Szia Rafa!
Nem egyszerű dolog ez. Mit is mondjak, hogy ne értsd félre? A látatlanbani tanács érthető okokból csak általános lehet.
A síelés egy tipikusan olyan sport, mely honorálja a szerénységet. Ezért is nehéz erről így beszélni, mert jó néhányan félreérthetik. Jót akarok, és becsülöm, hogy kérdezel.
A síelés egy tipikusan olyan sport, mely jutalmazza a gondolkodó embert, s néha (keményen) megbünteti az ellenkezőjét.
Valahol (itt a fórumban), már beszéltem arról, hogy a síoktatásnak már 100 éves múltja van. Ezen idő alatt bajnokok, edzők, oktatók generációkon keresztüli tudása adódott össze, rakódott egymásra, és ez nem állt meg napjainkban sem. Hál'Isten már nem csak a 40 éves gyakorlatok alkalmazását látni a pályákon.
A síoktatásnak az a legfőbb előnye, hogy az összegyűlt tudás esszenciájának birtokában a tanuló egy tucat zsákutcát kerülhet el.
A képzett síoktató az által válik hatékonnyá, hogy összehangolja a tanuló képességeit a sípálya a hó és a helyzet adottságaival.
Egy sí tanfolyamnak programja van. Óráról-órára, napról-napra haladunk tovább az úton. Amit magtanultunk az, sorra beépül a mozgásba, és a tanulóban fel sem merül, hogy a lécek elszabadulhatnak, mert addigra már megtanulta a sebességszabályozásnak azt a legalább kettő (ebben a fázisban legfontosabb) módját, melyet alkalmazva biztonságosan tud lemenni azon a pályán, mely a következő lépcsőt jelenti számára az úton.
Egy nagyon fontos dolog: A sízés tanítása egy fa növekedéséhez hasonlítható. A fa először nő, aztán vastagodással készíti elő, alapozza meg a következő év növekedését. Amikor a tanuló megtanul egy új dolgot, az a növekedés. Aztán amikor ezt beidegezzük, az a vastagodás. Láttál már növényt fényszegény helyen növekedni? Ha vastagodás nélkül megy a tanuló meredekebb terepre, ilyen vékony, törékeny marad a mozgása, és a pánik bizony nagyon is érthető és természetes következmény.
"Vagy az eredmények és a korábbi sikerek adják meg azt az alapot, amivel neki mer indulni a lejtőnek és a tanult mozgásokat tudatosan alkalmazva küzdi le a lejtőt?" Kérdezed.
Ha az eredmények és a korábbi sikerek azt jelentik, hogy azok egy tudatos, fejből vezérelt mozgás folyományai, akkor a válasz igen.
A kitűzött botok egyfajta kényszerítő gyakorlatokat jelentenek. A kanyarodás helyének kijelölése a tudásnak megfelelő helyen egyfajta segédeszköz lehet a "vastagításban". Ez azonban nem lesz elegendő a tudásánál meredekebb terepen. Kényszerít valamire, de ez a kényszer nem megoldás a fenékre ülés problémájára. E probléma megoldása, hogy a pálya megfelelő szakaszain tudatosan gyakoroljuk, az un. gyorsulásos hátrakerülés tudatos elkerülését.
Itt egy probléma az is, hogy a magától (könyvből) síelni tanuló beidegezi a hibás mozgást. Következményként meg fog tapasztalni egy zsákutcát, ahonnan csak "hátramenetbe kapcsolva" lehet kijönni.
Egyfajta remény azért van. Már nem igaz az a korábbi gondolat, hogy nagyon nehéz a korábban beépült káros mozgások kijavítása.
Egy átlagos síelő csinál naponta 1000 - 1500 lendületet. Ez egyrészt baj, ha a rosszat gyakorolja. Ugyanakkor esély a javításra is. Csak elegendő idő, és korrekt információk szükségesek hozzá.
Állunk rendelkezésedre, ha majd úgy gondolod, eljött az ideje annak, hogy át kellene építeni a mozgást.
Maradok síelős barátsággal:
Keresés
