EL CAMINO
Csak így csupa nagybetűvel, mint egy anti Nemecsek Ernő.
Nagyon nehéz feladat előtt állok. Megígértem, hogy írok A CAMINOról, de erről az élményemről még soha sehol sem írtam. Amikor tavaly májusban hazajöttem könyvet akartam írni a zarándoklatról, aztán csak tologattam magam előtt a dolgot. Végül úgy döntöttem nem írok semmit. Most először a sielok.hu csapatával osztok meg néhány gondolatot. Lehet, hogy néhány embert megbántok, másoknak csalódást okozok, de ez olyan, mint a síelésről szóló beszámolók, én így látom.
A közelmúltban több mint egy hetet Szlovákiában töltöttem Jánosik betyár nyomait keresve a hegyekben. (ez egy másik beszámoló lesz) Míg testemet leamortizáltam, addig fejem kiürült, s így készen állok írni az EL CAMINOról.
Kezdjük egy kis történeti áttekintéssel. Jakab akinek a tiszteletére vándorolnak a zarándokok, Jézus belső köréhez tartozott. Egyike volt a 12 apostolnak. Ma társadalmi kapcsolatokért felelős kancellária miniszternek hívnánk. Egy tétova gondolat nyomán spanyolföldre ment téríteni. Nem sok sikerrel. Visszament, s ott a római helytartó keresetlen egyszerűséggel lefejezte. Így ő lett az apostolok közül az első vértanú. A kikötőben egy spanyol hajó állt. A legenda szerint Jakab holttestéért jött. Ez szinte csoda számba ment, ami ha meggondoljuk, hogy ebben az időszakban a spanyolok voltak a legnagyobb hajósok, nem is olyan nagy szám. Jakab holttestét spanyolföldre vitték, s ott temették el. Később megtalálták a holttestet, s egy hatalmas székesegyházat emeltek az akkor már szent tiszteletére. S megindultak a zarándokok. A börtönökből minden évben elítélteket engedtek el, akik, ha teljesítették a zarándoklatot, mentesültek a büntetés alól. A jelenleg is használatos adminisztráció az elítéltek nyilvántartásából alakult ki. Napjainkban már évente több százezer ember szerzi meg a zarándoklatról szóló igazolást. Ma már lehet menni gyalog, lovon, kerékpáron. Mindegyik elfogadott, bizonyára hamarosan jön a quad, majd a Ferrari.
Gyakorlati dolgok. Az emberek többsége az EL CAMINO alatt a Francia utat (Camino Francese) / Saint-Jean Pied de Port (~800 km) – Roncesvalles – Pamplona - Santigo de Compostela / érti. Pedig nagyon sok útvonal tartozik a CAMINOhoz. Az Északi út (Camino del Norte): Irun (~850 km) – Santiago, a Camino Primitivo – az Északi Camino utolsó részének alternatívája, abból ágazik el a Vega de Sariego (~350 km) – Santiago, az Ezüst út (Via de la Plata): Sevilla (~1000 km) – Merida (~800 km) – Santiago, a Portugál út (Camino de Portuguese): Lisboa – Santiago, s a nagyobbak közül még a Finisterra út (spanyolul Fisterra)/Muxia (Camino de Finisterra).
De az út nem SJPP-ben kezdődik, hanem ahol az ember elkezdi. Több lépcsőben is végigjárható. Zarándok oklevelet 100 km gyalogos megtétele után adnak. A megtett utat a zarándok palánta az út elején kiváltott útlevelével (credencial) igazolja.
Az ember az úton csigát játszik. A hátizsákban van mindene. Általában két váltás poló, gatyó (gyengébbeknek bugyi), zokni, tisztálkodó szerek, egészségügyi cucc, esőkabát, polár, hálózsák, fürdőpapucs. Gyakorlatilag ennyi. A nőknek nem érdemes 6, a férfiaknak 8 kilónál súlyosabb hátizsákot cipelni. (az enyém üres kulaccsal 12 kg volt. – napelemes akkutöltő, 150 füldugó, sok egyéb cafrang, s mert szeretem 6 db kés- meg is látszott a bokámon) S az úton ez a hátizsák jelenti az ember életterét.
A Francia út olyan jól kiépített, hogy a jelzéseken térkép nélkül is lehet menni. Én például minden segédiratomat (szótár, útiterv, szállások jegyzéke, térképek, stb. ) keresetlen egyszerűséggel elvesztettem.
A napi penzumok végén az ember szállására vánszorog.
Szállás típusok:
albergue municipal (állam által támogatott vagy fenntartott),
albergue eglecia („iglészia” – egyház által támogatott vagy fenntartott),
albergue privado (magán szállás – néhány euróval drágább, mint az előző kettő),
refugio („menedék” - ennek értelmezése változó, előfordul, hogy kizárólag a padlón lehet aludni – ez a Francia úton meglehetősen ritka, egyéb útvonalakon gyakrabban előfordul)
Hostal: „nem hivatalos” albergue, magánszemély üzemelteti, ára 10-20euró/ágy, de sokszor egy személy egyedül bérelhet teljes kétágyas szobát 1.5 ágy áráért. Kapsz tiszta ágyneműt és néha tiszta törölközőt is, ez más szállásoknál nincs.
Ha valakinek megfordul a fejében, hogy mit keres egy több száz kilométeres gyalogos úton egy túlérett férfikorban lévő, nyomaiban agyilag buggyant, az év nagy részében íróasztal mellett edződő pacák, akkor a válaszom, hogy bizonyára valamilyen vélt, vagy valós baját akarta megoldani az úton, ahogy az oda induló igazi zarándokok többsége. Észrevettem, hogy az ellentét a világ és közöttem egyre fokozódik. Idegesített, zavart ez a világ, ez az élet, de nem volt módom megváltoztatni, hát nekem kellett változnom. A változásra ez a lehetőség kínálkozott.
Az ÚT vagy megérinti az embert, vagy nem. Mesélhetek évekig, ha valakiben nincs fogékonyság, nem érti az indokokat, ha valaki kapcsolatba tud kerülni az ÚTtal, az fél szóból is ért. Volt, aki azt mondta miért nem megyek el Nyíregyházáig, az is jó kis gyalogút. Nem biztos, hogy mindenkivel beszélgetni kell. Egy La Manche-i 24 órás autóversenyzőnek sem lehet azt mondani, hogy egy láda sörért egy napra kibéreltem az intézőtől a focipálya körüli 400 méteres atlétikai pályát, körözzön ott egy trabanttal. Nem lesz őszinte a mosolya.
A zarándokok többsége nő, s a gyaloglók zöme 40 év feletti. Ők indulnak reggel, hajnalban, s mennek sokszor napestig. Mennek aszfalton, kövek között, erdőben, hegynek fel, s le, napsütésben, s szakadó esőben. Nehéz túraterepen, fáradhatatlanul.
A sok bevezető duma után induljunk már el.
Nagyon vártam az utat, s bevallom féltem is tőle. Több ezer kilométerre az otthontól, egy hátizsákkal talán életem legnagyobb erőpróbájára készülök. Ketten vezetjük az autót (ragaszkodtam az autóhoz, hogy ha kiderül ez volt életem legrosszabb döntése, kipörgő kerekekkel menekülhessek), 107 km/órás átlagsebességet érünk el, tombol az adrenalin, öngyilkos futam.
Reggel felveszem régi, sokat próbált bakancsomat, s irány az ÚT. Május közepe van, a hegyeken még hó. Ez az irigy dög bakancs 15 km után feltöri a lábam. Még soha nem tette. Tű, fertőtlenítő, tapasz, sziszegés. Kedvező előjelek.
Még vidáman poroszkálsz. Este holtfáradtan szállást keresel. Kellemes hely, 70 személyes koedukált szoba, két WC, két tus. Férfi vagy, s itt még fiatalnak is számítasz emeletes ágyat kapsz. Kezded megtanulni milyen sorrendben kell bepakolni a zsákba a cuccaidat. 70 ember alapzajához jó lenne a füldugó, de nincs erőd elővenni.
Félsz a reggeli rutinoktól. Kávé, újság, WC, gyógyszer, reggeli. Az öt közül egyet a WC-t tudod elrendezni. Tested csodálatos, honnan tudja hol vagy, honnan tudja hogyan kell, s mire átállni, honnan veszi az erőt, hogy étlen szomjan menj tovább. Esténként hideg vízben kimosod a gönceid. Természetesen nem tudod megszárítani, mert vagy esik az eső, vagy tele van a szárító. Zsákodra akasztod a cuccot, s úgy nézel ki, mint egy sziciliai falu. Ha lerakod a zsákot, az természetesen a frissen mosott ruhák irányába dől el.
Mindenki köszön mindenkinek. A kis falukban úgy érzed, hogy az ott lakók úgy néznek rád, mintha az ő lelki üdvükért is gyalogolnál. Marhaság, hisz vallásos sem vagy. Itt mindenki egy irányba megy, ugyanazt akarja. Itt nem te vagy a hülye gyalogos a nyiregyházi út mentén, itt egy vagy a többi zarándok közül.
Mégis a zarándoklat magányos műfaj. Soha senki sem tud egy lépést sem megtenni helyetted, soha nem tud senki egy fájdalmat átvállalni helyetted, soha senki nem dönthet helyetted. Ez a te utad, senki másé. Nem társak vagytok, hanem egy irányban, egy úton, egy időben, egy célért gyalogló emberek. Folyamatosan töltöd ki az önismereti tesztedet. Már letettél arról, hogy te vagy a fasza gyerek, aki lenyomja az utat, s megmutatja a világnak, s a többieknek. Hétköznapi ember vagy, aki kezdi megtanulni az alázatot. Nem nézed az utat, nem érdekes milyen meredek, nem érdekes milyen az idő. Itt vagy, s megcsinálod. Csak ezt tudod.
Találkozol más zarándokokkal. Szemetek sarkából odacsippentetek egymás felé. A nézésben benne van az, örülök neked, hogy még itt vagy, s értékelem a teljesítményedet. Elkoptok egymás mellől, de jönnek mások.
Úgy indultál neki, hogy nagy magányodban, amikor nem zavar semmi, éles eszeddel megoldod a világ összes baját. Most mész nagy monotonitásban, 50 centiseket lépsz, minden lépésnél megemeled a 12 kilót. Csak a következő lépés számít. Szinte alfa közeli állapotban vagy. Korai 70-es évekből származó pol-beat dalok szólnak a fejedben, s még a szövegükre sem emlékszel. Hol vannak már a világmegváltó gondolatok, nem is hiányoznak, csak az a következő lépés, az fontos. Csak az a lényeges, hogy tested ne kopjon el idő előtt, csak az a lényeges, hogy rejtett zugaiból facsarjon ki még erőt. Tele vagy sebbel, minden porcikád fáj, de ez már nem lényeges. Mész, mert menni kell, mert menni akarsz. Nem akarsz legyőzni senkit és semmit. Fejedben helyre kerülnek a gondolatok. Tudod már mi a fontos az életedben, tudod mi számít, s mi az amivel nem törődsz hazatérésed után. Felállítod a fontossági sorrendet, s már semmi sem érdekes. Tudod, hogy meg fogod csinálni az utat, tudod, hogy célba érsz. S a legfőbb tudod, hogy más emberként mész haza. Befogadott az ÚT. Nem te győzted le, Ő fogadott magába. Zarándok vagy.
A legnagyobb keresztnél lerakod a teherként magaddal hozott köveket. Elbúcsúzol, akitől kell. Viharosan esik a hó, de lelked megkönnyebbül. Van aki itt lesz hívő, van aki csodát lát.
Az utolsó 100 km katasztrófa. Sokasodnak a „túristák”, akik egy Dior napszemüveget hordva teherként, naponta négyszer kisétálva az ellátó buszhoz, „zarándokolnak”. Kihasználják, hogy 100 km után jár az oklevél. Zajosak, sokan vannak, s itt eluralkodik az üzleti szellem is. Zarándok társaiddal szomorúan tekintetek egymásra. Az út elején még zavartak volna, de most már mindenkit tisztelsz, aki egy métert is megy az ÚTON.
Még két napod van a tervezett befejezésig. S reggel nem tudsz felkelni az ágyból. Mindkét bokád, mint egy öreg nénié, rá sem tudsz lépni. Az nem lehet, hogy így fejeződjön be! Ha ide jöttél, meg kell csinálnod! Majdnem sírsz, s üvöltesz a fájdalomtól. Végül fogsz egy-egy fáslit, betekered a bokád, rászorítod a bakancsot, s sántikálni kezdesz. Két nap alatt 70 km-t mész így, s még nem tudod, hogy amikor hazaérsz két hétig nem tudsz járni.
Megérkezel. A székesegyház előtti téren az úton látott ismerősök nyakadba borulnak, sírtok. A zarándok igazolványodért beállsz a sorba, megéljenzitek egymást. Az esti misén a többi náció mellett azt is bemondják hány magyar érkezett aznap.
Valami nagy, nagy nyugalom száll rád. Kimegy belőled az erő, de nincs is már rá szükséged. Lélekben erős vagy. Még kimész az óceánig, s sokáig nézed a végtelen vizet.
Más emberként mész haza, de tudod, hogy még visszajössz ide, ha nem változik a világ.
Hát ez volt az én utam.
Csabor
Keresés
