Adatvédelmi tájékoztatónkat itt találod. A minőségi szolgáltatás érdekében sütiket használunk.
ELFOGADOM
Menü ≡

kócos kiemelt beszámolói

2013.02.07. Síterep: Kékestető, mások beszámolói
Ma elindítottuk az tavalyi és idei szezont.Jó havon, eszményi hőfokon, néha ködszitálással, fehér fátyolba öltözött a Kékes. A "magasan a legjobb", az összehasonlítást a szürke ködbe burkolódzó emlékezet és a másfél év kihagyás is erősítheti.cc. 3 órát töltöttünk a pályán, ahol addig családi hangulat uralkodott. Sok nebulóval és az értük szurkoló szülőkkel- volt miért.
A szálláshelyre érkezvén elemi darabjainkra estünk szét. Most 18 óra után, még bizonytalanok vagyunk, hogy Szentpistán folytassuk.Azután szombaton újra itt, a guruló kabinnal emlékezhetünk a kezdetekre.
A fák "szemet gyönyörködtetők" a sok hó itt is megtette a hatását. Kidőlés után, feldarabolva,az útról eltakarítva, ahogy azt a csendes ember teszi, teszi a dolgát.
Más: Arról valaki-hozzáértő, vagy döntéshozó el magyarázhatná, hogy a felvonóval miért osztotta ketté a pályát.Néztem felülről is. Nem tetszett.
h i r d e t é s
2010.12.29. Síterep: Cerkno, mások beszámolói
Az eddigi szólalásaid alapján-merészen-de arra következtettem, hogy szereted ezt a helyet. Ma 29-én a hegy a helyén van.A parkoló tele, a hegytetőn napsütés.A hütte is tele, a tányér, a végén üres. A gyermekgyakorlón voltunk és csodálattal néztük unokáink talpra állásait-volt belőle sok.A hó sajnos a neylon kategóriáju, nem zizzent selymesen, de karakterisztikusan szólt. a felső réteget óvva védte az alatta levő, vízből készült, jég.Az is a helyén volt.A környező hegyek csúcsai incsekledtek.Hóval fedett, tiszta már-már "hófehér" színekben pompáztak. A kellemes - 3-4 fokos levegő csak a védtelen torkokat portyázta- ennek illuzióját a kantin hideg söre is idézte. Képet is rakok ha megpihenek.
Ma is jól éreztük magunkat.
DSCN1593.jpgDSCN1596.jpgDSCN1607.jpgDSCN1613.jpgDSCN1617.jpgDSCN1618.jpgDSCN1621.jpg
Pénteken ilyen volt a 3-as/piros/ pálya.Napsütés néha 5-10 fő a csákányosoknál, a tanulók tanultak, esetenként új gyakorlatokat is lehetett látni. A káposztaleves és sztrapacska finom volt.
3-0.JPG3-1.JPG3-2.JPG3-3.JPGszabadgyakorlat.JPGUnoka-n.mama-n.papa.JPGCsendelet.JPGM.SZ.Istvan-018.JPGM.SZ.Istvan-019.JPG
2009.02.27. Síterep: Krvavec, mások beszámolói
Ma délutánra Krvavec jutott /könnyebb leírni, mint kiejteni/.
A felvonók: új négyes és eggyes, és páros kettes.
Péntek délután elfogadható a felvonóra történő várakozás.
Szikrázó napsütés, szél, esetenként árnyék.

Jól éreztük magunkat.
Krvavec2009.02.27-032.jpgKrvavec2009.02.27-043.jpgKrvavec2009.02.27-019.jpgKrvavec2009.02.27-036.jpgKrvavec2009.02.27-044.jpg
2008.12.29. Síterep: Bohinj - Vogel, mások beszámolói
A címet célszerű lenne kiegészíteni Vogel hely meghatározóval. Ma használható volt a kabinosig vivő pálya is!
Csodálatos napsütés,rengeteg autó, segédbuszok a kabinosig, tülekedés,himbálózás.

Fenn csodálatos napsütés, kiváló pályák, új felvonók.

Néhány kép- a témán belül és kívül.
034.jpg084.jpg039.jpg032.jpg041.jpgVogul-035.jpgVogul-037.jpgVogul-043.jpg
2006.03.12. Síterep: Val Gardena, mások beszámolói
Majdnem két évvel utánnad, volt szerencsém élményeket szerezni e tájról.Talán közre játszott az idei HÓ összejövetelen kapott kazetta Seiser Arm-ról.Mi kipróbáltuk a St.Ulrich-nál lévő 3 felvonót és a pályákat. Volt olyan pillanat, amikor a 10- 20 csoport is gyakorolt a pályán. Minden este rendbetették és felújították a pályákat. Seiser- Alm-ról nagyon sokat lehetne írni, de annyi türelmem nincs.Néhány képpel szeretném hálámat kifejezni azért, mert ott lehettem.
Schlern-0674.JPG61.-es0584.JPGPalmer-0504.JPGfurdenan-0464.JPGFurdenan-0502.JPGRonc-0471.JPGCsendelet-0528.JPG67-es-0595.JPGIMG-0520.JPGIMG-0524.JPGIMG-0547.JPGIMG-0579.JPGIMG-0691.JPGLangkofel-0525.JPGMerre-menjek.-0565.JPGMonte-Piz-59-es0619.JPGS.A-69.-0513.JPGSzemelytelenulde-boldogan-0675.JPGSchlern-0666.JPG
h i r d e t é s
h i r d e t é s
h i r d e t é s
KIEMELT SÍTÁBOROK
További sítáborok
FELIRATKOZÁS HÍRLEVÉLRE »