Ozsi, nagyon jól leírtad az elméleti és gyakorlati részeit azoknak a problémáknak, amik bennem is felszínre jönnek az ilyen pályaviszonyok esetén. Sajnos a majré, egy olyan ösztönösen felszínre törő érzés, ami ellen nagyon nehéz küzdeni.
Március 15. Lachtalon 3 nap ennek az árnyékában telt. Első nap délután kezdtem és végig szenvedtem a térdig érő laza nedves túrt buckák közt. Teljes elkeseredésben.Az ösztön által diktált megoldások használatával.
Másnap reggel meg a kifagyott jeges pálya fogadott, ami legalább sima volt.
Aztán lévén, hogy kb. két csúszás idejére még használható állapotban voltak a pályák elkezdtem a Visegrádon gyakorolt módon síelgetni. Figyelmen kívül hagyva a pálya állapotát. És működött. De időről időre visszaköszönt az ösztön által diktált flatter. Amikor elgyorsultam, vagy közvetlen a sílécek előtt kerestem, a buckák közt vezető nyomvonalat.
Sajnos az a bizonyos " harmadik útitárs " folyton ott leselkedik a nyomomban, és csak a lehetőségre vár, hogy rám vesse magát. Olyan mint a combfarkas. Ha már egyszer felkúszott a combodba, nincs menekvés. Megmar. :-)
Ami bejött nekem, az a jó síelők által, a pálya szélén kialakított keskeny nyomvonal. Abban haladva fel lehet venni egy ritmust, amire ha már ráéreztem gyerekjátéknak tűnt a síelés.
UI.: Lackó szokta mondani nekem: Nem kell megijedni. Az ilyen pályában lehet jó lécbiztonságot szerezni, ami később egy jó pályában fog csak igazán megtérülni.
Keresés
21 cm
