Adatvédelmi tájékoztatónkat itt találod. A minőségi szolgáltatás érdekében sütiket használunk.
ELFOGADOM

zacc által küldött hozzászólások listája

ÜZENETEK (3)Időben csökkenő Időben csökkenő
zacc
3 élménybeszámolót írt
3
11 éve tag
Topik: Krvavec
2015.01.31. 07:42
Január 24-27 síeltünk itt. Azt kell mondjam, hogy minden várakozást felülmúlt. Egyrészt félő volt, hogy nem lesz hó. Írtak 60 centit, de nem esett hetek óta és a bubis parkolójában is bőven plusz fokok voltak. Fent viszont egy gyönyörűen rendezett terep várt minket. Mentek is a hóágyúk éjjel nappal, láthatóan nagyon komolyan veszik a pályák állapotát.

A fekete pályák mellett a 13-as is zárva volt (illetve a 21, 22, 23 is talán, de oda el se mentünk volna). Leginkább a 13-as volt fájó, főleg, hogy láttuk ahogy a ratrakok dolgoztak rajta. Panaszra azonban így sincs okunk, ami nyitva volt az mind nagyszerű volt. Ez alól csak az 1-es kivétel, ami egy elég furcsa szögekben dülöngélő valami. Itt sokan is síelnek, össze is túrják, de ha nem így lenne sem tudnám élvezni ezt a szakaszt.

Apropó, a térkép kicsit nagyzoló és zavaros. A 6-os pálya ugyanaz, mint az 1-es. De fölöttük még volt egy pirossal jelzett erdei út, egy rövid pályával. A 17-18 így külön nem létezik és a felső szakaszon csak egy átkötő kis részt jelentenek, amik beleérnek a 8-asba. A 11 és 13 alsó szakasza is valójában egy pálya, ami a 10-essel is összeér. No sebaj, majd minden térkép ilyen.

A pirosan jelzett pályák valóban azok. Nekem legjobban a 17-es (18?) átkötő a 8-asba érve majd onnan az F felvonó aljába érkező szakasz tetszett a legjobban. Ez egy megfelelően széles, jó kemény pálya. Nagyon jó még a 11/15 szakasz is. Ebből a 10-esre és a H felvonó alatti pirosra is lehet menni (ami szintén csak egy pálya!).

A 8-asról a el lehet menni a 3 és 9 felé is. Hát egyszer kipróbálni megéri, de a 9 egy hosszú szűk kék pálya, nem érdekes és kivisz a rendszerből nagyon, míg a 3-as elég rozzant volt a többihez képest.

A 8-ason többször is verseny/edzés zajlott, de nagyon ügyesen úgy zártak le szakaszokat, hogy mindig maradt számunkra is elég hely.

A legkisebb gyerekkel még a 7-esen kellett menni sokat. Itt arra kell vigyázni, hogy a 4 ülésesből balra kilépve ez a pálya már nem elérhető!

A lenti 2-es nagyon jól kialakított gyakorlópálya. Van varászszőnyeg és egy kis tárcsás is. Itt az egész család elszórakozhat, amíg a kicsik tanulnak, addig a nagyobbak a tárcsás bal oldalán lévő kis ugratókon gyakorolhatnak. Az itt lévő Soncek büfé is ajánlott. Árai nem vészesek, a forró csokit imádták a kölkök, a hamburger malomkeréknyi, bent van egy gyereksarok játékokkal.

A felvonók is rendebn vannak, sor alig. A 6-osnál alakult ki néha várakozás, de az is kibírható. Az F egy régi kettes lift, ami nagyon jó helyen van. Gyorsan felér és szinte az összes fenti pálya elcsíphető vele. Ez a rendszer legnagyobb előnye, a pályák és felvonók elhelyezkedése nagyon változatos és folyamatos síelést tesz lehetővé.

Szállásunk a Hotel Krvavec volt. Tiszta szép hely, nagyon kedves dolgozókkal. A reggeli felejthető, de a vacsora valami csodás. Már ezért megéri megszállni itt. Nem épp gyerekbart hely, semmilyen játszó rész nincs a kicsiknek. Van ugyan csocsó, léghoki és billiárd is, de azt a katalógus nem említette, hogy mindn pénzzel működik. A szauna elég jó, de bejelentkezős, aki nem figyel lemarad! Szintén ígértek a foglaláskor síoktatást. Nos, ez azért inkább kamu, mint nem. Csak a legkisebbek kapnak valami minimal dolgot, azt is csak 9-10 között. Csak ezért senki ne menjen oda! Viszont baromi rendesek voltak, a kiköltözés napján simán hagyták, hogy délutánig még a szobát is használjuk. Összességében egy nagyon jó szállás kis szépséghibákkal.

Nayszerű 4 napunk volt itt. Bátran mondhatom, hogy ez a hely ajánlott célpont.
zacc
3 élménybeszámolót írt
3
11 éve tag
Topik: Dubai
2014.09.16. 13:42
Mi 1 hete jártunk Dubaiban. Szerencsére pályaszállásunk volt, így nem okozott gondott nyitásra odaérni. Ez persze itt nem okoz gondot, mivel a helyiek még nem vették át a valódi sípályák nyitvatartását. A pénztár 10-kor nyit, esély sincs fél 11 előtt már síelni.

A jegy két órára 200 helyi pénz, ami kicsit kevesebb, mint 14.000 forint. Ehhez még jön egy szekrény bérlés 25 pénzért (2000 forint körül) és bérlet kaució (20). Mindent adnak, kivéve kesztyű és sapka. Viszont egy egyszerű polár kesztyűt lehet és érdemes venni, mer tegyrészt azért hideg van, másrészt bele van hímezve, hogy SKI DUBAI, így szuvenírnek is kiválló (20 pénz).

Mi csak síeltünk a többi részről nem tudok semmit. Két óra elég ebből, az viszont megéri, mint élmény. A "hó" elég jó, picit szokni kell. A pálya két részből áll, van egy lankásabb és egy meredekebb. A lankáson kettőt mentem, az elég rettenetes. A meredekebb viszont vidám, persze nyilván rövidke.

Két felvonó van, az egyik beülős, ez a két pálya között visz fel. Aranyos, ezt használtuk főleg, mivel a másik nem is ment egy ideig, meg beszélgettünk és nézelődtünk. De aki ár/érték arányra hajt, az a tárcsást használja, mert legalább dupla sebesség. Ez a meredekebb pálya szélán megy fel és van benne két kanyar, ami nem elég, hogy ugrik 1 métert fel, de majdnem derékszög. Kívülről ez ijesztő volt, de valójában semmi gond vele.

Mi vasárnap voltunk, de az ott munkanap, így ember alig volt, síelő szinte csak európai. A többi ember aki bejött csak felvonózott. Megnézte a hideget, bármilyen viccesen hangzik is ez.

A felszerelést adják. A Rossignol tarolta le ezt a bizniszt és vélhetően nem is volt ezekkel a cuccokkal semmi gond. Itt a lényeg a múlt időn van. A lécek már csak tüzelőnek valók, a bakik is erősen idejét múltak. Megkérdezték ugyan, hogy milyen szinten síelünk, de nem értem minek, csak egy féle felszerelést láttam. Amúgy ezt a kérdést sokszor felteszik, és szúrósan néznek, mondván kezdőknek itt nincs helyük! Azért ezen jókat derültünk. A síruha viszont nagyon jó, kényelmes. A bérlettartón kívül zsebe nincs, aki akar vinni fényképezőt erre előre gondoljon! Mint ahogy arra is, hogy azért egy pulcsi minimum kell, meg sapka. Kesztyűt ugye lehet venni, zoknit adnak (újat!).

A környezet alapvetően vicces. Aztán két óra múlva nyomasztó. Ekkor jön rá az ember miért is megyünk el az Alpokba síelni. Hiányzik a napfény, a szellő, a levegő, az emberek, a növények. Kinézetre picit giccses a dolog. Megépítették rendesen a cuccot, de túl is tolták. A felvononál műanyag hóbuckák vannak, mintha valaha is lapátolni kellene a havat :) A hütte és felvonóház imitáció olyan távolról, mintha kőből és fából lenne. Sajnos pár méterről már ordítóan műanyag. Szerintem ha rendesn kinyitom a szemem még a made in china-t is megtalálom.

Összességében azért nagyon jó két órát lehet itt eltölteni. Kihagyhatatlan!
zacc
3 élménybeszámolót írt
3
11 éve tag
2013.02.21. 10:55
Most voltunk 4 napot. Nagyszerű pálya. Egy bajom volt csak vele, ha ennyire olcsón adják a sört, akkor azért a WC kapacitást nem ártana fejleszteni :)
Foglalj szállást a legjobb síterepeken!
KERESÉS
h i r d e t é s
facebook twitter youtube instagram linkedin pinterest google cégem rss tiktok

Megjelenési ajánlatunk:
sielok.hu © Copyright 2000-2024 - Síelők Bt.