Hochkönig mindig is az a hely marad, ahová szívesen térek vissza. A Hochkönig masszívum impozáns sziklafalai, 3000 métert súroló ormai, a vad fenyvesek, a szelíd alpesi rétek, a vastag hó alatt csendesen megbúvó faházak vizuális élménye és a Hochkönig szerpentin sokszor méteres hófalai közt történő autózás minden egyes alkalommal egy élmény.

S még ennél is távolabb ott fekszik Arthurhaus, ahol rohanó világunkban megállt az idő. A parányi síterepet a mai klasszikus, komfortot kereső síelőnek kevésbé ajánlanám, de aki mást (is) keres, az itt megtalálhatja. Ahol olyan a síelés, mint nagyapáink idejében és legszívesebben falécért nyúlnál, de minimum egy narancssárga csatos Dachstein cipőért és egy dióverő Kästle-ért.

A remek mikroklímájának köszönhetően méteres havak, vastag hólepel alatt szunnyadó táj. Ez és síterepen elszórtan, itt-ott felbukkanó meseházak, továbbá az előttünk lebegő nosztalgikus érzés teszi különlegessé Hochkeilt.

A tavalyi szezonban az első nagyobb, januári havazás után sikerült eljutnunk ide, és mondanom sem kell hozta a formáját, hatalmas hóban suhantunk alább, a nap fénypontja a délutáni lecsúszás volt Mühlbach felé. A közel 800 méter szintkülönbséget magába foglaló lesiklás mindkettőnk arcára mosolyt csalt, amit a kemény (-14 C fok) mínuszok sem fagyaszthattak le.

A kis síterepről korában írtam egy beszámolót, amit itt olvashattok:

https://sielok.hu/rovat/freeride/cikk/arturhaus-freeride-2015/

A „mostani” , 2017-es látogatásunkról néhány felvétel itt:
https://sielok.hu/fotoalbum/hochk20170106b/kep/1/