Előzmény és válaszok a Visegrád topikból

2011.02.10. Fórumosok oktatása Visegrád-Nagyvillám pályán Replaci által


Szeretek síelni. Minden alkalmat megragadok, még akkor is, ha néha fáj. Ezért vártam nagy izgalommal a síelők.hu fórumon szócséplésben élenjáró síelők egy résznek Nagyvillámon megrendezett találkozóját.
A szervezés szerteágazó volt, kaotikusan változó létszámmal, versenyt futva a nap melegével. Nagy volt a tét. Replaci ajánlotta fel, hogy önzetlenül foglalkozik a jelentkezőkkel, s próbál néhány órán át segíteni síelni tudásunk fejlesztésében. Mint kiderült ránk fért, de ne rohanjunk előre.
Személy szerint én nagyon izgultam. Ez volt életemben az első villanyfényes síelés, s ekkor adtam át magam életemben először oktatónak.
A szervezés eredményeképpen 9-en igérték biztosra, hogy megjelennek az oktatáson.
Ők voltak:
- Klaci a gyepmester
- Pedro a terület avatott ismerője, s alkalmi idegenvezető
- WéberF az öreg rutin és alkalmi fotós
- Macilaci a mindentudó hozzászóló
- Mitro a legaktívabb nő és fórum király(nő)
- TapSÍHapSÍ (fonetikusan írva) az alkoholtartalmú ágyasok specialistája
- Nagydoki a deszkaváltó
- Csabor első feleség akiből a végére jégspecialista lett
- Csabor a grafomán e sorok elkövetője.

Replacival együtt tíz kicsi síelő a jégen. (előrevetette árnyékát a krimi)

(Megjegyzem Pedro és Klaci már a hétfői foglalkozáson is ott volt, így visszaesőnek minősülnek.)

A találkozót 17 órára beszéltük meg. Mi Fehérvárról indultunk macilacival, a első feleségemmel kb. 15.30.-kor. Nem vállaltuk be a pesti araszolást, ezért eldugott mellékútvonalakon közelítettük meg a helyszínt. A telefonkapcsolat révén tudtuk, hogy a városkapunál kell alávágnunk, s irány a hegy. Kellemes, kanyargós kapaszkodó, hó sehol. Már éppen megszólaltam volna, hogy milyen fehér itt az út a sótól, amikor az autó előre terhelt, élt váltott, s igyekezett keresztben egy ráfutásos előrebukást előadni. Az a fehér jég volt! Visszafogtam a kocsi síelő hajlamait, mert itt mi voltunk a főszereplők.

A pályához érve láttuk – mert persze elkéstünk – a többieknek már nagyban magyarázza Replaci a helyes testtartást.

A pálya látványa érdekes volt. Katasztrófa, döbbenet, elámulás és csodálat. A parkírozót sár vette körül, de a pálya állt, mint egri nő a bástyán. Nem tudom mi tartotta ott a havat. Természeti csoda nem lehetett, inkább szeretet, hozzáértés és elhivatottság. A pálya jege alól, mert a hó már azzá alakult, itt-ott fűfoltok dugták ki fejüket, de a pálya járható, csúszható volt. Ott és akkor, amikor néhány száz méterrel odébb plusz 4 fokot mutatott a hőmérő, itt hideg volt és jég. Rezső biztos jóban van a szellemekkel, vagy tudhat valamit, mert ott igazság szerint egy deka hónak sem szabadott volna lennie. Nem hittem el, de volt. Ma is van, sőt holnap is lesz, még több. Érdemes ellátogatni arra, ha valaki egy kellemes, olcsó csúszkára vágyik, s ha nincs sok ideje ez a hely a Pest környékieknek ideális.

Nekiálltunk a felvonózásnak. Oly koros vagyok, hogy már régen kihullottak tejfogaim, de ilyen felvonót még nem láttam. Egy drótkötélen egy fél műanyag vállfa szerűség kalimpál és megy szorgalmasan a hegy felé. Komoly lendülettel belekapaszkodtunk, s kigúvadó szemmel felhúzattuk magunk a tetőre. Fent, mert a többiek természetesen már felmentek kitörő örömmel fogadtak bennünket. Jó is ez a fórumos barátság, látatlanban is így örülnek az embernek. Aztán kiderült, hogy nem jól használtuk a felvonót, mert a fél vállfát a derekunk mögé kellett volna rakni, nem pedig görcsösen kapaszkodni rajta. Csúnya tulajdonság a káröröm, főleg, ha engem nevetnek ki.

A többiek már itták Replaci szavait, s ehhez az iváshoz mi is szívesen csatlakoztunk. Mint már említettem síelői minőségemben soha nem látott oktató, vagy ha igen titkolta szemérmesen a szakmáját, s inkább elfordult, így összehasonlítási alapom nincs. Viszont azt állíthatom, hogy az első felejthetetlen. Nem értek a síeléshez, nem tudom visszaadni a szakszavakkal, türelmesen, többször elmondott, logikusan felépített, gyakorlatokon átvitt sítudományt, amit Replaci akkor átadott nekünk. Aznap tele voltunk varázslóval, Rezső mellett Replaci is igényt tarthat a címre.
Pedig az indulás nem volt egyszerű. Hogy jön ahhoz valaki, hogy nekem a hegyek száguldó démonának (mily szép is volna) a csúszó hóekét kezdje el tanítani. Hát ez azért…. Aztán kiderült, hogy nem tudok hóekézni, de Replaci azt is elnézte, hogy csúszó hóekém legfeljebb rángatott borona. Aztán jött a többi lényeges dolog, a hegynek fordulás, a terhelés változtatások, forgatások, stb. Csoda, de értettem, persze nem tudtam megcsinálni, de azon a pályán, a felső részen akkor a túlélésért folyt a küzdelem. Majd rendes viszonyok között próbálom gyakorolni.
A gyakorlatok után kedvünkre csúszkálhattunk, s Replaci figyelt bennünket. Néha magához intette egyikünket, másikunkat s a maga csendes modorában felhívta a figyelmet valami apróságra, ami a síelésben nem volt szép, nem volt jó. Rájöttem apró dolgok, a kéz nüansznyi helyzetváltoztatása, a súlypont ide-oda rakása, a tónusváltás mennyire befolyásolhatja a síelés élményét. (bocs a pongyola szövegezésért Laci, de a szakirodalom ott a jégen még nem ívódott belém, viszont a többit próbálom felszívni)

Hamar eltelt az a négy óra amíg az oktatást élvezhettük. Végén a pihenőház előtt, már léc nélkül természetesen komoly szakmai vitát folytattunk a carving síelés mikéntjéről, mert az ember síelni tudása egyenes arányban áll a hótól való távolságával.

Nagy nap volt. Jól esett a fórum bejegyzéseket elkövetőket immár személyesen is látni. Arcot kötni a mondathoz, s látni azt ezután is a fórum bejegyzések olvasásakor. Azt hiszem, sőt tudom, hogy találkozni fogunk még. Valami elindult, talán hagyomány is lesz belőle. Nem ártana. Talán azért sem, mert akkor Tapsi Hapsi ismét elővarázsolná legendaszámba menő borpárlatait.
Csabor