Csengett a telefon este, jég Tomi volt a vonalban. Kérdezte, másnap beiktatunk-e egy hókájtozást Donovalyban. Nem kellett rábeszélni.
Húsvét vasárnap reggel fél hétkor indultunk a Pöttyös utcai metró megállótól és fél tízkor már a Zahradiste oldali parkolóban vigyorogtunk, miután alaposan felmértük a terepet. Tovább autóztunk a felvonók fölé. A nap már szépen sütött, fagypont körüli hőmérséklet lehetett. A hatalmas (kb.60 cm) hó meglehetősen süppedős volt és motoros szánokkal barázdázott.
A szél a völgy felől fújt a hegyoldalra, szinte vízszintesen lehetett haladni a legmagasabban fekvő szálloda és egy facsoport, illetve az aszfalt út végénél lévő információs tábla között. Nem túl tágas terep, inkább technikás. A lécek 10-15 cm mélyen a hóba süllyedtek és a motoros szánok által karistolt nyomokon hatalmasat döccentek, ehhez hozzájött a szélerő hullámzása, mégis élveztem ahogy egyre jobban megszoktam a terepet. Olyan volt, mintha egy vadlovat törtem volna be. El is fáradtam, úgy három órás freeride után.
Ekkora hóban még sohasem hókájtoztam. Furcsa volt, hogy esés után nem tudtam feltámaszkodni, mert a kezem hónaljig belefúródott a hóba. Első tapasztalat szerzésnek jó volt, de nem jobb, mint a Bakony. Ha valamikor újra eljövök, igyekszem inkább délies szelet kifogni és alacsonyabb hőmérsékletet, ugyanis a hegygerinc túloldalán tett túra során találtam egy ennél is nagyobb terepet, ahol a délies szél jól érvényesülhet és keményebb havon a lécek is jobban siklanának. Egyszer talán még jól jöhet ez tartalék terepnek, ha otthon nem lesz hó.
Keresés
38 cm
