Élménybeszámolók

3 évnél is régebbi az utolsó beszámoló a terepről, frissítem az információkat.

Még a portálon való regisztrációm előtt, tehát 2010-nél régebben voltam itt 3 napra síelni januárban. Akkor nem esett még természetes hó, csak két pályát lehetett használni 40 cm vastag műhóval: az 1-est és a 7-est, mindössze a fő felvonóval. Megkedveltem a pályát, retro voltával, tányéros liftjével együtt, mert hiába, hogy csak egy hegyről lehet lecsúszni, én nem untam meg még az akkor használható csak két pályát sem, mindkettőből minden egyes lecsúszásnál élveztem, hogy összpontosítani kell a lehető legjobban eltalálni a nyomvonalat. Objektíven nézve alighanem lokális informátortól úgy tudtam, a hotel a Csehszlovák szocialista vezetés téli üdölőhelye volt, és ami jelentősebb: a pálya a versenyzők felkészülési helye. A fő pálya törése és meredeksége elég komoly, érthetővé teszi a tréningezési lehetőséget.

Az idei nem tél szinte kilőtte a hazai síelést, az előző két hideg februári héten nem fért bele az időnkbe. Lányunknak ezen a héten van tanítási szünete, ám a múlt szombaton érkezett meleg, és a hétre jelzett tavaszi idő miatt hétfő látszott a még szinte megfelelő sínapnak, így egynapos programban gondolkodtam, és pl. Donovaly-val szemben Sachticky jobb választásnak tűnt (a tányéros miatt kevesebb ember, nem kell a főúton átkelni, ingyen van a parkolás, pár euróval olcsóbb, s talán komolyabb a piros pálya is, a fekete is, jópofább a kék).

Vasárnapra lefújtak az esős idő miatt egy síversenyt, és lezárták a déli pályákat, meg a fekete 3-ast - ez mutatta, hogy ott is tavaszias idő van már. Bezzeg a két előző hét, amikor a teljes pályarendszer még üzemelt. Akkor lett volna jó menni.

9 óra körül Besztercebányára értünk, 9:45-kor már átöltözve, bakancsban, bérlettel a zsebünkben álltunk a léceken. A parkolóban bőven volt hely, a kasszánál 3 ember volt előttem (magyarok voltak, két autóval jöttek páran).

A két fő pálya (1-es és 7-es, s a középtől a völgybe vezető rész) frissen ratrakolva, s bejött a számításom az éjjeli kifagyásról. Gimis lányunk elsőre megijedt az 1-es pálya látványától, másrészt az új terep ismeretlensége is növelte bizonytalanságát, ő inkább csak délutánra jött bele a gyorsabb, bátrabb síelésbe, én pedig igyekeztem végig mellette maradni, és csak egyszer kerültem nagyon elé, de utána is sikeresen leért, pár perc után feltűnt az alsó állomásnál.

Most ment a parkolótól induló lift is, csak a déli felvonót nem indították. Innen kezdtünk, s elsőre a kék 7-es pályát néztük meg, utána értelemszerűen a piros 1-est, majd egy ideig ezeket variáltuk. Ez után következett a piros 4-es, végül a fekete 2-es. A 4-es a 7-es vízszíntesebb szakaszának rögtön az elején vág le a völgynek, fenyőfák között vezet több kanyarral, aztán lent kiszélesedik ahogy eléri a Sachticka tavat, és innen keletfelé meg kell kerülni a vizet, a hosszabb völgymenti pályához, úgy érhető csak el vele is a felvonó alja. A 2-es a vízszíntes erdei utat egy következő részen metszi, és egyenesebben levezet a völgymenti szakaszba, kb. ott, ahol a 4-es megkerüli a tavat. Mindkettő régebben volt ratrakolva, alig csúszott rajtuk valaki, és kicsit kevesebb volt rajtuk a hó, a 4-es még épp használható volt - ágakat, földes darabokat kellett kikerülni, a 2-es rendben volt, de kemény fagyott, a meredeksége mellett ez növelte a kihívását. Nekem már a több mint 10 évvel ezelőtti csúszáshoz képest a plusz két pálya is újdonság volt, de a terep még egy nagy meglepetést tartogatott. Ugyanis a térképen nincs jelölve, de számos átkötési lehetőség volt erdei valamikor ratrattal megtaposott utakon a pályák között. A 2-esből nyílt egy meredek ferde út, amin át lehett menni - már ha az ember ügyes, és bele tud navigálni - a 4-es másfél útnyi széles fák közti részére, a 4-est tényleg lehetett úgy használni, hogy a nagy felvonó nyomvonalától felülről nézve balra mentem le a totál fagyott havas részen, sőt, itt még balrább fenyők közt is el lehetett indulni, s úgy még hosszabb kerülvővel visszaérve csak rácsúszni a 7-es széles részére a felvonó kötele alatt, s végül a 2-esből az 1-esre is át lehetett menni szintén fenyők közt nem sokkal afelett, ahol a 7-es erdei útja is beleérkezik az 1-esbe a meredek rész vége felé.

Tömeg nem volt, pedig a szálloda a honlapon szereplő információkkal szemben nyitva volt (azt írták, csütörtöktől vasárnapig üzemel), mivel a héten Szlovákia ezen részén elkezdődött a síszünet. Persze, többen voltak, mint amennyien előző ittvoltomkor, főleg gyerekből volt nagyon sok a gyerekpályán, de sose volt sor a felvonóknál, egyszer volt előttünk 3 ember lent. A pályákon végig bőven el lehetett férni, néha volt, hogy a két főn, a 7-esen és az 1-esen mások is csúsztak előttünk, a 4-esen, 2-esen alig valakik.

Az idő előrehaladtával elkezdett olvadni a hó, főleg a lenti részeken, a völgymenti alsó szakaszon nem tudtam már akkora lendületet venni, hogy végig tudjak csúszni (bezzeg a múltkor januárban kemény mínuszok voltak, akkor nem volt ennyire nehéz elérni a beszálló ponthoz). S a földes részek is elkezdtek szaporodni egy kicsit, minimális buckásodás is kialakult a 7-es felső szakaszán, de tényleg nem vészes.

A meredek részek rendesen megdolgoztatták a combizmaim, 4 órakor kellemesen elfáradva jöttünk le az utolsók közt a pályáról. A nagy felvonó egyetlen alkalommal 3/4-kor állt le kisebb nüansz miatt kb. 5 perce, az utolsó két menetet a parkolótól induló felvonóval mentük, 15:55-kor zárták le a beszállást, mi voltunk az utolsók, akik feljöttek vele.

Napsütést alig láttunk, köd volt és erősebb szél a hegytetőn, lent kicsit enyhébb, szélcsendes idő. Néha a középső részekről át lehetett látni a környező napsütésben fürdő hegyek tetejére. Jó volt egész nap kint lenni, kaptunk még egy téli napot erre a szezonra. Egy napos tömeg nélküli síelésre Sachticky biztos, hogy remek célpont, főleg hétköznap. Ha több pálya is üzemel, főleg ha mindegyik, plusz az átvezetések, szerintem egy hétre is kiváló, és a helyben van a három csillagos hotel szállásnak.

Eredetileg egy - igaznak havasnak remélt - gyalogos túrára indultunk a Bükkbe, bánkúti szállással 2017. január 14-15-én, de a pénteki havazásnak köszönhetően síelés is lett belőle. Szombaton kirándultunk a Fennsíkon, vasárnap délelőtt maradt a síelésnek. Az egész kirándulásról írt beszámolómból iderakom ami a síelést érinti.

A 14 km-es túrát követő vacsoránál a síházban már a másnapi síelésre hangolódtunk. Az úgy volt, hogy csak szombaton reggel jelzi majd a sípálya üzemeltetője, melyik pálya és felvonó fog működni, de szerencsére már péntek este kiírták, nem csak a Bálvány alatti tanuló rész lesz nyitva, így a léceket is felraktam a síszállítóra, a síbakancsokat meg a csomagtartóba. Kivételes szerencsénk volt, az utóbbi évek alapján nem úgy nézett ki, valamikor is lesz módom síelni Bánkúton. Most viszont a 40 centi hó ezt lehetővé tette, mák, hogy épp erre a hétvégére szerveződött a bükki túra. Ritka adomány, azt kell mondjam. Köszönöm, hogy már péntek éjjel kiírták, szívfájdító lett volna lécek nélkül a Bükkben.

Este a Csurgói háznál járva hallottam és láttam a ratrakot dolgozni a Bálvány oldalában. Vacsora után viszont a vezető - maga a Bánkút Síklub elnöke - megengedte, hogy beszálljunk a járműbe, így a nagyobb pályák előkészítése közben gyerekeim is, én is mentünk egy-egy kört a ratrakkal.

Másnap reggel 9-kor nyitott a pálya, én már idejekorán felkeltem. Rajtunk kívül síelő nem aludt a házban, így tényleg elsőként már nyitás előtt felmentem a 4-es pálya tetejére, hogy lecsúszhassak. Bizony utoljára természetes havon én is a Normafán csúsztam, még általános, gimnazista, legvégül egyetlen egyszer egyetemista koromban. Aztán az elsők között vettem felvonójegyeket, és a frissen lesimított pályán még a sok ember érkezése előtt nyugodtan tudtunk síelni vagy 4-5 kört. Gyerekeink 11-13 évesek, természetes havon azonban még sohasem síeltek. Pénteken éjjel végigment a ratrak, de utána még annyi hó esett, hogy a magas porhóban szombaton nekik nagyon nehéz lett volna a csúszás. Most viszont a ledolgozott és kifagyott pályán nagyon jól tudtak menni. A felvonókezelők is szivélyesek voltak, egyik sem esett ki egyszer sem a Tatrapoma nagy tányérosból, induláskor a kisebb lányomnak mindig lelasították a liftet, a nagyobb fiam pedig a régibb magyar tányérossal is simán felment. 11 óra körül már azért sokan lettek a pályán, közben egyszer kb. 10-15 percre a C felvonó is leállt, de addig ritka élményben volt részük a gyerekeknek. Én persze megnéztem párszor a 2-es fekete pályát is: a teteje nem lett teljesen kezelt, néhol még kellett volna rá hó, de nagyon kellemesen lehetett azon is síelni. A két gyerek egyedül is mehetett már pár közös kör után, a lány a leghosszabb kék pályát használta, a bátyja többször rövidített a 4-esen.

Szerintem szinte hibátlanok voltak a pályák, kedves személyzet, a gyerekek egyedül is mehettek, a nap is sütött, kellemes volt a hőmérséklet is, mégis mínuszban maradt - még vagy 10 centi hó, vagy kicsit komolyabb pályaalap, és nem lett volna sehol sem előtűnő földes vagy füves rész. Nincs hóágyú, nincs víz, mégis azt mondom, Bánkúton abszolút lehet síelni. A kilátás pedig szenzációs a pálya tetejéről egész a messzi Magas-Tátráig.

A síház is megfelelő. Túristaház, még olyan fajtájú, amihez nem ért el az utóbbi évek állami támogatású felújítási hulláma (már ha egyáltalán el fog érni). Nem túl nagy szobák, emeletes ágyak 2x2 +1 főre, kanyargó folyosók, lépcsők vezetnek hozzájuk a tetőtérbe. De meleg, és tisztaság van, a fürdő is rendben, a földszinten társalgó asztalokkal, hűvővel, mikroval, vízforralóval. Tudtommal pár éve új elnöke van a síklubnak, néhány hónapig zárva volt a ház, de talán idén tavasz óta újra üzemel, részben a régebbi kedves személyzettel. Az éttermet kicsit felújították, tényleg csak kicsit, és maradt olyan szívélyes mint volt, ráadásul hatalmas kályhával, aminél melegedni lehet. A koszt remek, a palóc levest mindenki csak dicsérte, a megyes, almás, szilvás pitéről nem is beszélve. Az árak sincsenek elszállva. Jó hír még, hogy az üzemeltetők tudnak internetezni, jó eséllyel hamar érkezik a közösségi oldalon a síház oldalára írt üzenetre válasz. (Aki többet szeretne, az mehet a Fehér Sas panzióba, de híreim szerint rendes túrista nem megy oda, nem kedvelik, hogy az eredeti túristaházat vették el és panziósították. Én még gyerekként talán 12 évesen egyszer nyáron aludtam a túristaházban, és bizony nekem sincsenek jó érzéseim a panzióról, kerítéséről. Egyetemi adjunktusként pedig pénzem sem rá. Meglehet: savanyú a szölő.)

Bánkút nincs annyira közel hozzánk, így aztán kb. két és fél óra után lejöttünk a pályáról, lecsatoltunk. Ekkor persze már volt síelő nem is kevés a pályán, a hókotrás is megtörtént reggelre a szerpentinen, téli gumival bárki fel tudott jönni. Eddigre ért vissza a kisebb kiránduló csapat is a Bálványhoz való sétából is, ettünk és indultunk haza. Visszafele még megálltunk Lillafürednél, megnéztük a befagyott vízesést és a jégpáncélos Hámori-tavat, aztán jöttünk az immár tisztára takarított úton Budapestnek.