Adatvédelmi tájékoztatónkat itt találod. A minőségi szolgáltatás érdekében sütiket használunk.
ELFOGADOM

Élménybeszámolók

tibma kiemelt beszámolói
tibma
7 élménybeszámolót írt
7
10 éve tag
Ausztria
Filzmoos
2020.03.05.
Sziasztok!
2020.03.01-jén kerestük fel a síterepet, megosztanék néhány gondolatot egy örök kezdő szemüvegén keresztül. Kizárólag kék pályákon csúszkáltunk. Az előttem szólok sok mindent leírtak, amit csak megerősíteni tudok. A hely nekem is nagyon tetszett, mint egy mese erdő. A felvonót kezelő urak tényleg segítenek (bizonyára látszik a mozgásomon, hogy segítségre szorulok :)), köszönnek, mosolyognak. A pályán egész nap kevesen voltak, de délután többször volt olyan szakasz, ahol csak mi voltunk.
A pályákról:
2: nekem a vége, ami leérkezik a parkolóba egy picit meredek, de mivel széles nem okozott gondot. Jó volt.
3: talán ez lett a kedvenc. Egy párszor keresztezi a csákányos felvonót, ha ez zavar valakit, akkor biztos nem fog annyira tetszeni, mint nekem.
4: ez a pálya is nagyon tetszett. Az eleje erdőben megy, ahonnan csodálatos a kilátás, majd miután átmegy a felvonó alatt rettenetesen kiszélesedik, nagyon kellemes pálya. A vége ennek is egy kicsit meredek, de ha az ember elmegy a csákányos felé, akkor a meredek rész kikerülhető.
5: ezen a pályán szívesen csúsztam volna többször is, de a csákányos rettenetesen hosszú, már a második felvonózás után remegtek a lábaim :( Amúgy ez a pálya is nagyon tetszett (mint mindegyik :)
Sajnos a nap végére +6 fok volt, de ez már nem volt probléma. Legalább nem fáztunk, sőt...

Ebédet a Kleinbergalm hüttében ettünk. A kilátás innen volt a legszebb és az étel is finom volt. A hütténél van egy photopoint. Itt csináltunk egy képet, de már csak otthon láttam, hogy ezt a síbérlét számának megadásával lehet megnézni. Ezt sajnos nem jegyeztük fel, ezért nem tudtuk megnézni a fotónkat :(
Még azt sajnálom, hogy a Papagenoval nem mentünk fel, csak szétnézni, mint a libegővel, de sajnos ez is már csak otthon jutott eszünkbe. Majd legközelebb...

A pályák szélesek, gyakran van olyan elkerülő, ami a kicsit meredekebb részt kerüli el az erdőben. Az erdei pályák egy kicsit szűkek, viszont egyáltalán nem meredekek, simán lehet gyönyörködni a tájban miközben csúszik az ember.

Összességében a hely nekünk nagyon tetszett, aki a piros és fekete pályákat is képes élvezni valószínűleg jobban ki tudja használni ezt a kis hegyi paradicsomot. Maga a falu is egy ékszerdoboz, érdemes sötétedés után is sétálni, mert nagyon hangulatos. Meg kell nézni a templomot, és ajánlom a lovasszánozást is a Fiakerwirt-ben, ahol isteni a konyha és az étterem hangulata is.

Rossz idő esetére ezt ajánlom: https://www.thermeamade.at
h i r d e t é s
tibma
7 élménybeszámolót írt
7
10 éve tag
Sziasztok!
Egy örök kezdő szemüvegén át írnék néhány gondolatot a terepről.
Sikerült a rekord hideget itt töltenünk, ezért a tervezett 3 napból csak egy fél nap csúszás sikeredett, az viszont tökéletes körülmények között. Ragyogó napsütés volt, jó hó és viszonylag kevés ember, csak rettentő hideg.
A csákányos, tányéros felvonókat kerültük és a kék pályákat részesítettük előnyben. Ez alól kivétel volt a piros 18, aminek csak a tetején van egy meredekebb letörés, de az kikerülhető. Viszont onnantól tökéletes kezdő pálya. Mentünk a 6a, 14, 3, 2, 2a, 13 pályákon. Mindről elmondhatom, hogy nem túl nagy tudással is teljesíthető.
Nekem a hely összességében nagyon tetszett, lehet, hogy a piros és fekete pályák nagyobb kihívást tartogatnak, de ez majd máskor derül ki. :)
tibma
7 élménybeszámolót írt
7
10 éve tag
Ausztria
Fanningberg
2017.02.28.
Sziasztok!
Hát... remélem mindenki csuklott szombaton, aki az elmúlt napokban tanácsokkal látott el a fanningbergi sítereppel kapcsolatban. Életem legjobb síelése volt, ami nélkületek nem jöhetett volna létre (mert már indulás előtt visszamondtam volna :)). Az időjárás is velünk volt, mert csodálatos napsütésben síelhettünk, de a jótanácsaitok is kellettek.
Az E felvonó nem üzemelt, úgyhogy az a rész teljesen kimaradt. A 8 és a 3 pálya nagyon tetszett. A hármasnak különösen az erdőben vezető része, ahol a fenyőillattól megrészegülve "száguldhattam". A 14-ről tényleg csodás a panoráma, de küzdeni kellett, hogy haladni tudjak. A 11-en 2 helyen volt kisebb buckásodás, amúgy tökéletes minőségűek voltak a pályák még a nap végén is, merthogy zárásig maradtunk!!!
Miután akkora önbizalmam lett, amekkora régen volt már, felszívtam magamat és lementem a PIROS 5 pályán. Voltak olyan részek, ahol vizet facsartam a botból, de teljesítettem :)
Ja... és mivel nagyon izgatott, hogy a 10-re miért ne menjek, ezért ebéd előtt muszáj volt megnéznem. Ezt megint csak nem értem, hogy miért kék színnel jelölik, mert tényleg elég meredek volt, de ezt is sikerült teljesítenem.
Összességében számomra is egyértelmű volt, hogy ez a hely kezdőknek nagyon is ajánlott (amúgy tényleg sok kezdőt láttam). Hosszú, széles pályák, síelő alig volt a gyönyörű idő ellenére.
Az A felvonó tetején található hüttében magyar személyzettel találkoztunk :)
Úgyhogy, még egyszer KÖSZÖNÖM!!!
Beszéljenek a képek...
20170225-110802.jpg
20170225-101620.jpg
20170225-140836.jpg
20170225-101824.jpg
20170225-111206.jpg
20170225-152609.jpg
20170225-143914.jpg
tibma
7 élménybeszámolót írt
7
10 éve tag
Ausztria
Hochkar
2017.01.31.
Sziasztok!
Hoztam egy kis élménybeszámolót a hétvégénkről.
Már 2014-ben is érdeklődtem a pályáról és arról, hogy kezdőknek mennyire ajánlott. Nos azóta a tudásomnál csak a félelmem lett nagyobb, ezért aki szintén így van vele, ahhoz szólnak soraim. A 6. piros alján van egy letörés, ami számomra teljesítehetetlen volt, ezért inkább visszagyalogoltam a IV. számú lifthez. Ezzel felmentem, majd a kék 4a pályán jöttem le, ami nagyon nagyon rossz döntés volt, és valójában nem is értem, hogy a 4a pályát hogyan lehetett kéknek nyilvánítani… Rettenetesen nehéz, a nálam sokkal jobban tudók is estek keltek rajta. Ezután a 2 kék már gyerekjáték volt. Ami kimondottan tetszett, az az 5b, 3, 2 pályák sorban csúszása volt, de a kék 1 is teljesíthető volt számomra. Aki kezdőként érkezik annak tényleg érdemes felmenni a legfelső parkolóba vagy ha már ott nincs hely, akkor a VI. lifttel menjen fel és a piros 4-es százszor könnyebb, mint a kék 4a. Én nem szerettem bele Hochkar-ba, pedig az idő, a hó és az emberek mennyisége is ideális volt, de a pályák számomra nagyon nehezen voltak leküzdhetők.
tibma
7 élménybeszámolót írt
7
10 éve tag
Ausztria
Nassfeld
2014.02.20.
Sziasztok!
Tegnap jöttünk haza, 15-től voltunk kint.
Hát... Jó is volt meg nem is. Hó az van! 17-én esett még + 30-40 cm, de tegnap, amikor 10 óra körül elindultunk haza, akkor bizony az eső esett, elég rendesen.
Nem rendelkezem túl nagy gyakorlattal, de szerencsére 18-án olyan szép időnk volt, hogy sikerült 40 km-t lenyomni. Számomra a legszebb, a 71-es erdőn átvágó kék pálya volt. Kicsit keskeny, de lankás és finom fenyő illat volt.
18-án 3 után nekiindultunk a Carnianak. Hát ez nem bizonyult valami jó döntésnek. A tetőn 78 kéknek jelölt pálya nem létezik. Kár, mert a 80-as rettenetesen buckás volt és iszonyatos tömeg is volt rajta, de levergődtünk.
Ami még nagyon tetszett, a "másik oldalon" található pályarendszer. 1, 4, 3, 6, 7 esetleg a 9 is. Itt nem volt az a nagy tömeg és a pályák is jók voltak.
Ja, és ami nagyon ment, az a bérlet pénztár előtti jegy csencselés :)
Egy szóval, mi jól éreztük magunkat, bár az időjárás nem volt velünk... Talán majd legközelebb!
20140215-145520.jpg
20140215-153245.jpg
20140216-112628.jpg
20140217-114716.jpg
20140218-101442.jpg
20140218-101456.jpg
20140218-110411.jpg
tibma
7 élménybeszámolót írt
7
10 éve tag
Ausztria
Gerlitzen
2014.01.03.
2013. december 24. - 2014. január 1. közötti időszakot töltöttük Ausztriában egy magyar családi panzióban (itt: Landgasthof Tischlerwirt).

Az időjárás végig borzalmas volt. Általában az eső esett, nagy ritkán a hegy tetején a hó. Az első napon süvített a jeges szél, ami apró szilánk szerű hópihéket hordott, ez az arcunknak nem igazán használt. A tájból a köd és a felhők miatt szinte semmit nem láttunk. Hó pedig szinte csak ott volt ahová csináltak. Reménykedtem a fehér karácsonyban és a "porcukros" fenyőfákban, de ez elmaradt :(

A 7 napból 6-ot töltöttünk síeléssel és két fürdőben jártunk.

December 28-án és 30-án voltunk ezen a pályán. Már a parkolással megszenvedtünk, mert csak igen messze, füves területen tudtunk megállni. Itt is tömeg volt, de ahogy korábban is írták a felvonók tetején eloszlott a tömeg. Ahogy a felvonóval felértünk olyan szélvihar fogadott, hogy majdnem visszafújt a felvonóba :) és azt a kevés havat is elhordta, ezért a pályák a csúcson igen kemények voltak. A pályák szélesek, nagyon tetszettek! Az élménybeszámolók között olvastam, hogy kezdőknek a 4, 5 kék pályákat ajánlják. Hát... az 5 pálya tényleg szuper volt (hosszú, széles, az alján egy pont megfelelő meredek résszel) de a 4 kék számomra szinte teljesíthetetlen volt. Az alján van egy szűk, meredek kanyar, amire rásütött a nap, így hó se nagyon volt rajta. Ez volt az egyetlen hely, ahol lecsatoltam. Egy szóval én ezt (4, kék) kezdőknek nem ajánlom!
Viszont a 21, 8 piros pályák teljesen kezdő létemre is teljesíthetőek voltak, ezek is nagyon élvezetet jelentettek. Szélesek, annyira voltak buckásak, ami még nem zavart, sajnos néhol jegesek voltak, de még ez sem volt nagy baj. A 6 kék pálya, ami az erdőn át vezetett le volt zárva, de ezzel már csak ott szembesültünk, ahol nem tudtunk mit tenni (egy piroson lemehettünk volna, de a tudásom miatt ez nem volt lehetséges). Így a tábla ellenére bementünk az erdőbe, ami nagyon jó döntésnek bizonyult. A pálya lankás volt, bár nagyon keskeny. Valószínűleg azért volt lezárva, mert nem csinálták meg, de sokan választották ezt az utat. Jó lett volna, ha a kereszteződésben (a táblánál) is jelzik, hogy zárva a pálya, de így is jó volt.

Fürödni itt voltunk:
http://www.warmbad.at/home.aspx
A fürdő nagy, mégis kevés a medence. A víz számomra itt is egy kicsit hideg volt, de legalább a szauna szeánszokra bejutottunk. A tömeg itt is hatalmas volt, annyian voltak, hogy egy óra körül nem is engedték be az embereket, elfogytak a szekrények, a székek. Itt egy egész napot töltöttünk, a parkolással együtt 60 EUR volt.
20131230-095601.jpg
20131228-152049.jpg
20131230-133203.jpg
20131228-153225.jpg
tibma
7 élménybeszámolót írt
7
10 éve tag
2013. december 24. - 2014. január 1. közötti időszakot töltöttük Ausztriában egy magyar családi panzióban (itt: Landgasthof Tischlerwirt).

Az időjárás végig borzalmas volt. Általában az eső esett, nagy ritkán a hegy tetején a hó. Az első napon süvített a jeges szél, ami apró szilánk szerű hópihéket hordott, ez az arcunknak nem igazán használt. A tájból a köd és a felhők miatt szinte semmit nem láttunk. Hó pedig csak ott volt ahová csináltak. Reménykedtem a fehér karácsonyban és a "porcukros" fenyőfákban, de ez elmaradt :(

A 7 napból 6-ot töltöttünk síeléssel és két fürdőben jártunk.

Az első 3 napon és az utolsón (dec. 25-27 között és 31-én) a St. Oswaldi pályán voltunk, ahol teljesen kezdő létemre a 15, 18 kék pályákat használtuk és a 20-as pirosat. Egyszer kalandból átmentünk a 23-as pirosra is, de annak a teteje számomra rettenetes meredek volt, ezért azt megszenvedtem. Itt ismerkedtem meg a felvonókkal is, amik szerintem nagy gondot nem okoztak. Ezt a három pályát (15, 18, 20) bátran ajánlom minden kezdőnek, a két kéket még a teljesen kezdőknek is. Nagy volt a tömeg, de szerintem a buckák és a hó minősége teljesen rendben volt (már amennyire értek hozzá...:))

26-án meglátogattuk a Thermal Römerbad fürdőt, ami nagyon nagy csalódás volt. Utazásaink során a fürdők szauna részét használjuk, ami itt is ígéretes volt a mérete miatt. Ami csalódást okozott, hogy a szauna részben benti medence nincs, a víz borzasztó hideg (nem is tudom mitől termál) a felöntések pedig olyan kicsi szaunákban zajlottak, hogy nem fértünk be. Kettőnknek a belépő 70 EUR volt.
20131231-134115.jpg
20131231-162406.jpg
20131231-162446.jpg
Te is írnál beszámolót? Nem kell mást tenned, csak regisztrálni, és leírni az élményeidet . A szerkesztőség az informatív írásokat kiemeli és beszámolóként a síterephez csatolja.
h i r d e t é s
h i r d e t é s
h i r d e t é s
h i r d e t é s
KIEMELT SÍTÁBOROK
UTASBIZTOSÍTÁS 10% KEDVEZMÉNNYEL
KIEMELT SZÁLLÁSAKCIÓK
SZAKÜZLET AJÁNLATOK
KIEMELT APRÓHIRDETÉSEK
Havazás Előrejelzés
FELIRATKOZOM A HÍRLEVÉLRE