna)???

Más síterepeken nem ezt tapasztaltam, főleg Ausztriában.
Ott még a beszállásnál is segítenek a gyerekeknek, de pl. Eplényben is.

Na mindegy biztos hosszú volt a szezon.

Mindent összevetve jót síeltünk, 1 napra tökéletes választás lehet kezdőknek.

Üdv.
Esteban
1 élménybeszámolót írt
1
9 éve tag
Szlovákia
Donovaly
2015.03.01.
Február 28-án mentünk ki a családdal Donovalyba egy 1 napos síelésre. Budapesttől 2,5 óra volt kocsival az út. 9-kor értünk ki, a Nova Hola-i parkolóban álltunk meg. Innen kb 150-200 métert kellett gyalogolnunk egy összekötő liftig, ami elvitt minket a Zahradiste-i "pályarendszerhez". Az erősen melegedő időjárás miatt hamar vizesedett a hó és ezzel együtt buckásodott a pálya is, ami persze a hétvégi nagyobb vendégszámnak is köszönhető volt. De mivel nem nagy a pálya lejtése ez nem volt túl zavaró. A Zahradiste-i pályák kivétel nélkül kék pályák és abszolút alkalmasak gyerekek, és kezdők számára a tanuláshoz, gyakorláshoz. A legkényelmesebben a 4 üléses lifttel lehet feljutni, ahol a legtöbb idő amit várakozással töltöttünk nem volt hosszabb, mint 5 perc (hétvége, szép idő, sok vendég!). A 4 üléses felvonó ugyan oda érkezik, ahová az ezen az oldalon található tányéros, illetve a tőle kissé távolabb található csákányos lift is. Van még 4-5 rövidebb lift is amelyek a Donovaly-t átszelő közút felé eső domboldalra visznek fel, de mi ezeket csak arra használtuk, hogy visszajussunk az autónkhoz.
A felvonó aljában egy jó hangulatú és elfogadható áron dolgozó büfé található (csapolt Zlaty Bazant 1,6 EUR), a teraszáról jól szemmel tarhatóak a pályák, nagyon ideális egy családi síelésre.
Délután a Nova hiolai pályát is kipróbáltuk, de ez részben csalódás volt, mivel nagyon buckás és jeges volt a pálya köszönhetően a melegnek, a nagy forgalomnak és a keskeny pályáknak. Aki a kihívásokat keresi, azoknak ajánlom, de a helyiek szerint is igazából a nap elején és ideális hó esetén (friss hó, és mínusz fokok) lehet jó tempóban és igazán élvezettel síelni. Ezen az oldalon a hegygerinc vonalát követve van még egy csákányos felvonó is, ami mellet 2 piros pálya található. Ezek alsóbb szakaszai szélesek, így kevésbé buckásodtak, talán ezek voltak e legjobbak a Nová Holai oldalon február utolsó napjának délutánján.

Ami pozitív, hogy a napi jegy 7 óra síelésre jogosít fel az első belépést követően adott napon. Mi 9:45 h-kor léptünk be, de a Zahradistei oldalon a 4-es ülőlift és néhány a parkolókba menő lift folyamatosan üzemel este 9-ig, így délután 3/4 5-ig csúszhattunk. A Nová Hola-i oldalon 16:00 h-kor zárnak a liftek, így aki erre a helyre pályázik, az ezt vegye figyelembe. A Záhradistei, oldalon délután 4-től szakaszosan zárták le a pályákat és ratrakoltak, így még tudtunk csúszni egyet a frissen ratrakolt pályán is, mielőtt eljöttünk.

Ha Magyarország felé indulunk érdemes megállni egy jó vacsorára a a Szt Kristóf Csárdában (Koliba u Sv Kristofa) http://www.usvkristofa.sk/, ahol nagyon gyorsan és nagyon finoman elkészített helyi specialitásokat kínálnak (káposzta leves, juhtúrós galuska, knédli, stb. stb., de itt a magyar nyelvű étlap is: http://www.usvkristofa.sk/koliba-hu...-menu.pdf).

Összességében egy 1-2 napos síelésre nagyon jó választás Donovaly azoknak, akik kezdők, vagy gyerekekkel mennek. Pénztárca barát tipp: a síbérletet Budapesten is megvehetitek, 20%-al olcsóbban mint a pályán. A sielok.hu oldalán erről is olvashattok.
RM
134 élménybeszámolót írt
134
19 éve tag
Szlovákia
Donovaly
2015.01.25.
Ma voltunk Donovalyban síelni. Igazából Selmecbányára indultunk, de a "balra fordulás" előtt havas eső/eső/hó váltogatta egymást 0 fok körüli hőmérséklettel, így a hó reményében inkább Donovaly-t választottuk.

-2 - -3 fok voll, amikor odaértünk (1/2 10 körül), de sajna a Nova Hola nem ment az erős szél miatt. Így a másik oldalon kezdtünk. Nagyon kevés a természetes hó (ezen talán a mától kezdődő lehűlés segít). A pályák (ami nyitva volt) rendben voltak. 11 körül "átkorcsolyáztunk" a Nova Hola aljára ebédelni. Jobb a liftes összeköttetés mint korábban, tényleg nem kell sokat gyalogolni. Csak az összekötő "pályáról" sok helyen lefújta a szél azt a kis havat ami rajta volt, így inkább jég néhol, de átcsúszásra megfelel. Nagy örömünkre, amikor beültünk az étterembe elkezdték járatni a nagy liftet, amire végeztünk már használhattuk is. Fönt tényleg erős volt a szél, eléggé ringott a kabin. A pálya is érdekesen alakult. Mivel mentek a hóágyúk, így a teljesen jeges részeket nagy "mély műhavas" részek követték, ezekben néhol jeges foltok is előfordultak, mert a szél kifújta a havat. Összességében mi élveztük, mert így legalább tényleg érdekes, izgalmakat rejtő volt minden csúszás. :-)

Összességében jól sikerült a nap. Egész jót síeltünk, egész változatosan.

"Gasztró" élmények is megvoltak: káposztaleves, kecskesajtos körözött, Kofola. Hazafelé Sahy-ban áltunk meg cukrászdázni (középen a nagy parkolótól 2 perc gyalog, Europe Cafe), ami hozta a megszokott magas színvonalat jó áron magyarul tudó kiszolgálással. Tényleg érdemes betérni, gyerekkel szinte kötelező. :-)
201501251586.jpg
201501251587.jpg
201501251593.jpg
201501251594.jpg
4.0
6 élménybeszámolót írt
6
14 éve tag
Szlovákia
Donovaly
2015.01.20.
Szombaton voltunk egy gyors csuszasra melegiteni a rendes sieles elott. Sieltunk ugy 5-6 orat egyhuzamban kihoztuk a labunkbol a maximumot. Ho alig van a mostani szezonban meg igazan nem esett. Ennek ellenere szuper volt folyamatosan karbantartjak a palyat orulten jo volt egyaltalan nem kellett sorban allni alig voltak, gondolom panikban vannak a nepek mert nincs ho. Ne is menjetek mert akkor aki ott van szinte ures palyakon elvezetesen fog tudni sielni.
ArchiTomi
5 élménybeszámolót írt
5
17 éve tag
Szlovákia
Donovaly
2014.02.27.
Mi tegnap jöttünk haza, 5 napig voltunk Donovalyban.
A gyerekek miatt a Zahradiste oldalon voltunk, így csak arról tudok beszámolni. A Nova hola oldalról csak annyit, hogy szabad szemmel is látható volt hogy a fekete (10-es) pálya nem használható hóhiány miatt. Ezt egyébként a működő pályákat mutató információs táblákon is jelezték.

Szombaton (02.22-én) amikor megérkeztünk, a látvány minket is eléggé elszomorított. Sokszor töltöttük már el itt a téli szabadságunkat, de mi még ilyennek nem láttuk a pályákat. A déli fekvésűek közül néhányan egyáltalán nincs hó, de a 8-as pálya nyugati szélén is sok helyen kint van a föld... A völgyben lévő hütte mellett és a nagy parkoló megközelítésekor a felüljáró előtt is sáros részeken kell gyalogosan áthaladni. Nem csoda, mivel napközben +5 és +8 fok között volt a hőmérséklet. Az utolsó 2 nap volt egy kicsit hűvösebb, de akkor is fagypont felett volt. Szerdán fél 3 körül, amikor indultunk haza, a felüljárón lévő hőmérő +4 fokot mutatott.
A 4 éjszaka közül is csak egyszer volt fagypont alatt a hőmérséklet, ami az autókon lévő vékony jégrétegből látszódott. Nagyon ráférne Donovalyra egy hidegebb periódus...

Már az elején eldöntöttük, hogy úgy fogjuk fel az egészet, mint egy tavaszi síelést :) Aztán amikor nekivágtunk a pályáknak egyre jobb lett a hangulatunk és élveztük a csúszkálást. Mi a 4-es és a 6-os pályákat használtuk. Szombat kivételével minden nap kisütött a nap is, ami még jobbá tette a közérzetünket.

A "kék oldalon" a felvonók közül csak a 4 üléses (G), az erdei (D), a P1, P2, S1 és S3 jelűek működtek. Ez az infó a Park Snow Donovaly honlapján az aktualitásoknál korrektül megtalálható.

Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a pályák állapota csak du. 1, max. 2 óráig volt megfelelő, utána már nagyon kásásak és buckásak voltak, viszont megdolgozták jól a combizmokat :) Ennek oka, hogy rengetegen voltak a pályákon, főleg gyerekek még hétköznapokon is (síszünet?).
A legrosszabb szerdán, a hazautazásunk napján volt, akkor már fél 11 körül ilyen állapotban voltak a pályák. Úgyhogy érdemes minél hamarabb, már nyitásra (8:30) kimenni.

Délutánonként volt időnk sétálgatni, érdemes szétnézni a faluban, nagyon szép gerendaházakat lehet találni akit érdekel az ilyesmi. Kipróbáltuk a korcsolyapályát is, de az csalódás volt, mert nagyon "göröngyös" volt, így 2-3 kör után le is mondtunk róla (így tettek mások is).

Összességében nagyon jól éreztük magunkat, mint eddig mindig. Megfelelő hozzáállással élvezetessé tehető az itt töltött idő, még ilyen hóhiányos időben is.
IMG-1915.jpg
IMG-1962.jpg
IMG-1963.jpg
IMG-1987.jpg
IMG-1995.jpg
IMG-2114.jpg
IMG-2115.jpg
s.andi
2 élménybeszámolót írt
2
12 éve tag
Szlovákia
Donovaly
2014.02.16.
Csabor felkeltette az érdeklődésem, hogy meglátogassuk az első csúszásaink sí terepét. Sokáig jártunk ide ,akkor még az 1-es pálya kezeletlen, természetes havas volt, a domb alján egy balos,(most hálóvan) liba sorban a faág alatt el, majd megereszteni ,hogy a dombra felcsússzunk és választás a fekete 10-es ami a "siratófal " volt( most zárva hóhiány miatt) a buckáival vagy kicsússzunk a 9-es pálya cső részéhez, ami akkor még szűk és mindig jeges volt. A 10-es volt a nyerő, később szoktunk rá a mai 1-es vonalára. Talán utoljára mikor voltam, már megvolt a Telemix lift és elkezdték kialakítani a mai 1-es pálya mai vonalát.
Na ennyi a múlt.
Gyönyörű napsütésben érkeztünk reggel 1/4 9 körül,a Nova Hola P1 parkolóban az utolsó előtti autó voltunk akit beengedtek. Kicsit tovább van egy nagyobb P2 parkoló. Gyors öltözés , bérlet vásárlás és irány a hegy. Sor semmi , már a liftben is ülünk. Fent kis panoráma fotózás és nézegetés . A hó, jót tett neki a csütörtöki havazás, de a tavaszias idő miatt a hó megereszkedett, de ez ilyen.Először az 1-es, most is kíváló a lejtése, ,következő kör a 9-es, az is jó de nem kedvencem a lapos átcsúszás a cső előtt, de ez is olyan mint máskor, a közös szakasz az lankásabb ezért alkalmas akár carvingra is, kevésbé buckásodik.
Harmadik kör a 2a, aminek a felső része az első évben a mumus volt, a lenti szakasz számomra új, a lift mellett erdő írtással lett egy új pálya. A tányéros- vártam hogy felemeljen induláskor a csillagos égbe, majd a következő pillanatban a földbe azaz a hóba ver , na ez kimaradt, talán javult valamit? bár amikor a meredekhez értünk ott megpróbált kidobni, emlékeztetve , hogy hol vagyok valójában.
Aztán jöttek a felhők és egyre túrtabb lett, jöttek a kamikázék is akik élvezik , hogy a léced orrától 10cm-re fordulnak, de eljött a dél és kiürült a pálya és a parkoló is. Délután a felhő és a kicsit hűvösebb idő hatására jobb lett a hó.
Nagyon jót síeltem , tudtam, hogy ez egy tavaszi síelési filling, nem kell tőle mást várni. A pályán hó volt, jég nem jött elő.
A "hütte", Pod Magura éttermébe mentünk be, fokhagyma levest (1,6€) piritott zsemle kockával ettem, nagyon finom, (nem tejszínnel készült), másodiknak nokedli bryndzával és tepertővel (3,6€), szintén finom.
Az út, ha túl jutottunk a 2/A-án, akkor tele van tér figyelő kamerával, Rétságről mikor kimegyünk már a táblán túl a drága fotókat készítő apparát.
Szomszédaink se bizzák a véletlenre. A rendőr autók műszerfalán is kamera van, egyterüek tetetjén kamera, a második és harmadik falu túl oldalán már a táblán túl a fix mérő készülék, számos térfigyelő kamera.
P1100222.JPG
P1100220.JPG
P1100227.JPG
P1100229.JPG
csabor
90 élménybeszámolót írt
90
14 éve tag
Szlovákia
Donovaly
2014.02.12.
Donovaly 2014.02.08.

Bár szombat volt, de nagyon vágytunk már valami hóra, ezért elmentünk Donovalyba. Besztercebánya felől közelítettük meg a tetthelyet. Viszonylag normális időjárás, rendes utak, de azért kellett az autónak kapaszkodni. Mikor utoljára erre jártam (busszal) még nem volt a legmeredekebb helyen kapaszkodósáv. No akkor, ha beragadt egy teherautó mögé az ember, mire felért már elolvadt a hó!
A központi nagy parkírozóba álltunk be, még nem voltak sokan. (természetesen később megtelt a parkoló) A buszos részen szinte percenként álltak meg a buszok, özönítve magukból a síelőket.
Az már a parkolóból látszott, hogy az út túlsó oldalán (Záhradiste) csak a két szélső kék pálya megy. (4-es és 6-os) A négyesen rendezték aznap a Honda kupát, már el volt kerítve, de a verseny még nem kezdődött meg, csak a számtalan versenyző gyülekezett a tárcsás felvonó környékén. A 6-os pályán keményen és nagy tömegben küzdöttek a síelők, volt még némi mozgás a 7-es környékén, de ezen az oldalon máshol síelésre alkalmas hó nem volt. Parkírozó helyünket nem találtam megfelelőnek, mert a Nova Holán is csúszni akartam így más helyet kerestünk. Érdekes a pálya elrendezése, amihez az étteremben fosztott térkép (van magyar nyelvű is) nem sok tájékoztatást ad. Nem igazán sikerült olyan helyzetbe forgatni, hogy mindent a látványnak megfelelő helyen találjunk. A térképen még a kasszák pontos helye sincs egyértelműen feltüntetve.
Sajnos a Nova Hola alján lévő parkírozót már telítettség miatt lezárták, így salamoni döntést hoztunk. A Fun Park mellett lévő, már szintén tele lévő parkírozóban találtunk egy helyet, így legalább bárhol akartunk síelni előzetesen gyalogolni kellett. Kitűnő döntés.

Először a 6-os pályát néztük meg. Volt egy tányéros felvonó (S3), ami pár méteren keresztül tudott húzni bennünket, de havon a pályákhoz jutni lehetetlen volt. Ezt a felvonót hosszú, egyenes rúddal szerelték fel. Ezek között a hóviszonyok között ez nem a legpraktikusabb megoldás volt, mert néha bártáncosi ügyesség kellett a továbbhaladáshoz.
Végül megérkeztünk a pályákhoz. A négyszemélyes beülős (G) elég szorgalmasan mocorgott, csak egy-két perces várakozás volt a maximum egész nap.
A 6-os pálya kellemesen feltúrt, ragacsos hóval és sok síelővel volt borítva. Mindig csodálattal tölt el a síelés vonzereje. Komolyan beszélek, megdöbbentő tény, hogy olyan arcok küzdenek a havon, akiknek semmi keresnivalójuk nem lenne ott, de csinálják, mert jó. S látszik arcukon a boldogság, küzdenek, és boldogok. Irigylem elszántságukat, annak ellenére, hogy én is egy vagyok közülük.
A tömeg és a tapadós hóviszonyok ellenére elég jókat lehetett csúszkálni. Néha át lehetett látogatni a 4-esre is. A lezárás után fennmaradt fél pálya elég érdekes domborzati viszonyokat teremtett, de az ott működő tányéros felvonó (D), jó ergonómiai kialakítású rúdjával, gyorsabb volt, mint a négyszemélyes még akkor is ha a single oldalon küzdötte be magát az ember.
A 4-esen volt a Honda Kupa. Töménytelen gyermek fente a fogát a megmérettetésre. Volt közöttük aprólék, aki bevágta magát hóekébe, s úgy csusszant végig a kapuk között. Volt olyan, aki gyönyörű mozgással, szemet gyönyörködtetően repesztett a pályán. De mindegyik szeme csillogott az örömtől. Szép is az amikor egy gyermek örül, s a Honda Kupa szervezői hatalmas munkával évről évre megjelenítik az örömöt több száz gyermek arcán. A lebonyolítás zökkenőmentes volt, s az eredményhirdetéskor sok apró mellkas dagadozott az örömtől. Ajándékokkal telt táskát minden induló kapott.
Jó volt ez a csúszka, de többre vágytam. Átmegyek a Nova Holára! Az ötlet megvalósításával magamra maradtam. Nem szoktam én senki óvatos intelmére hallgatni, tehát nekivágtam az útnak. Aki már gyalogolt több száz métert, síbakiban, síruhában, vállán léccel, egy sáros szántáson át az komoly fogalmat alkothat az elmeállapotomról. Mire odaértem jobban elfáradtam, mint egy heti síelés után, amolyan kismacska érzésem volt.
A felvonó érdekes egy jószág. Négy-öt beülő után jön egy kabin, így mindenki feljut a hegyre. Én is nekiindultam. Széles jókedvem exponenciálisan leromlott, amikor a hegy teteje felé sűrű ködmassza lopakodott elő. Mi nem vagyunk barátok. Utálok vakon síelni. A hegyen elég szép hó fogadott, puha volt, összetúrt, de hó. Lábujjaimmal kitapogatva a buckákat merültem bele a meredekbe. Érdekes érzés volt, amikor a ragadós, buckába rendezett hó megfogja az ember egyik lábát, míg a másik szépen tovacsúszik egy hirtelen odaugró jégfolton. Ennek ellenére jó volt némi meredek, s egy kicsit több hó. Látni is láttam a letörés után, így sikerült élvezkednem egy kicsit. Bár ezen az oldalon kellemes hütték vannak a pálya aljában, egyedül nem iszom, s a szomjúság szép lassan visszazavart a 6-os pályához. Már szinte rutinosan sétáltam a sárban, s mikor megtaláltam társaimat csak sóhajtva tudtam mondani, hogy rettentően szomjas vagyok. Bár nem sokkal ezelőtt hüttéztek, de barát az barát, így hajlandóak voltak velem ismét megismételni a mutatványt. A hütténél az ajtón kívül állt a sor, így a terasz szélén elhelyezett lakókocsi szolgáltatásait vettük igénybe. Némi üdítő, dobozos sör, lángos. Szükség esetén megteszi.
Mire végeztünk a versenynek is vége lett, így a 4-es pályát is teljes terjedelemben megnyitották. Mivel előtte a tömeg nem túrta össze nagyon jól lehetett pörögni.
Mikor mindenki szedelőzködni kezdett, mi is útnak indultunk. Séta a kocsihoz, bakik levetése, s egy nagy autózás a központi parkoló szélén lévő Koliba Goral kellemes belső tereihez. Jó a kaja, s embernek való méretű adagokat szolgálnak fel. Ha valaki siet az út tulsó oldalán van egy önkiszolgáló bistro. Ott is jókat lehet enni, inni.

Nekünk aznap nem volt szerencsénk. Kevés volt a hó, nem lehetett lécen átmenni a két pályarész között, de ennek ellenére jót csúszkáltunk és jól is éreztük magunk. Rosszkor voltam jó helyen, mert mire ezt a beszámolót összevakartam a hírek szerint esett egy kellemes mennyiségű hó. Ha hó van akkor ez a pályarendszer a sok kék pályájával a kezdők paradicsoma lehet, s a Nova Holán pedig az izgágák gyakorolhatnak, séta nélkül, havon átcsúszva.
A kérdés már csak az, mikor van hó?

Én mindenkinek azt ajánlom az ez évi szezonom alapján, hogy fürkéssze ki merre indulok síelni, s néhány nap múlva induljon el oda. Biztos jól fogja érezni magát és remek hava lesz. Csak megjegyzem jövő héten Olaszországban Tre Valliban leszek.

Csabor az élvezeti síelő
SDC18893.JPG
SDC18845.JPG
SDC18847.JPG
SDC18851.JPG
SDC18853.JPG
SDC18856.JPG
SDC18866.JPG
SDC18868.JPG
SDC18873.JPG
SDC18860.JPG
SDC18848.JPG
Modus
1 élménybeszámolót írt
1
10 éve tag
Szlovákia
Donovaly
2014.02.10.
Vasárnap jöttünk vissza egy hosszú hétvégéről. Kezdőknek, családosoknak ajánlanám én is. 1 hétre haladóbbbaknak már unalmas lehet a terep.

Hóhiány miatt a Zahradiste oldalon csak a hóágyúzott pályák voltak csak nyitva. A 8-as pályát ajánlom egész kezdőknek.
A kezdőnél kicst magasabb szinten lévőknek jó a 4, 6. A 6-os nem is annyira erdőbe vágott csík, hanem egy széles domboldal.
Hátránya viszont, hogy viszonylag rövid.
Hiányoltam a hosszabb, 2-3km hosszú kék pályákat.

A Nova Hola oldalon van hosszabb pálya, de én bátortalanul kezdőként nem mertem piros pályára menni.
Amúgy a Zahradiste és Nova Hola között nem lehet átsielni, kicsit szétszakad a síterep.

Nem sielőknek: kisgyerekkel még ajánlom a 4-es pálya alját szánkózásra este: a lámpák fénye ideér, de itt nem siel senki.

Jegyek: kezdők egy egész hosszú hétvégét megúszhatnak egy 8 órás jeggyel

Tömeg: hétvégén voltunk és nem volt tömeg, igaz a hóviszonyok sem voltak tökéletesek. Főleg vasárnapra már nagyon vizesek lettek a pályák.
eviktor
3 élménybeszámolót írt
3
12 éve tag
Szlovákia
Donovaly
2013.12.14.
Tegnap 10 óra körül értünk a pályára. Besztercebánya után már kisütött a nap, és egész nap így is volt, ennek köszönhetően elég meleg lett napközben. Ahogy többen is írták 2 felvonó üzemelt, de sorban állás nem volt. 2 óra után kicsit nagyobb lett a tömeg, de 1 percnél többet nem kellett sorban állni így sem. A pályák jó állapotban voltak, igaz délután néhol kicsit ki volt csúsztatva, de nem volt zavaró. Az akció mi szerint 9 euró a napijegy december 19-ig tart. December 20-ra tervezik Nová Hola nyitását.
Ui.: Rendőrökkel szerencsére nem találkoztunk sehol.
DSC-0088.JPG
DSC-0091.JPG
DSC-0100.JPG
DSC-0095.JPG
iudex
3 élménybeszámolót írt
3
19 éve tag
Szlovákia
Donovaly
2013.12.12.
Zólyomtól "minden kilométer kőnél", bokor beugrónál, útkereszteződésnél,épület mögül mérhetnek főleg kézi kamerával, és van fogó emberük is.Tegnap legalább nyolc ellenőrzést számoltam meg Zólyom és Donovaly között. Minden pontnál volt bírságolt "ügyfél" is. Bár én nem abból az irányból jöttem, de tudom, hogy Korponától, azaz Parassapuszta irányából ugyanez a helyzet Donovalyig. Tehát feltűnően nagy a rendőri jelenlét az utakon, és elég jól álcázzák magukat. Csak az utolsó pillanatban veszed észre, hogy bemértek, de akkor már le is meszeltek. Persze ez csak akkor van, ha a megengedettnél gyorsabban mentél. Úgyhogy érdemes szabályosan közlekedni.Üdvözlettel: iudex
U.i.: Most látom, hogy Fülek irányából jössz. Losonc és Zólyom között talán nem ilyen meleg a helyzet, de jó vigyázni, mert bizonyos sebességtúllépésnél a jogosítvány / hajtási engedély / is ugorhat, az utánképzés pedig nem olcsó mulatság.Érdemes hallgatni a helyi rádiókat, mivel azok elég pontosan megadják a rendőrök helyzetét. Persze ők is hallgatják az adást, és azonnal arrébbhúznak.Úgyhogy ez egy macska-egér örök kergetőzés.
RM
134 élménybeszámolót írt
134
19 éve tag
Szlovákia
Donovaly
2013.12.08.
Ma voltunk családdal Donovaly-n síelni (2 felnőtt + 4 és 6 éves gyerekek). Teljesen pozitívak a tapasztalatok.

- A holidayinfo.sk-nak megfelelően a 4-es és 8-as pályák mennek a Zahradiste oldalon. A 4 üléses és parkolóhoz vivő kis tárcsás lift van üzemben. A hó minősége jó. (Műhó + némi természetes hó.) Nyomasztó tömeg nem volt, de az ülős liftnél kb. 2-3 percet, a tárcsásnál kb 5 percet kellett sorban állni. (Vasárnap voltunk, borongós de normálisnak mondható síidőben.) Haladóknak szerintem unalmas, de kezdőknek ill. gyerekeseknek tökéletes. A 6-os pályát folyamatosan hóágyúzták. Jövő hét végére (dec. 14-) szerintem ki fogják nyitni. Nova Hola-i oldalt csak messziről láttam, mintha ott is alakulna valami ...

- A 9EU-s napijegy szerintem korrekt. (Talán dec. 13-ig ennyi.) A pénztáros annyira beszélt angolul, hogy még azt is elmagyarázta mindenkinek 9EU (gyereknek 6 éves kortól, nyugdíjasnak, felnőttnek ...)

- Éttermekben aki kiszolgált próbált beszélni angolul/németül. Meg is értettük egymást. :-) Káposzta levest, juhtúros sztrapacskát Kofolával ugye még Ausztriában sem kap az ember. :-)

Szóval jól sikerült a kiruccanás. Biztos visszamegyek a közeljövőben! (Többek között azért is, mert sikerült ott hagyni egy étteremben a fényképezőnket. Most beszéltem velük, megtalálták, elrakták, várnak ...)


/////

Csúnya anyagiak:

Hirschenkogelen csak a jegyér fizetem volna 2 felnőttre és 1 gyerekre 84EU-t (Stuchlecken 95EU-t).

Így sikerült megúszni 27EU-ból a jegyet + 30EU-ból a kétszeri éttermezést.

///

Összességében szerintem kis gyerekkel vagy kezdőknek besíelésre tökéletes.
Tibi68
2 élménybeszámolót írt
2
17 éve tag
Szlovákia
Donovaly
2013.02.13.
A múlt héten töltöttünk el 4 napot Donovalyn. Szerintem ez a pályarendszer ideális kezdők és még bizonytalankodók részére. A Zahradiste oldalon csupa kék pályák nagyon enyhe lejtéssel. Sorbanállás szinte semmi. Legfeljeb az ülős felvonónál alakult ki néha 2-3 perces várakozás. Ennyit a magyar határhoz közeli osztrák pályákon is kell várni, sőt!(pl Semmering)A felvonók szinte minden típusa rendelkezésre áll a tanuláshoz. Lassú tányéros, gyors tányéros, csákányos, (itt soha nem kellet várni)ülős mozgó járdával.
Ami a gyerekparkot illeti: Én még ekkorát nem láttam sehol!!
Nová Hola oldal: nagyszerű piros pályák, főleg reggel a frissen ratrakolt nyomon. Délutánra kicsit buckás és jeges lett, de ez máshol is így van. Ha megoldanák a két oldal összekötését, akkor egy igazán kompakt kis pályarendszer lehetne.
Szállás és személyzet: Patty apartmanban laktunk. Igényes, szép apartman! A személyzet rendkívül kedves és segítőkész volt. A hatalmas havat a gondnok folyamatosan takarította, minden elismerésem a számára.
A síkölcsönzőben is kedvesek és segítőkészek voltak, többen is beszélnek magyarul, nagyon könnyű mindent elintézni náluk.
Árak: Meglepően olcsó, még a drágának mondott Koliba Goral is, ahol nagyon finom sztrapacskát és brindzove haluskit ettünk. Öten egy kmplett vacsoráért fizettünk 45 eurót. A sört ugye nem is kell említenem, hogy milyen finom és olcsó. 1,40 és 2 euro között van.
Mindenkinek ajánlani tudom Donovalyt, különösen a nagyobb baráti társaságoknak, mert mindenki megtalálja a számára ideális pályákat.
gyepál
12 élménybeszámolót írt
12
18 éve tag
Szlovákia
Donovaly
2013.02.11.
Szombaton voltunk kint, Boci Travel-es egynapos síbuszos utazás keretében. Az utazás kapcsán minden gördülékenyen ment, érdemes velük menni.
Korábban kissé szkeptikus voltam Donovaly-val szemben, csak azt olvastam, hallottam, hogy csupa kék pálya és iszonyat tömeg. Ehhez képest nagyon kellemeset csalódtam.
Zahradistén kezdtünk, de pár csúszás elég is volt, igazából a négyes ülős melletti két kék pálya, ami jónak mondható, de haladóknak hamar uncsi. Viszont kezdőknek, családosoknak nagyon ideális. A négyes ülés hamar bedugul, de akkor sem kell többet várni 5 percnél.
Át is mentünk hamar Nova Holára. A hatos liftnek köszönhetően - bár tényleg sokan vannak - szinte semmit sem kell sorban állni, a lift hamar felér. Fent nagy szél volt, délutántól havazott folyamatosan, és felső pár száz méteren a felhők miatt nem sokat lehetett látni. Hó rengeteg van, nagyon sokan freeride-oztak. Ami igazán tetszett, hogy szinte a teljes hegytető síelhető, a pályák sokszor szétágaznak, összeérnek (2-es, 9-es), elég sok variáció van a lejövetelre.
A tömeg hamar széttúrta a sok havat, elkezdett buckásodni, ezért senki se számítson síkra gyalult pályákra. De pont ettől jó és fárasztó, lehet technikát gyakorolni, buckázni és nagyon el lehet fáradni a nap végére. Én tök kezdőket nem vinnék fel az tuti, mert nekik csak kínlódás lenne.
Összességében nagyon tetszett a terep, igazán megéri kimenni, főleg most, mert rengeteg hó van.
Egy dolog nem tetszett: sehol nincs kiírva, hogy hol lehet átmenni a Zhradiste-i oldalról Nova Holára. Lehet hogy sokaknak egyértelmű, nekünk nem volt az. Egy-két tábla lenne az egész.
giorgione
1 élménybeszámolót írt
1
11 éve tag
Szlovákia
Donovaly
2013.01.21.
Sziasztok! Két napja voltunk kint buszos utazással. Tapasztalataim a következők: Nova Holan kezdtünk. A terep remek állapotban, nagyon kevés helyen enyhén jegesedett, ahonnan a snowboardos kollegák letúrták a havat, de maga a pálya 95%-a jól síelhető porhó volt. Sorbanállás meglepő, de nem igazán alakult ki. Délután kettőre a csúcson és környékén már a kezemig nem láttam, így átmentünk a kék pályákra. Itt már nagyobb volt a tömeg, főleg a beülős felvonónál. A melette lévő csákányosnál viszont senki. Érdekes. A nap hátra lévő részét itt síeltük le, mely nagyon jó levezetés volt.
Az árak számomra nagyon barátiak voltak (2 sör, 2 hagymakrém leves, 1 sztrapacska 10 EUR).
Összegezve remek napot töltöttünk el itt. Biztos, hogy még idén visszajövünk a gyerkőcökkel is, mert kiváló terep a kicsiknek a tanuláshoz!
MaZo
2 élménybeszámolót írt
2
11 éve tag
Szlovákia
Donovaly
2013.01.14.
Tegnap a buszos utazást (Boci Travel) választottuk, hogy megnézzük milyen ez a pálya. Az utazással kapcsolatban minden rendben volt, pontosan indultunk, pontosan érkeztünk és a busz nagyon kényelmes volt. A „kék oldalon” kezdtük a napot, a 6-os és 4-es pályán csúszkáltunk. A felvonónál nem kellett várni egyszer sem. A pályák jól karban tartottak, szerencsére előző héten elég sok hó is esett és nem volt tömeg sem. A jégbárban a forralt bor kimondottan ízletes volt, 3x2 dl 4 euróba került összesen.
Délután átmentünk a Hola Nová-ra. Egyetlen hátránya ennek a síterepnek a két terület közötti nagy távolság. De ennek ellenére megérte átmenni, mert nagyon jó a pálya. A 9-es pályán csúsztunk, a piros szintnek megfelelő a meredeksége. A napsütésben nem volt jegesedés, viszont délutánra eléggé felgyűltek a hóbuckák a pályán. Itt is dinamikus volt a sor a felvonónál, nem kellett várni 1 percnél többet. Az ebédidőben az étterem megtelt, inkább a mellette lévő büféből ettünk. A minőség türhető volt: 2db dupla burgert sült krumplival ketchuppel, 2db órás palacsintával 11 euróért lehetett megvenni.
Összességében nagyon jó volt a napunk, a pályák jó minőségűek és karbantartottak, a felvonónál nem kellett várni és a buszos utazás is kibírható. Máskor is megyünk, ajánlom 1-2 napos síelésekhez és kezdőknek is.
RM
134 élménybeszámolót írt
134
19 éve tag
Szlovákia
Donovaly
2013.01.06.
Most értünk haza Donovalyból, egy egy napos síelésről. 6:20-kor indultunk a XIII. ker-ből, kicsit dinamikusabban vezetve autópálya nélkül 8:45-re értünk ki. Szinte semmi forgalom nem volt. Közvetlenül a liftek tetején álltunk meg a Zahradiste-i oldalon. A parkoló eléggé jeges volt, de elkorcsolyáztunk a bérletpénztárig. (Ennél a parkolónál lehet lovas szánozni + kutyaszánozni, ezt nem próbáltuk, de érdeklődött utána a gyerekem.) 5EU MasterCard kedvezménnyel 25EU volt a felnőtt napijegy, sor nem volt a kasszánál.

Zahradiste-i oldalon minden ment. 11-ig az ülős mellett csúszkáltunk. Zárás előtt kipróbáltuk a tárcsás lifteket. Kemény alapon, műhó. Jó a pálya, nem volt tömeg. Amikor eljöttünk esett a hó.

Napközben átmentünk a Nova-Holára (12-14h). Nem voltak sokan, igaz csak az 1-es pálya volt megnyitva, de igazából a 9-esen is le lehetett csúszni. Itt is kemény alapon némi hó. (Amíg nem vettem rész a Lusti síteszten / https://www.lusti.sk , azt hittem néhol jeges a pálya. De aztán a csúcsra élezett tesztléccel csúszás után rájöttem, hogy lehet csak a saját lécemet kell éleztetni.)

Jól éreztük magunkat. Kezdők is, haladók is, felnőttek is. Hamar elment a nap. Ami meglepett: kofolát a sípályán nem tudtam venni a büfékben, forró citrom se volt, ahol kerestem. (Pedig ezek emlékeim szerint tipikus "Szlovák specialitások".)

Büfé árak:
Tea 1 EU.
Lencse leves, sült krumpli + csirke darabkák + ketchup, 2 forró csoki - 10EU

---

Hazafelé megálltunk a "csúcs kolibában" Banska Bystrica előtt. (A Donovalyba vezető út mellett szép fa épület.) Na itt már voltak káposztaleves variációk (1,7 - 2,1 EU), Kofola (0.3 EU/dl) / Toma üdítő (1.2 EU), sztrapacska (3.3EU) és csúcsrétes (2db 2,3 EU). Érdemes benézni ide, bár kevés a szabad hely, nagyon jó a konyha! ;-)
tsrt
32 élménybeszámolót írt
32
13 éve tag
Szlovákia
Donovaly
2012.02.28.
Sziasztok! Tapasztalataim néhány mondatban. Február 26-27-én (vasárnap-hétfő) voltunk Donovaly-(ba)n először de valószínüleg nem utóljára. Három család gyerekekkel, a fele társaság szinte teljesen kezdő. Izgultam kicsit az időjárás miatt (itthon ugye tavasz), mivel nem találtam két egyforma előrejelzést. Szombaton telefonon érdeklődtem a helyieknél, akik enyhe időjárást és szelet ígértek, Nova Hola zárva. Így indultunk útnak. Besztercebányától aztán szerencsére kezdett "tél lenni" Donovaly-ba érve aztán elmúlt minden félelmünk. Néhány centi friss hó és napsütés és időszakos szél fogadott bennünket. Örömmel láttuk hogy mennek a beülős liftek is mindkét oldalon. Mastercard-os síbérlet akció jól működött, így a két napon 30 Eurót takarítottunk meg a családban. Kezdőink a 12-es pályát ítélték ideálisnak tanulmányaik csiszolásához, melyen rajtuk kívül még pár ember próbálkozott. Honfitársaink elmondták, hogy szombaton jóval enyhébb és szelesebb volt az idő, a pályák rosszabb állapotban voltak. A kezdőket hátrahagyva felváltva csúszkáltunk a Zahradiste oldal szinte valamennyi pályáján remek körülmények között. Tömeg nem volt jellemző, a beülősnél kb. 2-3 perc alatt sorra kerültünk. Az itt található Bistro-ban baráti áron lehetett ételhez és italhoz jutni. Délután 4-kor nagyon sűrű hóesés igazolta, hogy itt még messze a tavasz, mire bepakoltunk az autóba hóemberekké váltunk. Szállásunk 10 km-re Stare Hory-n (Óhegy) volt: http://www.pensionstmaria.sk/. Tiszta, modern panzió, kedves személyzettel, megfizethető áron. Ajánlani tudom. Hétfőn hidegebbre és erősebb szélre ébredtünk. Az este esett havat néhány helyről elfújta a szél, de ez inkább a Nova Hola oldal felsőbb részén volt zavaróbb számomra. Tanulóink a 7-8-11-12 pályák váltogatásával folytatták gyakorlásukat, a többiek pedig a hosszabbakon. A létszám a pályákon természetesen a vasárnapihoz képest is tovább csökkent, a Nova Hola oldalon kb. minden ötödik felvonóba szállt be ember, ebből következik, hogy ezen oldali pályákon elvétve találkoztunk sporttársakkal. Nap végén újra érkezett a hóesés. Összességében nagyon jól éreztük magunkat, kezdőink nagyon sokat fejlődtek és azt mondták hogy nekik ideális helyszín volt Donovaly és szeretnének visszatérni. Az ide indulók megnyugodhatnak, igen komoly a hóréteg vastagsága és nem csak a pályákon. FT
malacy
5 élménybeszámolót írt
5
16 éve tag
Szlovákia
Donovaly
2012.02.06.
Sziasztok!
Megjártuk mi is Donovalyt. Csütörtöktől vasárnapig voltunk.
Akik mostanában mennek több napra, készüljenek fel rá, hogy nagyon hideg van. Az autóval utazók figyeljenek oda a fagyvédelemre! Péntek reggel pl. -25 fok alatt volt a hőmérséklet. Akik a Patty sísuli környéki apartmantelepen szállnak meg jó ha visznek hóláncot, lényegesen könnyebb vele a közlekedés. A közutak tiszták, normális tempóval lehet közlekedni. Komárom felől a kis falvakon át nem javaslom az utat, mi is inkább a főúton Sahy-Budapest vonalon jöttünk haza Fehérvárra.
Amúgy tényleg rekord hó van, a nagy hideg miatt a reggeli órákban elég jeges volt mindenhol, a szombati hóesés-hófúvás kombó sokat frissített a pályákon vasárnapra. Tömeg nincs, jól lehet forogni, még szombaton sem volt vészes pedig akkor Zahradiste oldalon koncentrálódott minden, mert a szél miatt nem ment a Nova Holá.
Az árak nem vészesek, egy pálya melletti büféebéd minden extrával 15 euróból kijön két főre.
Az 5 eurós kedvezmény jól működik, ha nem működött a terminál akkor is tudtam érvényesíteni, pedig nem kártyával fizettem.
Patty szállások jók, a síovi nagyon jó, hangulatos, kedves oktatókkal, animátorokkal. Van játszóház is, ahol vigyáznak a kicsikre amíg a szülők síelnek. Kedvezményekre jogosító kártyát mondjuk nem kaptunk, igaz nem is kértük.
Akik korcsolyázni is szeretnének figyeljenek arra, hogy a hétvégi fesztiválokra sátrat verhetnek a koripályára, most is így történt.
Eru
6 élménybeszámolót írt
6
14 éve tag
Szlovákia
Donovaly
2012.02.03.
Tegnap, 02.02-án ugrottunk ki Donovalyba.
10:30 körül értünk ki. Irgalmatlan hideg volt :) -19 a hegyen... Viszont 110 cm hó :)))
Hétköznap lévén szerencsére alig voltak a pályán; csak akkor álltunk sorba a vonónál, mikor kabinnal szerettünk volna felmenni.
Ami a vonót tekintve teljesen értelmetlennek tűnik, hogy 4-5 beülőnként van 1 kabin: talán ésszerűbb lett volna a kabinok helyett minden székesre egy buborékot tenni - így a székesen sem fagy meg az ember, viszont talán szélben sem áll le a vonó...
Mi csak a "piros oldalon" (Nová hola) síeltünk. Az nagyon jó, legalábbis arra, hogy 1 napig elbohóckodjon az ember, mindenképp.
A 2-es pályát, ami mellett tányéros vonó van, a hidegre való tekintettel kihagytuk :)
Az 1/9-es pályán nagyon jókat lehetett menni.
Rámerészkedtünk a 10-es feketére is, de elég kezeletlen, buckás, küzdelmes pálya. Viszont 100 m az egész...szóval nem akkora élmény (mondjuk én a felét arcon csúszva abszolváltam...az vicces volt legalább :D)
Kényelmesen, jól síelhető ez a rész, csúszás-vonózás-csúszás.... végtelen ciklusban folytatható :)
Ami nagy hátránya lehet ennek a terepnek, hogy a "kék oldal" és a "piros oldal" nagyon külön van, így egy család vagy nagyobb társaság, ahol különböző tudású emberek síelnek, egész nap nem találkoznak.
A síbérletet itthon vettük meg 25€ helyett 20-ért (Lupus Travel), így nem egész 6e,-ért tudtunk nagyon jót síelni, és azért elég közel van Bp-hez (mondjuk autópálya híján legalább 3 órával kell számolni). 1 esetleg 2 napra elég jó terep, de hosszabb időre uncsi lenne :)

Apres Ski: hazafelé kötelező: http://www.visitslovakia.com/szent-...kristof-koliba-beszterceb...
Kitűnő és nagyon hangulatos étterem! (talán odafelé menet érdemes asztalt foglalni estére).

Jó csúszkálást mindenkinek :)))
RM
134 élménybeszámolót írt
134
19 éve tag
Szlovákia
Donovaly
2012.01.29.
Pénteken 27-én síeltünk Donovalyban. Érdemes menni, mert ahogy pattyski is írta ilyen hó már régen volt. Nekünk az idővel is nagy szerencsénk volt, hideg, de szikrázó napsütés ... Tömeg sem volt, a Nova Hola oldalon talán 1-2 perc volt a max. várakozás a másikon semmi. Az összes lift megy. 5EU-s Maestro Card-os kedvezmény is jól működött.

A Nova Hola-ról a Zahradiste oldalra az úton átsétálva egy kicsit csúszva/sétálva (kb. 50-100m) majd a Patty-hoz bevezető úttól egy tárcsás felvonóval lehet eljutni. A sok hónak hála, most nincs messze egymástól a két oldal.

Visszafelé jövet az első falunál mértek Donovaly után. Érdemes vigyázni a sebességre.
20120127573.jpg
20120127575.jpg
Kis Kovi
13 élménybeszámolót írt
13
13 éve tag
Szlovákia
Donovaly
2012.01.29.
Tegnap ellátogattunk az oly sokat emlegetett sícentrumba. Összességében nagyon tetszett.

Délelőtt a piros pályákat látogattuk meg, ahol 11 óra körül már kissé elment a kedvünk az ülős/kabinós liftnél tapasztalt tumultus (kb. 15-20 perces "tömeges" sorban állás) miatt a további próbálkozástól, de szerencsére azt követően már nem volt ilyen vészes (5-10 perc).
Mit tegyek, eddig úgy szerveztük, hogy inkább kevésbé frekventált helyeken jártunk a sógoroknál, ahol nagyon ritkán futottunk bele ilyen sorokba.
A pályán viszont aránylag jól eloszlott a tömeg és a minőséggel kapcsolatban sem lehetett komolyabb kifogásunk.
A nehézsége szerintem középhaladó sítudásnak fekszik legjobban és egy huzamban (kb. 2 km) történő lejövetellel már megdolgoztatja az embert.

Délután átmentünk a szemközti "kék" oldalra, ahol kisebb sorok voltak a lifteknél, viszont a pályák jóval rövidebbek és "kezdő barátabbak". Itt az 5-ös pálya jött be legjobban, mivel kevesen voltak rajta és eléggé változatos is volt.

Szerintem nagyon jó a hely és ha Nóva hola-i hegy másik oldalán lévő - jelenleg üzemen kívüli - pályarendszert (Liptovské Revúce) összekötnék vele, akkor hihetetlen komoly központtá fejlődhetne.

Amúgy a szállásunk is Liptovské Revúcen volt (Soltis Penzión, kb. 15 km-re van Donovalytól), így ha Donovaly "tele van", ott szerintem nyugodtan lehet próbálkozni, mert amióta üzemen kívül vannak a helyi pályák, a szállásadók minden odatévedő vendégnek örülnek.

Talán a legbosszantóbb az, hogy mindössze 200 km-re van Budapestől, de autópálya hiányában 3,5 órás autózással teljesíthető és ahogy péntek kora este is történt, egy baleset miatt km-es autósorok alakulhatnak ki.
A "pechünkre" viszont az éjszakai pompájában láthattuk Donovalyt, ami nagyon tetszett nekünk, még ha csak áthaladóban vethettünk pár pillantást is az üdülőtelepre.
Természetesen ehhez az is kellett, hogy kb. 1 méteres hó lepje el a környéket.
csikimagdi
1 élménybeszámolót írt
1
14 éve tag
Szlovákia
Donovaly
2011.12.30.
Ma kint voltunk Donovalyban. Körülbelül fél tízre értünk ki, de már havazgatott... Mire átöltöztünk már szakadt! Délutánra már vastagon beterítette a pályákat a friss hó. Emiatt nagyon buckásak voltak a pályák. De még így is nagyon élveztük a szezon első síelését. Gondolom a szilveszterre való tekintettel, jó sokan is voltunk. Minden liftnél sokat kellett várni, de az idő kárpótolt mindenért! :) A Nova Hola-n nem is próbálkoztunk...vastag felhőruhát öltött! :D
Yules
4 élménybeszámolót írt
4
14 éve tag
Szlovákia
Donovaly
2011.12.30.
December 27-én meglátogattuk Donovaly-t. Hatalmas köd végig az úton, időnként jegesedés. Nem tudtunk robogni, de így is nyitásra kiértünk.

Kiérve kicsit nehezen találtuk meg a pályát, mert ott is tejköd volt. - Mentünk a "tömeg" után.

Nem voltak sokan, szerintem 2 percnél csak kevesebbet kellett sorban állni.

A pálya nagyon jó volt +2 fokban nem is jegesedett. A Nova Holát nem néztük meg, nem volt kedvem keresni a ködben, majd januárban úgyis jobban körülnézünk itt. :)

Hazafele ismét végig köd volt, de legalább már nem volt jeges az út.
Liv77
14 élménybeszámolót írt
14
13 éve tag
Szlovákia
Donovaly
2011.12.28.
Mi tegnap - azaz kedden - voltunk Donovalyban. Ködös idő volt egész nap, déltől síeltünk, a 4 órás jegy 24,50 Eur felnőtteknek. A Záhradiste oldalon kezdtem, bemelegítésnek nagyon jó volt a 6-os és a 4-es kék pálya. A 6-oson már kezdtek többen lenni, de a felvonóknál nem kellett sehol sem sorakozni. A 4-es pálya jobban tetszett, talán mert kevesebb embert kellett kerülgetni. A hó minősége jó volt, helyenként buckásodott délutánra. Aztán átmentem a Nová Hocára, sajnos lécen nem egyszerű mutatvány, a Fun Parkig lecsúszva, pár száz méteres túra átjutni a főút túloldalára. A Fun Park szinte üres volt, 1 órára 10 Eur egy gyereknek, és a kisérőnek. A piros pályák már igazi síelés élményt nyújtottak, a csúcson még a nap is sütött. Az 1-es és 9-es pálya szép hosszú, bár fent erősen buckás volt. A 2-es pálya sajnos elég jeges volt, talán ezért a 2a pályát már nem is kezelték, ez le van zárva.
Összeségében nagyon jót síeltem, bemelegítésnek nagyon jó volt:)
Pistabácsi
8 élménybeszámolót írt
8
17 éve tag
Szlovákia
Donovaly
2011.12.20.
Ma ezen a síterepen elkezdtük az évet..hajnali 03.30-kor ébresztő, egy friss kávé, és indulás....lenyomva a 300 km-t,kilenc óra után néhány perccel érkeztünk a pályához.Hétköznap lévén reméltük, nem lesznek sokan, és ez be is jött. A parkolóban néhány autón kívül senki...felcsatolás, bérletváltás, (4 órás jegyet vettünk, mert haza is kellett érni még ma...)csúszás. Folyamatosan lehetett a köröket nyomni, sorban állás semmi...a hó minősége kivetni valót nem hagyott, egész idő alatt porhóban lehetett siklani. Reggel még fagyott volt a ratrakozott felület, hiszen érkezéskor is még -5 fokot mutattak a hőmérők.Ez délutánra is csak -2 fokig emelkedett. A nap is előbújt, igazi ideális idő! Az erdősáv melletti pályát nem igazán érte a nap, így az még dél körül is keményebb volt, ellenben a középső rész napfényben fürdött, itt szuper volt a hó minősége. A hóágyúk folyamatosan ontották a havat, szép nagy kupacok alakultak ki dél körülre. Nagyon gyorsan eltelt a négy óra, és indulni kellett....nem régen értünk haza....Egy nagyon kellemes besíző napot tudhatunk magunk mögött.
Trailrider
24 élménybeszámolót írt
24
15 éve tag
Szlovákia
Donovaly
2011.12.19.
Tegnap megvolt a szezonkezdés Dóvalban. Hero snow, ahogy a franciák mondják. Csak a kék pályák voltak nyitva, Nova Hola egyelőre zárva, de este már dolgoztak rajta a ratrakok, gondolom, hamarosan azt is megnyitják, ha a héten ráesik még egy kis hó (ami az előrejelzés szerint meg is fog történni).
funtineli
1 élménybeszámolót írt
1
15 éve tag
Szlovákia
Donovaly
2011.12.19.
Sziasztok!
Dec. 16-án pénteken mentünk és tegnap jöttünk haza Donovalyból. Csodálatos volt!
Az időjárással óriási szerencsénk volt. Tiszta időben, jó utakon mentünk végig. Délután kezdett esni a hó és szakadt egész éjjel! Alvás alig volt, mert akkor nem lehetett volna látni a havazást :)
Kevés síelő, sok kisgyerek volt a pályán. Számunkra a legjobb!
Szombaton is nagyon sokat havazott. Enyhe idő volt, 0 fok körül, de a szél miatt néha jóval kevesebbnek éreztük.
A szállásunk Nová Hola tövében volt. Chata pod Magurou-val elégedettek voltunk teljesen. Földszinti apartmanunkból gyönyörű kilátásunk volt az út túloldalán lévő hegyekre, fenyvesre és a sípályára.
Egy kellemetlen élmény a fenti nagy parkoló (7-es, 8-as pályák fölötti) állapota. Fagyos rögök, keréknyomok, mindenki igyekezett kifelé belőle.
Vasárnap napsütésre ébredtünk. Sorra nyíltak a kék pályák.
Délután sajnos már indulnunk kellett, de biztos visszajövünk még!
Doval-2011.-advent-119.jpg
Doval-2011.-advent-050.jpg
Doval-2011.-advent-056.jpg
Doval-2011.-advent-067.jpg
Doval-2011.-advent-084.jpg
Doval-2011.-advent-117.jpg
Doval-2011.-advent-122.jpg
Doval-2011.-advent-132.jpg
telefonom-136.jpg
Kilátás a Patty Ski Apartmanból
gaboca
12 élménybeszámolót írt
12
15 éve tag
Szlovákia
Donovaly
2011.12.16.
Ma voltunk kint csúszni, jobb állapotok uralkodtak mint amire fel voltam lelkileg készülve, keményebb, zömében hóágyúzott hó.
Tömeg nem volt, ha nem tartott volna még az oktató képzés akkor inkább lézengés lett volna a pályán.
Az erdő melletti tányéros nem ment sajnos, így az ülőset kellett használni ami nekem nagyon lassú és hideg az ülése, a pályán nagyon be melegedni nem lehet, így egész nap fáztunk a kitartó szél miatt.
Három óra előtt nem sokkal megérkezett a hó és brutálisan nyomta az apró golyó szerű változatát, a hátra levő 3/4-ed órában leesett 4cm ami rögtön érezhetően javította a pályák állapotát.
Amennyiben kitart fent a ,,hideg" és nem megy át esőbe a havazás és az intenzitása sem csökken kellemes mennyiség jöhet le, Besztercén már eső esett... :-(
Robin
91 élménybeszámolót írt
91
17 éve tag
Szlovákia
Donovaly
2011.12.14.
Mivel 17 napja csúsztam utoljára így igencsak mehetnékem volt már síelni. Szervezés,készülődés,hova,merre,kivel ? A választás a közeli Donovalyra esett. Eredetileg ketten mentünk volna de a társam végül is meg gondolta magát. Rövid hajnali gondolkodás után egyedül is elindultam. Jól tettem. Az első hófoltokat Besztercebánya előtt pillantottam meg. A város túlsó végén már majdnem egybefüggő hóréteg alakult ki. Az utak nedvesek voltak de végig jól járhatók mindenhol. A parkolóba másodikként értem. Kihalt volt minden.Csatolás aztán óvatos becsúszás a pénztárhoz. Jegyvétel aztán irány a felvonó. Fent rövid bemelegítés után irány a völgy. Az óvatosságra most különösen nagy szükség volt mivel egy rendkívül kemény és nagyon gyors havon találtam magam. A harmadik kör végén muszáj volt egy kis bátorító törkölyt inni. :) Körülbelül 1/2 10.-ig jó ha 5-6-an voltunk az egész pályán. Aztán a semmiből előbukkant vagy 3 busznyi gyerek. Mind tanult különböző csoportokban sokszor elfoglalva keresztbe a pályát. A kritikus helyeken figyelni,lassítani és kerülgetni kellett őket. Aztán amilyen gyorsan jöttek olyan gyorsan el is tűntek dél környékén. Ekkorra már a kemény hó is engedett örömömre a + 2 C foknak köszönhetően. Lehetett bátrabb,tempósabb köröket menni. Innentől kezdve már feszegettem a saját és az új lécem tudásának határait aminek két kis esést lett a következménye. Nem is esés ,inkább kicsúszás a túlságosan döntött lécek és a rossz terhelés miatt. Szeretem az enyhén firnes havat mert ebbe jobban belekapaszkodik a léc éle. Egyedüli lévén megpróbáltam magyarok társaságát keresni. Találtam is egy fiatal pesti párt. Később pedig környékbeli magyarokat (Salgótarján) akikkel úgy 11 órától már a hazajövetelig együtt csúsztam. Örülök hogy megismerhettem őket. A megadott hóadatok valósnak tűntek igaz tegnapra egy kicsit össze esett de síelésre első osztályú volt. A táj is gyönyörű volt köszönhetően az egybefüggő hórétegnek. Az időjárás inkább felhős,borús volt de időnként kisütött a nap is. Péntektől lehűlés és szombattól pedig havazás várható itt. Összességégében egy nagyon kellemes síelésen vagyok túl. Aki teheti menjen csak nyugodtan a hóviszonyok miatt nem kell aggódnia és a napijegy is csak 18 euró karácsonyig ! Jó havat mindenkinek.
Donovaly-2011-12-13-003.jpg
Donovaly-2011-12-13-014.jpg
Donovaly-2011-12-13-018.jpg
Donovaly-2011-12-13-019.jpg
Donovaly-2011-12-13-020.jpg
Donovaly-2011-12-13-023.jpg
Donovaly-2011-12-13-025.jpg
Donovaly-2011-12-13-026.jpg
Donovaly-2011-12-13-029.jpg
pattyski
5 élménybeszámolót írt
5
22 éve tag
Szlovákia
Donovaly
2011.12.12.
Na végre van egy kis időm, eléggé el vagyunk úszva a melóval.
Ha minden jól megy, akkor a hétvégén nyitunk, egyúttal a Funparkot is megynitjuk.
http://www.ho.hu/news.shtml#funpark...11

Meghívó alább

2011 December 11-én meghívjuk önöket a legnagyobb gyerek FUNPARK megnyitójára, Donovalyra a Patty Ski-hez.
Egésznapos programokkal, játékokkal, animációs műsorokkal várunk mindenkit.
DODO és LULU itt lesznek és mindenkinek adnak ajándékot!
Mindazok a vendégek akik a Facebookon a Patty Ski rajongói egy órás ingyenes csoportos síovis oktatást adunk.
Elég ha az események rovatban jelentkeznek, azaz elfogadják a meghívást.
http://www.facebook.com/Donovaly
Várunk mindenkit

DODO és LULU
391981-10150419531527129-119815262128-8313630-424353510-n1.jpg
389935-10150419529722129-119815262128-8313627-5755634-n1.jpg
elmo
1 élménybeszámolót írt
1
13 éve tag
Szlovákia
Donovaly
2011.01.31.
Tegnap (jan. 30.) voltunk Donovaly-n. A piros pályán (Nova Holá) nem voltunk, mert rosszakat hallottunk róla (kevés hó, rossz pályaminőség, jég). Viszont a 4-es és a 6-os kék pályákon tegnap jó volt a hó, délelőtt és délután is szépen lehetett csúszkálni; bár valóban volt némi nép (5-10 perc sorban állás a felvonóknál), nagyrészt honfitársak. :-] A többi kék pálya igencsak rövidke, csak totál kezdőknek javasolt (pár kör után ők is megunják)...

Az igazsághoz még hozzá tartozik, hogy a 4-esen voltak árnyékos részek, ahol volt némi jégkocka mennyiség; ez annyira nem lécbarát, de nem volt vészes (legalább kevesebben jöttek erre).

Egyedül a türelmetlenség zavart, mivel úgyis sorban kell állni, és nem lehet átugrani az előttünk levőt, akkor miért kell tolakodni, és rátaposni a lécére?... Ezen kívül klassz élmény, érdemes kimenni. A pályákon eloszlott a tömeg, picit azért néha kerülgetni kell, de legalább nem annyira monoton. Hétköznap gondolom nyugisabb (majd egyszer azt is kipróbáljuk).
6-os kék, felső rész
a 6-os pálya (+ egy kis tömeg)
ez is a 6-os pálya
szánhúzó kutyákkal is lehetett találkozni
ülő felvonó a 6-osnál
sífutó pálya
sífutás (halszálkás emelkedő)
sífutó pálya (háttérben a Kriznával)
petymeg
4 élménybeszámolót írt
4
14 éve tag
Szlovákia
Donovaly
2011.01.24.
Egy kis élménybeszámoló:
Tegnap jöttünk haza, 4 napig voltunk Donovalyn. Nagyon szimpatikus a hely , jól kiépített és a személyzet is barátságos. A 4,6,1,2,9 pályák működtek, sajnos nem a legjobb volt a hó minősége az 1 és 9 pálya felső szakaszán(fagyott jeges, rajta műhó, de sok helyen tükörjég), ahol a két pálya összeér, onnan már jó volt. A kék pályák mintha kicsit jobbak lettek volna.
Biztos vissza fogunk még ide térni ha jobb lesz a hóhelyzet. De legközelebb biztos nem hónapokkal előtte foglalunk szállást...
Pistabácsi
8 élménybeszámolót írt
8
17 éve tag
Szlovákia
Donovaly
2010.12.23.
Enyhülés ide-oda, ma meglátogattuk Donovalyt. Az elmúlt egy-két nap meglátszott a pályán, de összességében ennek ellenére elmondható, hogy abszolút síelhető volt, a hőmérséklet sem volt magas, ezért nem vizesedett. A Nova Holá oldal nem működött, csak a Zahradiste oldali négyüléses, és a parkolóba visszahozó korongos lift rótta a köröket.. Tömeg nem volt,így gyors köröket lehetett menni. A pályán valaki rám köszönt...... ha tudnám ki volt...amennyiben olvassa soraimat, jelezhetné....
Robin
91 élménybeszámolót írt
91
17 éve tag
Szlovákia
Donovaly
2010.12.05.
Megérkeztünk Donovalyból. Kitűnően előkészített pályákon, verőfényes napsütéses időben csúsztunk. Botond állítása helyénvaló, hogy tömeg nincs. A népek 11 körül ébredtek és talán 2-ig voltak többen. Ekkor néha-néha várakoztunk 1-2 percet. Az ezelőtti és utáni időszakban semmit. A mentorom (gabóca)most is mutatott egy-két trükköt. Még a végén megtanulok síelni. :) Külön köszönet neki hogy kipróbáltatta velem a társunk lécét egy Rossignol - RADICAL 9SL WC lécet. Hát mit is mondjak ? Lehet hogy beleszerettem ? :) Mindenesetre a következő lécem egyik jelöltje lehet. Alig akartam lecsatolni csak már röstelltem az időt amin a lábamon volt. Ez egy nagyon jó léc volt !! Botond ! Legközelebb tényleg bemegyünk hozzátok.
gyozelem
3 élménybeszámolót írt
3
14 éve tag
Szlovákia
Donovaly
2010.03.30.
le kell ide írjam nektek, hogy köszönöm a sielok.hu-nak, meg a donovalysoknak a nyereményt, kaptam idén 1 nap síbérletet. sikerült úgy beletrafálni, hogy aznap, amikor kimentünk, rajtam és a kenguruban cipelt bébin kívül egész nap összesen 10 ember volt a pályán. úgyhogy nemcsak egy bérletet kaptam, hanem egy egész síterepet! hiperszuper volt!!!! egy cseppet se kellett félnem, hogy belémjönnek és ráesek a babára, egy percet se kellett várnom a felvonóra, nem volt sor a pénztárnál, üres volt a parkoló, annyira, hogy drágaságom siklóernyővel a kocsi mellé szállt le (mert ő pedig az eget bérelte ki egyedül aznap). jó lenne jövőre megismételni :)
doval2.jpg
Hogwash
28 élménybeszámolót írt
28
17 éve tag
Szlovákia
Donovaly
2010.03.09.
Donovalyban még tél van! Kiváló körülmények között, tökéletesen előkészített pályákon síeltünk tegnap este és ma. Esti síelésre a Zahradiste oldalon van lehetőség, itt pedig olyan enyhe a lejtő, hogy néhol keresgélni kell. Viszont havazott, így nagyon hangulatos körülmények között lehetett kicsit bemelegíteni a mai Nova Hola csúszásokhoz. Biztató volt, hogy láttuk a ratrakokat dolgozni a hegyen. Szállásunk közvetlenül a Telemix mellett, a Zornicka panzióban volt. A hely ugyan nem olcsó, de jó szinvonalú. Az egyetlen csalódás akkor ért bennünket, amikor az esti síelésből hazatérve az éttermet már zárva találtuk, indulhattunk étterem-keresőbe. A mai nap azonban mindenért kárpótolt: szikrázó napsütésben - kicsit csikorgó időben (a Telemix hőmérője délelőtt még -11 fokot mutatott) - nagyon jót síeltünk. A pályák egész nap remek állapotban voltak, sorbanállás semmi. Aki teheti menjen!
4.0
6 élménybeszámolót írt
6
14 éve tag
Szlovákia
Donovaly
2010.02.07.
Nem akarok különösebben nagy szavakat használni, de a hétvégén egy gyermekkori álmomat sikerült valóra váltani Botondék segítségével. A napokban elhatároztam, hogy nem adom fel az álmomat és megtanulok sielni, eddig soha nem volt még léc a lábamon, igaz, korcsolyázni azt tudok.

Más forrásból ráakadtam a patty si iskolára, felkerekedtünk 3 napra a 12 éves fiammal, bátraké a szerencse alapon.

Az oktató áldozatos munkájának( 2 órás ) köszönhetően hihetetlen elményben volt részem, le tudtam menni igaz csak a kék pályán, de ott határozottan. Akinek esetleg vannak meg nem élt vágyai vannak (hehe, de én a síelésre gondolok )annak bátran tudom ajánlani az intézményt, mert elképesztően korrektek, nem gondoltam volna, hogy azon akörnyéken senki nem akar átverni semmivel, csodálatos hely, többféle síterep vár a téli sportok kedvelőire.

Aki szerint lelkesedésem túlzott és ez neki természetes attól ezúton is elnézést kérek. Öszegezve a hétvégét remegő lábakkal, de életre szoló élménnyel tértünk haza, ezen pedig az Zbor-i rendőr 50 eurós büntetése sem rontott sokat.

Tényleg normális, hogy ennyire izomlázam van a lábamban?

A Besenova-i gyógyvíz sem segített.
RM
134 élménybeszámolót írt
134
19 éve tag
Szlovákia
Donovaly
2010.01.02.
Januar 1- en sieltunk harman Donoavalyban. Itt a forumon jott ossze a csapat. Nyitasra ertunk ki (8:30-kor nyitott a Nova Hola). Ejjel kicsit megfagyott a muho, igy korcsojazasra emlekeztetett az elso par lecsuszas. Kesobb mar nedvesedni kezdett a ho. Nap vegere meg lehetett kerulgetni a buckakat. En atneztem a masik oldalra is, ott 3-4 lift es 3-4 palya ment. A nagy parkolobol lejovo tanulo palyak es a negyuleses ket oldalan lejovo palyak. Tomeg termeszetesen nem volt, azert is mentunk januar 1-en. Az ido szep volt, a volgyben sutott a nap csak neha jott be egy-egy felho ele, a Nova Hola tetejen neha kod es eros szel volt.
Regen voltam mar Szlovakiaban, igy kivancsi voltam az arakra, fejlesztesekre ... A Telemixszel most mentem eloszor. A fenti zord idojaras miatt reggel beultunk egyszer a kabinba is, de egyebkent az ulos reszt hasznaltuk. Sor persze nem volt, hiszen tomeg sem. A bufekben szerintem olcsobbak az arak mint Ausztriaban (kaposzta leves 1,7EU, kolbasz 2,3EU ...), altalaban minden ki volt irva szlovakul, angolul, magyarul es neha lengyelul is. A pultos srac kicsit beszelt magyarul, a tobbiek (penztaros, ...) angolul probaltak kommunikalni velunk.
Jot tenne egy lehules es sok-sok ho a terepnek, de igy is sikerult egy kellemes "muhavas" napot eltoltenunk. En ellazsaltam a nap kozepet a masik oldal nezegetesevel, de a tobbiek 15 perces koroket "futva" sieltek vegig a napot egy deli kiallassal a Nova Hola-n. (Kb. 30 csuszas.) Kilometerben nem tudom mennyi, de mindenkinek boven eleg volt, pedig sportemberek. ;-)
Rezső70
1 élménybeszámolót írt
1
15 éve tag
Szlovákia
Donovaly
2009.03.25.
Múlt héten szombaton voltun Donovalyban - most először.
A sílift kezelők teljesen normálisak voltak, mindig, külön kérés nélkül segítettek a gyereknek.
A pályán már több volt a gond: semmivel semm volt jobban előkészítve mint bármely eddig általam ismert és nem ennyire felkapott hely.(ezáltal olcsóbb hely)
Nagyon gáznak/kis stílűnek tartom, hogy sem a parkoló éttermében, sem a pályánál, sem a kapuk fölött nem írták ki magyarul a feliratokat. Lehet, hogy egy picit több honfitársunk jár ki mint német/osztrák. Ha már a mo-i hirdetésekre áldoznak (most a többi szlovák síterep is nyomul 1000-el), akkor már a illene a célterületen is feliratozni. Ha meg ez cikinek tartják az üzemeltetők (személy szerint én erre tippelek), akkor pedig nem kell a válságra fogni a magyar vendégek eltűntét. Rengeteg hely van ahol az ilyen "kis" apróságokra is figyelnek.
tibike
5 élménybeszámolót írt
5
15 éve tag
Szlovákia
Donovaly
2009.02.03.
Péntek este értünk haza Donovalyról.A Hotel Zornickában szálltunk meg, a turista osztályon félpanzióval a kaja király volt.Öt nap öt éjszakás jegyet vettünk ami csak 15 euróval volt drágább a simán öt naposnál tehát eléggé megérte.Aztán felmentünk Nova holára síléc nélkül hát nekünk még elég meredek az a pálya tehát maradt Zahradistye.A nagy libegőnél reggel alig áll egy két ember délutánra már egyre többen lettek de nem vészes azt figyeltük meg mikor még vasárnap még csak megnéztük a pályákat hogy hétköznap többen voltak mint vasárnap.A pályák még 10-ig jók voltak három óra felé már majdnem félméteres buckák voltak meg jegesedett is erősen.A legtöbbet természetesen a 6-os pályán sieltünk de a 4-esen is mentünk párszor.Nemtudom hogy a négyesen a pálya szélén van egy csomó hó onnan áttolhatnák a ˝,,meredek" részre mert irtóra jeges vagy ott az a rohadtul nagy hódepó abból is szedhetnének egy kis havat vagy még esetleg ott vannak a pálya szélén a hóágyúk azt nem bírnák beindítani egy kicsit persze a hódepót ágyúzzák rendesen este.A szélső tányéros eléggé gyors jóval gyorsabb a libegőnél.Ahol van az a dupla kis tányéros felvonó lentől nézve bal oldalit le lehetne cserélni egy csákányos liftre mert zárás előtt akkora a sor lehethogy várni kell egy fél órát egyszer amikor mi már fent voltunk lent még vagy voltak 30-an a felvonó aljában aztán leállt.Egy kis friss hó jól jönne a pályáknak főleg a szélső négyesnek a 6-os még elmegy.Összességében nagyon jól éreztük magunkat de jött amire nem is gondoltunk volna hát feltörték a kocsit fényes nappal abban a mozgalmas felső parkolóban ott a nagy jövés menés azt senki sem veszi észre szégyen biztosításunk volt majd eglátjuk mennyit fizetnek.
Robin
91 élménybeszámolót írt
91
17 éve tag
Szlovákia
Donovaly
2009.01.22.
Ismét jót síeltünk többnyire szikrázó napsütésben és kiválóan kezelt pályákon.Éjszakánként 2-3 centi friss hó hullott. Talán a gazdasági válságnak is köszönhető a meglepően kevés ember január közepe tájékán. A legnagyobb sorbanállásunk 1 perc ( ! ) volt a zahradiste oldalon lévő négyülősnél.A csákányosnál és a tányérosoknál semmi ami elmondható a nova hola telemixéről is. A lefoglalt szállásunk az igért 1 km helyett csupán 500 méterre volt aminek kb a felét vigigcsúsztuk. A ház jól felszerelt és igen meleg szobákkal + egy szivélyes házigazdával akivel megkóstoltattuk az általunk vitt pálinkát és bort mindenki legnagyobb megelégedésére. A pályaszemélyzet is mintha kedvesebb és segítőkészebb lett volna mint az elmúlt években. Úgy néz ki hogy megint jól választottunk. R
donovaly-2009-januar-17-20.-009-9.jpg
donovaly-2009-januar-17-20.-013-13.jpg
donovaly-2009-januar-17-20.-017-17.jpg
donovaly-2009-januar-17-20.-020-20.jpg
donovaly-2009-januar-17-20.-021-21.jpg
donovaly-2009-januar-17-20.-023-23.jpg
donovaly-2009-januar-17-20.-028-28.jpg
donovaly-2009-januar-17-20.-032-32.jpg
donovaly-2009-januar-17-20.-054-54.jpg
donovaly-2009-januar-17-20.-060-60.jpg
TGeree
4 élménybeszámolót írt
4
16 éve tag
Szlovákia
Donovaly
2008.11.30.
Sziasztok!
Ma voltunk csúszni Donovalyban.
Délelőtt még jó idő volt, de dél-délután már esett az eső sajnos. Azért maradtunk zárásig. A pályák szerintem jók voltak, egy két folt kivételével.
Ahogyan az előttem szólók is írták, mi sem tapasztaltunk semmi negatívot, biztosan megyünk még a szezonban többször is.

A snowboard park egész jó lesz, bent van már egy pár box és korlát.
Observer
13 élménybeszámolót írt
13
19 éve tag
Szlovákia
Donovaly
2008.03.26.
Tegnap voltunk Donovalyn, szinte egész nap esett és szakadt a hó, így tökéletesek a hóviszonyok! Kevés ember volt a pályákon, sorbanállás minden liftnél nulla! Egyedül a büfékkel volt némi gond: Nová Hola 3 büféjéból az egyik zárva, a másikban nem volt étel, a harmadikban meg mindössze hot dog és rösti volt a választék. Az egyetlen étterem tele volt, nem tudom mi lehet itt főszezonban...
Mindenkinek ajánlom Donovalyt egy kis utósízésre, főleg hogy féláron van a jegy!
Zahradiste---szakad-a-ho.JPG
Nova-Hola---nemi-napsutes.JPG
Nova-Hola---ez-a-lift-is-jart.JPG
Skiz of rain
2 élménybeszámolót írt
2
17 éve tag
Szlovákia
Donovaly
2008.03.24.
Szervusztok!

23-án Vasárnap kilátogattunk Donovalyba. Mindkét oldali sípálya üzemelt. A pályák minősége nem volt kifogásolható. Délutánra helyenként kisebb-nagyobb jeges foltok már kialakultak. Mindösszesen egyetlen, cca. fél négyzetméteres hó mentes területtel találkoztam. Az időre igazán nem lehetett panasz. A felvonóknál 13h után is csak 1 perc körül volt a várakozási idő. Hó egész map nem esett, holott látványos mennyiségű hófelhő mutatkozott az égen. 14h körül a pályák aljánál, illetve a felvonóknál inkább a latyak volt jellemző. Bízom benne, hogy még lesz alkalom a jövő héten is egy-egy csúszásra. Ha valaki friss információval bír, kérem ossza meg velünk.
hg001
10 élménybeszámolót írt
10
19 éve tag
Szlovákia
Donovaly
2008.02.24.
Sziasztok!
Ma (vasárnap, feb.24) síeltünk Donovalyban, mindkét oldalon (Zahradiste és Nova Hola).
Tapasztalatok, csokorba gyűjtve:
- a tavaszias meleg (11-12 °C) ellenére a pályák síelhető állapotban voltak.
- a hó kásás állagú mindkét pályarendszeren. A Zahradiste oldalon jobban "szétesett" délutánra,
de a Nova Holán több volt a folt és a bucka.
- nem volt tömeg, keveset kellett várni a felvonóknál. A Telemixhez például du. 1 óra után már csak becsúsztunk lendületből.
- a Nova Hola fenti pályáin (2,9) a kásás hóminőség ellenére nagyon jókat csúsztunk, és a kis létszám miatt lehetett pörögni folyamatos menetben.
- a Nova Hola fő pályáján (talán 1-es?) a középső részen több helyen volt már kisebb kavics a havon, egyébként a pálya többi része meglepően kőmentes volt.
- a buckák a kásás állag miatt "jóindulatúak" voltak, vagyis a léc szétnyomta őket, ezért kevés volt a baleset, és jó tempót lehetett nyomni még a máskor oly veszélyes szakaszokon is.
- a két pályarendszer közötti átjutás viszont gáz. A kis felvonók és a Nova Hola parkolója közi szakaszon teljesen elolvadt a hó, ezért sárdagasztás árán lehet csak átjutni innen oda.

Ha tehát valaki nem annyira "érzékeny" a hóminőségre, érdemes kilátogatni ebben a tavaszias télben akár Donovalyba is.
Hozzáteszem, a kellemes napsütéses idő, a jó levegő, a problémamentes üzemelés és a relatíve kis létszám eleve pozitív hatással volt a hangulatomra.
Egy ködös, felhős időben, tömeggel fűszerezve nem toleráltam volna ennyire ezeket a feltételeket.

Csatolok két jellemző képet: az első az 1-es pályáról. Ezen a szakaszon tök jól lehetett jönni, és nem volt sokkal nagyobb tömeg rajta egész nap.
A második magáért beszél... teljesen jó ötlet volt kitenni a napozóágyakat. :)

További jó sízést (ami még maradt a "télből")!

DSC00575.JPG
DSC00573-.JPG
malacy
5 élménybeszámolót írt
5
16 éve tag
Szlovákia
Donovaly
2008.02.23.
Aki ide indulna! Figyelem! Ma nem ment a Telemix Nova Hola, holott a weblapon minden zölden ki van pipálva. Zahradiste oldalon nagyon nagy tömeg volt emiatt, délutánra erősen kásásodott, buckásodott a pálya, amely sok helyen földig van kopva. A weblap szerinti "nagyon jó" síelési feltételek erősen idézőjelbe téve értendőek! Az alsó parkolóban nyakig érő sár van.
Amúgy nem volt rossz!
Bata Attila
4 élménybeszámolót írt
4
17 éve tag
Szlovákia
Donovaly
2008.01.10.
Most értünk vissza két nap síelés Donovaly-ban.
Szerda.
Voltak velünk kezdők, őket "lepasszoltuk" Pattyski-hez oktatásra, mi pedig a Nova Hola-n kezdtunk. Remek körülmények, kicsit kemény volt a pálya néhány helyen, de nagyon jót lehetett síelni. Egy menet a Telemixxel, + visszacsúszás összesen 10 perc volt. Szinte alig voltak.
Később felül ködös lett, de a domb 80%-a napon volt egész nap.
Délután megnéztük a Zahradiste oldalt, kevés ember, szerencsére, nem kellett várni a lifteknél. Az egy héttel korábbi állapotokhoz képest 10-20 cm friss hó esett, ez jót tett a pályáknak is.
Csütörtök.
Zahradiste oldalon maradtunk, kezdőink bemutatót tartottak a tegnap tanultakból + Nova Hola egész nap ködben volt. Zahradiste részen nagyon jók a hóviszonyok, nem kellett sorbaállni a lifteknél.
Csakazértis átmentünk a másik oldalra, sűrű köd, "emlékezetből" lesíeltünk a pályán. Kicsit melegebb volt mint tegnap, a hó is sokkal lazább állapotú volt.
A pályák és a hó jó mindkét oldalon, de gondolom holnaptól már sokan lesznek.
s_abel
2 élménybeszámolót írt
2
16 éve tag
Szlovákia
Donovaly
2008.01.05.
Sziasztok!

Mi két ünnep között töltöttünk négy napot Donovalyban. Gyakorlatilag kezdők vagyunk, tavaly húztunk lécet először. A pályákra szinte csak jót tudok mondani, bár a felső részeken már itt-ott alig volt hó. Igaz ezen egy jó hóesés, vagy ágyúzás tud segíteni. A mi tudásunknak abszolult megfelelőek a pályák. Lehetnének snowbordosoknak elkülönített pályák, mert így nagyon sok helyen összetolták a havat, ami bizony okozott időnként meglepeteseket a síelőknek. Viszont a bérlet ára az már-már az elviselhetőség szintjét súrolja! 2 felnőt 2 gyerek 4 órára 2100SK! (kb.17000Ft)De legalább ne kellene egy-egy felvonóra 10-15 percet sorba állni! A büfében is 1 óra volt a sorban állás!Lehet, hogy rossz időszakban voltunk iskola szünet, hétvége,stb. Nem biztos, hogy nagyon sokszor visszajövünk!
Te is írnál beszámolót? Nem kell mást tenned, csak regisztrálni, és leírni az élményeidet . A szerkesztőség az informatív írásokat kiemeli és beszámolóként a síterephez csatolja.
h i r d e t é s
facebook twitter youtube instagram linkedin pinterest google cégem rss tiktok

Megjelenési ajánlatunk:
sielok.hu © Copyright 2000-2024 - Síelők Bt.