Előzmény és válaszok a Snowkite (síelés ernyővel) topikból

Aranyosak vagytok, hogy vigasztalni akartok, de egyáltalán nem bántódtam meg, csak már kiírtam magamból őszintén, amit nagyon szerettem volna rólatok elmondani. Továbbra is csodállak Benneteket. Ennyi...
Viszlát a természetben !

Kedves Landsurfer, semmiféle "ellenérzés" nincs az írásaiddal szemben, sőt nagyon tetszenek. Sajnálom, hogy félreérthetően fogalmaztam és akaratomon kívül megbántottalak. Megjegyzésem csak annak szólt, hogy mindig nagyon megörültem, amikor a Sífutás a Bakonyban topikba új hozzászólás érkezett, mert abban reménykedtem, egyszer arról szól a híradás, hogy valakik fantáziát látnak sífutópálya létrehozásában, például ahogy Sopronban tették (sopronnordic.hu). Rendszeresen járunk egyébként a Bakonyba túralécekkel kicsit csoszogni, a forgalom elől lezárt erdészutakat keressük.

Nem hinném, hogy bárhonnan "ellenérzés" érzete lengedezne! Betolakodásról pedig végképp nem lehet szó. Egyszerűen a témakör megérdemel egy önálló topikot! WFeri

Köszi, de miattam ne írjátok át. Nekem sem öröm, ha ellenérzést váltanak ki az írásaim. Én vagyok a betolakodó, nekem kell mennem innen.
Az új rovatra tett javaslatot igyekszem megjegyezni és ha a következő szezonban megint lesz közölni valóm, ilyen címen teszem.

Úriemberhez méltó hozzászólás! Nagyvonalú az új cím elfogadására vonatkozó felvetés, de az a véleményem hogy önálló rovatban kellene ezt a sportágat tárgyalni, mert landsurfer olyan szuggesztív, hogy előbb-utóbb "tábora" lesz. Én, a koromból adódó korlátok miatt már csak a szurkoló vagy a szimpatizáns tábor tagja lehetek. Ha mégsem nyílik új rovat, akkor az én javaslatom: "siklás a havon". Ez, minden a havon - valami eszköz használatával - csúszó számára nyitott cím.

A cím tényleg megtévesztő. Aki a sífutás miatt jön ide, az meglepődik. Aki pedig benneteket keresne, az nem fog megtalálni, mert nem itt fog keresni. Ha van javaslat új címre, akkor átírnám a topik címét.

Köszönöm Kálmán. Valóban kéne egy szebb kifejezés.....csak eddig nem tudtam rájönni, ezért pofátlankodtam ide a sífutás topikba. Mindenkitől elnézést kérek érte.

Kevesen írnak itt így az élményeikről. A végén még te válsz a hókájtozás (de csúnya szó, kellene ide egy nyelvünkbe illőbb), poétájává. Külön érdeme, hogy még a rovat címe szerinti témába is illeszthető. :-)

Szabályos nyomok, szabálytalan találkozása

Ülepedtek az élmények, összeállt bennem a gondolatsor, így elérkezett az ideje, hogy kiírjam magamból. Az idei szezonban nem sűrűn volt hó Hármashatárhegyen (HHH). Igyekeztem egy alkalmat sem elmulasztani. Ahogy megjelent a hó, feltűntek a sífutók is. Keskeny, hosszú léceiken lendületes, összehangolt mozgással tolták magukat előre, át a Műegyetemi Repülőtér kifutó pályáján, be a közeli erdőbe, hogy ott a dimbes-dombos terepen haladjanak tovább, fel Vörös kőre vagy más magaslatokra.
Én néha incselkedtem velük, ernyőmmel gyorsabb lévén, megkerülgettem őket vagy követtem cikk-cakkban a pálya széléig. Akit véletlenül megriasztottam, annak odaszóltam: "nyugalom, uralom". Volt, hogy egymásra csodálkoztunk kölcsönösen, ilyenkor megálltunk néhány szót váltani. Úgy tapasztaltam, inkább a korosabb emberek hódolnak ennek a sportnak. Csodáltam a kitartásukat. Próbáltam megérteni, vajon mi motiválja őket, hogy ilyen strapát vállaljanak, mint a maraton futók.
Amikor beszélgettünk, láttam rajtuk, legalább úgy élvezik, mint én a hókájtozást. Megértettem, mit jelent számukra, miért szerelmesedtek bele hosszú évekkel ezelőtt. Nekik ez az egyszerű, mégis nagyszerű, minden izmot megmozgató, jó közérzetet adó, ideális téli szabadidősport.
Aztán egy verőfényes napon eltűnt a hó HHH-ról. A hótérkép szerint a Bakony fennsíkjain még mindig volt közel harminc centis hóréteg, ezért egyik sporttársammal felkerekedtünk, hogy kipróbáljuk. Az ott talált jó kondíciók miatt könnyen átszoktam. Egyik alkalommal leparkoltam autómat az út szélén, bepakoltam a termoszomat és néhány szendvicset plusz egy tartalék ernyőt a zsákomba, hátamra vettem aztán az ernyőmmel felhúzattam magam a közeli kis dombra. Így egyrészt a zsák jó tájékozódási pontot nyújt a távoli völgyekből visszatérve, másrészt nem kell az útszéli fasor által szélárnyékolt területre siklanom, ha csak enni, inni vagy pihenni vágyom. Egy alkalommal, amikor megálltam a zsákomnál, letettem az ernyőt a hóra és szendvicsemet majszoltam, amikor váratlanul neszezést hallottam. Hátrafordultam és egy hórihorgas sífutót pillantottam meg egészen közel. Közvetlenül mögötte pedig egy szép ifjú hölgy. Bevallom, kissé nehezemre is esett levenni róla a tekintetem.
A rugalmasan, rájuk simuló ruha kiemelte szabályos alakjuk sziluettjét. Úgy tűnt kissé meglepődtek hirtelen mozdulatomtól, de aztán a férfi mosolyogva mondta: - Elhoztam a lányom síelni.
Nem látszott rajtuk semmi fáradtság, szabályosan, nyugodtan lélegeztek. Néhány mondatot váltottunk, dicsértük a körülményeket. Pár szóval méltatták az ernyő látványosságát...a csendet, nyugalmat és a szép időt, majd mielőtt rátértem volna, mennyire látványos az is amit ők csinálnak, már el is köszöntek és harmonikus mozgással épp' olyan gyorsan elillantak, mint ahogy érkeztek.
Amint elfogyasztottam a maradék szendvicsemet, felvettem az ernyőt és tettem egy kört vizslatva, hátha meglátom őket még valamelyik magaslatról. Egy pillanatra felbukkantak a távolban, azonban mire odaértem hűlt helyüket találtam. Csak a hóban hagyott nyomaik szabályos mintázata árulkodott ottlétükről. Elértem egy település szélét, ezért visszafordultam. Tudtam, ennek a nem tipikus találkozásnak jellegét valójában ezek a különleges emberek adták. Nagyon jó benyomást tettek rám, mégis a hétköznapok sűrű élményei kissé elhomályosították az emléküket következő vasárnapig. Ekkor egy újabb kellemes hókájtozás után már éppen összehajtogattam az ernyőm, mikor megjelentek ők ketten. Mosolyogva üdvözöltek és mivel látták, hogy társaságom van, gyorsan tovább is álltak. Én csak néztem utánuk és csodáltam azt a nagyon profinak tűnő, tetszetős mozgást, mellyel tova siklottak fürgén szökellve.
Hazafelé az autóban eltűnődtem. Mi ez a szimpátia irántuk? Miért érzem úgy, hogy olyanok ők, mint egy impresszionista költemény. Egy pillanatra előbukkannak a völgyből, belépnek a látószögembe, aztán ugyanilyen légiesen, könnyen tovalibbennek, mint egy röpke fuvallat...egy hangulat....egy benyomás és közben művészien hitetik el velem, hogy ez a tiszteletre méltó emberi teljesítmény csak egy kis vasárnapi kaland.