Kitzbühel 2011,02,24.
Ismét bebizonyosodott, hogy magányos farkas a legveszélyesebb! Ott van az EXPLOSÍV klub ahol napokon keresztül mondogatták, hogy HOLNAP... Én pedig megmondtam, hogy holnap Kitzbühel s két nap múlva már ott is voltam. Na!
Kitzbühel!
Mióta akartam eljutni ide! Tudatra ébredésem óta Kitzbühelhez a sí társult. Akkor még nem is síeltem, de tudtam, hogy a nagy dolgok síelésben itt történnek. Olyan volt nekem Kitzbühel, mint Jumurdzsáknak Mekka.
Micsoda elődök nyomdokába léphetek! Milyen nagyságok csúsztak itt a havon! Most itt vagyok! Mekkora élmény az elődök által rajzolt íveket követni! Megdobban az ember szíve, ha Sörapu sílécének talpnyomát kiöntheti modellgipsszel, vagy kis üvegcsében összegyűjtheti mgy lécéről leeső vaxdarabokat. Alig élek!
Talán a meghatottság könnyei homályosították el a látásom, amikor Kitzbühelt megközelítettem.
A város határában nem mentem be az alagútba, ami a Hahnenkammbahnt jelölte, hanem mentem tovább a főúton. Csak megjegyezni kívánom, hogy ezeket a beszámolókat azért írom, hogy mások elkerüljék azokat a hibákat, amiket én nagy kedvvel és duzzadó önbizalommal elkövetek.
Szóval autózva, mint afféle turista az első síléces táblajelzésnél balra bekanyarodtam. Így jár az, aki nem készül fel előre. Én térképeket (is) gyűjtök, de nem hordozom magammal, hogy kényszerítve legyek újabb példányok beszerzésére. Így fordulhatott elő, hogy a kanyar a Kitzbüheler Horn felé történő útvonalat eredményezte. Tapasztalati tényeken alapuló rutinnal, semmit ki nem véve a kocsiból, semmit nem öltözve megközelítettem a pénztárakat. A térkép zsákmányolás után kiderült, hogy ez egy kis terület, s első feleségem kék pályákra vágyik, tehát kipörgő kerekekkel tovább.
A kékes vágyak miatt eldöntöttem, hogy nem a Hahenkammbahnon megyünk fel, hanem a Fleckalbamhnon. Már csak meg kellett találnom! Szépen araszolgatva tapasztaltam, hogy már Aurachot is elhagytuk. No jó arra is vannak pályák, mondtam amikor megállva a hátsó ülésen lévő kabátom zsebéből kivettem a zsákmányolt térképet. Kézifékes kanyar, s megállapítottam, hogy ha tudja az ember hova megy, akkor van is esélye az odatalálásra. Bebóklásztuk Kitzbühel gyönyörűszép belvárosát (csodálatos régi faépületek, érdemes megnézni!), kétszer-háromszor visszafordultunk, s szinte már ott is voltunk.
Megjegyzem, hogy bármelyik felvonó is jó lett volna, de én azért ragaszkodtam a Fleckalmbhanhoz, hogy le tudjunk csúszni a parkírozóig, ami érkezésünkkor a telítettség állapotát mutatta. Látva tanácstalanságomat a forgalomirányító intett és egy szalaggal lezárt területre mutatott. Felemelte a szalagot s máris alig néhány méterre a pénztártól parkíroztunk két ukrán terepjáró társaságában. Tájékoztatott, hogy ez fizető parkírozó, de annyit fizetek, amennyit akarok. Emberek én megtanultam németül! Ezt a nyelvet értem, Minden oké!
A fülkés felvonó eszméletlen sokáig kapaszkodott felfelé. Itt kezdődött első feleségem fokozatos elszakadása a síeléstől. Elvégre, ha sokáig megy a felvonó felfelé, akkor logikus, hogy a lefelé út is nagyon soká tart, vagy rövid, de sikoltós. A női logikát egész nap nem tudtam megcáfolni. Pedig próbáltam hütte varázslatokat is előadni. Első feleségem mozgásterülete szűk pályarendszerre korlátozódott. Ennek megfelelően az én mozgásterületem is leszűkítésre került (csak ezt a részt tudtam sajnálatos módon besíelni). Persze általam.
A felvonóból kiszállva csodálatos látvány tárult elénk. Mindenhol gyönyörű szép pályák, sok hó, napsütés, és sok síelő, akik bőven elfértek a pályákon.
Itt Kitzbühelben minden más. A kék pályába bőven keveredik rózsaszín, a pirosba szürke, s a fekete pályák is köszönik, jól vannak. Síeltem már én olyan piros pályán, ami sokkal lágyabb volt, mint az itteni kékek. A pályák vonalvezetése érdekes. A parkírozóhoz menő pályákon gyakran találkozik az ember érdekes megoldásokkal. A térképen kanyarog egy kék, a valóságban az egy erdei út, s a kikerülőnek tűnő piros is néha házak közé ér, s keskeny úton kell a meredeken lavírozni. Néha találunk egy meredek pirosat, ami aztán pánikszerűen egy erdei útban folytatódik. A feljebb lévő pályák jól átláthatóak és jól járhatóak.
Azt kell mondanom, hogy legalább is a pályarendszer ezen része nem kezdőbarát. Aki itt akar megtanulni síelni, és sikerül is neki az bátran mehet bárhová, simán tud csúszkálni. Viszont önbizalom nélküli kezdők itt kék pályán ne kezdjenek el csúszni, mert remegő lábakkal ülnek majd a hüttében.
Hüttéből van elég, de mint minden Kitzbühelben itt az is drágább.
Csodálatos napom volt. Első feleségem egy hüttében hagyva szükebb sugarú körben szabadon síeltem. Egyszer a parkírozóból egy múmiával jöttem fel. WFeri egy karonülő csecsszopónak tűnt mellette, elaludt a fülkében én ébresztettem fent, s látva tehetetlenkedését és is emeltem ki lécét a tartóból. Viszont egy majd két méteres GS léccel nyomta az öreg. Megint volt okom az irigykedésre. A csodálatos naphoz az is hozzátartozott, hogy a telefonom a kocsiban felejtettem, s csak két óra felé csúsztam le érte. Azt hiszem, ezt a véletlent rendszeresítem.
A pályák nagyon jó minőségűek voltak. Érezni lehetett, hogy döntően mű havon megy az ember, de a nagyon kemény alapon még délután sem alakultak ki síelést zavaró buckák, s jegesedés sem fordult elő. Kemény pályák, de jól síelhetőek. Tömeg sehol sem volt, a nagyszámú síelő ellenére. A Sörapu által emlegetett új tájékoztató táblák komolyan roppant érdekesek, megtudtam őket olvasva, hogy süt a nap, s kettes fokozatú (az mit jelent?) lavinaveszély van. Sajnos a minden bizonnyal sokrétű repertoár minden elemét nem tudtam kiélvezni, mert nem volt sor, s nem volt időm többet olvasni. Ezen a problémán könnyen át tudtam lendülni.
Nagyon jó napot töltöttem itt. Sajnálom, hogy nem tudtam többet menni, de így is nagy élmény volt. Mindenkinek ajánlani tudom. Ki itt nem síelt annak nagyon hiányozni fog!
Végül egy személyes megjegyzés. Mint korábban jeleztem különféle, saját jogú és vétlen balesetek miatt manapság kicsit nehézkesen mozgok. De minden rosszban lehet valami jó. A fájó tagok nagy odafigyelésre késztettek, s így rátaláltam valamire. Nem tudom mi ez, de Replaci szűkszavúan vagy három oldalt írna róla. Próbáltam az általa elmondottakat gyakorolni, s érdekes dolgok történtek. Másként indítottam az ívet, s másként fejeztem be, másként tehermentesítettem, s a HOKE-m is jóval kisebb lett. Most véletlenül nem hülyéskedek, nem tudom szakavatottan elmagyarázni, de sokkal kisebb erőkifejtéssel síelek. Régen a kanyar után a következő ív megkezdéséig minden terhelés a völgylábamon volt, de most a hegylábam is segít, sőt néha érzem, hogy már a léc is csinál valamit nem csak én. Hiába ez a Kitzbühel egy csoda! Még a végén kikerülök a talponsíelők csapatából!
Csabor
Keresés
