Adatvédelmi tájékoztatónkat itt találod. A minőségi szolgáltatás érdekében sütiket használunk.
ELFOGADOM

Élménybeszámolók

JaniJuli kiemelt beszámolói
JaniJuli
6 élménybeszámolót írt
6
6 éve tag
Ausztria
Gurgl
2022.12.19.
2022. december 3. és december 17. Között Söldenben voltunk. A korábbi évekkel összehasonlítva, így a szezon elején, sokkal jobb volt a hóhelyzet idén. 2017 óta most voltak először a faluba vezető pályák nyitva. Sajnos a 13-as kék pályának nem a teljes szélességét lehetett használni, persze azért így is jó széles ez a pálya, és szinte mindennap újabb pályákat nyitottak meg, így december 10. után szinte az egész rendszer megnyitott és a kedvező időjárás miatt remek volt a hó. Nem lehetett panasz arra sem, hogy rengetegen lettek volna a pályákon, nagyon jól eloszlott a sok ember. A buszjáratok a megszokott megbízhatósággal közlekedtek és december 10. után 10 percenként számíthattunk buszokra. A Giggjoch liftnél az önkiszolgáló éttermet átalakították, nagyon hangulatos elkülönített részeket is kialakítottak és semmi sem volt lefoglalva a síklubboknak, ellentétben a legtöbb más gleccseri étteremmel. A síedzések és a versenyzők egyáltalán nem voltak jellemzőek.

December 14-én, szerdán reggel Obergurglba mentünk, a centrumban szálltunk le, s rövid séta után értük el a liftek völgyállomását. A liftek csak 9-kor nyitnak, így egy kicsit várnunk kellett. Tavasszal voltunk itt, s akkor még egy ülőlift volt a mostani új, szépséges Roßkarbahn helyett. Ennek az új liftnek hatalmas panoráma ablakai vannak és mivel alig volt utastársunk, így zavartalanul élvezhettük a kilátást a szép, hófedte hegycsúcsokra. A kabinnak, bár a térképen ez nehezen látható, van egy középállomása. A Plattachbahn ülöliftjének is van egy középállomása, ami elég meglepő lehet annak, aki előszór használja ezt a felvonót. Az obergurgli és a hochgurgli részeket összekötő expressz elég lassú, de útközben meg lehet csodálni a tájat. Mi is inkább ezt választottuk a kb. 10 perces gyakorisággal közlekedő síbusz helyett, ami ingázik a faluban az Obergurl centrum és Hochgurgl között.

A november végi nagyobb havazás Sölden és Obergurgl-Hochgurgl sípályáinak is nagyon jót tett, s december elején is többször esett a hó, elég hideg is lett, így hóágyúztak is. Sölden világosabb, szinte egész nap napfényes pályái itt-ott jegesek voltak, illetve elég tömör volt a hó, itt a hegy mögött van a nap délelőtt, és a hó remek volt. Ahhoz képest, hogy mennyien szoktak Obergurgl-Hochgurgl sípályáin síelni, most többen voltak, főleg a hochgurguli részen, de így sem volt sorállás egy liftnél sem. Mind Söldenben, mind pedig ezen a területen remekül gondozták a pályákat, gyönyörűen ratrakoltak.

Obergurgulba feljutni elég könnyű, gyakran járnak a buszok odafelé, de visszajutni már kicsit nehezebb lehet. Érdemes megnézni a menetrendet vagy a buszállomásnál, vagy az interneten.

Nagyon dicsérik ezt a területet, de szerintünk elég 1-1 napot itt tölteni, nekünk Sölden az igazi kedvencünk.
h i r d e t é s
JaniJuli
6 élménybeszámolót írt
6
6 éve tag
Ausztria
Nauders
2020.03.31.
Nauders 2019. dec. 14-21.

Áprilisban Pfundsban voltunk egy hetet, s onnan Samnaunba jártun síelni. Akkor láttuk, hogy van egy kisebb síterület a közelben, amiről nagyon jó véleményeket olvastunk, így úgy gondoltuk, hogy idén ide is eljövünk.
Tavasszal kicsit körülnéztünk, hogy hol kellene megszállni, hogy jó közel legyen a buszmegálló, de erre az idöpontra csak a falu felsőbb részén találtunk egy megfelelőnek látszó apartmant.

Nagyon modern a kabin völgyállomása, s sok-sok szekrény van, ahová be lehet tenni a sícuccokat.

A rendszer nem nagy és ugyan ez az első hetük, de a pályák nem néptelenek. Nem tudtuk, hogy ez az első hét olyan, hogy sok szállásadó ingyenes síbérletet ad, így ezzel sok sporttársat csábít ideruccanásra.
Az ülőliftek közül csak egynek (C) van búrája, de a terület szeles, így a pályákhoz való felliftezés nem a legkellemesebb. A hó is e szélviszonyoknak megfelelően jeges, helyenként göröngyös, bár a D lift jobb oldalán a 12, 14 pályák voltak ottlétünkkor a legjobbak, itt sokkal jobb volt a hóminőség, az összes többi oldal viszont jegesebb volt ebben a magasságban. A völgyállomás felé vezető pályák közül a piros jegesebb, s meglepően jó a kék lejtése, nem kell attól tartani, hogy mászni kelljen a lift felé.

Sajnos rossz időt fogtunk ki. Kedd reggel 3 fok volt fent a kabin felső állomásánál a pályáknál és egyre erősödött a szél, majd köd lett, így haza is jöttünk, mert a kevés síelhető terület miatt egyre többen is lettek a pályán. Lent eső fogadott bennünket. A meleg egész héten tartotta magát.

Mi nem mentünk át az olasz oldalra.

Összefoglalva:
Nem kényelmes, hogy a kabinból lépcsőkön kell lemenni.
Szeles, hideg időben kellemetlen az ülőlifteken, a csákányos liftek olyanok, amit el lehet tőlük várni, most plusz fokok voltak, nem volt viharos szél, de még így igyekeztünk a D lift szélvédettebb területére.
Kora délelőtt a rendszer nagy része árnyékban van, csak a C lift melletti pályák naposak. Ennek a liftnek az alján van egy nagyon szép étterem-hotel (Jochelius), de kicsit érdekes, hogy hogy jutnak oda a szállóvendégek, mert csak síléceken lehet ki és visszajutni (egyelőre nem ajánlanak fel télen más megközelítést).
Bébipálya a kabin közelében van, ami a gyerekek biztonságos odaérkezéséhez jó.
A kék pályák viszont nem könnyűek egy kezdőnek.
A pályák kezelése jó volt.
A kiigazodás nem nehéz, hiszen pici a rendszer. Sok helyen vannak fenyőfák, ez nagyon hangulatos.
Nagyon gyakran (10 percenként, illetve 11 és 14 között 20 percenként) járnak a síbuszok a falu és a lift között. Ügyes, hogy a menetrend (a szomszédos Pfunds felől is) rajta van a térképen. Az első busz 8.10 körül indul mindkét faluból, de Pfundsból kb. 30 perc az út, a faluból 8-15 perc.
JaniJuli
6 élménybeszámolót írt
6
6 éve tag
Ausztria
Kaunertal
2019.12.09.
Kaunertal 2019. november 23-30.

Novemberi síutunkhoz kerestem hóbiztos terepet, s így esett a választás erre a területre. Sajnos a gleccser 40 percnyi buszútra van a legközelebbi településtől is, ami nem igazán csábító, ráadásul csak egy, igaz ingyenes, buszjárat indul 9 órakor oda és 4 órakor vissza.
Mi nem szeretünk kocsikázni, ha nem muszáj, így beletörődtünk a tényekbe. Szerencsére sosem volt nagy kereslet a busz iránt, így szép kényelmesen üldögélve élvezhettük a táj szépségét útközben is.
Mi Feichtenben laktunk, egy apartmanban. Sajnos az apartmanok választéka nem túl nagy. A faluban három buszmegálló van, aránylag kis távolságra egymástól. Az első az uszodánál, a második a templomnál, a harmadik a falu végén. Tehát a busz lekanyarodik a gleccserhez vezető útról, bemegy a faluba, aztán újra ki az útra.
Fent a lifteknél lehet parkolni, s az úthasználat díjtalan, ha van síbérleted.
Feichten pici falu, de sok hotel, egy kisebb üzlet, két sportbolt és uszoda is van itt.
Maga a síterület nem túl nagy, de nagyon kellemes hangulatú. Mindenen látszik a törődés, igazi turistacentrikusság, mint a hajdani a természetjáróknál. Az itteniek büszkék a területükre, s szívesen látják itt a síelés szerelmeseit. A pályák kezelése kifogástalan. Az ülőliften búra van, így, nem kell rajta fagyoskodni ha esik a hó, vagy fúj a szél. Különös gondot fordítanak a mozgássérültekkel való törődésre. Sok mozgássérült volt a pályákon.
Nem voltunk kevesen, de mégsem volt sorállás a lifteknél.
Két étterem van. Az egyik pici lent, itt vannak szekrények, ahol ott lehet hagyni akár a sícuccokat is hazafelé, a másik fent, ahol önkiszolgáló étterem van, és az önellátók számára is vannak asztalok.
Több húzólift, egy ülőlift és két kabin van. Éppen az idén decemberben adják át a nagyon modern, 100 fős kabint, ami két húzólift helyett fogja a síelőket 4 perc alatt a magasba repíteni.
Közepesen nehezek a pályák, nem kezdőknek ajánlanám, mert sokszor a kéknek jelölt pályák pont olyan meredekek, mint a mellettük futó pirosak, máshol pedig elég keskenyek lehetnek. A fekete pálya pedig inkább erős piros.
Ebben az időszakban a gleccsereken sok a versenyző, de ök a húzóliftek körüli pályákat használták, amiket mi szívesen kihagytunk.
JaniJuli
6 élménybeszámolót írt
6
6 éve tag
Ausztria
Ischgl
2019.03.10.
2019. március 2-9.

Már útközben megcsodáltuk, hogy milyen rengeteg hó van Ausztriában, s a sípályákon sem kellett hóhiányra panaszkodni. Jó vastag, így könnyen buckássá váló hó, mint kiderült egy nappal érkezésünk elött volt havazás, így kiváló minöségü, nem jeges gombócos. Nem voltak jegesek a pályák. A hömérséklet néhány mínusz fok volt, s legtöbbször szélcsendes, magas felhözetü és napsütéses idö volt napközben, majd délutánra eleredt a hó. Egy napra ígért az elörejelzés viharos szelet, s a jóslat be is vált. Aznap átautóztunk Pitztalba, ahol a gleccser elég szélvédetten egy katlanban van, de ott erös köd és hóesés fogadott bennünket.
Ez a hét síszüneti, illetve karneváli hét volt. Talán ezért lehetett, hogy irdatlanul sokan voltunk szinte minden területen, bár dél körül ritkult a nép. Délután viszont az élelmiszerüzletekben volt irdatlan a tömeg. Jó az áruellátás, ha valaki maga szeretne fözni, mindent megtalál.
A szállás kiválasztása nem a legegyszerübb.
Mi Mathont választottuk, mert aránylag olcsó, csendes és innen jó a buszkapcsolat Ischglbe. A magassága is elegendö ahhoz, hogy enyhébb idöben itt még havazás az, ami lejjebb már esö. Ezen a héten több napon is elöfordult délutánra havazás a faluban.
Sajnos rengetegen pályáznak a buszokra, s a söförök úgy hajtanak, hogy nem egyszerü a sílécekkel sértetlenül megúszni az utat. Mi Mathon nyugati megállójához laktunk közel egy kellemes apartmanban, s reggel 8 óra után pár perccel jött ide az elsö busz. Sosem lehet tudni, hogy 2 vagy 3 ajtós lesz-e, így nem könnyü helyezkedni, pedig egy ülöhely nagyon elönyös az 5 perces út sértetlen átvészeléséhez. A mi megállónkba üresen érkezett az elsö busz, de meg is töltik az itt felszállók, az Ischglhöz közelebbi déli megálló utasai már nehezen préselhetök be, de volt rá példa, hogy mentesítö buszt küldtek pár percen belül az ottragadtak szállítására. A buszról le lehet szállni az A1 liftnél, ami a megállótól 1-2 perc séta, vagy egy megállóval késöbb az A2-höz és A3-hoz (ide kicsit körülményes az eljutás, mert felfelé kell gyalogolni, majd egy lifttel jutsz fel a lifthez) vezetö alagútnál.
Hazafelé is éles a harc a buszra való feljutásért, így érdemes az A2-es gondolával lejönni, majd mozgólépcsön 2 szintet leutazva egy alagúton átgyalogolni, s ott van a buszmegálló, ahol az A1 liftnél nagy tömegben várakozó utastársak elött fel tudtok szállni a még majdnem üres buszra.
A liftek 08.30-kor nyitnak, de a kandidátusok már addigra szépen kígyóznak a kapuknál.
A pályarenszer nagy, a liftek nagy kapacitásuak, ha van is sorállás, nem tart sokáig. Sok pálya nagyon széles, sok torkollik egymásba, így nagyon oda kell figyelni, hogy ki honnan jön, mert a keresztezö sporttársak nem veszélytelenek.
Rengeteg az étterem, a sítérképröl kiderül, hogy melyek az önkiszolgáló rendszerüek.
Szerencsés dolog, hogy szinte minden liftnél, vagy azok közelében van WC.
Vannak gyakorlópályák Idalpnál a B5, B6, B9, liftek mellett, de a pályák nem könnyüek. Szerintem nincs igazán kék pálya, csak piros és fekete.
Vannak jópofa körútvonal javaslatok, ezekröl is lehet térképet találni nagyban és kicsiben is.
Jó, hogy a lifteknél mindenhol van térkép az adott területröl, sok helyen pedig az egész rendszerröl. A liftröl való leszállásnál vannak iránymutató táblák. A pályák jelölése viszont elég visszafogott, csak az indulásnál van néhány kék, piros, vagy fekete korongon feltüntetett szám, aztán a korongokon csak nyilakkal jelölik a pályák szélét. Mivel lehet, hogy egy egész domboldal a pálya, nem mindig egyszerü a tájékozódás, föleg, ha leszáll a köd. A korongokat tartó rudak színe nem mutatja meg, hogy milyen nehézségü a pálya, de elágazásnál megint megjelennek a pálya nehézséget mutató színü korongok, így ez segít a választásban.
Ûgyes, hogy a lifteknek betüjele és száma van, ami jól látható helyen van. Sok elágazásnál is van segítö, iránymutató táblázás, így nem kell a térképet bújni menet közben.
Az osztrák és svájci oldal zökkenömentesen átjárható, csak diszkrét jelölések mutatják, hogy merre van az egyik ország síterepe, s hol kezdödik a másiké.
Idalp az egyik fontos csomópont az osztrák oldalon. Ez reggel még árnyékos, a svájci Alp Trida oldala már akkor is napos. Mindkét területre jellemzö a pályák egymásbafutása, úgyhogy csak óvatosan.
Az Alp Bella felé vivö lift nagyon népszerü délelött, de az Alp Trida liftjeinél is nagy a forgalom. A Salaas területnél van egy húzólift O2, ami nagyon meredek, jeges volt ottjártunkkor, úgyhogy késöbb elkerültük. A Höllboden, Höllkar, Paznauer Thaya, Palinkopf és Piz Val Gronda részek is nyüzsgösek, ennek következtében buckásak, kikapartak voltak.
Legnyugodtabb, talán, korán reggel a Velillscharte és a Pardatschgrat alatti pályák voltak.
A 15-ös piros pályán itt-ott vigyázni kell a lendület megtartására, mert egyébként mászás lesz a dologból.
A piros 37-es pályának van egy lapos szakasza, ahol húzóliftre lehet felszállni mászás helyett.
Sajnos nincs ilyen segítség Samnaunban a 80a végig lapos, mászós szakaszán.
Nagyon szép hetünk volt, ide érdemes eljönnie minden símegszállottnak.
JaniJuli
6 élménybeszámolót írt
6
6 éve tag
Pinzolo
16/12 - 7/1-2018

Nem túl teketvényes úton lehet Pinzoloba jutni, ami egy kedves kis település.


A síbérletre bizonyos idöszakokban kedvezményt kapnak az itt lakók, a szállásadótól kell ehhez igazolás. Pl. dec 23-ig 35%.

Pinzolo
A felvonó 8.30-kor nyit, elötte is van nagy parkoló.
reggel árnyékos oldal, elég hideg még délután is, a hó mégis jó minöségü, nem nagyon jeges
Madonnába vezetö út kb 1 óra
a 61-es öregecske kabinlift után a 62-es ülölift visz fel a Dos Del Sabion 2100 m-es csúcsra, ezután piros vagy fekete pályákon ereszkedés, majd a 68-as ülölift után ismét egy piros pálya visz a modern Pinzolo-Campigno Expresshez. Ez ugyan 2 állomást is érint, de csak a harmadiknál érkezik meg.

A pinzoloi pályák elég meredekek, a sok hó miatt buckásodnak, pedig nem latyakos a hó. A 66-os lift a 65-ösben folytatódik, de a csúcson le kell szállni mindkettöröl, mert liftek aztán nem fodulnak azonnal meg, csak a völgyekben.
Az egész rendszer nem nagy, kezdöknek nem jó, innen csak piros pályákon lehet Madonnába át- és visszajutni.

Madonna napos már délelött.
Fö területei, amik jól körbejárhatók síléceken:
Cinque Laghi, Patascoss, Monte Pancugolo, Pradalago, Fortini,ahonnan át lehet jutni a Monte Spinale és a Passo Groste oldalára.
A völgy melegebb oldalán a Cinque Laghi, Patascoss, Monte Pancugolo, Pradalago. A Monte Spinale és Grosté is napos, de a pályák háta mögül, illetve oldalról süt a nap.
Idönként veszélyes keresztezödések vannak a pályákon, pl. egy fekete pálya ráereszkedik egy kékre, vagy egy kék pálya keresztül szel egy pirosat. Sok helyen vannak hálók, amik elhatárolják az elejét a keresztezödésnek, de csak óvatosan!

Nagy fedett parkoló a Spinale liftnél (csomagtartóstól is befértünk) 4 EU síbérlettel 8-tól 16-ig.
Innen gyalog át lehet menni a 5 Laghi Expresshez (55), ez kb 5 perc. Ha kijöttél a parkolóból ugyanarra az útra, mint ahol kocsival jöttél (Via Monte Spinale), akkor jobbra indulsz, körbemész egy parkot, pont a sétálóutca kezdetéhez jutsz (itt nagy üzlet is van) és ott már közel a bérletpénztár, ahonnan lifttel fel tusz jutni a kabinlifthez.
A Grossté lift aljáról a kék 79-es pálya levisz a Spinale lift aljához.


A pályák jelölése gondos. Az elágazások elött vannak az irányjelzök, de aztán figyelni kell, hogy meglásd az utat jelzö számot a tárcsákon, hol botok, hol pici tárcsák határolják a pályákat, s a számozást csak itt-ott tüntetik fel menet közben.
Sok helyen van nagy térkép is, de nem minden lépésnél. Az irányjelzökön való eligazodáshoz szükség van a keresett terület nevének az ismeretére, akkor kiderül, hogy hányas a pálya száma, ami odavisz.

Ùtvonal a Pinzolo-Campigno express után,
ha a Monte Spinalera mész:
kék 85, Pradalago Express tojáslift (31), kék 50, kék 55, kék 79, Spinale Express kabinlift (37)
innen eljuthatsz a Grostè rendszer aljára piros pályákon, vagy
a Grostè rendszer közepén a Rododendro Expressig, a kék 71-es pálya levisz a kék 60-as egy ágához, ami visszavisz a Rododendro Expressig, ami a piros 61-es pálya aljára juttat,
vagy a Rododendro melletti öreg, kétüléses
a Vagliana lift (49) felé, ami egy dimbes-dombos piros 65-ös pályához visz.
Rododendro Express nem szokott nagyon leterhelt lenni, s jókat lehet a tetejéröl a 60-as kék és piros 64 felé sielni.
A Monte Spinaleröl lejutva a Grostè Express aljára, ahol a kabin 1 köztes megálló után visz fel a Grossté 2444 m csúcsra.
Itt a piros 61 pálya nagyon jó, a kék 60 is, de csak a Rododendro Expressig (48) menj rajta, ne menj a kék 66-os pályán, mert nagyon lapos!!!
De, ha mégis lemész rajta, akkor 39-es és 40-es ülöliftekkel visszajuthatsz a Monte Spinalera.
Visszafelé a kék 60-asról a Boch Expressig (41), majd a piros 73-ról a piros 77 visz le egy hídig, ahol mozgójárda visz a Fortini Express ülölifthez (32). Innen a kék 50, majd egy piros pályát pont keresztezö kék 56-os visszavisz a kék 85-re, aminek van egy nagyon jeges és meredek pici szakasza, ahol mindig beleakadtunk a hálójába, de ha ezen átjutottál, akkor közel a Cinque Laghi Expresshez (55), ahonnan a nehéz kedetü kék 85 vezet vissza a Pinzolo-Campiglio Expresshez. Innen kb. 40 perc a pinzoloi völgyállomás: Puza DaiFo-Monte Grual ülölift (69), kék 68, piros 105, Malga Grual ülölift (67), s a Dos Del Sabion csúcsról a piros 101 visz a kabinhoz.
A Monte Pancugolotól induló piros 88-ról a piros 89-es pályán le lehet jutni a kék 85-be, ami a Pradalagon keresztül összeköt a hegy túloldalával is.


Marilleva-Folgarida nagyrészt napos terület, idönként nagy a tömeg
Pradalago felöl kell ezt is megközelíteni
kék 50, Zeledria Express (34), vagy rögtön a Fortini Expressröl (32)
kék 49, piros 46, lejutsz egy platóra, aminek a jobb oldalán van a Malghette ülölift (6), szép kék búrás. Ugyanitt a bal oldalon a Genziana Express (35), ez visszavisz a madonnai rendszerbe: Genziana Express (35), piros 48 után a kék 50 stb.

A 6-os lift a már délelött is napos Monte Vigora visz, a 10-es piros meredek, s buckás volt, amikor dél körül ott jártunk. A napos idö ellenére nem volt mindig meleg.

A Monte Vigoról
1.
a 9-es piros visz a Rif. Solanderhez, ahová a Daolasa Val felöl jön fel egy kabin. Ennek a kabinnak a középállomásához nagyon szép, de nem könnyü kék 16, majd piros 32 pálya fut. Ez egy árnyékos oldal, így a hó nagyon jó lehet.
A 9-es piros lemegy egészen a Vigo (5-ös) liftig, ahonnan vissza lehet jutni a M. Vigohoz, de ha a 23-as, Bassetta liftet választjuk itt (ez van a bal oldalon), akkor feljutunk a Folgardia rendszer felé. Ez nem egy nagy durranás, de a kék 6-os és 8-as pályák tényleg kékek, jók kezdöknek, ha valaki Folgarida 2-es Belvedere liftjével jön. Egyébként nem könnyü piros pályákon lehet csak ide- és visszajutni.
2.
a 11-es piros szintén a Vigo lifthez visz
3.
a 10-es piros visszavisz a Genziana Expresshez (35), ahonnan a piros 48-as pálya visz vissza a Pradolago kék 50-eshez.
4.
a piros 11-es nagyon jó pályákhoz visz,
a piros 23-ban folytatódva egészen lejutsz a Marilleva 1400-hoz, innen kabinnal tudsz visszajönni, s az Orso Bruno (7) lift hoz vissza a M. Vigora.
a Dos Della Pesa (18) lift a piros 20-ashoz visz, vannak itt kék pályák, de átmennek feketébe, arra nem jártunk.

A pályák nem könnyüek, s nagyon sok remek sielöt lehet látni, bár, kezdökben sincs hiány, de nekik nincs könnyü dolguk.
A legkönnyebb a Pradalagonál a kék 50, ahol nagyon sok a tanuló, vannak bébipályák az egészen piciknek. A fekete pályák elég meredekek, de elég szélesek, s nincs nagy tömeg rajtuk, s akik itt sielnek óvatosak így kellemesebbek lehetnek egyes piros és kék pályáknál, ahol sokan száguldoznak (pl versenyzök a Pancugolonál), s ki is vannak kaparva itt-ott.
Nagyon kellemes a Grosté terület. A piros 61, aztán a kék 60, majd a piros 64 a Rododendro liftig az egyik kedvenc.
A Cique Laghin a kék 85-ös kezdete nagyon kellemetlenül kibuckásodik és kikaparódik, úgyhogy kezdöknek reggel ajánlatos.

Különbözö utak idötartama:
Pinzolo-Madonna (a völgyállomástól az express végéig) kb. 50-60 perc, maga az express 20 perc
Grosté 61-es piros pályától a Pinzolo Expressig 60 perc
Grosste Express 15 perc

Busz

kétféle buszjárat:

A sibusz (8.15 és 8.45 körül) Pinzolo centrumtól a liftig majd Madonna irányába, ahol elvisz egészen Campo Carlo Magnoba az érintve a Pinzolo-Madonna, Pradolago, Fortini lifteket, majd visszafordul, s a Spinale liftnél megindul visszafelé.
Sajnos Pinzoloba csak 1 járat van, ami 16.55-kor indul Campo Carlo Magnoból.
Elönyös ár 2, 10 és 40 EU 1 nap, 7 nap, egész szezon, elöre meg kell venni a jegyet a síbérlet pénztárában, vagy a turistainformációnál.

A másik járat Trentino Transporti, itt a jegyet a buszon árulja az utaskisérö (nem a soför)
2.20 EU egy útra
nem túl gyakori járat, de 11.36, 13.56, 17.16 körül vannak indulásai Pinzolo felé.

A különbözö társaságok buszmegállói nem mindig ugyanazon a helyen vannak, s van sibusz Madonnában is.
Pl. a Spinalenál megáll a madonnai síbusz (talán 1-es?), arról le kell szállni néhány megálló után, s ott kell felszállni a pinzoloi buszra és a busz ezelötti megállója a centrumban, a park szélén van.

Összefoglalva elmondhatjuk, hogy az olasz pályákon általunk megszokott megbízható ratrakolás, a változatos, nagy pályarenszer, a sok fenyves nagyon kellemes. Az idöjárás viszont nagyon szeszélyes lehet, könnyen köd alá süllyedhetnek a pályák.
JaniJuli
6 élménybeszámolót írt
6
6 éve tag
Sölden 2017. dec. 2-16.

Hihetetlenül változatos, könnyen áttekinthetö és átjárható óriási rendszer, sokszor egész hegyoldalt széltében betöltö pályákkal. Nagyon sok kényelmet nyújtó szolgáltatással, modern liftekkel.

Budapesttöl kb 9 óra kocsival, nem szerpentin úton.

Hóeltakarítás
Nem lehet mindig arra számítani, hogy hólánc nélkül lehet eljutni még a föutakon sem. Obergurgur elött Zwieselsten Grüne buszmegállónál legkésöbb ajánlatos a hólánc feltevése.

Idöjárás
Gyors változások lehetnek, a köd nagyon gyorsan leszállhat/ felszálhat.

Szállás
Beim Holzschnitzer 6450 Zwieselstein Gurgrelstrasse 23
Josef Pranti mobil +43664 23 04 733 nem beszél angolul
zwieselstein@schwaz.net
https://www.privatvermieter-tirol.a...t

Ragyogó helyen, pont a Zwieselsten Grüne buszmegállónál, csendes, modern szobák, tisztaság, sütövel, mosogatógéppel a konyha, de nincs mikro. Mosógéphasználatra lehetöség.

A szállás kiválasztásánál érdemes megnézni, hogy hol megy a busz, hol vannak a megállók, mert nagyon jók a buszjáratok, de a buszon ülj le egy olyan helyre, ahol van elötted valami, ami megtart, még hirtelen fékezésnél is. Obergurgl folyója se maradjon ki a tervezésböl, mert hiába néz ki úgy, hogy a szálláshoz közel van a buszmegálló, ha a folyó túloldalán laksz, s nincs híd a közelben.
Buszmenetrendet a jegypénztár információjánál lehet kérni.
Rengeteg apartman is van, s üzletek. A legnagyobb választék az Einsatzzentrum megállónál található üzletben volt, de a Giggijoch lifthez közel is van egy Spar.

Síbusz
Nem mindig tartják a menetrendet.
Gyakran jár, nagyon síkos a padló, a soförök gyorsan hajtanak, síbérlettel ingyenes, de nem szokták kérni a felmutatását felszállásnál (Zermattban nem biztos, hogy engednek síbérlet felmutatás nélkül felszállni).

Sítérkép
Nagyon jól átlátható, segítséget ad
a gleccserekre való feljutáshoz és
a Big 3 Rallye átlátásához is, s az útvonalat a pályákon is jól feltüntetik, így akkor is neki lehet vágni az 51 km hosszú túrának, ha még sosem járt itt az ember.

Síbérlet
2017/18 újdonsága, hogy Obergurgl is benne van a három és több napos bérletárban.

Síterület

4 nagy terület:
Gaislachkogl, Giggijoch és 2 gleccser: Rettenbach és Tiefenbach

Hamar át lehet látni a rendszert annak is, aki sosem volt még itt, bár idönként fenyegethet az eltévedés veszélye, mert a pályák mindkét szélét nem mindig egyszerü látni, sok pálya nagyon széles.
A térképek nagyon jól informálnak, bár a jelölésre a pályákon eleinte figyelni kell, mert a nagyon széles a pályáknál, nem mindig egyszerü meglátni, hogy hol válik el egy új.
Sok segítséget adnak a tájékozódáshoz a kihelyezett iránymutatók, nagy térképek. Idönként akadnak azért meglepetések annak, aki még új a területen. A kisebb eltévedések után megtanulja az ember, hogy mely nyilakat nem szabad komolyan venni. Például Obergurglban nehéz volt a 6-os és 4-es pálya elválását megtalálni, mert a nyilak a pályán csak a 4-es pálya felé tereltek, bár az elágazás elött volt egy tábla, ami mutatta, hogy merre megy a 6-os. Biztos ez csak egy ideiglenes jelenség pont itt, de más pályákon is akadtak ilyen kalandjaink. Például Obergurglban a 26-os után a 36-os megtalálása csalafinta, Söldenben a Giggijock felöl a völgybe ereszkedö fekete/piros pályán hirtelen eltünt az összes jelölés. Se piros, se fekete nyíl nem jelölte a pályákat. Ha az ember nem veszi elö a térképet, akkor fogalma sincs hogy melyik oldalt válassza, vagy hogy egyáltalán pályán van-e (rajtunk kívül egy lélek sem volt ott).
Meglepö, hogy a térképen piros és fekete jelölésnél a pályaszakaszok váltjhatják egymást pl.itt a Giggijochtól a völgyállomásba. Az ember azt gondolná, hogy ilyenkor az egyik oldal meredekebb, a másik lankásabb, de nem. Nincs kec-mec. Aki erre jön, annak kötelezö a feketén kezdeni.Kezdöknek talán a 6-os, 1a kör a legbarátságosabb, de a 15-ös is jó, bár onnan egyszer csak fekete jelölés bukkanhat fel, ha nagyon balra tart az ember, amiröl viszont jobbra tartva vissza lehet evickélni a C36-os kellemes búrás lifthez.
Sok kéknek jelölt pálya nehezebb, inkább piros, föleg, amikor jegesek pl 3a.

Nagy kapacitású, föleg modern liftek. A pályák ratrakolása nem mindig alapos. Idén novemberben, december elején sok hó esett, lehet, hogy ez is közrejátszott. Ennek ellenére sokhelyütt kötörmelék volt.

A Gaislachkogl és a Giggijoch könnyen átjárható egymásból.
A Gaislachkogl csúcsról az 1-es, 4-es, 6-os pályákon leereszkedve a c31-es lifttel átjutunk a Giggijoch fölötti pályákra, vagy elindulhatunk a gleccserek felé.
Giggijochból a C35-ös lifttel a Rotkogljoch csúcstól a 11-es piros pálya az A 17 liftig visz, ahonnan az 1a kéken a Gaislachkogl középállomáshoz juthatunk.
A gleccserekre tehát a Giggijoch fölötti Rotkogljoch csúcstól juthatunk sítalpakon, de buszjárat is van, meg kocsiút (ez a síbérleteseknek díjtalan)
A sítérképen a gleccserekhez való eljutás is össze van foglalva egy ábrán.

Gaislachkogl

Az elsö kabintól fekete és kék pályák is indulnak, de a második kabin felvisz a csúcsra (James Bond), ahonnan az 1-es piros pálya jön vissza sok kötörmelékkel. A völgyállomáshoz vezetö 7a/7b pirospálya tényleg piros, nem lesz fekete, bár ide torkollik a fekete 7-es pálya, s a legalsó szakasz a 9-es kék.
A középállomás kék 3b és a fekete 3-as pályái után lehet feljutni a kék 2-es pályához (2a piros nem volt ottjártunkkor), ami lehet elég szeles, nem is a legkönnyebb kék.

Giggijoch

A 13-as, 15-ös kék pályák klassz szélesek, változatos a domborzatuk, de nem kifejezetten könnyüek kezdöknek. A 14-es fekete inkább erös piros.A 11-es nagyon kellemes, széles piros hosszasan visz át a Gaislachkogl felé, a 12-es piros keskenyebb.

Gleccserek

Rettenbach nagyrészt árnyékban van, a kék pályái hosszúak, szélesek, de kezdöknek nem biztos, hogy kellemesnek tünnek.

Tiefenbach a napos oldalon van, itt is föleg kék pályák vannak, mély, buckásodó hó várt itt bennünket. A legjobb pálya a 2-es volt, de oda csak egy nagyon hosszú húzó lifttel lehet jutni. A piros 36-os jeges volt a hó alatt.

A gleccserröl a Gaislachkogl felé a hosszú kék 30-as pálya visz, ami szintén árnyékban van, aránylag keskeny, s jeges, nem a kezdök álma, bár a lejtés jó, nem kell mászni és erös lejtöre számítani sehol.

Obergurgl

Reggel árnyékban ez a hegyoldal.

Sölden fölött van, itt-ott szerpentin út visz fel. Hólánc kellhet!
Buszjárat (Postbus) elég ritka. Az elsö nem hajnali busz 8 után ér fel, de a Hochgurglnál és Obergurglnál is 9-kor nyitnak a liftek 16.00 körül zárnak (volt amikor 8.45-kor 8.50-kor már elindult).


Két rendszer:
Hochgurgl és Obergurgl

Hochgurgl megállója az elsö Sölden felöl és oldalra nyitott alagutak után van, úgyhogy ezek jó iránymutatók, hogy hol kell a leszálláshoz jelezni. Sok kéknek jelölt pálya közül talán a 26-os pálya a legkékebb.
Obergurgl Festkoglbahn buszmegállója a harmadik Hochgurgl után.
Hochgurgl-Obergurgl között egy kabinlifttel, vagy busszal lehet átjárni.
A busz végállomás (Obergurgl centrum) közelében van a Hohe Mut lift. Folytasd azon az úton elöre, ahol a busz jött, míg eljutsz egy Sparhoz, az üzlet elötti utcán menj fel balra a lifthez.
A Festkoglbahn és a Roskarbahn is ugyanarra a csúcsra visz, ahonnan a 6-os kék pálya volt a kedvencünk, bár a 4-es és 6-os elágazást nem egyszerü megtalálni.
A Hohe Mut felvonó második megállójától a piros 1-es pálya egyszer egyáltalán nem lett rakatolva a hóeséses délután utáni reggelre.

Àltalában nagyon jól ratrakolt pályák, délután napsos ez oldal, hangulatos falu, de a liftek többsége nem olyan modern, mint Söldenben, de ettöl még nagyon rendben van minden. Ha nagy hó esett, nem lehet mindenhol rakatolt pályákra számítani.

Sölden nem meghitt hely, Obergurgur viszont igen. A sípályák változatossága sokkal nagyobb Söldenben.

Söldeln nagyon a szívünkhöz nött, bár a mélyhavas sielésbe még bele kell jönnünk, mi leginkább az olasz, szépen elsimított pályák elkényeztetett hívei vagyunk.
Te is írnál beszámolót? Nem kell mást tenned, csak regisztrálni, és leírni az élményeidet . A szerkesztőség az informatív írásokat kiemeli és beszámolóként a síterephez csatolja.
h i r d e t é s
h i r d e t é s
h i r d e t é s
h i r d e t é s
KIEMELT SÍTÁBOROK
UTASBIZTOSÍTÁS 10% KEDVEZMÉNNYEL
KIEMELT SZÁLLÁSAKCIÓK
SZAKÜZLET AJÁNLATOK
KIEMELT APRÓHIRDETÉSEK
Havazás Előrejelzés
FELIRATKOZOM A HÍRLEVÉLRE