Adatvédelmi tájékoztatónkat itt találod. A minőségi szolgáltatás érdekében sütiket használunk.
ELFOGADOM

Afrika témájú cikkeink

Az első pár, akik naponta síeltek egy éven át

2017.10.30. Bata Attila
Dokumentumfilm jelent meg mostanában arról a párról, akik először síeltek minden áldott nap egy egész éven át. A brit Arnie Wilson és francia barátnője, Lucy Dicker 1994-ben bejárták az egész világot, hogy minden nap csúszhassanak egyet.

Megrendezték az első afrikai alpesi FIS-versenyt

2014.08.15. Bata Attila
Történelmet írt múlt héten az afrikai kontinens. Először rendeztek alpesi síversenyt Afrikában, amely a FIS (a Nemzetközi Sí Szövetség) jóváhagyását is megkapta. A versenyt a dél-afrikai Tiffindell síterepén rendezték, közel 2900 méteres magasságban.

Nem tolonganak az algériai síterep újjáépítésére

2013.10.03. Bata Attila
Eléggé lehangoltnak tűnik az algériai turisztikai szervezet, amely komoly pénzt költene az ország egyik síterepének felújítására, vagyis pontosabban az építkezést megelőző megvalósíthatósági tanulmány elkészítésére. Már harmadszor írták ki a pályázatot, de most sem jelentkezett senki a tanulmány megírására.

Gyepsí pályákat építene otthon a ghánai síelő

2010.03.01. Bata Attila
A ghánai síelő, Kwame Nkrumah-Acheampong, érdekes színfoltja volt az olimpiának. A színes bőrű síelőt gyakran nagyobb érdeklődés kísérte, mint a győzteseket. Végül a célja is teljesült, amiért az olimpiára utazott, nem lett az utolsó. A jövőben gyepsí pályákat építene hazájában a ghánai gyerekeknek.

Még Észak-Afrikában is havazott (video)

2009.12.04. Bata Attila
Az Európára zúduló havazásból még az afrikai kontinens északi részére is jutott. Algériában 3-5 cm vastag hó borította az ország az ország két síterepét(!). A havazás inkább az autósokat állította komolyabb próba elé, a síelőknek még nem kellett rohanniuk, hogy leporolják a tavaly elrakott léceiket.

Hideg, fehér lepel lepte meg a kenyaiakat

2008.09.05. Bata Attila
Szerda reggel meglepő látványban volt részük a kenyai Nyahururu település lakóinak. Nairobitól, a fővárostól 200 kilométerre található településen „hideg, fehér csapadék” hullott, amely elég ritka egy olyan országban, ahol 28 fok az éves átlaghőmérséklet.

Hamarosan kezdődik az afrikai síszezon is

2008.06.13. Bata Attila
Az új-zélandi és chilei síterepek nyitását megelőző várakozásban valamivel kevesebb szó esik az Afrika déli részén található sípályákról, amelyek szintén készülnek az idénykezdetre. Bármilyen kis terepekről is beszélünk, tavaly is Dél-Afrikában indult el a déli földrész síszezonja!

Havazás a francia, skót és afrikai hegyekben is

2007.05.28. Bata Attila
Miközben kishazánkat ideiglenesen kánikula árasztotta el, nehéz elképzelni, hogy tőlünk nem messze havazott. Az Alpokban, főleg a svájci-francia határ környékén, hétfő reggelre 1000 méter felett vékony hótakaró borította a tájat.

h i r d e t é s
h i r d e t é s
Havazás Előrejelzés
UTASBIZTOSÍTÁS
KIEMELT SÍTÁBOROK
MEGÚJULT A SÍELŐK NAPTÁRA
SZAKÜZLET AJÁNLATOK
KIEMELT APRÓHIRDETÉSEK
FELIRATKOZOM A HÍRLEVÉLRE
facebook twitter youtube instagram linkedin pinterest google cégem rss tiktok

Megjelenési ajánlatunk:
sielok.hu © Copyright 2000-2024 - Síelők Bt.