Azt nem állítom, hogy nem segít vagy nem könnyebb vele síelni. Mint ahogy egy automata váltós, lágyan hintázó amerikai cirkálót is elvezet egy 15 éves gimnazista lány pár óra gyakorlat után.
Nyílegyenes utakon, lassú, nyugodt forgalomban. Még akár élvezni is lehet - jól behatárolt körülmények között.
Ilyen a rocker léc a pályán. Könnyű kezelni, gyorsan lehet vele tanulni. Ennek érdekében eltűnt pár olyan műszaki jellemző, ami egyébként rendkívül hasznos - és élvezetes.
Az a tapasztalatom, hogy aki egyszer belekóstolt az intelligens mozgás világába, az már örökké rabja marad. A rocker léc meg sokminden, de nem intelligens. Az intelligencia (intelligens mozgás) azt jelenti, hogy begyűjtöm az információkat a környezetemből, feldolgozom őket, döntéseket hozok, alkalmazkodom és kivitelezek. A rocker sílécből kiszedték a szenzorokat, és lecsökkentették azokat az eszközöket, amivel játszani lehet.
Olyan mint a mai világ, ahol csak a kétmondatos facebook üzenetet lehet átadni, két bekezdésnél hosszabbat már senki nem olvas el. Csak így már nem tudjuk, hogy milyen élvezet lehet egy könyvet végigolvasni.
A síléc teljes egésze műszer. Az eleje a legfontosabb, de a vége is nagyon lényeges.
Ha egy lécnek van eleje, akkor a lábam előtt egy méterrel már érzékelem a talajt és az erőket, és mire a talpam alá ér a terhelés, igazodok és reagálok.
A lábfejemmel - és más módszerekkel - erőket tudok közölni a léc elejével, és a jó léc ezekre reagál. Majd játék kezdődik elölről.
A léc végével is rengeteg dolgot lehet játszani: pl. egy robbanékony élváltáshoz nagyon kell a léc hátuljának a támasztása. (Nem köztudott, de az kanyar vége és az élváltás a sebesség szabályozásának, a nyomvonalválasztásnak és így a biztonságnak is a kulcspontja.)
Egy camberes léccel sokkal több nyomvonalat lehet megsíelni, nagyságrendekkel színesebb lehet a síelésünk. A rockerrel könnyebb tanulni, de szürkébb világot kapunk.
A rocker léceknek nincs eleje. Pályán alig jön visszajelzés, az is később, és a lábhoz közelebbről.
Alig reagálnak a súlypontmozgásokra és a lábfejre, ha dinamikusan akar síelni velük az ember, viszonylag középen bele kell állni a lécbe (olyankor persze olyanok, mintha csak feleakkora lenne a rádiuszuk - de a bigfoot is csak egy olyan játék, ami leszűkíti a mozgás szabadságát). Forgatni csak flatterosan lehet őket, élesen teljesen buták, mert a forgatáshoz szükség van a léc elejére, ami nekik gyakorlatilag nincs.
Pályán sokkal kevesebbet tudnak, mint egy jó camberes léc. Pályán kívül persze más a helyzet, ott egyértelmű az előnyük. Persze arra találták ki őket: a puha talajon nagyobb a görbülés, és ekkor már a rockeres elejük hatékonnyá és érzékenyebbé válik. De pályán nagyon beszűkíti a mozgást.
Aki rockeres léccel síel pályán, annak hiába beszélek egy csomó élvezetes, gyönyörű finom érzésről és megoldásról, mert semmit sem érez belőle. Szerintem alapvető stratégiai hiba volt pályára behozni őket, mert az igénytelenséget fogják erősíteni.
Módosítás utólag (kifelejtettem):
Akit jó alapokkal tanítanak meg síelni, az elég hamar megérzi, hogy mekkora élményt adnak a jó lécek. Ők a lécek kipróbálva megmondják, hogy melyik léc volt suta és melyik intelligens, és keresik az érzékeny, hatékony léceket. Tehát ez nem egy elérhetetlen álomvilág, csak rendes alapok kellenek.
Keresés
