Ideális körülmények vs. nem ideális körülmények

Ozsi, nagyon jól leírtad az elméleti és gyakorlati részeit azoknak a problémáknak, amik bennem is felszínre jönnek az ilyen pályaviszonyok esetén. Sajnos a majré, egy olyan ösztönösen felszínre törő érzés, ami ellen nagyon nehéz küzdeni.
Március 15. Lachtalon 3 nap ennek az árnyékában telt. Első nap délután kezdtem és végig szenvedtem a térdig érő laza nedves túrt buckák közt. Teljes elkeseredésben.Az ösztön által diktált megoldások használatával.
Másnap reggel meg a kifagyott jeges pálya fogadott, ami legalább sima volt.
Aztán lévén, hogy kb. két csúszás idejére még használható állapotban voltak a pályák elkezdtem a Visegrádon gyakorolt módon síelgetni. Figyelmen kívül hagyva a pálya állapotát. És működött. De időről időre visszaköszönt az ösztön által diktált flatter. Amikor elgyorsultam, vagy közvetlen a sílécek előtt kerestem, a buckák közt vezető nyomvonalat.
Sajnos az a bizonyos " harmadik útitárs " folyton ott leselkedik a nyomomban, és csak a lehetőségre vár, hogy rám vesse magát. Olyan mint a combfarkas. Ha már egyszer felkúszott a combodba, nincs menekvés. Megmar. :-)


Ami bejött nekem, az a jó síelők által, a pálya szélén kialakított keskeny nyomvonal. Abban haladva fel lehet venni egy ritmust, amire ha már ráéreztem gyerekjátéknak tűnt a síelés.

UI.: Lackó szokta mondani nekem: Nem kell megijedni. Az ilyen pályában lehet jó lécbiztonságot szerezni, ami később egy jó pályában fog csak igazán megtérülni.

hirtelen a saját példám jutott eszembe, meg amit Ozsi szokott mondani, hogy a gyenge sítudás egy csomó kidobott pénz jelent. régen csak ideális körülmények közt tudtam élvezni rendesen a síelsét, aztán mikor megtanultam mindenféle pályán naggyából jól síelni, rájöttem, hogy mennyire tudnám élvezni azt a helyzetet, ahol pár éve csak szenvedtem.

na jó azért még mindig van az a rossz pálya, ami felháborít :) meg is lepődtem idén, egy szlovák helyen, azon ami fogadott.

Ki a második? ;-)


Fantasztikus érzés, amikor az ember nem nyom bele egy frász-flattert a kanyar elejébe túrt talajon. Ennél csak egy jobb van: a tanítványom arca, amikor először megérzi ezt a fílinget... :-)))

Na ezt vártam!
Van egy mondás (tavaly januárban talpas szájból hangzott el Schladmingban): 3-an vagyunk a lécen... a harmadik a félsz :)

No én pont a nevezett nem ideális körülmények miatt választottam a mostani lécemet.

Igazából a túrt, buckás pálya szerintem tanulási szempontból jobb, mint a buta, suta pálya. Ez utóbbi pl. az üvegkeményre fagyott vagy melegben cementesre tömörödött. Ezekről a talajokról nagyon kevés visszajelzés jön, miközben a tanulás azt jelenti, hogy tanítjuk a bejövő érzeteket és az arra adott reakciókat. Amikor nagyon kevés az input, akkor nagyon nehéz jó reakciókat adni rá. Egy profi síelő sokkal kifinomultabban érzékel, neki ez nem annyira zavaró, de egy átlagos síelőnek szerintem ez a legrosszabb, amivel oktatóként is nehéz feladat megbirkózni.

A túrt, buckás, mély, változó hó viszont nagyon jó tud lenni, mert rengeteg markáns jelzést ad, én nagyon szeretek benne dolgozni. Az ideális az egyébként, ha sikerül ilyen körülmények között olyan finom érzékelést és reakciókat megtanítani, hogy a mozgásszerkezet szinte semmiben nem változik meg: a tökre összesíelt pályán ugyanolyan rövidlendületet megcsinálni, mintha frissen lenne ratrakolva...

Itt is más a helyzet, ha lazább a hó, és jól időzített izomtónusokkal síelve szétrobban, mintha ott sem lenne. És más, ha már összeállt buckák vannak, jellemzően a völgyekben kipolírozott talajjal, a hegy felőli emelkedőkön pedig összetúrt, lazább hóval.

Mindegy melyikről beszélünk, egy közös van benne: ha nincs meg a stabil alaphelyzet a kikormányzásban (és a majré meg hátul ül a lécen - jellemzően olyankor, amikor nincs meg a stabil alaphelyzet...), akkor fenékkel bele fogunk flatterolni az élváltásba.
A keresztbe vágott síléccel oldalra csúszva három dolog történhet, mindegyik rossz:
- beleakad a buckába,
- beleakad a túrt hóba,
- megcsúszik a políron.

Az a jó, ha ilyenkor is tiszta az élváltás, futtatva, siklásban, viszonylag élesen megy a léc a bekormányzásban, és ebbe adagoljuk bele a szükséges forgatást.
Az élváltásban keresztbe vágott, flatteroló síléc egyébként annál nagyobb hiba, minél nehezebb vagy mélyebb vagy keményebb a talaj. Egyedül a normálisan ratrakolt pályán nem büntet, egyébként mindig.
Ezért kell jól megtanulni síelni normális körülmények között, mert ez adja meg az esélyt a túlélésre ha beüt a krach.

Amúgy az alapkérdést nem is a köd miatt vetettem fel, hanem a túrt havú kezelt pályák kapcsán (nem off-piste, az más téma).
A köd gyakran pszichés problémákat hoz elő ( láttam már tapasztalt sízőt emiatt elájulni - igaz, hogy a lécünk orrát sem láttuk).

Bár......
nyugodt víz nem nevel jó hajóst

Druszám az irány jó, de a szmálji lemaradt ;)

Ezzel nagyon egyetértek.

"Aki sokat fog, keveset markol", mondják.

Én azért bízom benne, hogy egyetlen szakember sem mond olyanokat, hogy mindig ugyanúgy kell síelni. A síelés arról szól, hogy reagálunk a ránk ható körülményekre - ez folyamatos változást jelent.

Van persze egy csomó állandó elem is, amelyeken belül vagy amelyekhez képest jönnek a változások. Pl.: tök mindegy, hogy ratrakolt-e pálya térdig ér a hó, a gravitáció és a kanyar fizikája nem változik meg, és ezek miatt egyre nő a ránk ható a erő a kanyarban. Ehhez mindenképpen igazodni kell, de másként a ratrakolt pályán és másként a mély hóban.

A mélyebben rögzített tudás törvényszerűen visszajön, ha kiesünk a komfortzónából, de ezen lehet dolgozni! ;-)

Oktatóként ezért fontos ködben vagy rossz körülmények között is megküzdeni, bármennyire is utálom, mert ebből tudom, hogy mit kell tanítanom a síelőknek.