Sziasztok,
Február utolsó 6 napját töltöttük a schladmingi síhinta hegyein, végig ragyogó napsütésben, -3 és +5 fok között (házi néni szerint évek óta nem volt ilyen hét, mint amit kifogtunk).
Sajnos a jó idő mellett a Faschingot (farsang) is kifogtuk, így elég sokan voltak a pályákon végig. Így pár tapasztalatot megosztanék azokkal, akik odautaznának:
Hauser-Kaibling: Változatos pályákkal minden tudás szintnek megfelelő terep. Tippek:
3-as pálya: kevesen vannak rajta, és a melegebb napokon sem kásás az alja, gyakorolni tökéletes.
4-es pálya: széles, kellemes pálya, a felső szakasza kissé meredekebb, de eloszlik rajta a tömeg, gyors hozzá a felvonó (Kaibling 6-er), és estére sem jelentős a buckásodás rajta.
7-es pálya: rövid, de nagyon szuper fekete, általában kevés emberrel és gyönyörű panorámával!!!
1/a pálya: völgybe vezető fekete, este ezen jobb lemenni, mint a piroson, mert rövidebb szakaszon buckásodik, és kevésbé süti nap, így a hó is jobb rajta.
Planai: Talán a 4 közül a legfelkapottabb hegy, szuper pályákkal, infrastruktúrával. Tippek:
5-ös pálya: a személyes kedvencem. Nem túl hosszú, de széles, jó lejtésű és nem szokott tömeg lenni rajta
1-es és 4-es pálya: Napközbeni csúszáskor tuti, a Planai 6-er felvonót lehet ezekkel használni, ott sosem volt sor, gyors felvonó, a pályák szélesek, az 1-es tetején juke-box van, amin kiválasztod a zenét és a pálya menti hangfalakon az szól, amíg csúszol. :)))
3-as pálya: a hegy gerincét adó pálya, széles, gyors, jó lejtésű.
6-os pálya: ezen indulunk el Hochwurzen felé. na ez a pálya már reggel korcsolya- és buckapálya keveréke, nem ajánlom senkinek, ha át akartok menni Planairól Hochwurzenre, érdemes a Golden Jet felső állomásától kabinossal menni.
Hochwurzen: Kisebb, kevésbé szeretett terep. A lenti részek túl lankásak, a felső részeken keskenyebbek a pályák és nagy a tömeg, de érdemes kipróbálni, mert élvezetes pályák vannak itt is, különösen a 31-es (ezen a panoráma is gyönyörű). Az egyik fő felvonóját 2013-ban kicserélték és az 5 egymás mögé kötött kabinos felvonó helyett rendes, 8 fős gondolákkal ellátott felvonót építettek, ez mindenképp javította a hegy adottságait.
Reiteralm: Személyes kedvencem, szuper pályákkal, változatos, minden tudásnak megfelelő lejtőkkel. Tippek:
5-ös pálya: A tuti befutó a hegyen, széles, hosszabb pálya, gyönyörű panorámával, gyors felvonóval, és fekvése miatt kisebb tömeggel. A közepén levő hüttében remek Käsespätzle-t adnak. :)
3a+3-as pálya: remek kis fekete (3a) és lankás halványpiros pálya (3) az alján egy tuti hüttével (az orrunk előtt készítik a kajákat, hatalmas adagot adnak)
Black Rose: egy rövid, de annál meredekebb pálya a hegy tetejéről. Csak gyakorlott sízők menjenek rá, de az élmény garantált! :))))
2-es + 4-es pálya: levezet a völgybe a Silver Jet tetejétől az aljáig. Tuti kis pálya, nap végére buckás szokott lenni a közepe felé, de nagyon jókat lehet rajta csúszni. Mivel a vége (Finale Grande) elég széles, így nem buckásodik és élvezetes marad nap végére is.
2a pálya: aki teheti kerülje el, a felvonó innen egy lassú, 2 személyes, és maga a pálya is jeges, vacak már kora reggel.