Rettegés a lejtőtől???

Nekem ugyanolyan protektoros batyum van, mint minerelnek...
Nagyon jól el vagyok vele.

A hátizsákot úgy szoktam bepakolni, hogy a termosz, palack, a 2 szélső oldalra kerüljön, középen csak a tartalékpulóver van meg az egyéb puha cuccok. Így ha 1 m magasságból valahogyan a hátamra huppanok, kifejezetten puhára esek.
Repkedni ugrálni nem szoktam, inkább vízszintesen csúszok ki valahogyan, általában behúzom a lábam esés közben. Idén több látványosabb esésem volt, ahol nem oldott le a lécem. (Nem is kellett)

És megint megbizonyosodtam róla, hogy aki nem fél, az sokkal gyorsabban tanul, és fordítva.

A szándék díjazása miatt fogalmaztam ilyen árnyaltan. De nem is mernék szigorúbban. (főleg a feleség esetében)
Csabor

Netán arra célzol, hogy ő elkésik, mi pedig összetörjük magunkat :) Legalább a szándékot díjazd...

Első feleségem minden órája 5 perccel előre van állítva, hogy ne késsen el. Az is hasonló megoldás.
S hasonló a hasznossága is.
Csabor

Mi a baráti körben úgy szoktuk megoldani az utolsó csúszás szindrómát, hogy megbeszéljük, még kettőt csúszunk, pedig mindnyájan tudjuk, hogy már csak egy lesz belőle. Így kihagyjuk a veszélyes utolsó csúszást :)

...motorral estem idén, sajnos eltört a csuklóm. Nagyon gyorsan történt minden. A vészfékezést tudtam kontrollálni illetve a motort irányítani, elkerültem az ütközést egy autóval, de amikor szinte nullával (kb. 20 km/h) "leraktam" a mocit az árokba, a testemet már nem tudtam kontroll alatt tartani. Pörögtem a füvön, kezeimet magam előtt tartottam, próbáltam csillapítani a pörgést. Sajnos egy sziklát nem tudtam kikerülni....Havon ügyesebben esem.

Neee!
Bagatelizáltok!











Nem, így nem ér! :)

Én hordok vagy sima protektort vagy protektoros hátizsákot de nincs benne se termosz se videokamera. Így ér?

A mozgásvezérlésünk olyan, hogy ha van időnk tudatosan irányítani a test helyzeteit az esés közben, akkor akár el is kerülhető az esés.

Hirtelenebb, nagyobb eséseknél az esés közben a védekező mozgás automatikus. Alacsony vezérlési szinteken történik, mert a vészhelyzetben a gyorsabb megoldásokat választja az idegrendszer (ha túlzott szakmai mélységekbe szeretnék menni: gerincvelői, agytörzsi vezérlések, reflexek és dinamikus sztereotípiák). Ilyenkor általában mire tudatosul, mi is történt, addigra az agy már el is intézte tudat alatt a védekező mozgásokat. Az, hogy ki hogyan tud esni, attól függ, hogy milyen mozgáskészletből válogathat az agy. Akinek szélesebb körű tapasztalata van benne, általában jobban megússza, akit gyerekkorától óvtak az eséstől és a kockázatos sportoktól, feltehetően úgy esik, mint az ólajtó. De mozgástapasztalatot szerezni mindig lehet.

Az esés nagyon sokszor úgy következik be, hogy a tapasztalatok alapján az idegrendszer úgy ítéli meg, hogy már nem tartható meg az egyensúly, és egy biztonságosabb, kontrollált esést választ. A mozgástanulás időszakában éppen ezért gyakori tapasztalat, hogy ezt a fázis egy idő után felül lehet bírálni, és talpon lehet maradni. Ennek hátulütőjeként néha lehet olyannal találkozni, hogy valaki annyira túlmegy a saját biztonsági határain (pl. akaratlanul felgyorsul egy számára túl meredek pályán), hogy félelmében bírálja felül az agy elesési parancsát (nem mer elesni, amikor már túl gyorsan megy), és bizony ennek csúnya vége lehet.

Ha valakit szeretnék jól megtanulni síelni, az egyik legfontosabb a megfelelő terepválasztás. A túl meredek pályával jól el lehet rontani az esélyét a helyes mozgás megtalálásának.

Szerintem se biztos!
Ha nyújtott térdel tapad le a cipő a talajra a teremben egy fordulásnál, a térdet szétcsavarja! Enyhén hajlítottnál a feszes izmokat is el kéne, hogy tépje az ébredt erő!

Hölgyek Urak!
Én, mint testnevelő tanár és oktató azt tapasztaltam, hogy a kezdők egész máshogy esnek, mint a tempósan síelők! Van aki ösztönből jól esik és van aki úgy, mint a zsák. Óhatatlanul mindenki közel kerül a hóhóz elöbb, vagy utóbb. A suliban a kezdőkkel, már indulás elött szőnyegen tanulunk esni. A pályán a fel és lecsatolás után az első dolog, hogy hogyan "egészséges" elesni! Lábat össze és kidőlni oldalra, legördülve, lábszár, comb, fenék, lapocka a karral kitámasztást elfelejtve! Aztán fel is kellene állni!!:) Az a kihívás!:o) Kis sebességnél megoldható, hogy előre, hátra ne essen be az ember, mert abból sérülnek az izületek a kötés nem oldása miatt.
A haladósaknál már vszlg kialakultak a reflexek, ha nem vagy olyan a szituáció akkor óhatatlanul sérülés a vége!:(
A hátizsák problémára a protektoros hátizsák a kézenfekvő megoldás, de jobb zsák nélkül csúszni.

Rossz az arány, még valaki ?

Három már biztos, nekem is egybe van építve :)

Én hallottam ár ezt is, azt, nyújtott és hajlított lábat, mindkét véleményt "szakembertől". Szóval én sem tudom igazán, bevallom. Emiatt kérdeztelek, hátha te valami olyat hallottál, amit eddig én nem.

Mindkettőben van valami logika. Amit írsz, az is lehet, de talán az is logikus, hogy egy kicsit hajlított térd többet kibír csavarásra.

Jó lenne tudni a "tutit". :-)

Én egyébként egyáltalán nem vagyok esés ellenes, sőt szerintem ha valaki túl ritkán esik, egyszerűen elfelejt normálisan esni. És akkor ha egyszer elszáll, akkor fogalma sincs, mit kellene tenni, annyira furcsa neki a dolog. Meg ugye aki ritkán esik, az általában jól síel, tehát tempósan, nagy önbizalommal, úgy pedig ráadásul sokkal gyorsabban történik minden.

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

De hogy kicsit on is legyek, az én véleményem a "rettegés a lejtőtől" témában, hogy tapasztalatom szerint minden síelőnél nagyon nagyot lehet elég gyorsan fejlődni a meredekséget illetően.

A dolog kulcsa a fokozatosság és szakértelem. Tehát nem haverral kell menni két naposan a feketére, hogy aztán ott olyan negatív élményeket gyűjtsön az illető, amit talán soha nem sikerül teljesen kiirtani belőle.

A megoldás túlnyomórészt pedagógiai kérdés, másrészt síoktatói szakmai. Egy jó oktató pontosan, rutinosan látja, mikor kell valaki meredekebbre vinni, ott miket kell gyakorolni. Nem fogja se túl korán,se túl későn "meredekre" vinni a tanítványt, csak amikor látja, hogy már megvan hozzá a tudás. (felesleges egy zöld pályán lesíelni egy hetet, ha pár nap után akár egy erős piroson is szépen lejöhetne)

Ezen kívül pontosan látja, kinél mi okozza a "félelmet" a lejtőtől. Ez ugyanis nem mindenkinél ugyanaz. Van, aki az eséstől fél, van, aki az esésvonalba fordulástól, van aki mindentől, és van, aki semmitől, csak azt hiszi, hogy nem tudja megcsinálni, amit kell, netán csak a többiek "rettegése" ragad át rá.
Ezeket kell felismerni (rutin), és eszerint kezelni a problémákat.

Nálam rendszeres, hogy amikor először megyünk komolyabb lejtőre, akkor szakad szét a csapat. (akik előtte gyönyörűen együtt csináltak mindent a laposon) Ugyanazon a "merdeken" elsőre van aki 5 perc alatt szépen, önállóan lesíel, mással folyamatosan beszélgetve kell lerolózgatni 20 perc alatt.
(lecsatolás, legyaloglás természetesen nincsen, az brutális pedagógiai kudarc lenne, nem engedem meg magamnak... :-) )

Ja, és meredekre igenis kell menni, hiszen van, amit csak ott lehet tanulni, fejleszteni. Persze nem mindegy, hogy kivel, mikor.
De ez inkább az "oktatóval vagy anélkül" című topikba tartozna már... :-)

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

Ui: Saját példám magamnak is nagyon tanulságos volt egy-két éve. Előtte nem síeltem valóban extrém meredek terepen, de aztán úgy adódott, hogy egy osztrák helyi oktató-hegyimentő (és valóban nagyon jól síelő) fickóval mentünk pár kört. Hívott, hogy menjünk a spéci terepére, én persze próbáltam kibújni a dolog elől. (völgyből nézve nem volt bizalomgerjesztő a hely...)
Na, csak elvitt egy lezárt (ő akkor megnyitotta magunknak :-D ), brutálisan meredek részre. Tetején megálltunk, megbeszéltük, hogyan is kell lejönni, mire kell ügyelni, majd ő lesíelt. Én szépen összeraktam fejben a dolgokat, és lementem. Utána persze ha találkoztunk a pályán, mindig mentük egy-két menetet azon a részen, mindig nagy élmény. :-)

Ezt csak azért, mert jó példa arra, hogy ő jól látta, hogy meg tudom csinálni, jót tenne nekem, és azt is, hogy mit kell mondania, mutatnia, hogy rendben menjen a dolog.

régebben álló helyzetből seggre estem jégre és elrepedt a farcsontom . Azóta tökélyre fejlesztettem a hanyatt esést, hogy még véletlenül se a hátsóm érjen előbb a hóra. Persze én is protektort használok. Vagy kabát alatt vagy háti tatyóba integráltat.
A dekis hátizsák szerintem az egyik legjobb. Tökéletesen felfekszik a hátra, jól rögzül, könnyű vele mozogni és szépen rásimul nem áll annyira ki.

Ebben teljesen igazad van. Nagyon ritka sízők körében. Én is inkább a boardos múlt miatt nem hagyom otthon soha. Ettől függetlenül mindenkinek erősen ajánlom ismeretségi körömben. Sokan kiröhögnek miatta, hogy minek az, teknőspáncél stb stb, de a sisak után szerintem kötelező tartozék kellene hogy legyen ez is.

szerk: Na azt hiszem itt kiszállok a vélemény cseréből, szép lassan indulok jó nagyokat esni a protektorra. :P

Én ha repülök az nem sima hátra dőlés általában. Inkább pár méter levegőben eltöltött idő előzi meg. Utána próbálok hátra érkezni úgy hogy a lábam az égnek áll. Pontosan azért, hogy a léc ne akadjon és repüljön szerte szét.
Ettől függetlenül tiszteletben tartom a leírtakat, megpróbálok odafigyelni még jobban. :)

100 emberből, aki termoszt vagy almát vagy videokamerát visz a hátizsákban, hányan hordanak protektort?
Általánosságban beszélek

Szia!

Nem teszem le a nagyesküt, az elbíráláshoz kellene egy fizikus.

Az a kérdés, hogy ha egy hosszabb tengely (a nyújtott test) fordul a (saját) tengelye körül, akkor a keresztben álló szerkezet (sí), nagyobb utat tesz -e meg, és ezáltal nagyobb ütést kap -e? Különös tekintettel arra, hogy ez egy "flexibilis tengely".

Ha ez igaz, a kötés könnyebbben fog oldani.

Mindenesetre én így tanultam, így idegeztem, és (amikor sikerül), ezt próbálom alkalmazni.

Replaci
http://www.kanyarsiklub.hu