Adatvédelmi tájékoztatónkat itt találod. A minőségi szolgáltatás érdekében sütiket használunk.
ELFOGADOM

Davos

ÜZENETEK (1)Időben csökkenő Időben csökkenő
TibiF
545 élménybeszámolót írt
545
19 éve tag
Ez egy kiemelt üzenet ebből a topikból: Davos
2016.02.01. 20:53
Sziasztok,

Szombaton Davosban voltunk. Ebben az évben az első hétvége mikor szép idő volt. Azért választottam Davost mert itt már 8:00-kor nyitnak a liftek. Svájcot is elérte az enyhe idő, ezért nem akartam később kezdeni a síelést. Korán indultunk, az autópálya eléggé telített volt, mások is azt gondolták ma szép idő lesz. 6:43-kor kezdett pirkadni, a glarusi hegyek felett kezdett a sötétségből világosodni az ég ahogy haladtunk kelet felé. Az autópályán végig pozitív hőmérséklet volt +3 fokkal. Landquartnál ahol letértünk az autópályáról és a 28-as úton Klosters felé haladtunk a völgyben egyből -5C lett és megjelent a hó az út mellett, addig minden zöld volt. Nyolc előtt Klosters parkolójába értünk, 8:06-kor már a felvonóval tartottunk felfelé. Ahogy emelkedtünk látszott, gyönyörű időnk lesz: kék ég, felhő nélkül, gyenge széllel. Kettőt csúsztunk a klostersi oldalon majd átmentünk a davosi részre. Ez később nagyon jó döntésnek bizonyult, mert eddig mindig reggel a klostersi részen síeltünk csak délután mentünk át Davosba. Azért bizonyult jó döntésnek mert a középső részig kevesen voltak, a közepétől pedig le Davosba a fekete 7-es pálya visz le. Ezen senki nem volt. Lehet azért mert meredek, sokan félnek, mi pedig nagyon élveztük. Első körben csak ratrakolt nyom volt, előttünk senki nem ment le a fekete 7-en. A lányaim is nagyon élvezték. Első körben senkivel nem találkoztunk lefele. Második körben két embert láttunk, harmadikban ötöt. Kíváncsi voltam mikor unják meg a lányaim és mondják menjünk másik pályára. Nem unták meg. Reggel annyira jó volt a pálya, betonkemény, nem volt jeges, természetes hóval volt borítva. Csak délután firnesedett, pedig a davosi rész egy déli pálya. Csak délután mentünk át a klostersi részre, nagyobbik lányom szerint ott sokan voltak. Ez is viszonyítás kérdése, a 2-3 síelőhöz képest az 50-60 ember a másik pályán tényleg sok :)
Két kör után vissza is mentünk a davosi részre, ezt a pályát nem lehet megunni. 15 óráig tartott a jó idő akkor jöttek a felhők. Estére meg az eső de az már minket nem érdekelt. Davos egy szuper hely, húsvétkor is lesznek megint nagyon jó koncertek mint tavaly, ilyen együttesek lépnek fel mint pl. AC/DC, Bee Gees, Robbie Williams (lásd https://www.cover-festival.ch). Teszek fel pár képet.
P1300157.JPG
P1300072.JPG
P1300074.JPG
délelőtt ennyien voltak a pályákon
havas hegyek minden fele
P1300084.JPG
a völgyben Davos
P1300090.JPG
a felső részen sem voltak sokan
P1300104.JPG
az északi oldal
P1300113.JPG
h i r d e t é s
h i r d e t é s
Havazás Előrejelzés
UTASBIZTOSÍTÁS
KIEMELT SÍTÁBOROK
MEGÚJULT A SÍELŐK NAPTÁRA
SZAKÜZLET AJÁNLATOK
KIEMELT APRÓHIRDETÉSEK
FELIRATKOZOM A HÍRLEVÉLRE
facebook twitter youtube instagram linkedin pinterest google cégem rss tiktok

Megjelenési ajánlatunk:
sielok.hu © Copyright 2000-2024 - Síelők Bt.